A tanulmány a tegeződésre és a nemtegeződésre vonatkozó nyelvhasználati változásokat, azok megítélését vizsgálta egyetemi hallgatók és egyetemi oktatók körében, azt feltételezve, hogy az azonos kulturális háttér miatt a két adatközlő csoport eredményei konvergálni fognak. Ez a feltevés csak részben igazolódott. A tegeződésnek a szakirodalom által is jelzett térhódító kontextusában jelentős véleményazonosságként értékelendő, hogy a magázódást mindkét csoport informatív szempontból hasznosnak és szükségesnek, másrészt a magyar nyelv szép és fontos értékének tekinti, különös tekintettel a Széchenyi nevéhez kötődő ön kapcsolatteremtő formára. Mindkét csoport fontosnak tarja a tegeződésre és magázódásra vonatkozó útmutató szabályokat. Jelentősebb különbség abban mutatkozott, hogy amíg az oktatók elsősorban a bizalmasság és a távolságtartás dimenziói mentén érzékelik a tegeződés és magázódás lehetőségét, addig a hallgatók többsége mind a négy dimenziót aktiválja a tegeződésben (bizalmasság, egyenrangúság) és a magázódásban (távolságtartás, alá-fölé rendeltség), ezenkívül hangsúlyosan kiemelendő, hogy a hallgatók a magázódásban mindenekelőtt az alá-fölé rendeltség kifejezésének eszközét látják. A kutatás – összhangban a szakirodalommal (Domonkosi–Ludányi 2018, Domonkosi 2019) – arra is rámutatott, hogy a nyelvhasználó közösség igényelné a nyelvi tanácsadást, útmutatást a kutatott témában.