A homéroszi hősök világából szelídülő testi képzés kézenfekvő fejlődéstörténete mellett jóval meghökkentőbb az archaikus görög nevelés másik sajátos területe: a zenei, pontosabban muzikális, azaz múzsai – egyszóval művészeti nevelés. Márpedig a Kr. e. 4. századi Platón egyértelműen ezt a két oldalát emeli ki a régebbi korok pedagógiájának. Más kérdés, ahogy máris utaltunk rá, mit is értsünk a múzsai-muzikális fogalom alatt. Ha a lehető legtágabb értelmezést vesszük alapul, akkor akár a teljes intellektuális világot fedheti a szó. Ebben az értelemben világos kiegészítője lenne a fizikai nevelésnek a mentális. És kétségtelen, hogy a gyermekek világában itt sem művészeti szakképzésről, vagy a görög filozófia világában magas szintre jutó zeneelmélet műveléséről van szó. Ugyanakkor forrásaink azt is egyértelművé teszik, hogy nem másról, mint tényleges zenélésről: énekről, táncról, hangszeres zenéről szól a fogalom. Amikor Platón kijelenti, hogy nem lehet kiművelt ember, aki nem találja meg helyét a karban (legyen az tánckar, drámai vagy zenei kórus – általában valamennyi egyszerre), nem marad kétség afelől, hogy a görög nevelés egy újabb sajátosságával állunk szemben. A zenei-művészeti oktatás tényleges részleteiről igen keveset tudunk. Annyi bizonyos, hogy középpontjában két hangszer játékának megismerése és gyakorlása lehetett. A fuvola korán divatjamúlt lett, s a főszerepet, amíg a hagyományos zenei képzés a hellénizmus korában nem vált maga is idejétmúlttá, a lant kapta meg.