Habár sokan próbálták már meghatározni a gyerekirodalom fogalmát, érvényes, mindenre kiterjedő meghatározás nem igazán született. Talán azért sem, mert a gyerekirodalom a legkevésbé sem elméleti vagy normatív alapon megközelíthető olvasgatni, mondogatni és nézegetni való kiadványok összessége, hanem – ahogy a gyakorító képző is jól mutatja – gyakorlati alkalmazhatósága felől közelíthető meg. Ebből fakad az is, hogy nehezen lehet meghatározni, hány éves kortól hány éves korig beszélhetünk gyerekirodalomról. Megfigyelhető, hogy hosszú ideig a gyerekirodalmat elsősorban óvodáskortól számították, mivel nehezen lehetett találni bölcsődés korú gyerekeknek szóló antológiákat, de még verses, mondókás, daloskönyveket is. Sokáig csak a Móra Könyvkiadó 1977-es kiadású Hóc, hóc, katona című verseskönyvét tudták elővenni azok a szülők és nevelők, akik mondókák után kutattak, mivel a legtöbb kiadvány a hároméves alsó korhatárt határozta meg célközönsége kijelölésekor. Mindez abból adódhatott, hogy a gyerekirodalom sokáig a „jóra tanítás” bűvkörében élt (Lovász 2015: 9.), ez pedig az egy-két éves kisgyereknél még nem feltétlenül érvényesülhet, hiszen nála a világfelfedezés, a nyelvelsajátítás, a mozgásfejlődés az elsődleges. Szerencsére az utóbbi bő tizenöt év gyakorlati szempontokat érvényesítő gyerekkönyveinek kiadói már az olvasást játékos örömszerző tevékenységként értelmezik, és a hároméves kor alattiakat is célközönségüknek tekintik. A kiadók jól tudják, hogy ez a korosztály fordul a legnagyobb elvárással a könyvek felé, hiszen az olvasás ebben a korban a leginkább összetett tevékenység. A kisgyerek-irodalom könyvei az olvasás mellett felfedezni való könyvtárgyként és az ölbeli játékok, mondókák gyűjteményeként láttak napvilágot, így ezeknek a kiadványoknak a tartalmát inkább olyan játéknak, játékirodalomnak nevezhetnénk, amely kulcsfontosságú szerepet tölt be a gyerek fejlődésében.