Sedley David N., Long Anthony A.

A hellenisztikus filozófusok


Alexandrosz, Kommentár Arisztotelész Első analitikájához 183,34–184,10 (Diodórosz fr. 27 Giannantoni)874

(1) Arisztotelész [az Első analitika 1 34a12-ben] talán arról a kérdésről is beszél, hogy mely dolgok lehetségesek, továbbá az erre adott úgynevezett „diodóroszi” válaszról, mely szerint lehetséges „az, ami van, vagy a jövőben lesz”. Diodórosz ugyanis úgy véli, csak az lehetséges, ami vagy van, vagy, bármi történjék is, a jövőben lesz. Szerinte tehát számomra akkor volt lehetséges, hogy Korinthoszban legyek, ha Korinthoszban voltam, vagy ha fennállt, hogy, bármi történjék is, Korinthoszban leszek; ellenkező esetben ez nem is volt lehetséges. Ugyanígy akkor volt lehetséges, hogy a gyerek megtanuljon írni, ha fennállt, hogy, bármi történjék is, meg fog tanulni írni. Ennek igazolására állította fel Diodórosz az Uralkodó-érvet is. (2) [Arisztotelész] kitér továbbá Philón válaszára is. Eszerint lehetséges az, „amit valamely dologról pusztán a dolog sajátossága alapján állítunk, akkor is, ha valamely külső szükségszerűség megakadályozza, hogy ténylegesen bekövetkezzék”. Ennek alapján mondta lehetségesnek, hogy a pelyva elégjen még akkor is, ha atomi darabkákban, vagy akár a tenger fenekén van, jóllehet a körülmények szükségképpen megakadályozzák ezt.

A hellenisztikus filozófusok

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2016

ISBN: 978 963 059 709 8

Anthony A. Long és David N. Sedley a hellenisztikus filozófia kutatásának legnagyobb tekintélyei közé tartozik. Forrásgyűjteményük az epikureizmus, a sztoicizmus, az akadémiai szkepticizmus és a pürrhónizmus legfontosabb forrásszövegeit vonultatja föl tematikus rendben, az egyes fejezetekhez tömör, ugyanakkor finom és mélyreható elemzéseket tartalmazó filozófiai kommentárt csatolva.

A hellenisztikus filozófusok alapmű: a forrásokat általánosan e kötet hivatkozási rendszere szerint idézik, Long és Sedley elemzései pedig a területen folyó új kutatások kiindulópontjául szolgálnak. A könyv jelen kiadásával a magyar olvasó első ízben kaphat átfogó képet a hellenisztikus filozófia forrásairól, fogalomkincséről és a korszakban létrejött kifinomult filozófiai elméletekről.

A magyar kiadás szerkesztője Bene László, fordítói Bárány István, Bene László, Böröczki Tamás, Brunner Ákos, Simon Attila és Szekeres Csilla. A kiegészítő bibliográfiát Brunner Ákos, Németh Attila és Veres Máté állította össze.

Hivatkozás: https://mersz.hu/long-sedley-a-hellenisztikus-filozofusok//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave