Lapsánszky András (szerk.)

Közigazgatási jog II.

Gazdasági közigazgatás, infrastruktúra igazgatás


Integrált modell

A piaci folyamatok, a bank és biztosító társaságok összeolvadása és a pénzügyi konglomerátumok létrejötte795 erősítette fel a felügyeleti szervek integrációját. A piac egyre szélesebb körű integrálódása, illetőleg a pénzügyi konglomerátumok kialakulása hatást gyakorolt a felügyeletekre is. Kezdetben különféle megállapodásokat kötöttek a felügyeleti hatóságok egymással (együttműködés, információk kölcsönös megosztása) annak érdekében, hogy hatékonyabban tudják ellátni a feladataikat. Ennek eredményeként számos országban egy szervezetbe olvasztották be a különböző felügyelő hatóságokat, létrehozva az integrált felügyelet szervezetét.796 Az integrált (de a központi bankon kívüli) felügyeleti megközelítés esetén tehát egyetlen felügyeleti hatóságot hoznak létre, amely ellátja az összes pénzügyi szervezet felügyeletét. Ez a modell kombinálja a prudenciális felügyeletet, a szabályozás lehetőségét, valamint az üzleti magatartás kontrollálását minden pénzügyi szervezet és a piac felett, egy hatóság szervezetében.797 Az egyik első ország Svédország volt, amely egy 1991-ben elfogadott kormánydöntés alapján hozta létre az egységes felügyeleti szervét, a Finansinspektion-t.798

Közigazgatási jog II.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Kft.

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 295 624 4

A könyv megalkotásakor a szerzők és a kiadó kettős célt tűzött ki maga elé. E könyv egyrészt tankönyv, amely összefoglalja a közigazgatási jog különös részét, az egyes ágazatok joganyagát. Másrészt a mű szakkönyvi célzattal, tartalommal is készült, azaz a könyvben szereplő kiemelt szakigazgatási területekkel foglalkozó szakemberek számára is fontos és elméleti jelentőségű ismeretanyagot közvetít.

E szakkönyvi jelleget szolgálják a könyvben az összehasonlító és a történeti elemzések, illetve a lehetséges szabályozási módszerek, modellek, alapvető jogintézmények és fogalmi keretek elemzései.

Oktatási szempontból nézve pedig a könyv sajátossága, hogy alapvetően nem a vonatkozó jogszabályok leírását, puszta ismertetését tartalmazza, hanem az adott ágazat általános jellemzőit foglalja össze: a közigazgatási beavatkozás okait, indokait, szükségességét, történetét, nemzetközi (különösen Európai Uniós) összefüggéseit, illetve a szabályozás lehetséges módszereit, modelljeit.

A hazai jogi karok közigazgatási jogi tanszékei, valamint a Nemzeti Közszolgálati Egyetem összefogásában készült.

A könyv három kötetben jelenik meg, egyes kötetei a szakigazgatási ágazatokat tematikus csoportosításban tárgyalják.

- Az első kötet a szakigazgatási jog alapjait és az állami alapfunkciókat,

- a második kötet a gazdaságot és infrastruktúrát,

- a harmadik kötet pedig a humánigazgatást érintő területeket tárgyalja.

Hivatkozás: https://mersz.hu/lapsanszky-kozigazgatasi-jog-ii//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave