Sótonyi Péter (szerk.)

Orvosi felelősség

6.3.2.4. A sértetti beleegyezés jelentősége az orvosi tevékenység kapcsán

A magyar szabályozás vizsgálatakor sem hagyhatjuk figyelmen kívül az angolszász jogelméletben és gyakorlatban az egészségügyi önrendelkezési jog kapcsán rendszeresen idézett megállapítást, miszerint „minden emberi lényt, feltéve hogy felnőttkorú és teljes belátási képességgel rendelkezik, megilleti az a jog, hogy saját maga határozza meg, mi történjen a saját testével; következésképpen az a sebész, aki a betege beleegyezése nélkül végez műtétet testi sértési cselekményt követ el”.1

A sértetti beleegyezés büntetőjogi kategóriájának felel meg az Eütv. 15–19. §-aiban szabályozott tájékoztatáson alapuló beleegyezés.2

A törvény alapján a beteg, önrendelkezési jogából adódóan, jogosult eldönteni, hogy kíván-e egészségügyi ellátást igénybe venni, és az ellátás során mely beavatkozások elvégzéséhez járul hozzá, illetőleg melyeket utasít vissza.3

A törvényben foglalt kivételektől eltekintve “bármely egészségügyi beavatkozás elvégzésének feltétele, hogy ahhoz a beteg megtévesztéstől, fenyegetéstől és kényszertől mentes, megfelelő tájékoztatáson alapuló beleegyezését adja”.4

Annak, hogy a beteg a beavatkozással kapcsolatos beleegyezését állapotának, betegsége természetének és várható lefolyásának ismeretében adja meg vagy utasítja vissza, az a biztosítéka, hogy az Eütv. a beteg alapvető jogává teszi, hogy állapotáról folyamatos tájékoztatást kapjon. Az Eütv. úgy rendelkezik, hogy a beteget az emberi méltósághoz való jogán alapuló önrendelkezési joga betegségének természetétől, annak enyhe vagy súlyos lefolyásától, gyógyulásának esélyeitől függetlenül illeti meg.

Következésképpen megilleti az orvostudomány állása szerint olyan gyógyíthatatlan betegségben szenvedő személyt is, akinek betegsége megfelelő egészségügyi ellátás mellett is rövid időn belül halálhoz vezet.5 A betegnek az életmentő, illetőleg életfenntartó egészségügyi ellátás visszautasítására vonatkozó jogát azonban az Eütv. speciális feltételekhez köti.

Az Alkotmánybíróság ezzel kapcsolatosan kiemelte, hogy az életmentő vagy életfenntartó orvosi beavatkozásnak a gyógyíthatatlan beteg általi visszautasítására csak közokiratban vagy teljes bizonyító erejű magánokiratban, illetve a beteg írásképtelensége esetén két tanú jelenlétében kerülhet sor. A visszautasítás csak akkor érvényes, ha egy háromtagú orvosi bizottság a beteget megvizsgálja, és egybehangzóan nyilatkozik arról: gyógyíthatatlan betegségben szenved és döntését annak következményei tudatában hozta meg. A betegnek az orvosi bizottság nyilatkozatát követő harmadik napon két tanú előtt ismételten ki kell nyilvánítania a visszautasításra irányuló szándékát. Az Eütv. meghatározza az orvosi bizottság összetételét is: a bizottság egy tagja a betegség jellegének megfelelő szakorvos, egy másik tagja pszichiáter szakorvos. Megköveteli a törvény, hogy a beavatkozás visszautasítása esetén személyes beszélgetés során kíséreljék meg a beteg döntésének hátterében lévő okok feltárását és a döntés megváltoztatását.6

Az Eütv. részletes szabályozást ad arra az esetre is, ha a gyógyíthatatlan beteg cselekvőképtelen vagy korlátozottan cselekvőképes. Így a cselekvőképtelen és korlátozottan cselekvőképes beteg esetén az olyan ellátás, amelynek elmaradása esetén egészségi állapotában várhatóan súlyos vagy maradandó károsodás következne be, nem utasítható vissza.7 Amennyiben cselekvőképtelen és korlátozottan cselekvőképes beteg esetén ellátás visszautasítására kerül sor, az egészségügyi szolgáltató keresetet indít a beleegyezés bíróság általi pótlása iránt. A kezelőorvos azonban a bíróság jogerős határozatának meghozataláig köteles a beteg egészségi állapota által indokolt ellátások megtételére. Közvetlen életveszély esetén a szükséges beavatkozások elvégzéséhez bírósági nyilatkozat pótlásra nincs szükség.8

A törvény azt is lehetővé teszi a belátási képessége birtokában lévő személynek, hogy jövőbeli esetleges cselekvőképtelenségét feltételezve előre visszautasítson életmentő beavatkozásokat, ha gyógyíthatatlan betegségben szenved, önmagát fizikailag ellátni nem képes, illetve fájdalmai megfelelő gyógykezeléssel sem enyhíthetők.

A beteg beleegyezése csak és kizárólag abban az esetben alkalmazható büntethetőséget kizáró okként, ha a beteg tudja azt, hogy mibe egyezik bele.

Azaz a korábbiakban már ismertetett tájékoztatási folyamat megléte esetén mondhatjuk csak azt, hogy a beleegyezés valódinak minősíthető.

Az Eütv. előírja, hogy a beleegyezés megadása előtt a beteget részletesen tájékoztatni kell

egészségi állapotáról, beleértve ennek orvosi megítélését is,
a javasolt vizsgálatokról, beavatkozásokról,
a javasolt vizsgálatok, beavatkozások elvégzésének, illetve elmaradásának lehetséges előnyeiről és kockázatairól,
a vizsgálatok, beavatkozások elvégzésének tervezett időpontjairól,
döntési jogáról a javasolt vizsgálatok, beavatkozások tekintetében,
a lehetséges alternatív eljárásokról, módszerekről,
az ellátás folyamatáról és várható kimeneteléről,
a további ellátásokról, valamint
a javasolt életmódról.9

Az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium 2003-ban kiadott Kórházi Ellátási Standardok című dokumentumában külön fejezet foglalkozik betegjogok, tájékoztatás és oktatás (BJT) címmel a tájékoztatáson alapuló beleegyezés kérdéskörével. A BJT.1 Standard szerint az ellátás alatt az egészségügyi szolgáltató szervezet felelős a betegek és szükség esetén a törvényes képviselő, vagy a helyette nyilatkozattételre jogosult személy jogait támogató eljárások nyújtásáért.

A BJT.2.1. szerint az egészségügyi szolgáltató szervezet tájékoztatja a beteget – és a jogszabályoknak megfelelően a törvényes képviselőt, vagy a helyette nyilatkozattételre jogosult személyt – arról, hogy az általuk kívánatos mértékig hogyan szerezhetnek ismereteket a beteg állapotáról és ellátásáról, illetve hogyan vehetnek részt az ellátásra vonatkozó döntésekben.

Az ellátás visszautasításának jogáról való tájékoztatást a BJT.2.2. írja elő, amelyet akkor lehet teljesítettnek tekinteni, ha az egészségügyi szolgáltató szervezet tájékoztatta a beteget, illetve a törvényes képviselőt, vagy a helyette nyilatkozattételre jogosult személyt azon jogáról, hogy visszautasíthat, vagy megszakíthat egy kezelést, a döntések következményeiről, a döntésekhez kapcsolódó felelősségéről, valamint az elérhető ellátási és kezelési alternatívákról.

Többek szerint mivel az egészségrontás, a testi épség sérelme akadályozza a személyiség megvalósítását, gátolja az emberi személyiség biológiai alapját jelentő zavartalan életműködést: személyiségi jogot sért, az ilyen tevékenység tilos. Következésképpen az ilyen tárgyú kikötés, megállapodás semmis, nem válhat semmiféle polgári jogi viszony tárgyává; így érvényesen az ilyen tevékenység az orvosi jogviszony tárgyaként és tartamaként sem szerepelhet.10

Az egészségrontás többféle jogsérelmet jelent. Polgári jogi szempontból abszolút hatályú személyiségi jogot sért, de sérti az orvosi szolgáltatásra vonatkozó kötelmi jogi szabályokat is, nem felel meg az orvosi szolgáltatás tárgyát és tartalmát jelentő gyógyító-megelőző orvosi munka feltételeinek. Lehetnek olyan esetek, amikor az egészségrontás egyéb jogszabályi tilalomba is ütközik. Lehetséges, hogy az egészségrontás táppénz, rokkantsági járadék, nyugdíj megszerzését, katonai szolgálat alól való kibúvás elősegítését is szolgálja. Az egészségrontás ilyen külön tilalmazott cél nélkül, sőt az érintett személy hozzájárulásával sem válik megengedetté, mert önmagában is társadalmi érdeket sért, illetve veszélyeztet. Az egyes ember egészségére, testi épségére, munkaképességére szükség van a társadalom fennmaradásához és fejlődéséhez. A társadalom egyedeinek egészsége és testi épsége nem csupán az egyén, hanem az egész társadalom létérdeke.

Ezért jogrendünk az egészségrontást az érintett személy hozzájárulásával sem teszi lehetővé.11

Mindebből következően tehát, a beteg beleegyezésének hiányában véghezvitt orvosi beavatkozás annak eredményéhez képesti materiális sértő bűncselekménynek minősíthető.12

Ez részletesen később került ismertetésre.

1	Schloendorff v. Society of New York Hospital eset (1914); Hockton kifejti, hogy a battery és assault fogalmak a kártérítési jogban szinonímaként használatosak, ámbár az assault fogalma inkább mindkettő meghatározására szolgál. [Vö. Andrew Hockton, The Law of Consent to Medical Treatment, Sweet & Maxwell, London, (2002), 18.]
2	Nemzetközi összehasonlításban is elmondható, hogy a magyar szabályozás az egyik legkorszerűbb európai viszonylatban. A finn betegjogi törvény például jóval szűkszavúbb a megfogalmazást illetően. [Vö. 1992. évi 785. törvény a betegek helyzetéről és jogairól, az angol nyelvű változatot ismerteti Raimo Lahti, Towards a Comprehensive Legislation Governing the Rights of Patients: The Finnish Experience, In: Patient’s Rights – Informed Consent, Access and Equality, (Lotta Westerhäll – Charles Phillips szerk.), Nerenius & Santérus Publishers, Stockholm (1994), 207-221.]
3	Vö. Eütv. 15. § (1)–(2) bekezdések.
4	Ibid., 15. § (3) bekezdés.
5	Vö. 22/2003. (IV.28.) AB határozat.
6	Ibid.
7	Eütv. 20. § (2) bekezdés.
8	Ibid., (3) bekezdés.
9	Eütv. 13. § (2) bekezdés.
10	Törő Károly, op.cit., 1986., 97.
11	Ibid., 97–98.
12	Németh, op.cit., 2004., 87.

Tartalomjegyzék

Kiadó: Semmelweis Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 331 724 2

Orvostudomány Semmelweis Kiadó könyvei

Az orvosi tevékenység céltudatos, magas fokú szaktudást igénylő, a társadalomtól elválaszthatatlan, jogi jelentőségű, emberi munka. Tárgya az emberi szervezet működésével a legközvetlenebbül és legmélyebben hatol az egyén a személyiség érdekszférájába. Az orvos ténykedéséért mindenkor felelősséggel tartozik. A felelősség általánosságban a társadalom védekezése, a társadalmi érdekekkel ellentétes helyzetekkel, illetve magatartásokkal szemben. Az orvosnak tevékenységét, az orvosi foglalkozás szabályainak megfelelően és ezek alapján kell végezni. Amennyiben foglalkozásának valamely általános vagy írott, akár szakmai akár jogi szabályát megszegi, valamely kötelezettségét egyáltalán vagy nem megfelelő módon teljesíti, illetve jogaival visszaél, felelősséggel tartozik. Az orvosi hivatás gyakorlója a társadalom minden tagjára vonatkozó etikai és jogi normákon túl az orvosi foglalkozásra érvényes normáknak is köteles eleget tenni. Ennek megfelelően az orvos felelőssége etikai, munkajogi, polgári jogi, szabálysértési és büntetőjogi téren áll fenn. Azok ismerete az orvosi működés zavartalanságát biztosító feltételek egyik fontos elemét képezik. Attól függően kerülhet sor egyik vagy másik formájú felelősségre vonásra, hogy a szabályszegés milyen jellegű. Az egyes felelősségi formák különböző érdeksérelmekre vonatkoznak, ezért is eltérő célt szolgálnak. Amennyiben egy cselekmény egyszerre több vagy mindegyik felelősségi rendszert érinti, ugyanazért az egy cselekményért többféle, vagy akár mindegyik felelősségre vonási eljárás is lefolytatható. Az orvosi felelősség összetett kérdéskörének jelentőségét az a tény is adja, hogy azzal egyre gyakrabban foglalkoznak az orvosok, a jogászok és a közvélemény is. A könyv megírásával meghatározó törekvésünk az volt, hogy mindkét tudományágbeli olvasó számára, az egységes szemlélet hangsúlyozásával, szem előtt tartva a gyakorlati igényeket, összefüggő képet adjunk az orvosi felelősségről. A munkánk célja az volt továbbá, hogy eljuttassuk azokat az alapvető jelentőségüket tekintve fontos orvos és jogtudományi ismereteket azokhoz, akik mélyebb érdeklődést mutatnak az orvosi felelősség egyes formáinak elméleti és gyakorlati kérdései iránt, azok formáiról és a hozzájuk kapcsolódó etikai, jogi, illetve szakmai elvárásokról, azok jogkövetkezményeiről.

Hivatkozás: https://mersz.hu/sotonyi-orvosi-felelosseg//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero