Sótonyi Péter (szerk.)

Orvosi felelősség

6.3.2.3. A sértetti beleegyezés tényállása

A beleegyezés alatt a sértettnek az akaratnyilatkozata értendő, ami lehet kifejezett vagy konkludens (hallgatólagos, ill. ráutaló). Feltételei, hogy a sértett megfelelő ítélőképességgel rendelkezzék, a beleegyezés önkéntes és komoly legyen, és hogy azt a sértett még az elkövetés előtt vagy alatt adja meg. Az utólagos engedély büntetőjogilag mindig irreleváns, nem zárja ki a felelősségre vonást. A német bírói gyakorlat mindössze annyit követel meg, hogy a sértett akarata szubjektíve szabad legyen, de nem vizsgálja a személyes belátási képességet, valamint az akaratképződést befolyásoló egyéb objektív tényezőket.1 A jelenleg uralkodó nézetek szerint azonban, amennyiben a sértett akarati hibában szenvedett a belegyezés megadásakor, úgy annak joghatályossága vitatható. Kivétel ez alól az az eset, amikor az akarati hiba olyan mellékes körülményre vonatkozik, amely nem áll a megtámadott jogtárggyal közvetlen kapcsolatban. Ilyenkor az elkövető nem lesz büntethető.2

A releváns és nem releváns akarati hibára a következő példát említhetjük: aa az orvos tévedésbe ejti a beteget egy injekció károsító hatásával kapcsolatosan, akkor testi sértés miatt megállapítható a felelőssége. Amennyiben viszont a beteg csak abban téved, hogy az orvos fogja az injekciót beadni neki, és ezzel szemben pusztán egy általa szakorvosnak tartott orvostanhallgató adja azt be, akkor a beleegyezést joghatályosnak kell tekinteni, ergo a büntetőjogi felelősségre vonhatóság kizárt.3 A sértett beleegyezése csak bizonyos korlátok között zárja ki a cselekmény jogellenességét.

Nincs büntethetőséget kizáró jelentősége olyan bűncselekményeknél, amikor a sértetti beleegyezés a büntethetőség egyik feltétele, pl. megrontásnál.

A sértett beleegyezése a jogellenességet akkor zárhatja ki, ha a sértettet megilleti a rendelkezési jog és a beleegyezés nem irányul(t) társadalmilag káros célra.4 Ugyancsak lényeges hogy a sértett csak akkor és annyiban egyezhet bele a jogsértésbe, amennyiben személyében kizárólagosan jogosult az adott individuális jogtárgy feletti rendelkezésre. A német felfogásban ismert eredményelmélet szerint a sértett akarata ellenére történő orvosi beavatkozás az eredménytől függ. Azaz amennyiben a beavatkozás sikeres, és a beteg fizikai állapotának javulásához vezet, úgy nem valósítja meg a büntetőjogi tényállást. A lege artis felfogás – a hivatásbeli kötelezettség teljesítésének felfogásával összecsengően – azt húzza alá, hogy amennyiben az orvos megtartja a vonatkozó szabályokat, úgy nem felel a testi sértési cselekményért. A fenti elgondolások abból indulnak ki, hogy az eredményes, illetve szakszerű beavatkozások akkor sem valósítanak meg testi sértést, ha azok kifejezetten a beteg akarata ellenére történnek.5

A sértett beleegyezése nincs kifejezett alakszerűségekhez kötve.

A német gyakorlat szerint például az sem szükséges, hogy a tetteshez címezze. A bűncselekmény puszta eltűrése azonban önmagában nem zárja ki a büntetendőséget. A beleegyezés alakszerűsége napjainkban inkább ott jut jelentőséghez, amikor nem büntetőjogi szabályok írják elő a megfelelő, pl. írásbeli alakban történő nyilatkozattételt.6

A sértett beleegyezését, mint büntethetőséget kizáró okot a jogalkotó tartalmilag nem szabályozta, csak utal rá a Büntetö Törvénykönyv 22. § i) pontjában törvényben meghatározott egyéb okként.

A Btk. Kommentárja a 22. § i) pontja alá vonja a sértett közreműködését, és kimondja, hogy a büntetőjog feladata elsődlegesen az állampolgárok életének, testi épségének, vagyoni jellegű jogainak védelme, de ez azonban nem abszolút érvényű. „A sértett beleegyezése a – kiemelkedő súlyú cselekmények – kivételével büntethetőségi akadályt képez.”7

Ha például az elkövető a sértett beleegyezésével rongálja meg annak vagyontárgyait, akkor nem valósul meg bűncselekmény. Viszont abban az esetben – mivel az emberi élet fokozott védelem alatt áll – ha a sértett lemond az életéről, azt önkezével végrehajthatja, nem valósul meg bűncselekmény, de amennyiben kérésére az ölést más hajtja végre, akkor emberölésért, segítsége esetén pedig öngyilkosságban közreműködésért felel.

A joggyakorlat alakította ki azt a közeget, melyben a sértett beleegyezésének büntetőjogi definiálására a Kommentáron túlmenően sor került a Legfelsőbb Bíróság 2001. szeptemberében kiadott 154. számú Büntető Kollégium állásfoglalásában.

A Legfelsőbb Bíróság kimondja, hogy a sértett felróható közrehatása enyhítő körülmény. Ilyenként értékelhető a részéről tanúsított durva, erőszakos, kihívó vagy súlyosan sértő viselkedés, a jogtalan eljárás; a nemi erkölcs elleni bűncselekményeknél a könnyelmű, kihívó magatartása.”8

A sértettet megilleti a rendelkezési jog bizonyos személyiségi jogai, valamint a vagyoni jogai tekintetében. Nincs ellenben rendelkezési jog az emberi élet felett.

Az Eütv. viszont lehetőséget ad az életfenntartó vagy életmentő orvosi beavatkozások visszautasítására, ha a beteg olyan súlyos betegségben szenved, amely az orvostudomány mindenkori állása szerint rövid időn belül halálhoz vezet és gyógyíthatatlan.

Meg kell különböztetni az életveszélynek a társadalomra hasznos célból történt vállalását, amely a fent ismertetett indokolt kockázattal egybevetve értékelendő. Társadalmilag káros célra irányul a testi sértésbe való beleegyezés, ha az pl. táppénzcsalás, ill. biztosítási csalás, avagy a katonai szolgálat teljesítése alóli kibúvás érdekében történik. Kizárja általában a testi sértés jogellenességét, ha küzdősportok viszonylatában a sportoló a pályára, ill. a szorítóba lép, s ezzel a ráutaló magatartásával beleegyezik megsérülésének a lehetőségébe. Az okozott sértés, sérülés miatti felelősség akkor zárható ki, ha hivatalosan elismert sportág keretében történik a küzdelem, a mindenkor hatályos játék- és versenyszabályok keretei között rendezett mérkőzésen, az érintett sportág gyakorlása során tipikusan előforduló, elkerülhetetlennek tekinthető szabályszegésből adódik a sérülés és a küzdelemben a sportoló önkéntesen vesz részt. Ekkor a büntetőjogi felelősség általánosan kizárt.

Nem tartozik a kizárt büntetőjogi felelősség körébe az az eset, ha a sporttevékenység során nem a szokásos, tipikusan előforduló, hanem különösen veszélyes szándékos szabályszegés elkövetéséből ered a sérülés. Pl. ha a labdarúgásban játék közben a futballista a futballcipőjével erőből az ellenfél játékosának lábcsontjára rúg, és csonttörés következik be, ezért az okozott súlyos testi sértésért a labdarúgó már felelősséggel tartozhat, hasonló pl. ökölvívó-mérkőzésen az ellenfél fülének leharapása. Ilyen esetben a büntetőjogi felelősség megállapítására akkor kerülhet sor, ha az elkövető a játékszabályokat kifejezetten azért szegi meg szándékosan, hogy sérülést okozzon.

[Erre a legjobb példa a 2002. május 19-én rendezett magyar vízilabda-döntő, melyen a játékosok összeverekedtek, és víz feletti ütésekre is sor került, és ezek nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket okoztak (súlyos testi sértés). A szövetség ugyan szankcionálta az elkövetőket, de mivel az ilyen mértékű szabályszegés már túllépi a sportág szabályait, ezért a sértettek büntető feljelentést tettek és ennek eredményeként a sportolókat a bíróság az enyhítő körülmények figyelembevételével felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte.]

A sértett beleegyezése akkor sem zárja ki az emberölés társadalomra veszélyességét, ha a tudomány adott fejlettségi színvonala szerint gyógyíthatatlan beteg a rendkívüli szenvedése miatt kéri az orvost a halálba segítésre (eutanázia). Agyhalál esetén a gépi életben tartás abbahagyható, ha bizonyos, hogy az önálló életet már nem lehet helyreállítani.

Az orvosnak egyaránt kötelessége a szenvedés enyhítése, valamint az élet fenntartása, jóllehet az egyre növekvő dózisú fájdalomcsillapító gyógyszerek alkalmazása hozzájárulhat az élet rövidüléséhez. Az orvos jogosan jár el, ha adott esetben a tevékenysége súlypontját a végstádiumba jutott beteg fájdalmainak csillapítására helyezi.

Hazai joggyakorlatunkban nem elismert, nem elfogadott a vélelmezett beleegyezés. A körülmények összértékelése azt a feltevést igazolja, hogy amennyiben az érintett személyt megkérdezhették volna, akkor a hozzájárulását adta volna, a saját érdekében is. Az eszméletlen, súlyos sérült személynek kórházba szállítása, az orvosilag szükséges azonnali műtét elvégzése a sértett sérült beleegyezése nélkül is elképzelhető. Az egyetértés, a beleegyezés bár pótolható lenne, de abból lehet kiindulni, hogy erre a kérdezésre, ill. a beleegyezés megszerzésére idő és lehetőség sincs igazából, de védelemre méltó a beavatkozási érdek, ha pl. az idegen lakás ajtaját feltörik, mert a lakásból gáz szivárog vagy víz ömlik ki.

Bizonyos értelemben kivételt képeznek az említettek alól az egészségügyi beavatkozások.

Az Eütv. ugyanis rögzíti, hogy amennyiben egy invazív beavatkozás során annak olyan kiterjesztése válik szükségessé, amely előre nem volt látható, az erre irányuló beleegyezés hiányában a beavatkozás kiterjesztése csak akkor végezhető el, ha a) azt sürgős szükség fennállása indokolja, vagy b) ennek elmaradása a beteg számára aránytalanul súlyos terhet jelentene.

Amennyiben pedig a beavatkozás kiterjesztése a beteg valamely szervének vagy testrészének elvesztéséhez vagy funkciójának teljes kieséséhez vezetne, a beavatkozás kiterjesztése – az abba történő beleegyezés hiányában – csak közvetlen életveszély fennállása esetén végezhető el.9

Ebben az esetben azonban inkább arról van szó, hogy a beteg vélelmezett akaratával szemben a sürgős szükséggel indokolják a beavatkozás jogszerűségét.

A német büntetőjog ezzel szemben ismeri a vélelmezett beleegyezés fogalmát.

Az orvosi beavatkozások kapcsán például, ha a megkezdett operáció alapján olyan lelet merül fel, amely halaszthatatlan kezelést igényel, és a beteg hozzájárulását már nem lehet beszerezni, akkor az orvos csak a páciens feltételezett akarata alapján cselekedhet. A jogi probléma abban rejlik, hogy a kívülálló érintettnek – a jelen esetben az eszméletlen betegnek – hogyan ismerhető meg a kívánsága. Objektív körülményeket ilyen esetben csak akkor lehet vizsgálni, amennyiben az érintett személynek nincs korábbi szubjektív nyilatkozata, amelyből az akarata kideríthető volna.10

A Legfelsőbb Bíróság, valamint a Kommentár a nemi bűncselekményekkel kapcsolatban felmerült sértetti közreműködő magatartás vizsgálata alapján megállapította, hogy nem szükséges a passzív alanynak a kifejezett beleegyezése. Már a komoly ellenállás hiánya is elegendő a közreműködés megállapításához. A komoly ellenállás hiányára vonható következtetés a sértett kihívó magatartásából, amikor olyan bizalmaskodást tűr el a terhelt részéről, ami általában a közösülést szokta megelőzni. Ebben az esetben sem kizárt, hogy a sértett az előzmények után komoly ellenállást fejt ki a közösülés elhárítása érdekében. Természetesen ez esetben különös gonddal kell vizsgálni, hogy az elkövető nem volt-e tévedésben az ellenállás komolyságát illetően. A sértett fent említett magatartását enyhítő körülményként kell értékelni.

A bíróság egy esetben kimondta, hogy „a nemi erkölcs elleni bűncselekmények elbírálása során a sértett könnyelmű, meggondolatlan magatartását – mint közreható tényezőt – általában enyhítő körülményként kell figyelembe venni.”11

A tényállás tisztázása során a bíróság rögzitette, hogy a 17 éves sértett a késő esti órákban, önként – akkor még minden kényszertől és fenyegetéstől mentesen – vállalkozott arra, hogy a kerítésen átmászva a laktanya területére (katonai objektum), és azon belül pedig a sorállományú katonák hálókörletébe bemenjen. A rendelkezésre álló bizonyíték alapján a sértett számára az a környék, ahol a laktanya van, ismeretlen volt, a sértett attól igen távol lakott, ezen a környéken korábban soha nem járt. Jóllehet a bemászásra a vádlott és társa hívása indította, mégis az a tény, hogy a korának megfelelő fejlettségű fiatalkorú leány késő este a kizárólag férfiak elhelyezésére szolgáló katonai helyiségbe bement, meggondolatlan, könnyelmű viselkedés volt. Ezáltal egy olyan helyzet kialakulásához járult hozzá, amelyben a vádlott akadálytalanul érvényesíthette akaratát vele szemben, és a nemi szabadságát sértő cselekményt követett el. A Legfelsőbb Bíróság annak megállapításával egészített ki a korábbi ítéletet, hogy a sértett meggondolatlan magatartásával közrehatott a cselekmény megvalósulásában, és ez enyhítő körülmény.

Többen hangsúlyozták, hogy a sértett beleegyezése büntethetőséget, pontosabban büntetendőséget kizáró ok. A belegyezés megengedhetőségének köre sokféleképpen meghatározható, ám tipikus esetei a vagyoni jogok sérelmét, a testi épség sérelmét és a fejlesztés, illetve kutatás során elszenvedett esetlegesen emberi életet is sértő cselekményeket ölelik fel.12

A sértett belegyezését mások az elsődleges büntethetőséget kizáró okok közé, mégpedig a jogellenességet kizáró okok sorába illesztik.13 E büntethetőséget kizáró ok kapcsán a téma szempontjából két érdek ütköztethető. Egyrészt a sértett mint jogalany önrendelkezési joga, másrészt pedig az állam életvédelmi, illetve – a fentiekben ismertetettek szerint – testi épség védelmi kötelezettsége. Vannak olyan emberi magatartások, amelyek kapcsán a jogalkotó megengedi, hogy a sértett egyes jogainak megsértésébe beleegyezzen, amely a cselekményt annak materiális jogellenességétől fosztja meg.

Az orvosi tevékenységre vonatkoztatva az mondható, hogy nem zárható ki, miszerint a sértett – jelen esetben a beteg – önrendelkezési jogának teret engedve egyes beavatkozásokat szintén ebbe a körbe lehessen vonni.

Az állam életvédelmi kötelezettségére figyelemmel azonban, e beavatkozások nem sérthetik a beteg élethez való jogát.14

Összegfoglalva: a volenti non fit iniuria elv tehát nem korlátlan.

Az irányadó elméletet és gyakorlatot is figyelembe véve megállapítható, hogy a testi épség sértéséhez való hozzájárulás csak akkor zárja ki az azt okozó büntetőjogi felelősségét, ha a sértett társadalmilag elismerhető cél érdekében adta beleegyezését.

Nem tekinti ilyennek az ítélkezési gyakorlat a másnak, annak beleegyezésével, fogadásból történő bántalmazását, társadalmilag elismert viszont a sporttevékenység során okozott testi sértés.

Ugyancsak társadalmilag elfogadott célként jelentkezik az az orvosi beavatkozás, amely a beteg testi épségének és egészségének védelme érdekében történik.15

1	Filó Mihály, op.cit., 2004., 749.
2	Ibid., 751.
3	Ibid., 752.
4	Kormáromi Andrea, A jogellenességet kizáró okok, elérhető: http://www.palya.hu/dolgozat/dolgozat.cfm?id=1801, 2001. december
5	Filó Mihály, op.cit., 2004., 753.
6	Ibid., 749.
7	1978. évi IV. törvény Kommentár.
8	154. számú Büntető Kollégium állásfoglalás.
9	Eütv. 18. §.
10	Filó Mihály, op.cit., 2004., 754.
11	BH 1993. 281.
12	Vö. Wiener. A. Imre (szerk.),op.cit., 2002, 138–139.
13	Nagy – Tokaji, op.cit., (1998), 192.
14	Ez ugyanis nyomban felvetné az aktív eutanázia problémáját, amelyet – álláspontunk szerint helyesen – a magyar jogalkotó a Btk. 168. § szerinti öngyilkosságban közreműködésnek minősít. A szabályozásra tekintettel az Alkotmánybíróság is kifejtette, hogy az orvos tevőleges magatartásával történő halálbasegítés éppen a beteg önrendelkezési jogát vonja el, hiszen rajta kívül álló személy dönt az életét érintő kérdésben. [Vö. 22/2003 (IV. 28.) AB határozat]
15	Vö. Békés Imre (szerk.), Büntetőjog Általános Rész, HVG Orac Kiadó, Budapest, (2002), 154–156.

Tartalomjegyzék

Kiadó: Semmelweis Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 331 724 2

Orvostudomány Semmelweis Kiadó könyvei

Az orvosi tevékenység céltudatos, magas fokú szaktudást igénylő, a társadalomtól elválaszthatatlan, jogi jelentőségű, emberi munka. Tárgya az emberi szervezet működésével a legközvetlenebbül és legmélyebben hatol az egyén a személyiség érdekszférájába. Az orvos ténykedéséért mindenkor felelősséggel tartozik. A felelősség általánosságban a társadalom védekezése, a társadalmi érdekekkel ellentétes helyzetekkel, illetve magatartásokkal szemben. Az orvosnak tevékenységét, az orvosi foglalkozás szabályainak megfelelően és ezek alapján kell végezni. Amennyiben foglalkozásának valamely általános vagy írott, akár szakmai akár jogi szabályát megszegi, valamely kötelezettségét egyáltalán vagy nem megfelelő módon teljesíti, illetve jogaival visszaél, felelősséggel tartozik. Az orvosi hivatás gyakorlója a társadalom minden tagjára vonatkozó etikai és jogi normákon túl az orvosi foglalkozásra érvényes normáknak is köteles eleget tenni. Ennek megfelelően az orvos felelőssége etikai, munkajogi, polgári jogi, szabálysértési és büntetőjogi téren áll fenn. Azok ismerete az orvosi működés zavartalanságát biztosító feltételek egyik fontos elemét képezik. Attól függően kerülhet sor egyik vagy másik formájú felelősségre vonásra, hogy a szabályszegés milyen jellegű. Az egyes felelősségi formák különböző érdeksérelmekre vonatkoznak, ezért is eltérő célt szolgálnak. Amennyiben egy cselekmény egyszerre több vagy mindegyik felelősségi rendszert érinti, ugyanazért az egy cselekményért többféle, vagy akár mindegyik felelősségre vonási eljárás is lefolytatható. Az orvosi felelősség összetett kérdéskörének jelentőségét az a tény is adja, hogy azzal egyre gyakrabban foglalkoznak az orvosok, a jogászok és a közvélemény is. A könyv megírásával meghatározó törekvésünk az volt, hogy mindkét tudományágbeli olvasó számára, az egységes szemlélet hangsúlyozásával, szem előtt tartva a gyakorlati igényeket, összefüggő képet adjunk az orvosi felelősségről. A munkánk célja az volt továbbá, hogy eljuttassuk azokat az alapvető jelentőségüket tekintve fontos orvos és jogtudományi ismereteket azokhoz, akik mélyebb érdeklődést mutatnak az orvosi felelősség egyes formáinak elméleti és gyakorlati kérdései iránt, azok formáiról és a hozzájuk kapcsolódó etikai, jogi, illetve szakmai elvárásokról, azok jogkövetkezményeiről.

Hivatkozás: https://mersz.hu/sotonyi-orvosi-felelosseg//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero