Avornicului Mihály, Gubán Ákos, Seer László, Szőcs Izabella

Az internet és lehetőségei

Üzleti és jogi szemszögből


Az elektronikus aláírás jogi szabályozása

A szerződéskötési szabadság alapelve szerint a felek akaratnyilatkozatának találkozásakor érvényes szerződés jön létre, természetesen a megfelelő kivételeket számon tartva. Rendszerint az aláírás az a formai követelmény, amely a felek szerződéskötési szándékát jelzi. Két szerződő fél már a jogi szabályozás előtt is megegyezhetett, hogy az egymás közötti szerződéseket elektronikus formában is elfogadják, de ehhez előtte papíralapon hagyományosan hitelesített szerződést kellett kötniük erről. Ez külön törvény nélkül is működött. A törvényalkotással ezek a kétoldalú megegyezések egyszerűsödnek, bár a törvényben foglaltaktól a kétoldalú szerződésekben ezentúl is el lehet térni. A törvény megalkotásával azonban mód nyílik arra, hogy olyan területeken is bevezethetővé váljon az elektronikus iratok használata, ahol ezt a megelőző szabályozás nem tette lehetővé (például cégeljárások, adóhivatal, államigazgatás).

Az internet és lehetőségei

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2019

ISBN: 978 963 454 338 1

A könyv célja, hogy bevezesse az olvasót az internetes ügyletek világába, és példákon keresztül hozzásegítse e manapság igen népszerű és nélkülözhetetlen lehetőség minél mélyebb szintű elsajátításához.

Hivatkozás: https://mersz.hu/avornicului-guban-seer-szocs-az-internet-es-lehetosegei//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave