Lapsánszky András (szerk.)

Közigazgatási jog II.

Gazdasági közigazgatás, infrastruktúra igazgatás


Környezetvédelem a vasúti igazgatásban

Az Alaptörvény XXI. cikk (1) bekezdése alapján Magyarország elismeri és érvényesíti mindenki jogát az egészséges környezethez – e jog érvényesítésének az is része, hogy az egyes ágazatok igazgatása, illetve a közpolitikák kidolgozása során a környezetvédelemre is figyelemmel kell lenni. A vasúti igazgatásban ez a vasúti közlekedésnek, mint leginkább környezetkímélő közlekedési megoldás attraktivitásának növelésén keresztül érhető el. Ezt a célt közvetetten szolgálja mind a megfelelő közszolgáltatás biztosítása, mind a verseny erősítése. Ezenkívül az engedélyezési eljárások kialakításánál van nagyon nagy jelentősége ennek a szempontnak. A környezeti hatásvizsgálati és az egységes környezethasználati engedélyezési eljárásról szóló 314/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Khvr.) alapján az országos törzshálózathoz tartozó vasúti pályák minden esetben,998 az egyéb pályák, illetve a nagyobb pályaudvarok, vasútállomások és intermodális teherátrakók pedig a környezetvédelmi hatóság döntésétől függően999 környezeti hatásvizsgálat-köteles létesítmények. A környezeti szempontok érvényesülését nagyban segíti, hogy mindazok, akik a Khvr. szerinti hatásvizsgálati eljárásban ügyfelek voltak, a vasúti építési engedélyezési eljárásokban is ügyfeleknek minősülnek.1000 Így a Kvt. 98. § (1) bekezdése és a Ket. 15. § (5) bekezdése alapján a környezetvédelmi civil szervezetek a vasúti építési engedélyezési eljárásokban ügyfélként részt vehetnek és a környezet védelme érdekében felléphetnek.1001

Közigazgatási jog II.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Wolters Kluwer Kft.

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 295 624 4

A könyv megalkotásakor a szerzők és a kiadó kettős célt tűzött ki maga elé. E könyv egyrészt tankönyv, amely összefoglalja a közigazgatási jog különös részét, az egyes ágazatok joganyagát. Másrészt a mű szakkönyvi célzattal, tartalommal is készült, azaz a könyvben szereplő kiemelt szakigazgatási területekkel foglalkozó szakemberek számára is fontos és elméleti jelentőségű ismeretanyagot közvetít.

E szakkönyvi jelleget szolgálják a könyvben az összehasonlító és a történeti elemzések, illetve a lehetséges szabályozási módszerek, modellek, alapvető jogintézmények és fogalmi keretek elemzései.

Oktatási szempontból nézve pedig a könyv sajátossága, hogy alapvetően nem a vonatkozó jogszabályok leírását, puszta ismertetését tartalmazza, hanem az adott ágazat általános jellemzőit foglalja össze: a közigazgatási beavatkozás okait, indokait, szükségességét, történetét, nemzetközi (különösen Európai Uniós) összefüggéseit, illetve a szabályozás lehetséges módszereit, modelljeit.

A hazai jogi karok közigazgatási jogi tanszékei, valamint a Nemzeti Közszolgálati Egyetem összefogásában készült.

A könyv három kötetben jelenik meg, egyes kötetei a szakigazgatási ágazatokat tematikus csoportosításban tárgyalják.

- Az első kötet a szakigazgatási jog alapjait és az állami alapfunkciókat,

- a második kötet a gazdaságot és infrastruktúrát,

- a harmadik kötet pedig a humánigazgatást érintő területeket tárgyalja.

Hivatkozás: https://mersz.hu/lapsanszky-kozigazgatasi-jog-ii//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave