Gloviczki Zoltán, Zsinka László

Nevelés és iskola az antik és középkori Európában


Nagy Szent Gergely élete

Nagy Szent Gergely pápa (született 540, pápa 590–604) alakja egyedülálló jelentőségre tett szert a középkor századaiban. A „nagy” melléknév révén az egyházi hagyomány is igyekszik utalni különleges szerepére, hiszen egyedül őt ruházta fel ezzel a jelzővel a négy nyugati egyháztanító közül. Szent Ambrustól, Szent Ágostontól és Szent Jeromostól eltérően csak Gergely töltött be pápai méltóságot. A keresztény utókor kivételes jelentőségű egyházfőnek tartotta, bár teológiai munkássága éppúgy nem mérhető Ágoston tevékenységéhez, ahogy filológiai jártasságban Jeromos múlta felül. Gergely egy új lelkipásztori teológia kiművelésével praktikus válaszokat adott kora kihívásaira, ami egyedülálló hatást gyakorolt az utókorra. Elsősorban ez utóbbi tevékenysége teszi lehetővé, hogy Gergely neveléstörténeti jelentőségét értékeljük.

Nevelés és iskola az antik és középkori Európában

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 250 6

A jelen egyetemi jegyzet arra tesz kísérletet, hogy a pedagógusképzésben részt vevő hallgatók számára teljes áttekintést nyújtó, részleteiben tudományos újszerűségre nem törekvő, de az érintett tudományágak legfrissebb szempontjait és eredményeit közvetítő és összefoglaló, ugyanakkor a hallgatók feltételezhető előképzettségéhez és vélhető céljaihoz is igazodó tankönyvként szolgáljon.

Felhívja ugyanakkor a figyelmet arra is, hogy sajátos témaválasztása, az antikvitás és az európai középkor neveléstörténetének feldolgozása korunkban is drámai jelentőségű európai identitásunk kizárólagos gyökereit tárja fel és mutatja be.

Hivatkozás: https://mersz.hu/gloviczki-zsinka-neveles-es-iskola-az-antik-es-kozepkori-europaban//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave