Theodorik keleti gótjai az 5. század végén Itáliát, a nyugati gótok Hispániát foglalták el. Theodorik királysága a bizánci támadás miatt rövid életűnek bizonyult, de a nyugati gót államnak az arab hódítás vetett csak véget az Ibériai-félszigeten (711). A nyugati gótok éppúgy ariánus keresztények voltak, mint a keleti gótok, de a többséget alkotó katolikus helyi lakosság képviselői és az egyház vezetői meg tudták győzni a nyugati gót uralkodókat a katolikus hitre való áttérés elkerülhetetlenségéről. Ezzel elhárult a nyugati gót királyság belpolitikai stabilitását veszélyeztető legfontosabb akadály. Ebben a változásban kulcsfontosságú szerep jutott Leandernek, Sevilla érsekének, Nagy Szent Gergely pápa levelezőpartnerének, aki katolikus hitre térítette Rekkared királyt. Utána testvére, Isidorus (560–636) következett Sevilla érsekeként. Valószínűleg ő szövegezte a IV. toledói zsinaton (633) a király választásának rendjét, amit a nyugati gót királyság „alkotmányának” is szoktak nevezni. A katolikus nyugati gót királyság létrejötte a kora középkori királyeszme egyes elemeinek a kialakulásával járt. Ebben Sevillai Isidorusra az ország vezető egyházi főméltóságaként jelentős szerep hárult. Politikai aktivitása mellett Isidorus kivételes jelentőségű tudományos tevékenységével is gyarapította a latin Nyugat szellemi örökségét, ami az iskolai műveltségre is hatást gyakorolt. Alapvető jelentőségű munkái tankönyvként és kézikönyvként szolgáltak a középkorban.