Sótonyi Péter (szerk.)

Orvosi felelősség

6.3.1. Indokolt kockázat

Egyesek a kockázatot megkülönböztetik a kárveszélyviseléstől.

Kárveszélyviselésről akkor beszélünk, ha valamely károsító cselekmény vagy esemény következményei a törvényes rendelkezések alapján – vagy éppen külön törvényes rendelkezések hiányában – a közvetlen érdekeltre hárulnak. Ez az érdekelt a személyi jogok és érdekek körében az a személy, akit a másra át nem hárítható károsodás ért.1

Vannak azonban olyan helyzetek, magatartások, melyek esetlegesen egyrészt előnyök, másrészt hátrányok lehetőségét, veszélyét rejtik magukban.

Jogunk ilyenkor lehetővé teszi a várható előnyök reményében az esetleges hátrányok bekövetkezésének a kockáztatását.

A kockázatot tehát az esetleges előnyökkel együtt járó esetleges hátrányok együtteseként fogalmazhatjuk meg. Kockázatvállalásról pedig akkor beszélünk, ha valamely tevékenység, magatartás, vállalkozás eredménye bizonytalan, de az elérendő hasznosnak látszó cél érdekében az érdekelt vállalja azt, illetve számol azzal, hogy az érdekében végzett tevékenységnek nem kívánt káros hatásai is lehetnek, céljával ellentétes eredmény is bekövetkezhet.2

A kockázatvállalás volt történetileg az első olyan büntethetőséget kizáró ok, amelyről a törvénykönyvek nem rendelkeztek.

Az orvosi tevékenység mellett a kockázatvállalást használták az ipari balesetek elbírálására is.3

Az indokolt kockázat büntethetőséget kizáró körülményként értékelése mögött az a jogalkotói és jogalkalmazói felismerés húzódik, hogy bizonyos rizikóval járó tevékenységek folytatása egyszersmind szükséges lehet ahhoz, hogy a társadalmi viszonyok fennmaradjanak, illetve társadalmi előnyök származhatnak egyes veszélyes tevékenységekből.

Például a járművezetés kapcsán tudható, hogy a gépi meghajtású járművek tömeges elterjedésével fokozott kockázatot vállalnak a közlekedésben résztvevők. A veszélyes üzemnek titulált járművezetésnek lehetnek káros következményei: baleset következhet be, amelynek sokszor bizonytalan a kimenetele.

A jogalkotó mégsem tiltja meg e tevékenységet, mert különben megállna az élet.

Büntetőjogi szempontból a kockázat vagy más néven rizikóhelyzet az a szituáció, amikor a hátrányos eredmény bekövetkezésének a reális lehetősége fennáll, de valamilyen társadalmilag előnyös cél elérésére is reális esély van. Amennyiben a kockázat indokolt, úgy az a cselekmény társadalomra veszélyességét kiküszöböli.4

A veszélyforrások által okozható lehetséges káros következmények egy része “elkerülhetetlen”, más részük azonban elkerülhető. Természeres igény az, hogy az ilyen veszélyhelyzetből eredő káros következményeket limitáljuk. A veszélyforrások és a fokozott veszély elleni fellépés eszközei közül a legfontosabb, hogy a technikát alkalmazó emberek megfelelően gondosan és az elkerülhető veszélyhelyzeteket megelőzve járjanak el.5

Egy cselekményt attól függően tekintünk hasznosnak vagy károsnak, hogy az milyen eredményt idézett vagy idézhet elő. Veszélyesnek csak akkor minősíthetünk egy magatartást, ha tanúsítása révén olyan eredmény állhat elő, amely a jelenlegi helyzetnél hátrányosabb lenne.6

Az orvosi tevékenység szükségképpen veszélyes tevékenység. A betegre nézve ugyanis minden orvosi eljárásnak van bizonyos fokú kockázata. Bármikor bekövetkezhetnek nem kívánt káros hatások, a gyógykezelés gyógyulás helyett esetleg súlyosabb következményekkel is járhat. Bekövetkezhetnek olyan szövődmények, amelyek a beavatkozás hatását lerontják, esetleg teljesen meghiúsítják. Az orvosi kezelés a gyógykezelési cél megvalósítása mellett eredményezhet nem kívánt mellékhatást. Vannak esetek, amikor előre számolni kell ezekkel a mellékhatásokkal, és ennek ismeretében alkalmazzák a gyógyítási célt szolgáló beavatkozást. Előfordulhat az is, hogy ezek a mellékhatások teljesen váratlanul lépnek fel. Lehetséges továbbá, hogy a gyakorlati tapasztalatok szerint a beavatkozással együtt járó mellékhatások előre nem látható módon, a szokásosnál súlyosabbá válnak. Ezeket a lehetőségeket e tevékenység végzésével kapcsolatban mindig figyelembe kell venni.7

Mivel a beteg viseli a beavatkozás veszélyét és előre nem várt esetleges káros következményeit, ezért a kockázatvállalást a számára kell biztosítani.

Ezért az orvosi beavatkozással kapcsolatban egyesek tévesen beszélnek az orvos kockázatvállalásáról.

Az orvos nem a saját, hanem más – a beteg – ügyében jár el, a beteg érdekében tevékenykedik. Az orvosi beavatkozás a beteg életét, életműködését, szervezetét, egészségét, testi épségét érinti. Az orvosi beavatkozás a beteg szervezetében, szerveinek működésében idéz elő változást. Az orvosi beavatkozás sikertelenségének vagy káros hatásának a következményei is a beteg szerveinek felépítésében és működésében jelentkeznek. Így a kockázat vállalása is csak a beteg joga lehet.

Az élet, egészség, testi épség védelme személyhez fűződő jog. Az erre vonatkozó rendelkezés kizárólag az érintett személy jogosultsága, amit általában csak személyesen lehet gyakorolni. Ezért az életet, egészséget, testi épséget érintő kérdésekben az orvos nem vállalhat kockázatot a beteg helyett.8

A kérdés ezek után az, hogy milyen rizikó minősül indokoltnak büntetőjogi szempontból az orvosi tevékenység során.

Egyesek szerint a „ne veszélyeztess” parancsa inkább a „ne veszélyeztess szükségtelenül” előírásával helyettesíthető,9 mások a társadalomra veszélyesség tárgyalásakor – igaz, a gazdasági tevékenységekkel kapcsolatosan – kifejtik, hogy minél pozitívabb a társadalomra nézve a tevékenység célkitűzése, annál nagyobb mértékben lehet tolerálni a káros következményt, illetve bekövetkezésének valószínűségét is.10

A kockázatvállalás indokoltságát az elérhető előnyök és a felmerülő esetleges hátrányos következmények egybevetésével kell megállapítani.

Ez azonban nem kizárólagos mérlegelési tényező. Figyelembe kell venni, hogy mekkora valószínűsége van az előny bekövetkezésének.11

Az orvosi tevékenységgel kapcsolatban az Eütv. több helyen is kiemeli az indokolatlan kockázattól történő tartózkodást.

A törvény alapján mindenkinek kötelessége tartózkodni minden olyan magatartástól és tevékenységtől, amely a társadalmilag elfogadható kockázati szinten felül, köztudottan mások egészségét veszélyezteti.12

Az emberi méltóság tárgyalása kapcsán rögzíti, hogy a betegen – a törvény eltérő rendelkezésének hiányában – kizárólag az ellátásához szükséges beavatkozások végezhetők el.13

Az egészségügyi szolgáltatók kötelességei között pedig úgy rendelkezik, hogy a kezelőorvos joga, hogy a tudományosan elfogadott vizsgálati és terápiás módszerek közül – a hatályos jogszabályok keretei között – szabadon válassza meg az adott esetben alkalmazandó, általa, illetve az ellátásban közreműködő személyek által ismert és gyakorolt, a rendelkezésre álló tárgyi és személyi feltételek mellett végezhető eljárást. A választott vizsgálati és terápiás módszer alkalmazhatóságának feltétele azonban többek között, hogy ahhoz a beteg beleegyezését adja, valamint, hogy a beavatkozás kockázata kisebb legyen az alkalmazás elmaradásával járó kockázatnál, illetőleg a kockázat vállalására alapos ok legyen.14

Természetesen az egyes eljárások kockázata más és más lehet.

Így az orvostudományi kutatás talán az, amelyet mindenki veszélyesnek tart. Méghozzá azért, mert a kutatás célja a betegségek kórismézésének, gyógykezelésének, megelőzésének és rehabilitációjának javítása, okainak és eredetének jobb megismerése, beleértve olyan beavatkozásokat és megfigyelési módozatokat is, amelyek eltérnek a megszokott egészségügyi ellátás során alkalmazottaktól, illetőleg, amelynek során még nem teljesen ismert és kivizsgált hatású tényezőket (hatóanyagok, anyagok, eszközök, eljárások, módszerek, körülmények, feltételek) alkalmaznak.15

Emiatt az ágazati törvény úgy rendelkezik, hogy a kutatás kizárólag akkor végezhető el, ha – az egyén taxatíve felsorolt felételek mellett – a kutatás során a személyt fenyegető kockázatok arányosak a kutatástól várható haszonnal, illetve a kutatás céljának jelentőségével.16

A műtétek során pedig az adott körülményektől függően – szükség esetén fokozott gondossággal – kell megválasztani a helyes eljárást a szövődmények elkerülése érdekében.17 Lehetnek olyan káros hatások, amelyek tapasztalat szerint gyakran bekövetkeznek, amelyekkel tehát feltétlenül számolni kell. Ezeknek csak akkor lehet kitenni a beteget – hozzájárulása esetében is -, ha a káros hatások jelentősége jóval kisebb, mint a gyógyeljárás (vizsgálati eljárás) várható eredménye, és az eljárás szükséges, illetve alkalmas a gyógyuláshoz. Lehetnek azonban olyan káros következmények, amelyek a gyakorlati tapasztalatok szerint hasonló esetben, hasonló körülmények között csak ritkán következnek be, de bekövetkezésük lehetősége adott esetben feltétlen bizonyossággal nem zárható ki.18

Az indokolt kockázat vállalását a magyar Btk. nem szabályozza.

Az indokolt kockázat büntetőjogi megítélését néhányan még manapság is a bűnösség, ezen belül pedig a gondatlanság kapcsán tartják elképzelhetőnek.

Polgári jogi szempontból is csak olyan orvosi magatartás vonható a műtéti kockázat körébe, amely jogi értelemben nem minősül felróhatónak, azaz sem szándékosnak sem pedig gondatlannak.19

A Btk.-ban meghatározott tudatos gondatlanság esetében pedig, aki látja előre a cselekményének lehetséges következményeit, és könnyelműen bízik azok elmaradásában, az tulajdonképpen maga vállalja fel a következmény előidézésének kockázatát.20

A véletlenben való bizakodás akkor könnyelmű, hogyha egyenlő az esélye a hátrányos következmény bekövetkezésének vagy elmaradásának. Ha a magatartás rendszerinti, illetve szükségszerű következménye a nagy valószínűséggel bekövetkező káros eredmény, úgy a könnyelmű bizakodásról nem beszélhetünk, hanem az eredménybe való belenyugvást, azaz szándékosságot kell megállapítanunk. Ha az adott történeti tényállásból az állapítható meg, hogy a magatartás lehetséges és káros következményeinek elmaradása valószínűbb volt, mint a bekövetkezése, akkor az elmaradásban való bizakodás nem volt könnyelmű. Ilyenkor a hátrányos következményekhez vezető okfolyamatot véletlennek kell tekinteni, és annak ellenére, hogy azt az elkövető indította el, felróhatósága hiányzik.21

Az indokolt kockázat megengedhetőségét abból is levezethetjük, hogy a társadalom elvárja a gondos eljárást mindenkitől. A gondosság kifejtésére vonatkozó kötelesség objektív mértékhez igazodik, amelyet az írott szabályok, a szakmai szokások vagy a mindennapi életben kialakult gyakorlat tartalmaznak. Ezzel szemben a gondosság kötelességének betartására való képesség mértékét mindenkor az elkövető személyes tulajdonságainak, körülményeinek a figyelembevételével kell megítélni. Adott esetben az elvárhatóság hiánya akadályul szolgálhat a bűnösség megállapításának, egyébként pedig – mint a bűnösség fokát befolyásoló tényező – a büntetés kiszabására lehet kihatással.22

Az objektív gondossági kötelességet az átlaggal szemben támasztott társadalmi követelmények alapján kell megítélni, feltéve hogy az elkövető nem áll valamely foglalkozás szabályainak hatálya alatt.23

Az orvosi tevékenység gyakorlása során a fentieket figyelembe véve tehát elvárható mindenkitől az adott ágazati normák ismerete. Az ilyen normák megszegése akkor lesz felróható, ha az eredmény előre látható és elkerülhető volt.

Az ún. hivatásbeli gondatlanság, vagyis a szabályozott gondossági kötelesség megszegése esetén az objektív gondosságsértés általában már egymagában megalapozza a felelősséget, mivel a külön norma nem tudása nem mentesít és az indiszponált állapotban valamely foglalkozásszerű cselekmény kifejtésére vagy az elkövető saját tudásszintjét meghaladó tevékenység folytatására vállalkozás is szemben áll a „tőle elvárhatóság” követelményével. Tehát a külön norma megszegése esetén a gondatlanság szubjektív ismérvének csak kivételesen van szerepe, s az utóbbi ismérv a magánéletbeli gondatlanságnál jut jelentőséghez. Eszerint, aki köteles gondatlansággal jár el, az a társadalomra még előnyös olyan kockázatminimummal cselekszik, amelynek a társadalmi mértékben való vállalása nélkül megállna az élet, ami éppen ezért kiküszöböli a cselekmény társadalomra veszélyes jellegét.24

Összefoglalva: az indokoltság vizsgálata kapcsán tehát az elérhető előnyöket és a bekövetkezhető hátrányokat a beteg érdekével kell összevetnünk.

Elmondható, hogy minél nagyobb a beavatkozáshoz fűződő közvetlen egyéni érdek, azaz a beteg érdeke, annál nagyobb kockázat engedhető meg.

Minél kisebb a beteg érdeke, annál kisebb lehet a kockázat. Így a kizárólag tudományos célból végzett beavatkozások rendkívül alacsony kockázat mellett engedhetőek meg.25 Ugyancsak, a még újnak számító beavatkozások alacsonyabb kockázat jelenléte mellett alkalmazhatóak.

Büntetőjogi szempontból rendkívül lényeges, hogy mára már a megengedett kockázat kategóriája nem fogadható el önálló büntethetőséget kizáró okként, hanem a tényállásszerűség vizsgálatakor kell értékelni.26

1	Törő Károly, op.cit., 1986., 148.
2	Ibid.
3	Wiener (szerk.), op.cit., 2002, 139.
4	Nagy-Tokaji, op.cit., 1998., 157.
5	Dezső László, op.cit., 1968., 63.
6	Földvári József, op.cit., 1962., 64.
7	Törő Károly, op.cit., 1986., 149.
8	Ibid.
9	Viski László, op.cit., 1968., 76.
10	Wiener A. Imre, Agazdasági vezetők büntetőjogi felelőssége, KJK, Budapest, 1974., 91–92.
11	Wiener (szerk.), op.cit., 2002., 139.
12	Eütv. 5. § (3) bekezdés.
13	Eütv. 10. § (2) bekezdés.
14	Eütv. 129. § (1)–(2) bekezdés.
15	Eütv. 157. §
16	Eütv. 159. § (1) bekezdés d) pont
17	Köles Tibor, Orvosi műhiba perek, HVG Orac Kidadó, Budapest, 1999., 64.
18	Törő Károly, op.cit., 1986., 153.
19	Köles Tibor, op.cit., 1999., 256.
20	Nagy-Tokaji, op.cit., 1998, 156.
21	Györgyi Kálmán–Wiener A. Imre (szerk.), A Büntető Törvénykönyv Magyarázata, KJK, Budapest, 1996., 42.
22	15. számú irányelv; I/B.
23	BH 1994. 168.
24	Békés Imre véleményét Nagy Ferenc és Tokaji Géza részletesen ismerteti. Vö.: Nagy – Tokaji, op.cit., 1998, 134–135.
25	Dezső László, op.cit., 1968., 85.
26	Ugyanez a helyzet a német jogirodalomban is. [Vö. Filó Mihály, A sértett beleegyezése a német büntetőjogban, In: Magyar Jog, 2004/12., 755.]

Tartalomjegyzék

Kiadó: Semmelweis Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 331 724 2

Orvostudomány Semmelweis Kiadó könyvei

Az orvosi tevékenység céltudatos, magas fokú szaktudást igénylő, a társadalomtól elválaszthatatlan, jogi jelentőségű, emberi munka. Tárgya az emberi szervezet működésével a legközvetlenebbül és legmélyebben hatol az egyén a személyiség érdekszférájába. Az orvos ténykedéséért mindenkor felelősséggel tartozik. A felelősség általánosságban a társadalom védekezése, a társadalmi érdekekkel ellentétes helyzetekkel, illetve magatartásokkal szemben. Az orvosnak tevékenységét, az orvosi foglalkozás szabályainak megfelelően és ezek alapján kell végezni. Amennyiben foglalkozásának valamely általános vagy írott, akár szakmai akár jogi szabályát megszegi, valamely kötelezettségét egyáltalán vagy nem megfelelő módon teljesíti, illetve jogaival visszaél, felelősséggel tartozik. Az orvosi hivatás gyakorlója a társadalom minden tagjára vonatkozó etikai és jogi normákon túl az orvosi foglalkozásra érvényes normáknak is köteles eleget tenni. Ennek megfelelően az orvos felelőssége etikai, munkajogi, polgári jogi, szabálysértési és büntetőjogi téren áll fenn. Azok ismerete az orvosi működés zavartalanságát biztosító feltételek egyik fontos elemét képezik. Attól függően kerülhet sor egyik vagy másik formájú felelősségre vonásra, hogy a szabályszegés milyen jellegű. Az egyes felelősségi formák különböző érdeksérelmekre vonatkoznak, ezért is eltérő célt szolgálnak. Amennyiben egy cselekmény egyszerre több vagy mindegyik felelősségi rendszert érinti, ugyanazért az egy cselekményért többféle, vagy akár mindegyik felelősségre vonási eljárás is lefolytatható. Az orvosi felelősség összetett kérdéskörének jelentőségét az a tény is adja, hogy azzal egyre gyakrabban foglalkoznak az orvosok, a jogászok és a közvélemény is. A könyv megírásával meghatározó törekvésünk az volt, hogy mindkét tudományágbeli olvasó számára, az egységes szemlélet hangsúlyozásával, szem előtt tartva a gyakorlati igényeket, összefüggő képet adjunk az orvosi felelősségről. A munkánk célja az volt továbbá, hogy eljuttassuk azokat az alapvető jelentőségüket tekintve fontos orvos és jogtudományi ismereteket azokhoz, akik mélyebb érdeklődést mutatnak az orvosi felelősség egyes formáinak elméleti és gyakorlati kérdései iránt, azok formáiról és a hozzájuk kapcsolódó etikai, jogi, illetve szakmai elvárásokról, azok jogkövetkezményeiről.

Hivatkozás: https://mersz.hu/sotonyi-orvosi-felelosseg//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero