Gloviczki Zoltán, Zsinka László

Nevelés és iskola az antik és középkori Európában


Ágoston és a papi közösség

Ágoston nemcsak a katekumenek oktatására fordított figyelmet, hanem püspökként foglalkoznia kellett a papnevelés és a papi közösség kérdéseivel. Arra törekedett, hogy a körülötte lévő fiatal papjelöltek egyrészt megfelelő teológiai képzést kapjanak, másrészt bizonyos életszabályok szerint éljenek. Ágoston megelőlegezte a papi közösség gondolatát, és arra is volt gondja, hogy a szerzetesi életmód alapjait megteremtse papjai és papjelöltjei számára. Később több szöveget is számon tartottak Ágoston regulájaként, de az ezekkel kapcsolatos bizonytalanságokat a filológiai kutatások részben már tisztázták. Az Ágostont körülvevő közösségből más egyházmegyék papjai is kikerültek. Bizonyos, hogy Ágoston a nyugati szerzetesség egyik fontos előfutárának tekinthető, és a középkorban gyakran az „ágostoni regula” határozta meg a káptalanok keretében élő papi közösségek (kanonokok) életformáját. A káptalanok köré számos esetben iskolák is települtek, ezeket káptalani iskolának hívjuk, és a középkori keresztény iskola egyik fontos típusaként tartjuk számon.

Nevelés és iskola az antik és középkori Európában

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 250 6

A jelen egyetemi jegyzet arra tesz kísérletet, hogy a pedagógusképzésben részt vevő hallgatók számára teljes áttekintést nyújtó, részleteiben tudományos újszerűségre nem törekvő, de az érintett tudományágak legfrissebb szempontjait és eredményeit közvetítő és összefoglaló, ugyanakkor a hallgatók feltételezhető előképzettségéhez és vélhető céljaihoz is igazodó tankönyvként szolgáljon.

Felhívja ugyanakkor a figyelmet arra is, hogy sajátos témaválasztása, az antikvitás és az európai középkor neveléstörténetének feldolgozása korunkban is drámai jelentőségű európai identitásunk kizárólagos gyökereit tárja fel és mutatja be.

Hivatkozás: https://mersz.hu/gloviczki-zsinka-neveles-es-iskola-az-antik-es-kozepkori-europaban//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave