Gloviczki Zoltán, Zsinka László

Nevelés és iskola az antik és középkori Európában


A görög és a római iskola közeledése. A görög-latin kétnyelvűség

A hellenisztikus és a római iskola közötti hasonlóságok mellett különbségeket is tapasztalunk, de a császárság idején a görög és a latin iskola között közeledés ment végbe. A császárkor megörökölte a görögöktől a „retorika” és a „filozófia” közötti rivalizálást, ami a filozófus Platón és a szónok Iszokratész művelődési koncepciója közötti polémiában mutatkozott meg a Kr. e. 4. századtól. Ez a vita a „felsőfokú” iskolai képzés tartalmára is kihatott. A gyakorlatias rómaiak inkább a rétorikát művelték, míg a vitatkozó kedvű görögök a filozófiában tűntek ki. A császárság alatt a birodalom keleti részén a filozófia a rétorikához, nyugaton a retorika a filozófiához közelített. A Római Birodalom keleti és nyugati felének iskolái a kialakuló görög-latin kétnyelvűség révén egyre hasonlóbbá váltak egymáshoz, bár ennek a tendenciának megvoltak a maga korlátai. Az Észak-Afrikában latin nyelven tanuló Szent Ágostonnak görög szövegekkel is meg kellett ismerkednie. A késő római korban a császári akarat római jogi felsőfokú iskolát hozott létre a Közel-Keleten, ahol egyébként hellenisztikus görög hatások uralkodtak. Az iskolában olvasott mitológiai történetek a tanulók görög vagy latin anyanyelvétől függetlenül közös ismeretanyagot képeztek, ami a görög-római kultúra egybeolvadását jelezte.

Nevelés és iskola az antik és középkori Európában

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 250 6

A jelen egyetemi jegyzet arra tesz kísérletet, hogy a pedagógusképzésben részt vevő hallgatók számára teljes áttekintést nyújtó, részleteiben tudományos újszerűségre nem törekvő, de az érintett tudományágak legfrissebb szempontjait és eredményeit közvetítő és összefoglaló, ugyanakkor a hallgatók feltételezhető előképzettségéhez és vélhető céljaihoz is igazodó tankönyvként szolgáljon.

Felhívja ugyanakkor a figyelmet arra is, hogy sajátos témaválasztása, az antikvitás és az európai középkor neveléstörténetének feldolgozása korunkban is drámai jelentőségű európai identitásunk kizárólagos gyökereit tárja fel és mutatja be.

Hivatkozás: https://mersz.hu/gloviczki-zsinka-neveles-es-iskola-az-antik-es-kozepkori-europaban//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave