Gloviczki Zoltán, Zsinka László

Nevelés és iskola az antik és középkori Európában


A Karoling reneszánsz kiteljesedése. Hrabanus Maurus élete és munkássága

A Karoling reneszánsz második és harmadik generációjában tetten érhetjük azt a humanista magatartásformát, ami már Alkuin tevékenységét is jellemezte. Einhard választékos latin nyelven írta meg Nagy Károly császárról szóló életrajzát, Servatus Lupus levelezésében és kéziratokhoz való viszonyában tipikus humanista attitűdöt tapasztalunk, amely nem nélkülözte a filológiai hozzáértést. Az ír származású Scotus Eriugena palotaiskola kialakításával foglalatoskodott Párizsban a 9. században. Jól tudott ógörögül, aminek köszönhetően képes volt lefordítani Dionüsziosz Areopagitész műveit. Az oktatás területén legnagyobb jelentőségre Hrabanus Maurus tett szert, aki a keleti frank területek legnevesebb kolostorában, Fuldában működött.

Nevelés és iskola az antik és középkori Európában

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 250 6

A jelen egyetemi jegyzet arra tesz kísérletet, hogy a pedagógusképzésben részt vevő hallgatók számára teljes áttekintést nyújtó, részleteiben tudományos újszerűségre nem törekvő, de az érintett tudományágak legfrissebb szempontjait és eredményeit közvetítő és összefoglaló, ugyanakkor a hallgatók feltételezhető előképzettségéhez és vélhető céljaihoz is igazodó tankönyvként szolgáljon.

Felhívja ugyanakkor a figyelmet arra is, hogy sajátos témaválasztása, az antikvitás és az európai középkor neveléstörténetének feldolgozása korunkban is drámai jelentőségű európai identitásunk kizárólagos gyökereit tárja fel és mutatja be.

Hivatkozás: https://mersz.hu/gloviczki-zsinka-neveles-es-iskola-az-antik-es-kozepkori-europaban//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave