A kelet-európai térfelfogás politikai jelentőségének identitárius alapja abban a sajátos plaszticitásban, meghatározatlanságban és önkényességben is megmutatkozik, amellyel térbeli fogalmak politikai-kulturális szimbólumokká válhatnak. A volt keleti blokk bizonyos részein a politikai diskurzusban a politikai változások iránti vágyat és az Európával való kulturális egység kívánalmát olyan fogalmak segítségével definiálták, mint például a „Közép-Európa” kifejezés. E fogalomnak a reneszánsza a nyolcvanas években mintapéldája a politikai térértelmezések kialakulásának – ráadásul mindez azok után következett be, hogy e fogalmat 1945-öt követően évtizedeken át teljesen korszerűtlennek mondták. A Konrád György, Vaclav Havel vagy Milan Kundera körüli másként gondolkodó értelmiségiek a „Közép-Európa” fogalom segítségével nem pusztán azt akarták megerősíteni, hogy Közép-Kelet-Európa civilizációs-kulturális szempontból a nyugati világhoz tartozik, hanem azt is ki akarták fejezni, hogy az ily névvel illetett tér politikailag emancipálódna a szovjet érdekkörtől, szabadulni akar a barbár orosz iga alól. Amennyiben e koncepció nem is annyira politikai program, hanem inkább „indulatos felszólalás az alapvető morális értékek leértékelése ellen” (Croan 1989, 183), akkor ez újfent arra mutat rá, hogy a tér társadalmi jelentőségének vannak lelki-szellemi vonatkozásai. A kommunizmus vége előtt a „Közép-Európa” fogalomnak integratív jellege volt, amennyiben egyrészt összekapcsolta az emberi jogokat és a demokratizálódást szem előtt tartó ellenzéki mozgolódásokat az európai hagyománnyal, másrészt pedig a keleti tömb gettólétének megszűnését vetítette előre. Mivel azonban 1989 után az Európába való visszatérés kapcsán érzett rövidke lelkesedés – minden politikai integrációs fejlődés ellenére – nem volt képes egységes térré tenni Kelet- és Nyugat-Európát, ezért aztán tíz évvel a berlini fal leomlása, a kommunizmus bukása után ugyanazon „Közép-Európa” fogalom – főleg angol változata: a „Central Europe” – immár diszkriminatív jellegű lett. A nyugati szóhasználatban a „(Kelet-) Közép-Európa” fogalommal ugyanis csak a „rendes”, az EU-csatlakozásra alkalmasnak mondott kelet-közép-európai jelölteket illetik; magában Kelet-Európában pedig alapvetően az elmaradottabb keleti és déli szomszédoktól való elhatárolódásra használják.