A keresztény vallás a zsidóságtól megörökölte sajátos írásmagyarázó attitűdjét. Jézus korában a zsidó oktatásnak éppúgy három szintje alakult ki, mint a görög-római iskolának, de a képzési tartalom egészen más volt. Mivel a zsidóság kizárólagosan a „vallásos kultúra” világában élt, a tanulók Homérosz és Vergilius szövegei helyett a Szentírás szövegét és az írástudók ehhez kapcsolódó hagyományát ismerték meg. A vallási alapismereteket a gyermekek a keresztény családhoz hasonlóan otthon sajátították el. Az antik iskolarendszerhez viszonyítva jelentős különbség, hogy az elemi írás és olvasás tanítására a görög-római világban alapfokú magániskolák széles hálózata jött létre, amelyek tanítói ezzel a tevékenységgel keresték kenyerüket. Ehhez képest a zsidóságnál az elemi szintű írás és olvasás oktatásának a színtere elsősorban a család volt, és a 2. századig nem ismerünk alapfokú iskolát Jeruzsálemen kívül. Az elemi szintű iskola héber elnevezése bét széfer (tanulás háza) vagy bét szófér (írástudó háza) volt. A tanítás egy írástudó (szófér) feladata volt, és a szegényebb zsinagógák esetében személyesen a zsinagóga elöljárója végezte ezt a feladatot. Az oktatás a zsinagóga épületében zajlott. A késő ókorban egyre több, családon kívül szerveződő alapfokú iskolai tevékenységgel kell számolnunk. Az elemi szintű oktatás követelményei közé tartozott a héber nyelvű Biblia olvasása és egyes részeinek memorizálása, az elfogadott fordítás (Targum) ismerete – amennyiben a közösség anyanyelve különbözött a hébertől –, valamint a liturgia alapfokú elsajátítása.