Fogarasi Katalin, Ittzés Dániel, Mány Dániel (szerk.)

Tudásmegosztás, információkezelés, alkalmazhatóság I.

Nyelvhasználat


Bevezetés

A diskurzusjelölőket olyan nyelvi elemek funkcionális csoportjaként tartják számon, amelyek a diskurzus szervezésében vesznek részt: diskurzusszegmenseket kötnek össze, illetve pragmatikai viszonyokat jelölnek. A diskurzusjelölők általában nem befolyásolják a megnyilatkozás igazságfeltételeit, ugyanakkor esetenként rendelkezhetnek emocionális és expresszív funkcióval. Különféle szófajú szavakból alakulhatnak diskurzusjelölővé: lehetnek eredetileg kötőszók (pl. tehát, úgyhogy), határozószók, partikulák és módosítószók (pl. egyébként, akkor, csak); de többszavas elemek is szolgálhatnak forrásul, például prepozíciós frázisok vagy idiomatikus szókapcsolatok (pl. hogy úgy mondjam, mit tudom én). Elsősorban beszélt nyelvi elemeknek tartják őket, de az írott nyelvben, illetve az írott beszéltnyelviség szövegtípusaiban is előfordulnak bizonyos jellemző diskurzusjelölők (Dér 2009, Schirm 2010). Az igazságügyi nyelvész szakértői munkában előfordul, hogy hangzó beszédet kell nyelvészetileg elemezni, ahogyan az is, hogy az írott beszéltnyelviség műfajait reprezentáló szövegek elemzése a feladat.

Tudásmegosztás, információkezelés, alkalmazhatóság I.

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2024

ISBN: 978 963 664 091 0

A XXIX. Magyar Alkalmazott Nyelvészeti (MANYE) Kongresszust Tudásmegosztás, információkezelés, alkalmazhatóság címmel 2023. március 17-én és 18-án szervezte meg a MANYE és a Semmelweis Egyetem Szaknyelvi Intézete. A Szaknyelvi Intézet a MANYE-hoz hasonlóan az alkalmazott nyelvészeti megközelítést és kutatásmódszertant használja. Tudományos tevékenységének középpontjában az egészségügyi kommunikáció, az egészségtudományi terminológia, fordítás és tolmácsolás, valamint az orvosi szaknyelvek kutatása és oktatása áll (https://semmelweis.hu/szaknyelv/). E témakörök különösen aktuálisak az elmúlt éveket meghatározó egészségügyi válsághelyzetek miatt, ezért a Szaknyelvi Intézet kutatóinak előadásai jól illeszkedtek az alkalmazott nyelvészet többi területéről származó, új kutatási eredményeket bemutató tudományos előadások sorába. A kongresszussal kapcsolatos információk elérhetőek a MANYE weboldaláról (www.manye.hu) vagy közvetlenül a kongresszus honlapján: https://semmelweis.hu/szaknyelv/manye-xxix/. A tudományos eseményt az Akadémiai Kiadó és a Tempus Közalapítvány szponzorálta.

Hivatkozás: https://mersz.hu/fogarasi-ittzes-many-tudasmegosztas-informaciokezeles-alkalmazhatosag-i//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave