(1) Ainészidémosz nyolc módot mutat be, amelyek alapján cáfolataival – úgy véli – minden tantételként kezelt oksági magyarázatról megmutathatja, hogy hibás. (2) Ezek közül elsőként azt a módot említi, amely szerint az oksági magyarázat egész fajtáját, minthogy ténykedését nem nyilvánvaló dolgok körében folytatja, nem támasztja alá egyértelmű bizonyíték a nyilvánvaló jelenségek részéről. (3) A második mód az, hogy bár a lehetőségek zavarba ejtő bősége miatt gyakran sok különféle módon adhatnánk számot a kutatott tárgy okairól, egyesek mégis egyetlen módon próbálják meg az oksági viszonyokat feltárni. (4) A harmadik, amely szerint a rendezetten történő dolgokat olyan okokkal magyarázzák, amelyek semmiféle rendezettséget nem mutatnak. (5) A negyedik, mely szerint amikor megragadják, hogy a nyilvánvaló dolgok miként történnek, azt gondolják, hogy azt is megragadták, hogy a nem nyilvánvaló dolgok miként történnek – noha az, ami nem nyilvánvaló, talán a nyilvánvaló dolgokhoz hasonlatosan megy végbe, de az is lehetséges, hogy a maga sajátos módján. (6) Az ötödik az, amely szerint az oksági magyarázatok során úgyszólván mindenki a saját alapelemekre vonatkozó feltevéseiből indul ki, és nem valamiféle közös és elfogadott eljárásra támaszkodik. (7) A hatodik az, amely szerint a saját előfeltevéseik alapján felfedezhető kutatási eredményeket elfogadják, az annak ellentmondó, bár ugyanolyan meggyőzőnek tűnő eredményeket viszont elutasítják. (8) A hetedik, hogy olyan oksági magyarázatokat fejtenek ki, amelyek nemcsak a nyilvánvaló tényekkel, hanem saját előfeltevéseikkel is ütköznek. (9) A nyolcadik, hogy gyakorta ugyanolyan bizonytalan az, ami nyilvánvaló ténynek látszik, mint az, amit keresünk, ezért a bizonytalan tényeken alapuló elméleteik végkövetkeztetései éppolyan bizonytalanok. (10) Állítása szerint az sem lehetetlen, hogy egyesek tévedései az oksági magyarázatokban bizonyos kevert módoknak felelnek meg, melyek az imént felsorolt módoktól függenek.