Gloviczki Zoltán, Zsinka László

Nevelés és iskola az antik és középkori Európában


Az angolszász királyságok megtérése

Britanniában már a római uralom alatt megindult a térítés. A kereszténység az 5–6. században a kelta törzsek által uralt Írországban is gyorsan elterjedt. A Nyugatrómai Birodalom felbomlása következtében a légiók az 5. század elején végleg visszavonásra kerültek Britannia területéről, és ez a változás utat engedett a népvándorlás hullámainak. Az Északi-tenger felől támadó pogány angolszászok egyre több sikert értek el a védekező kelta britekkel szemben. Ez utóbbiak a római uralom alatt részben romanizálódtak, és a kereszténység is terjedt közöttük. A rómaiak távozásával magukra maradó britek elutasították, hogy a gyűlölt angolszász hódítók között hirdessék az evangéliumot, ami a keresztény hit válságához vezetett a szigeten.

Nevelés és iskola az antik és középkori Európában

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 250 6

A jelen egyetemi jegyzet arra tesz kísérletet, hogy a pedagógusképzésben részt vevő hallgatók számára teljes áttekintést nyújtó, részleteiben tudományos újszerűségre nem törekvő, de az érintett tudományágak legfrissebb szempontjait és eredményeit közvetítő és összefoglaló, ugyanakkor a hallgatók feltételezhető előképzettségéhez és vélhető céljaihoz is igazodó tankönyvként szolgáljon.

Felhívja ugyanakkor a figyelmet arra is, hogy sajátos témaválasztása, az antikvitás és az európai középkor neveléstörténetének feldolgozása korunkban is drámai jelentőségű európai identitásunk kizárólagos gyökereit tárja fel és mutatja be.

Hivatkozás: https://mersz.hu/gloviczki-zsinka-neveles-es-iskola-az-antik-es-kozepkori-europaban//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave