A „középkor” elnevezést először az itáliai humanisták használták. Giovanni Andrea dei Bussi pápai könyvtárosnál jelent meg a media tempestas fogalma a 15. század második felében. Az itáliai humanisták felfogása szerint a középkor a klasszikus ókor és a megújuló jelen (reneszánsz) közé ékelődő századokat jelenti. Ez a megközelítésmód értékítéletet is tartalmazott, amennyiben a görög-római ókor utánzását céljának tartó reneszánsz kultúrát eszményítette, míg a köztes korszakot „sötét” és barbár időszaknak tartotta (tenebrae). A neveléstörténet szempontjából sem érdektelen, hogy az ismert 20. századi reneszánszkutató, Paul Oscar Kristeller véleménye szerint a 14–15. századi európai humanisták elsősorban pedagógiai és filológiai mozgalomként foghatók fel. Ezért az sem meglepő, hogy a középkort a latin nyelvvel szemben tanúsított igényességükből kiindulva ítélték meg. Elgondolásuk szerint a hibás középkori latin nyelvhasználat alapján következtetni lehet egy történelmi korszak általános kulturális színvonalára. A humanisták vélekedése megalapozta a középkorral kapcsolatos negatív értékítéletet, ami a 18. századi felvilágosodás során teljesedett ki igazán. Ekkor terjedt el a „sötét középkor” elnevezés, ami a 19. századi történetírók gondolkodásmódjára is hatást gyakorolt. A 20. századnak kellett eljönnie ahhoz, hogy a történettudomány eljusson egy tárgyilagosabb középkorkép kialakításához.