Az egyetemek születése nemcsak a tanárok és a diákok közös érdekeiből és autonómia iránti igényéből, hanem újabb műveltségi területek létrejöttéből, illetve a régebbi diszciplínák átalakulásából fakadt. Mindez lehetővé tette, egyben kikényszerítette a felsőfokú oktatás kialakulását. Már utaltunk rá, hogy az arab Keletről behatoló új ismeretanyag következtében a „szabad művészetek” jelentős változásokon mentek keresztül. A quadrivium felértékelődése már a 12. századtól érzékelhető volt, míg a dialektika szerepének növekedése átrendezte a műveltségi területek arányait a triviumon belül. Az egyetemeken a facultas artium (a „szabad művészetek” kara, mint a bölcsészettudományi kar előzménye) szakosodott a „hét szabad művészet” oktatására. A dialektika és a logika jelentőségének felértékelődésével a septem artes liberales főleg a teológia – filozófiai jellegű – előkészítő tanulmányává szélesedett, de más tudományszakok általános bevezető stúdiumának is tekintették. Fontos mozzanat, hogy a „szabad művészetek” oktatása önálló egyetemi kar (facultas) keretében intézményesült. A facultas artium általában a legnépesebb létszámú kart alkotta az egyetemeken, ahová a tanulmányaikat megkezdő hallgatók beiratkoztak, és közülük sokan nem is folytattak magasabb szintű tanulmányokat. A facultas artium jelentősége eredményezte azt a sajátos gyakorlatot, hogy az egyetem rektora egyes esetekben – Párizsban, Heidelbergben és Bécsben – e kar tanárai közül került ki. A „szabad művészetek” karán oktatott ismeretekkel a székesegyházi iskolákban is találkozhattak a diákok, de az egyetemek elmélyültebb tanulmányokat kínáltak.