Gloviczki Zoltán, Zsinka László

Nevelés és iskola az antik és középkori Európában


Élete és művei

Flavius Magnus Aurelius Cassiodorus (490?–583) pályafutása több ponton érintkezett Boethius életével. Mindketten előkelő római családokból származtak, és megkísérelték szolgálni a római–gót megbékélés eszméjét. Cassiodorus is magas államhivatalokat töltött be Theodorik udvarában, sőt Boethius halála után őt nevezték ki magister officiorummá, majd praefectus pratorióvá. Valószínűleg nehéz kompromisszumokat kötött, amikor Boethius kivégzése után továbbra is a keleti gót uralkodó szolgálatában maradt. Sőt Theodorik utódait is kiszolgálta egészen a keletrómai csapatok 530-as években bekövetkező itáliai partraszállásáig. A császári haderők évtizedes háborúban végül felszámolták a keleti gót államot, és bevezették a keletrómai (bizánci) uralmat Itáliában.

Nevelés és iskola az antik és középkori Európában

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 250 6

A jelen egyetemi jegyzet arra tesz kísérletet, hogy a pedagógusképzésben részt vevő hallgatók számára teljes áttekintést nyújtó, részleteiben tudományos újszerűségre nem törekvő, de az érintett tudományágak legfrissebb szempontjait és eredményeit közvetítő és összefoglaló, ugyanakkor a hallgatók feltételezhető előképzettségéhez és vélhető céljaihoz is igazodó tankönyvként szolgáljon.

Felhívja ugyanakkor a figyelmet arra is, hogy sajátos témaválasztása, az antikvitás és az európai középkor neveléstörténetének feldolgozása korunkban is drámai jelentőségű európai identitásunk kizárólagos gyökereit tárja fel és mutatja be.

Hivatkozás: https://mersz.hu/gloviczki-zsinka-neveles-es-iskola-az-antik-es-kozepkori-europaban//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave