Gloviczki Zoltán, Zsinka László

Nevelés és iskola az antik és középkori Európában


A szóbeli kultúrától a mindennapos írásbeliségig

Az írás technikájának és eszközrendszerének puszta megjelenését a könyvkiadás korától roppant távolság választja el. Míg ugyanis – bevezető gondolatainknak megfelelően – sokáig kérdés sem volt az írásjegyek megjelenése és az általános írásbeliség direkt történeti kapcsolata, addig az 1920-as években Milman Parry azóta paradigmaalkotóvá növekedett kutatásai alapjaiban forgatták fel ez irányú elképzeléseinket. A Balkán-félszigeten végzett népköltészeti gyűjtőmunkája ugyanis nem csupán azt a döbbenetes tényt tárta fel, hogy a huszadik században is léteznek írástudatlan énekmondók, akik memoriter adnak elő hőseposzokat, de ezzel a hatalmas szöveganyagok akár évszázadokon keresztüli szóbeli hagyományozása is kétségtelenné vált. Az énekmondók technikájának és maguknak az epikus műveknek a huszadik század derekán kibontakozó alapos vizsgálata – együtt természetesen a görög írott irodalmi hagyomány teljes hiányával – egyértelművé tette, hogy a görög irodalom és kultúra kialakulása szinte kizárólag a szóbeliség keretei közt történt. A Parry-féle énekmondóknak persze maguk a homéroszi eposzok is részletes emléket állítanak, s az irodalmi hagyomány, valamint a másodlagos kutatások eredményeképpen nyugodtan elmondhatjuk: a görög kultúra szóbelisége, ha lehet, jóval erősebb egységet teremtett és őrzött a hagyományban, az erkölcsi, esztétikai értékrendben, mint ha számtalan, esetleg könyvtárak mélyén porosodó vagy előbb-utóbb elvesző kézirat nyomai alapján próbálnánk következtetni a kor szellemére. Bizonyosak lehetünk benne, hogy az archaikus görög nevelési eszmény általánosan egybeesett a homéroszi eposzok által közvetített világ- és emberképpel, s magának a nevelésnek is legbiztosabb pontja kellett, hogy legyen e hagyományok kollektív átörökítése, megismerése.

Nevelés és iskola az antik és középkori Európában

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 250 6

A jelen egyetemi jegyzet arra tesz kísérletet, hogy a pedagógusképzésben részt vevő hallgatók számára teljes áttekintést nyújtó, részleteiben tudományos újszerűségre nem törekvő, de az érintett tudományágak legfrissebb szempontjait és eredményeit közvetítő és összefoglaló, ugyanakkor a hallgatók feltételezhető előképzettségéhez és vélhető céljaihoz is igazodó tankönyvként szolgáljon.

Felhívja ugyanakkor a figyelmet arra is, hogy sajátos témaválasztása, az antikvitás és az európai középkor neveléstörténetének feldolgozása korunkban is drámai jelentőségű európai identitásunk kizárólagos gyökereit tárja fel és mutatja be.

Hivatkozás: https://mersz.hu/gloviczki-zsinka-neveles-es-iskola-az-antik-es-kozepkori-europaban//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave