Sótonyi Péter (szerk.)

Orvosi felelősség

6.3.4. A jogszabály engedélye

A jogszabályon alapuló engedélynek két válfaja van: az absztrakt és a konkrét engedély. Az absztrakt engedély közvetlenül a jogszabályból fakad, amire például szolgálhat a büntetőeljárási törvényben foglalt az a rendelkezés, hogy a bűncselekmény elkövetésén tetten ért személyt bárki elfoghatja, és így cselekménye nem valósít meg materiális értelemben bűncselekményt, személyi szabadság megsértését. A konkrét engedélyt viszont a jogszabályban meghatározott feltételek alapján az arra hivatott szerv adja meg esetenként. Ilyen pl. a terhesség-megszakítás engedélyezése, amely kizárja a magzatelhajtás bűncselekményének megállapíthatóságát.1 Az a tény, hogy az Eütv. rögzíti az egészségügyi önrendelkezési jog részletes szabályait, azt vonja maga után, hogy az önrendelkezési joggal összecsengő magatartások nem minősíthetőek jogellenesnek, társadalomra veszélyesnek. Ebből következően, az Eütv. alapján véghez vitt orvosi beavatkozás szintén a cselekmény jogellenességének hiányát eredményezi. Ezzel szemben, az önrendelkezési jog figyelmen kívül hagyását bűncselekménynek kell minősíteni annak eredménye szerint, hiszen a jogellenesség közvetlenül egy tételes jogi norma megsértéséből adódik.2

Ugyancsak megjegyzendő, hogy az orvosnak az Eütv. alapján gyógymódválasztási szabadsága van.

A törvény úgy rendelkezik, a kezelőorvos joga, hogy a tudományosan elfogadott vizsgálati és terápiás módszerek közül – a hatályos jogszabályok keretei között – szabadon válassza meg az adott esetben alkalmazandó, általa, illetve az ellátásban közreműködő személyek által ismert és gyakorolt, a rendelkezésre álló tárgyi és személyi feltételek mellett végezhető eljárást. A választott vizsgálati és terápiás módszer alkalmazhatóságának feltétele azonban, hogy a) ahhoz a beteg e törvény szabályai szerint beleegyezését adja, valamint b) a beavatkozás kockázata kisebb legyen az alkalmazás elmaradásával járó kockázatnál, illetőleg a kockázat vállalására alapos ok legyen. A gyógymódválasztás során a kezelőorvos jogosult más orvost vagy egyéb szakképesítéssel rendelkező egészségügyi dolgozót a beteg vizsgálatára, illetve gyógykezelésében való közreműködésre felkérni, vagy konzílium összehívását javasolni, illetve összehívni.3

A kezelőorvos nem köteles a gyógykezelést személyesen teljesíteni.

Feladatkörében jogosult a beteg ellátásában közreműködő egészségügyi dolgozók részére utasítást adni. Az utasításnak egyértelműen tartalmazni kell az ellátandó feladatot, annak idejét, helyét és – amennyiben szükséges – a közreműködésre felkérendő további egészségügyi dolgozók nevét és munkakörét. Az utasítás keretein belül az egészségügyi dolgozó – szakmai kompetenciájának keretei között és felkészültségének megfelelően – önállóan határozza meg a általa elvégzendő feladatok végrehajtásának módját és sorrendjét.4

Kiemelendő, hogy a gyógyítás mellett az orvos feladatkörébe tartozik a beteg fájdalmainak az enyhítése is.

Kézenfekvő, ha a betegség leküzdésére szolgáló gyógykezelésre nincs lehetőség, a fájdalmak enyhítése kerül előtérbe. Az orvos gyógymódválasztási szabadságánál fogva saját maga határozza meg, hogy milyen kezelési módot, a fájdalom enyhítésének milyen eszközét alkalmazza. A gyógymódválasztás befolyással lehet a beteg állapotának az alakulására, és ennek folytán a beteg életben maradására is. Ez azonban egyáltalán nem jelenti azt, hogy az orvos az élet és halál ura, nem jelenti, hogy az orvos jogosult lenne életre-halálra szóló döntést hozni.5

Az orvos gyógymódválasztási szabadsága azonban nem korlátlan és nem öncélú. Az orvos az orvosi szolgáltatás körében a beteg érdekében jár el, az orvoslás személyiségérvényesítési eszköz. Az orvoslás alapvető célkitűzése a gyógyítás, az emberi élet meghosszabbítása. Az orvos gyógymódválasztási szabadsága nem terjedhet ki ezzel ellentétes irányú tevékenységre, ezért nem alkalmazhat olyan eszközt a beteg fájdalmainak enyhítésére, amely kifejezetten megrövidíti a beteg életét.6

A gyógymódválasztás mellett az orvosnak hivatásbeli joga az ún. ellátás megtagadása.

Ezt a jogszabály akkor teszi lehetővé, ha az orvos egyidejűleg a beteget másik orvoshoz irányítja, és az ellátásban más beteg ellátásának azonnali szükségessége miatt akadályoztatva van, vagy a beteghez fűződő személyes kapcsolata miatt nem képes a beteget ellátni.7

Az orvos a beteg ellátását akkor is megtagadhatja, ha saját életét vagy testi épségét a beteg magatartása veszélyezteti, lelkiismereti vagy vallási meggyőződésével ellenkezik, ha a beteg együttműködési kötelezettségét súlyosan megsérti, ha vele szemben a beteg sértő vagy fenyegető magatartást tanúsít, (kivéve, ha e magatartását betegsége okozza), és ha az adott ellátás erkölcsi felfogásával. Ez utóbbi két esetben csak akkor tagadható meg az ellátás, ha ez a beteg egészségi állapotát károsan nem befolyásolja, és az orvos a beteget más orvoshoz irányítja, vagy javasolja, hogy saját érdekében forduljon más orvoshoz.8

A hivatásbeli jogok gyakorlása mellett a jogszabály megadja a legfontosabb kötelezettségek tartalmát is.

Az ún. ellátási kötelezettség alapján sürgős szükség esetén az egészségügyi dolgozó – időponttól és helytől függetlenül – az adott körülmények között a tőle elvárható módon és a rendelkezésére álló eszközöktől függően az arra rászoruló személynek elsősegélyt kell, hogy nyújtson, illetőleg a szükséges intézkedéseket köteles haladéktalanul megtenni.9 Az orvosnak az ellátási kötelezettség keretében szakmai kompetenciája és felkészültsége alapján a hozzá forduló beteget meg kell vizsgálnia, és a vizsgálat megállapításaitól függően a beteget el kell látnia, vagy – a megfelelő tárgyi és személyi feltételek hiánya esetén – a megfelelő feltételekkel rendelkező orvoshoz, illetve egészségügyi szolgáltatóhoz kell irányítania.10 Az ellátási kötelezettség az orvos távolléte vagy akadályoztatása időtartamára is fennáll. Ilyenkor az egészségügyi szolgáltató köteles a beteg vizsgálatáról és kezeléséről más orvos útján gondoskodni, ide nem értve azt az esetet, amelyben a kezelőorvos feladatait az ügyeletes orvos látja el.11

A fentiekből látható, hogy a gyógymódválasztási szabadság, az ellátás megtagadásának joga és az ellátási kötelezettség körében a jogszabály adja meg azt az engedélyt, amely alapján az orvos a beteget kezelheti, illetve a megtagadás esetén nem kell, hogy kezelje.

Ezek az esetek egyben a hivatásbeli jogok gyakorlása és kötelezettségek teljesítése címe alá is bevonhatók lennének. Ennek az az oka, hogy az Eütv. nemcsak ágazati, hanem egyben a szakmai szabályokat tartalmazó törvény.

A jogszabály engedélye talán a járványügyi kérdések körében jelentkezik a legmarkánsabban. Ezen a területen ugyanis nagyon sok olyan rendelkezés van, amely tág teret biztosít az eljáró egészségügyi szakembernek (illetve hatóságnak) a beteg önrendelkezési joga figyelmen kívül hagyására.

1	Ibid.
2	Németh, op.cit., 2004, 78.
3	Eütv. 129. § (1)–(2) bekezdés.
4	Eütv. 130. § (1) és (4) bekezdés.
5	Törő Károly, op.cit., 1986.,108.
6	Ibid., 109.
7	Eütv. 131. § (1) bekezdés.
8	Eütv. 131. § (5) bekezdés.
9	Eütv. 125. §.
10	Eütv. 126. § (2) bekezdés.
11	Eütv. 127. §.

Tartalomjegyzék

Kiadó: Semmelweis Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 331 724 2

Orvostudomány Semmelweis Kiadó könyvei

Az orvosi tevékenység céltudatos, magas fokú szaktudást igénylő, a társadalomtól elválaszthatatlan, jogi jelentőségű, emberi munka. Tárgya az emberi szervezet működésével a legközvetlenebbül és legmélyebben hatol az egyén a személyiség érdekszférájába. Az orvos ténykedéséért mindenkor felelősséggel tartozik. A felelősség általánosságban a társadalom védekezése, a társadalmi érdekekkel ellentétes helyzetekkel, illetve magatartásokkal szemben. Az orvosnak tevékenységét, az orvosi foglalkozás szabályainak megfelelően és ezek alapján kell végezni. Amennyiben foglalkozásának valamely általános vagy írott, akár szakmai akár jogi szabályát megszegi, valamely kötelezettségét egyáltalán vagy nem megfelelő módon teljesíti, illetve jogaival visszaél, felelősséggel tartozik. Az orvosi hivatás gyakorlója a társadalom minden tagjára vonatkozó etikai és jogi normákon túl az orvosi foglalkozásra érvényes normáknak is köteles eleget tenni. Ennek megfelelően az orvos felelőssége etikai, munkajogi, polgári jogi, szabálysértési és büntetőjogi téren áll fenn. Azok ismerete az orvosi működés zavartalanságát biztosító feltételek egyik fontos elemét képezik. Attól függően kerülhet sor egyik vagy másik formájú felelősségre vonásra, hogy a szabályszegés milyen jellegű. Az egyes felelősségi formák különböző érdeksérelmekre vonatkoznak, ezért is eltérő célt szolgálnak. Amennyiben egy cselekmény egyszerre több vagy mindegyik felelősségi rendszert érinti, ugyanazért az egy cselekményért többféle, vagy akár mindegyik felelősségre vonási eljárás is lefolytatható. Az orvosi felelősség összetett kérdéskörének jelentőségét az a tény is adja, hogy azzal egyre gyakrabban foglalkoznak az orvosok, a jogászok és a közvélemény is. A könyv megírásával meghatározó törekvésünk az volt, hogy mindkét tudományágbeli olvasó számára, az egységes szemlélet hangsúlyozásával, szem előtt tartva a gyakorlati igényeket, összefüggő képet adjunk az orvosi felelősségről. A munkánk célja az volt továbbá, hogy eljuttassuk azokat az alapvető jelentőségüket tekintve fontos orvos és jogtudományi ismereteket azokhoz, akik mélyebb érdeklődést mutatnak az orvosi felelősség egyes formáinak elméleti és gyakorlati kérdései iránt, azok formáiról és a hozzájuk kapcsolódó etikai, jogi, illetve szakmai elvárásokról, azok jogkövetkezményeiről.

Hivatkozás: https://mersz.hu/sotonyi-orvosi-felelosseg//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero