Lapsánszky András (szerk.)

Közigazgatási jog II.

Gazdasági közigazgatás, infrastruktúra igazgatás


A verseny megteremtése és fenntartása a vasúti piacon

A 1970-es évekig a vasutat és a vasút által biztosított közszolgáltatást természetes monopóliumként kezelték, amelyet az állam biztosít. A többi hálózatos szolgáltatási iparágban elindult liberalizáció985 eredményei azonban elvezettek arra a felismerésre, hogy a természetes monopóliumi jelleg a pályahálózatra, létesítésére és működtetésére ugyan igaz, a pályahálózat használatára (azaz a vasúti közlekedésre) azonban nem áll: a vasúti társaságoknak az államtól való elválasztása és a pályahálózathoz való szabad hozzáférés megteremtésén keresztül a verseny lehetővé válhat tehát a vasúti közlekedés terén is. Ezért, lévén, hogy az uniós belső piac legfőbb rendezőelve a verseny, a vasúti ágazat működését is fokozatosan igyekszik az Unió a piaci szabályokhoz igazítani.986 Ezt tükrözi az Európai Unió közlekedéspolitikája, így a tagállamokban megteremtendő versenyt, mint célt az uniós közlekedéspolitika alakulásába ágyazottan tárgyaljuk.

Közigazgatási jog II.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Kft.

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 295 624 4

A könyv megalkotásakor a szerzők és a kiadó kettős célt tűzött ki maga elé. E könyv egyrészt tankönyv, amely összefoglalja a közigazgatási jog különös részét, az egyes ágazatok joganyagát. Másrészt a mű szakkönyvi célzattal, tartalommal is készült, azaz a könyvben szereplő kiemelt szakigazgatási területekkel foglalkozó szakemberek számára is fontos és elméleti jelentőségű ismeretanyagot közvetít.

E szakkönyvi jelleget szolgálják a könyvben az összehasonlító és a történeti elemzések, illetve a lehetséges szabályozási módszerek, modellek, alapvető jogintézmények és fogalmi keretek elemzései.

Oktatási szempontból nézve pedig a könyv sajátossága, hogy alapvetően nem a vonatkozó jogszabályok leírását, puszta ismertetését tartalmazza, hanem az adott ágazat általános jellemzőit foglalja össze: a közigazgatási beavatkozás okait, indokait, szükségességét, történetét, nemzetközi (különösen Európai Uniós) összefüggéseit, illetve a szabályozás lehetséges módszereit, modelljeit.

A hazai jogi karok közigazgatási jogi tanszékei, valamint a Nemzeti Közszolgálati Egyetem összefogásában készült.

A könyv három kötetben jelenik meg, egyes kötetei a szakigazgatási ágazatokat tematikus csoportosításban tárgyalják.

- Az első kötet a szakigazgatási jog alapjait és az állami alapfunkciókat,

- a második kötet a gazdaságot és infrastruktúrát,

- a harmadik kötet pedig a humánigazgatást érintő területeket tárgyalja.

Hivatkozás: https://mersz.hu/lapsanszky-kozigazgatasi-jog-ii//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave