A 11. század során a franciaországi Cluny szerzeteseihez köthető az a reformmozgalom, amely a bencés regula szerinti élet helyreállítására irányult a kolostorokban. Cluny megkísérelte kivonni a megreformált kolostorokat a világi hűbérurak ártalmas befolyása alól, és az általa irányított szerzetesházak hatalmas hálózatát hozta létre, amit sajátos arculatú kolostori kultúra jellemzett. Ezekkel a változásokkal a királyok megszűntek a művészetek felügyelői lenni, és az iskolai művelődés irányítása is a szerzetesek kezébe került. Cluny esetében ez bizonyos visszalépést jelentett az Ottó reneszánszhoz képest. Cluny kolostorai több szempontból is alkalmazkodtak az agresszív és bűntudatos nemesi társadalom igényeihez, amely Isten és a keresztény nép közötti közvetítő szerepet várt el a szerzetesektől. Ezért a Cluny felügyelete alá tartozó kolostorok elsősorban az istentiszteletet, a liturgiát, a közös zsolozsmázást művelték, és az iskolai művelődés jelentősége ehhez képest háttérbe szorult. Cluny kolostori iskoláiban az antik eszmények és a szép latin stílus kevéssé voltak fontosak. A grammatikát főleg azért tanították, hogy bevezetést nyújtson a Szentírás olvasásába, és lemondtak számos antik auctor megismeréséről. Egyes cluny-i apátok távolságtartóan viszonyultak az Ottó reneszánsz kulturális programjához. A szerzetesi reformok fő vonulata nem kedvezett a kolostori iskolai műveltség elmélyülésének a 11. században, bár korántsem törte derékba a szerzetesi iskolák virágzását Nyugat-Európában.