Ágoston sohasem vonta kétségbe az ész (ratio) szerepét az emberi gondolkodásban, de hangsúlyozta, hogy a megismerés forrása számos esetben nem az érzékelés, hanem az intuíció. Ezzel összefüggésben a tanulás is a dolgok együttes szemléletéből és nem az egyes dolgok megismeréséből áll. Ezek a gondolatok valószínűleg a neoplatonizmusból fakadtak, amely mindvégig hatással volt a hippói püspök ismeretelméleti felfogására. Az ész hatókörét Ágostonnál nemcsak az intuíció, hanem az akarat is korlátozta. Ennyiben a nagy egyháztanító már az új keresztény etika és emberkép megalkotója volt. Az antik filozófia etikai intellektualizmusával szemben, amely az erény gyakorlását közvetlenül a „jó” felismeréséből vezette le, Ágoston inkább az akarat fontosságát emelte ki. A bűnre hajló ember korántsem biztos, hogy a jót követi, hiába ismeri fel azt, ezért különös jelentősége van az akarat nevelésének. Ágoston antropológiája az ész mellett hasonló fontossággal szerepeltette az akaratot is, amely a keresztény emberkép későbbi hármas felosztásában – értelem, akarat, érzelem – nála nyerte el igazi jelentőségét. A középkor az erényre való nevelésnek központi szerepet tulajdonított, amit az akarat gyakorlásán keresztül igyekezett elérni.