Sótonyi Péter (szerk.)

Orvosi felelősség

6.4.2. Emberölés-magzatelhajtás

Az élet kezdeti és végpontjai mindig is az érdeklődés középpontjában álltak. Manapság már nyilvánvaló, hogy az abortusz nemcsak morális, hanem jogpolitikai kérdéssé vált. Ebből adódóan az orvosi jog területének egyik kérdéses területe a magzatelhajtással kapcsolatos joganyag. Néhány országban – pl. Írországban és Lengyelországban – teljes abortusztilalmat vezettek be, míg más államok lehetővé tették a magzatelhajtást. Az utóbbi esetben is azonban megfelelő indikáció, azaz ok miatt lehet csak végrehajtani az abortuszt.

Az emberi élet kezdetére egyaránt hivatkoznak az egymással szembenálló nézőpont képviselői.

Míg azonban a pro-life mozgalmakhoz tartozók a magzat élethez való joga alapján tiltanák az a magzatelhajtást, a pro-choice képviselői az anya önrendelkezési jogának adnak elsőbbséget.

A fenti nézőpontok indokolása azon múlik, hogy az emberi magzatnak milyen státuszt biztosít az adott jogrendszer. Következésképpen az abortusz legalizálása azon múlik, hogy az emberi élet kezdőpontját mely időpontra teszik. Az angolszász irodalomból ismert „alkotmányos személy” elmélete1 megegyezik a magyar Alkotmánybíróságnak a magzati élet védelméről szóló törvény eges rendelkezéseit érintő álláspontjával. A magyar Alkotmánybíróság döntésében hivatkozott azokra a nemzetközi dokumentumokra, amelyek a jog előtti egyenlőséget jelölik meg minden ember veleszületett jogaként.2 Jogi szempontból pedig embernek lenni nem más, mint hogy a személynek élethez és emberi méltósághoz való joga van.

Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy noha a Magzatvédelmi törvény nem rendelkezik kifejezetten a magzat jogalanyiságáról, a terhességmegszakítás e törvényben foglalt szabályozásával az Országgyűlés implicite azt juttatta kifejezésre, hogy szerinte a magzat jogilag nem ember. Az Alkotmánybíróság ugyanis kimutatta, hogy a művi terhességmegszakítás bármely szabályozása magában foglalja a magzat jogalanyiságáról és ebből folyóan a magzat élethez való alanyi jogáról való döntést. Minden olyan szabályozásnak, amely a terhesség megszakítását az olyan eseteken túl is megengedi, amelyekre nézve a jog eltűri az emberi életek közötti választást, szükségképpen azon kell alapulnia, hogy a magzat jogilag nem ember, nem jogalany.3

Nem változtatta meg tehát a Magzatvédelmi törvény a megelőzően hatályban volt jogszabályok által is képviselt állapotot; a magzat továbbra sem jogalany az Alkotmány 56. §-a értelmében. Életét és méltóságát nem illeti meg ezért az az abszolút védelem, ami az Alkotmány 54. § (1) bekezdéséből eredően a már megszületett embert megilleti.

A magzat jogalanyiságának el nem ismerése azonban nem jelenti azt, hogy a magzati élet nem élvez alkotmányos védelmet. Az Alkotmánybíróság kifejtette, megilleti a magzatot az a – nem abszolút – védelem, amelyet az élethez való jogból következően az állam a megfogant, keletkezőben lévő emberi életnek is nyújtani köteles. A Magzatvédelmi törvény sem teszi kérdésessé ezt a védelmet, hanem azzal összhangban a törvényhozó abból indult ki, hogy „a fogantatással induló magzati élet tiszteletet és védelmet érdemel”, majd maga a normaszöveg is megismétli, hogy „a női és férfi ivarsejt egyesüléséből létrejött, az anyaméhben kifejlődő magzatot és a gyermeket váró nőt támogatás és védelem illeti meg”.4

Ha azonban a törvényhozó úgy határoz, hogy a magzat jogilag ember, tehát olyan jogalany, akit megillet az élethez és méltósághoz való alanyi jog, akkor terhességmegszakítás is kizárólag azokban az esetekben végezhető, amelyekre nézve a jog eltűri az emberi életek közötti választást, és ennek megfelelően nem is bünteti az emberi élet kioltását. Ilyen eset például az, ha az anya életének megmentése érdekében válik szükségessé az abortusz.

Egyetlen államban sem elismert az emberi életek között kényszerítő okok (compelling reasons) nélküli választás.5 „Az államoknak nincs hatalmukban a természetes alkotmányos helyzetet felülírni, és amennyiben a magzatot nem tekintik az alkotmányos populáció részének, akkor az államok sem nyilváníthatják annak.”6

Ez az érvelés természetesen inkább morális, semmint jogi jellegű. Jogi szempontból ugyanis a jogalkotó bármit és bárkit felruházhat a jogalanyiság tulajdonságaival.

Összefoglalva tehát: amennyiben a jogalkotó úgy dönt, hogy a magzat jogilag nem ember, úgy nincs alanyi joga az élet védelmére. Következésképpen a jogalkotónak kell gondoskodnia az élete védelméről. Ez következik ugyanis az állam általános életvédelmi kötelezettségéből.7

Azokban az országokban, ahol a magzat jogilag embernek minősül, az abortusz etikai és morális kérdéseket vet fel.

Így például előfordul, hogy az abortusztilalom elől az anya a joghatóság megváltoztatásával – külföldre távozással – próbál elmenekülni, illetve a büntetőjogi jogkövetkezményeket így kívánja elkerülni. Mindez azért nem olyan egyszerű kérdés, mert a jogellenes magzatelhajtás büntetőjogi tényállásba ütközhet, és az abortusztilalommal operáló országokban az anya közvetlen felelősségét vetheti fel.

Morálisan az a kérdés merül fel, hogy az államoknak jogában áll-e korlátozni saját polgáruk önmegvalósításhoz való jogát. Ráadásul olyan helyzetben, amikor az ilyen jogkorlátozásnak életre szőlő következményei lehetnek. A kérdés ilyetén megfogalmazása a magzatelhajtást pusztán orvosi beavatkozásnak tekinti. Felvetődik ebben a vonatkozásban, hogy a közerkölcsöt tulajdonképpen a kormányok, illetve a jogalkotó formálják, vagyis “a kormányok megkísérlik polgáraiknak azt diktálni, hogy mely belső értékeket kell, hogy valljanak”.8

Egy érdekes kérdést vethető fel az Európai uniós joganyaggal kapcsolatosan.9

A négy szabadság uniós elvét figyelembe véve bizonyos esetekben a hazai büntetőjogi felelősségre megsemmisítőleg hat, amennyiben a büntetőjogi felelősség alapjául szolgáló nemzeti jogszabály az uniós szabályozással ellentétes.

A konkrét esetben az Európai Unió Bírósága előzetes döntéshozatali eljárásban arról kényszerült állást foglalni, hogy vajon A tagállamban meghatározott információ terjesztése arról, hogy a B állam mely klinikái végeznek abortuszt, milyen módon megengedhető-e az európai közösségi jog joganyaga alapján.10 A kérdéses esetben természetesen az A állam teljes abortusztilalmat vezetett be, míg B államban legális volt a magzatelhajtás. A Bíróság rámutatott, hogy a terhesség megszakítása, amelyet számos tagállamban lehetővé tesznek, egészségügyi tevékenységnek minősül, amelyet általában ellenszolgáltatásért végeznek, és amely az orvosi tevékenységre irányadó szakmai szabályokon alapszik. Mindenesetre – mondta a Bíróság – az orvosi tevékenységek a Római Szerződés 60. cikkének hatálya alá esnek, azaz a szolgáltatások szabad áramlásának elve vonatkozik rájuk.11 Ennek következtében a terhesség jogszabályoknak megfelelő orvosi megszakítása szolgáltatásnak minősül. Ennek ellenére a Bíróság megállapította, hogy nem ellentétes a Közösségi joggal, ha azokban az országokban, ahol a terhességmegszakítás tilalmazott, megtiltják, hogy diákok között a szomszédos állambeli abortuszklinikákról terjesszenek információt.

Mindez tehát azt mutatja, hogy a terhességmegszakítás kulcseleme a közerkölcs, amely mutatis mutandis megállapítja, hogy az adott államban hogyan gondolkodnak a terhességmegszakításról.

A bűncselekmény elemzését illetően a törvényi tényállás a következő:

169. § (1) Aki más magzatát elhajtja, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

(2) A büntetés egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés, ha a magzatelhajtást

üzletszerűen,
a nő beleegyezése nélkül,
súlyos testi sértést vagy életveszélyt okozva követik el.

(3) A büntetés két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, ha a magzatelhajtás halált okoz.

(4) Az a nő, aki magzatát elhajtja vagy elhajtatja, vétséget követ el, és egy évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő.

A magzatelhajtás jogi tárgya kettős: egyrészt az anya önrendelkezési joga, valamint az élete és testi épsége, másrészt pedig a magzati élet védelme.

A magzatelhajtás valamennyi alakzatának elkövetési tárgya a magzat.

A büntetőjogi oltalom a magzatot a fogantatás pillanatától, vagyis a női és férfi ivarsejtek egyesülésétől illeti meg és a szülési folyamat megindulásáig, azaz a tolófájdalmak jelentkezéséig beszélhetünk magzatról. Közömbös, hogy a magzat milyen korú, fejlettségi szintű, az hogy a fogantatása házasságon belüli vagy kívüli kapcsolatban történt. Az Eütv. 165. §-ának azon fogalom meghatározása, amely szerint „magzat a méhen belül fejlődő emberi lény a terhesség 12. hetétől” büntetőjogi szampontból nem alkalmazható.12

Az elkövetési magatartás a magzati élet elvétele, amely csak aktív tevékenység lehet és a magzat elpusztítását jelenti, ami megtörténhet bármilyen a magzat „életének” kioltására alkalmas beavatkozással, gyógyszeres kezeléssel, vagy műtét útján.

Az elhajtás tehát minden olyan aktív tevékenységet felölel, amelynek következménye abortusz, avagy a magzatnak az anyaméhben történő elpusztulása.

A magzat elhajtásának fogalmi eleme, hogy a terhesség megszakítást a teherben lévő nő mással végezteti el.

Így nem releváns, hogy a terhes nő a magzatát el akarja vetetni, vagy beleegyezik a magzat elvételébe.

A magzati élet védelméről szóló 1992. évi LXXIX. törvény lehetővé teszi a terhesség megszakítását, a jogszabály engedélye pedig – a fentiekben ismertetett módon13 – kizárja a jogellenességet, azaz a cselekmény társadalomra veszélyességét.

A törvény megfelelő indikáció esetén teszi lehetővé a terhesség megszakítását, ilyenek: a veszélyeztetettség, illetőleg az állapotos nő súlyos válsághelyzete. Súlyos válsághelyzetnek minősül, amely testi vagy lelki megrendülést, illetve társadalmi ellehetetlenülést okoz.

A törvény szerint a terhesség a 12. hétig szakítható meg, ha

azt az állapotos nő egészségét súlyosan veszélyeztető ok indokolja,
a magzat orvosilag valószínűsíthetően súlyos fogyatékosságban, vagy egyéb károsodásban szenved;
a terhesség bűncselekmény következménye;
azt az állapotos nő súlyos válsághelyzete indokolja.

A terhesség a fentiekben említett esetekben a 18. hétig szakítható meg, ha az állapotos nő

korlátozottan cselekvőképes vagy cselekvőképtelen;
terhességét neki fel nem róható egészségi ok, illetve orvosi tévedés miatt nem ismerte fel korábban.

A terhesség a 20. hétig, a diagnosztikai tévedés esetén pedig a 24. hétig szakítható meg, ha a magzat genetikai, terratológiai ártalmának valószínűsége az 50%-ot eléri. Kiemelendő, hogy a terhesség az időtartamától függetlenül megszakítható, ha az állapotos nő életét veszélyeztető egészségügyi ok teszi azt szükségessé, illetve ha a magzatnál a szülés utáni élettel összeegyeztethetetlen rendellenesség áll fenn.

A terhesség megszakítása, ha azt nem egészségügyi ok indokolja, az állapotos nő írásbeli kérelme alapján végezhető el. A terhesség megszakítása iránti kérelmet a családvédelmi szolgálat munkatársa előtt kell személyesen előterjeszteni a terhességet megállapító szakorvos által kiállított igazolás benyújtásával. A terhesség megszakítása kizárólag olyan egészségügyi intézményben végezhető el, amely ehhez a jogszabályban előírt feltételekkel rendelkezik.

A törvény szerint a terhességmegszakítás elvégzésére, illetve az abban való közreműködésre az állapotos nő életét veszélyeztető ok kivételével orvos és egészségügyi szakdolgozó nem kötelezhető.

Ugyancsak kizárja a cselekmény jogellenességét az Eütv. 185. §-ában szabályozott eljárás, mely szerint többes terhesség esetén egyes magzatok orvosilag valószínűsíthető életképtelenséggel járó fejlődési rendellenessége, vagy az orvosilag valószínűsíthető életképtelenséggel járó fejlődési rendellenessége, vagy az élettel összeegyeztethető, de súlyos és gyógyíthatatlan fogyatékosságot okozó károsodása miatt méhen belüli beavatkozással a terhesség az egészséges magzatok kihordására korlátozható. A többes terhességben kihordandó magzatok száma valamennyi magzat épsége esetén is korlátozható a terhesség megtartása, az egészséges gyermek világra hozatala, illetőleg az anya érdekében.14

A cselekmény kizárólag szándékosan követhető el. Az elkövető szándékának át kell fognia a nő terhességét, és azt, hogy magatartása a magzat elpusztulásához vezet.

Súlyosabban büntetendő a magzatelhajtás, ha arra a nő beleegyezése nélkül kerül sor, amely akkor valósul meg, ha: a) a nő akaratnyilvánításra képtelen állapotban van, b) kifejezetten tiltakozik a beavatkozás elvégzése ellen, c) amikor tévedésbe ejtik, d) ha kényszer, illetőleg fenyegetés hatására adja a beleegyezését.

A nő beleegyezésének egyébként kifejezettnek és egyértelműnek kell lennie. Amennyiben a magzatelhajtásra a nő beleegyezése nélkül kerül sor, úgy a nő büntetőjogi felelőssége fel sem merülhet.15

Még súlyosabban büntetendő a magzatelhajtás, ha halált okoz. E minősített eset akkor valósul meg, ha a beavatkozással összefüggésben következik be a nő halála. Az elkövető szándéka a halál okozására semmiképpen, tehát még eshetőlegesen sem terjedhet ki, mert egyébként az emberölés alap-, vagy minősített esete valósul meg.16

Az elhatárolási kérdések körében lényeges az emberölés és a magzatelhajtás elkülönítése, amely a fentiek alapján a születés időpontjával oldható meg. Így a magzatnak tolófájdalmak előtti elpusztítása magzatlehajtást valósít meg, míg a tolófájdalmak utáni időszakra áthúzódó vagy ott megkezdett tényállásszerű magatartás az emberölés minősített eseteként [166. § (2) bekezdés i) pont] értékelhető.

Ugyancsak elhatárolási kérdésben ad eligazítást a Legfelsőbb Bíróság BK 24. számú állásfoglalása, amely szerint a Btk. 170. §-nak (4) bekezdésében meghatározott maradandó fogyatékosságot okozó testi sértés a bűncselekmény tárgyi oldalán jelentkező minősítő körülményeket a maradandó testi fogyatékosság vagy súlyos egészségromlás általános meghatározásában foglalja össze.

Amennyiben pedig a terhes állapotban levő nővel szemben követtek el testi sértést és annak folytán a méhmagzatát elvesztette, ez a következmény önmagában – egyéb kihatások mérlegelésétől függetlenül – a sértett súlyos egészségromlását idézi elő; így az ilyen testi sértés a Btk. 170. §-nak (4) bekezdése szerint minősül.

Alanyi vonatkozásban azonban érvényesül a Btk. 15. §-a, mely szerint az eredményhez – mint a bűncselekmény minősítő körülményéhez – a törvény által fűzött súlyosabb jogkövetkezmények akkor alkalmazhatók, ha az elkövetőt az eredmény tekintetében legalább gondatlanság terheli. Következésképpen ha az elkövető nem tudta és a tőle elvárható figyelem vagy körültekintés mellett a körülményekből nem ismerhette fel, hogy a bántalmazott nő terhes állapotban van: cselekménye nem minősíthető a Btk. 170. §-nak (4) bekezdése szerint.

1	Ronald Dworkin, Life’s Dominion – An Argument about Abortion and Euthanasia, Harper Collins Publishers, London, 1993, 109.
2	Lásd az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának 16. cikkét.
3	Vö: 48/1998 (XI. 23.) AB határozat.
4	Magzatvédelmi törvény 1. §, 48/1998 (XI. 23.) AB határozat.
5	Ronald Dworkin, op.cit., (1993), 109.
6	Ibid., 114.
7	Mireille Delmas-Marty (szerk.), The European Convention for the protection of Human Rights: International Protection versus National Restrictions, Dordrecht, Nijhoff, 1992, 92.
8	Ronald Dworkin, op.cit., (1993), 117.
9	Vö. Németh, op.cit., 2004, 67.
10	C-159/90 SPUC v. Grogan (1991) ECR I-4685.
11	Joined Cases 286/82 and 26/83 Luisi and Carbone v Ministero del Tesoro, (1984) ECR 377, § 16
12	Belovics-Sinku-Molnár, op.cit., 2003., 99.
13	Vö. 3. fejezet.
14	Belovics–Monár–Sinku, op.cit.2003., 100–101.
15	Ibid., 102.
16	Ibid.

Tartalomjegyzék

Kiadó: Semmelweis Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 331 724 2

Orvostudomány Semmelweis Kiadó könyvei

Az orvosi tevékenység céltudatos, magas fokú szaktudást igénylő, a társadalomtól elválaszthatatlan, jogi jelentőségű, emberi munka. Tárgya az emberi szervezet működésével a legközvetlenebbül és legmélyebben hatol az egyén a személyiség érdekszférájába. Az orvos ténykedéséért mindenkor felelősséggel tartozik. A felelősség általánosságban a társadalom védekezése, a társadalmi érdekekkel ellentétes helyzetekkel, illetve magatartásokkal szemben. Az orvosnak tevékenységét, az orvosi foglalkozás szabályainak megfelelően és ezek alapján kell végezni. Amennyiben foglalkozásának valamely általános vagy írott, akár szakmai akár jogi szabályát megszegi, valamely kötelezettségét egyáltalán vagy nem megfelelő módon teljesíti, illetve jogaival visszaél, felelősséggel tartozik. Az orvosi hivatás gyakorlója a társadalom minden tagjára vonatkozó etikai és jogi normákon túl az orvosi foglalkozásra érvényes normáknak is köteles eleget tenni. Ennek megfelelően az orvos felelőssége etikai, munkajogi, polgári jogi, szabálysértési és büntetőjogi téren áll fenn. Azok ismerete az orvosi működés zavartalanságát biztosító feltételek egyik fontos elemét képezik. Attól függően kerülhet sor egyik vagy másik formájú felelősségre vonásra, hogy a szabályszegés milyen jellegű. Az egyes felelősségi formák különböző érdeksérelmekre vonatkoznak, ezért is eltérő célt szolgálnak. Amennyiben egy cselekmény egyszerre több vagy mindegyik felelősségi rendszert érinti, ugyanazért az egy cselekményért többféle, vagy akár mindegyik felelősségre vonási eljárás is lefolytatható. Az orvosi felelősség összetett kérdéskörének jelentőségét az a tény is adja, hogy azzal egyre gyakrabban foglalkoznak az orvosok, a jogászok és a közvélemény is. A könyv megírásával meghatározó törekvésünk az volt, hogy mindkét tudományágbeli olvasó számára, az egységes szemlélet hangsúlyozásával, szem előtt tartva a gyakorlati igényeket, összefüggő képet adjunk az orvosi felelősségről. A munkánk célja az volt továbbá, hogy eljuttassuk azokat az alapvető jelentőségüket tekintve fontos orvos és jogtudományi ismereteket azokhoz, akik mélyebb érdeklődést mutatnak az orvosi felelősség egyes formáinak elméleti és gyakorlati kérdései iránt, azok formáiról és a hozzájuk kapcsolódó etikai, jogi, illetve szakmai elvárásokról, azok jogkövetkezményeiről.

Hivatkozás: https://mersz.hu/sotonyi-orvosi-felelosseg//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero