Sótonyi Péter (szerk.)

Orvosi felelősség

6.4.4.1. Az egészségügyi önrendelkezési jog megsértése

173/H. § (1) Aki beleegyezéshez, hozzájáruláshoz, illetőleg tájékoztatáshoz kötött,

az emberi génállomány megváltoztatásával, illetőleg az embrió génállományának megváltoztatásával, az emberi reprodukcióval vagy a születendő gyermek nemének megválasztásával kapcsolatos egészségügyi beavatkozást,
emberen, embrióval vagy ivarsejttel végezhető orvostudományi kutatást,
az átültetés céljából végzett szerv- vagy szövetkivételt, illetőleg szerv- vagy szövetátültetést a jogosult beleegyezése, illetőleg hozzájárulása nélkül végez, vagy a jogszabályban előírt tájékoztatást elmulasztja, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

(2) Az (1) bekezdés szerint büntetendő, aki tiltakozó nyilatkozat ellenére halottból szervet, illetőleg szövetet távolít el.

(3) Aki a beleegyezéshez, illetőleg hozzájáruláshoz kötött, az (1) bekezdés szerinti egészségügyi beavatkozást, orvostudományi kutatást, szerv- vagy szövetkivételt, illetőleg szerv- vagy szövetátültetést gondatlanságból a jogosult beleegyezése, illetőleg hozzájárulása nélkül végez, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő.

(4) Az (1)–(3) bekezdésben meghatározott bűncselekmény elkövetője magánindítványra büntethető, kivéve, ha azzal összefüggően nem magánindítványra büntetendő bűncselekményt is elkövet. A (2) bekezdés esetén a magánindítványt az egészségügyről szóló törvényben meghatározott, nyilatkozatra jogosult személy terjesztheti elő.

Történetileg az orvosnak csak az volt az erkölcsi kötelessége, hogy a beavatkozás előtt a beteg formális beleegyezését megszerezze. Csak később ismerték fel, hogy az orvosi kérdésekben rendszerint tájékozatlan beteg jogi pozíciójának csak akkor tud érvényt szerezni, ha abba a helyzetbe hozzák, hogy a döntésének lehetséges következményeit felmérhesse, ehhez pedig megfelelő információkra van szüksége.1 Amíg a betegnek csak arról kellett döntenie, hogy aláveti-e magát a kezelésnek, vagy sem, addig- az önrendelkezési jog formális védelme mellett- a valós döntést az orvos hozta meg. A Hippokratészi etika egyik alaptétele volt, hogy a beteg elől a lehető legtöbbet el kell titkolni, és minél kevesebbet kell mondani. Ez ma már nem csak etikai, hanem jogi oldalról sem elfogadható. Etikai szempontból ma már tehát mindenképpen konszenzus van abban a kérdésben, hogy orvosi beavatkozás főszabály szerint csak a beteg megfelelő tájékoztatáson alapuló beleegyezésével folytatható.2

A betegek jelentős része azonban mégis úgy távozik az orvostól, hogy nem tudja igazán, mi a baja, mit kellene változtatni életmódján, mi lesz az esetleges műtét következménye. Az ok elsősorban az időhiány. Noha az egészségügyi törvény szabályozza a felvilágosítás mikéntjét, orvosa válogatja, mit tud meg a beteg. Sokan úgy írják alá a műtétbe való beleegyezést, hogy nem látják pontosan, milyen következményei lehetnek a beavatkozásnak. Legalábbis ezt figyelték meg a területen dolgozó szakértők. Azzal, hogy a páciens nem kap kellő felvilágosítást, az önrendelkezési jog is sérül.

A tényállás az egészségügyi önrendelkezési jog megsértését szankcionálja.

Az Eütv. mind az általános rendelkezések között (II. Fejezet 2. Cím a betegek jogai és kötelezettségei), mind pedig a tényállásban nevesített egészségügyi beavatkozásoknál, előírja a tájékoztatás adásának kötelezettségét, illetőleg a beleegyezés vagy a hozzájárulás megszerzését. Arra nézve, hogy a tájékoztatásnak mire kell kiterjednie, illetőleg a beleegyezést vagy hozzájárulást ki és milyen alakszerűségek mellett jogosult megadni, az Eütv. több helyen tartalmaz rendelkezést.

A bűncselekmény jogi tárgya az orvostudományi kutatás rendje és az egészségügyi önrendelkezés biztosítása. Az önrendelkezési jog biztosítását szolgáló tájékoztatási kötelezettség, illetőleg a beleegyezés vagy hozzájárulás megszerzésének elmulasztását rendeli büntetni az (1) bekezdés.

Az Eütv. 1. § c) pontja szerint a törvény célja megteremteni annak feltételeit, hogy minden beteg megőrizhesse emberi méltóságát és önazonosságát, önrendelkezési és minden egyéb joga csorbítatlan maradjon.

Bármely egészségügyi beavatkozás feltétele a beteg szabad akarattal, megfelelő tájékoztatáson alapuló beleegyezése. Hosszú harc eredménye, hogy a jog elismerte a betegek ezen igényét. A nyugati joggyakorlatból idézve „minden felnőtt korú és épelméjű emberi lénynek jogában áll eldönteni, hogy mit tegyen a testével”.3

Ez azonban nem jelentette, hogy a beteget mindenről tájékoztatni is kell. A bírói ítéletek azonban ez irányba mutattak, majd a bíróság kimondta, hogy az orvosnak minden olyan tényt közölnie kell, amely a betegnek a javasolt kezelésbe történő értelmes beleegyezéséhez alapul szolgálhat.4

Így a „tájékozott beleegyezés” elfoglalta a helyét előbb az USA jogrendszerében, az Amerikai Kórházszövetség 1973-ban már deklarálta is, mint a betegek alapvető jogát, majd az elv az Egyesült Államokból ment át Kanadába, az Egyesült Királyságba, majd a francia, német, svájci jogba, végül minden európai állam jogába.

Különösen a német jog vette ezt igen komolyan, mivel a II. világháború után újjáéledő természetjogi doktrína szolgált alapul ahhoz, hogy a német Alkotmány 2. § (1) bekezdéséből, amely szerint mindenkinek joga van személyisége szabad fejlődéséhez, le lehessen vonni a tájékozott beleegyezés követelményét is.

A tájékozott beleegyezést a fenti állami jogok mellett a nemzetközi szervezetek ajánlásai is megerősítették. Így a WHO Európai Regionális Igazgatósága 1994-ben kidolgozta a Betegjogi Deklarációt, amely részletesen foglalkozik a tájékozott beleegyezéssel.

Érdemes egy nem tipikus jogesetet bemutatni a tájékozott belegyezés terén a magyar joggyakorlatból. A bíróság egy jogesetében a tájékoztatási kötelezettség hatókörével foglalkozott.5

Az ügyben a beteg leesett egy létráról, állkapcsát beütötte, minek következtében szájzára és kettős látása alakult ki. Néhány nap késéssel fordul háziorvosához, aki szájsebészetre utalta, ahol kb. az eset után 1 hónap múlva megállapították: a járomcsontja tört el. Tájékoztatták, hogy a sérülés a csontosodás miatt már csak műtéttel korrigálható, és ha ezt nem végzik el, az arc szimmetriája tartós károsodást szenved, a rosszul összeforrt járomcsont besüllyedése miatt a kettős látás állandósul. A beteg a műtéthez hozzájárulását adta. A műtét sikerült, viszont a felperes a műtétet követően észlelte, hogy nem lát a bal szemére, noha a CT vizsgálat megállapította, hogy a szemideg nem sérült, vérömleny nem található.

Az elsőfokú bíróság kimondta, hogy az alperes kórház a beavatkozás során a legnagyobb gondossággal járt el.6 A felperes késlekedése miatt megindult csontosodásra figyelemmel csak az alkalmazott eljárás volt az egyetlen mód arra, hogy a felperes sérülését korrigálni lehetett. A műtét indokolt volt, egyben szükséges is, és ahhoz a felperes hozzájárult. Az alperes által nyújtott tájékoztatás nem terjedt ki ugyan a látás elvesztésének lehetőségére, de ez nem is tartozik a műtéti kockázat rendes körébe, hanem az ún. páratlan kockázati körbe, amire nem terjed ki a tájékoztatási kötelezettség.

Elkövetési magatartás a beleegyezéshez, hozzájáruláshoz illetőleg tájékoztatáshoz kötött egészségügyi beavatkozás, kutatás, szerv-, vagy szövetátültetés, tájékoztatás, beleegyezés vagy tájékoztatás nélkül történő végzése. Az (1) bekezdésben írt bűncselekmény tehát az a)-c) pontjaiban írt meghatározásokat kizárólag akkor bünteti, ha azok tájékoztatáshoz, beleegyezéshez, illetve hozzájáruláshoz kötött orvostudományi kutatásra, egészségügyi beavatkozásra, illetve szerv vagy szövet átültetésre irányulnak és engedéllyel, vagy hozzájárulással nem rendelkeznek, illetve a tájékoztatást elmulasztották.

Az Eütv. 159. § (1) bekezdés e) pontja értelmében kutatás egyéb feltételek megléte esetén is csak akkor végezhető, ha a kutatás alanya – igen részletes tájékoztatás után – írásos beleegyezését adja a kutatáshoz.

Az Eütv. 168. § (1) bekezdése szerint reprodukciós eljárás – egyedülálló nő esetén annak folytatása – a házastársak, illetőleg élettársak együttes, illetve – a 167. § (2) bekezdése szerinti kizáró nyilatkozat hiányában, valamint a letétbe helyezett embrióval kapcsolatos rendelkezési jog keretei között – az egyedülálló nő írásbeli kérelmére végezhető. A kérelmet közokiratba kell foglalni. A reprodukciós eljárás esetében az Eütv. 168. § (2) bekezdésében és (3) bekezdésében speciális tájékoztatási kötelezettséget ír elő.

Az Eütv. 180. § (4) bekezdése szerint az utód nemének születés előtti megválasztására irányuló eljárások az embriót létrehozó házastársak (élettársak) – tájékoztatásukat követően tett – írásbeli beleegyező nyilatkozata alapján, reprodukciós eljárás végzésére jogosult egészségügyi szolgáltatónál alkalmazhatóak. Az Eütv. 209. § (1) bekezdése szerint a szerv, illetve szövet eltávolítása előtt a donort az általános szabályokon (13. §) túlmenően szóban és írásban részletesen tájékoztatni kell a beavatkozással kapcsolatosan minden lényeges körülményről, különös tekintettel a szerv, illetve szövet eltávolításának, a szerv hiányának várható hosszú és rövid távú következményeire, valamint arra, hogy a szervdonort halála esetén kötelező boncolásnak kell alávetni. A donor tájékoztatását az átültetésben közvetlenül részt nem vevő orvos végzi. A (2) bekezdés szerint szerv adományozása esetén a donor beleegyezését közokiratba kell foglalni. A közokiratnak a beleegyezés általános követelményein túlmenően a donor arra vonatkozó nyilatkozatát is tartalmaznia kell, hogy az adományozás minden kényszertől, fenyegetéstől és megtévesztéstől mentesen ellenérték nélkül történt, valamint, hogy hozzájárul a halála utáni boncolásához. Szövet adományozása esetén a donor beleegyezését teljes bizonyító erejű magánokiratba kell foglalni. A donor hozzájárulását bármikor formai kötelezettségek nélkül visszavonhatja. A szerv vagy szövetátültetés sajátossága, hogy nem csupán a donort, hanem a recipienst is az általános szabályok szerint (13. §) tájékoztatni kell, és beleegyezését írásba kell foglalni [Eütv. 209. § (6) bek.].

A bűncselekmény megvalósulásának feltétele a beleegyezés, illetve hozzájárulás hiánya, vagy a tájékoztatás elmulasztása.

A tényállás megfogalmazásából kitűnően a kutatást vagy beavatkozást végző személy és a tájékoztatás elmulasztója azonos. Ugyanakkor nem hagyható figyelmen kívül, hogy az Eütv. 209. § (1) bekezdése szerint az átültetést végző orvos nem is végezheti a tájékoztatást. Ebben az esetben a tájékoztatás elmulasztása nem róható az elkövető terhére, bűnössége legfeljebb a gondatlanság szintjén lenne megállapítható, azonban az (1) bekezdésnek nincs gondatlan alakzata. A beleegyezéstől vagy hozzájárulástól eltérő, vagy annak kereteit lényegesen meghaladó kutatást vagy beavatkozást beleegyezés, illetve hozzájárulás nélkülinek kell tekinteni.

A (2) bekezdés a tiltakozó nyilatkozat ellenére halottból szerv illetőleg szövet eltávolítását bünteti.

Az egészségügyi törvény szerint a halottból történő szerv-, szöveteltávolítás akkor lehetséges, ha az elhunyt életében ez ellen nem tiltakozott (negatív donornyilatkozat elve). Tiltakozó nyilatkozat főszabály szerint írásban tehető, ettől csak akkor lehet eltérni, ha a személy írásbeli tiltakozó nyilatkozatot egyáltalán nem vagy csak jelentékeny nehézséggel tudna tenni. Ilyenkor a szóbeli nyilatkozat is elegendő, tipikus ilyen eset lehet, amikor a haldokló beteg nyilvánítja ki akaratát orvosának a szervszövetátültetésre vonatkozóan.

A törvény a kezelőorvos számára kötelezettségként előírja, hogy köteles mindent megtenni annak érdekében, hogy megbizonyosodjon arról, hogy az elhunyt életében tett-e tiltakozó nyilatkozatot. Amennyiben tiltakozó nyilatkozat nem lelhető fel, a törvény szerint az orvosnak meg kell kérdeznie az elhunyt hozzátartozóját, hogy az elhunytnak mi lehetett a feltehető szándéka a szerveltávolítást illetően, vajon ellenezné-e azt.

A szerv, szövet eltávolítása csak az agyhalál megállapítása után kezdhető meg. A törvény rögzíti, hogy az agyhalál fenntartása után a gépi lélegeztetést, illetve a keringés támogatását meg kell szüntetni kivéve, ha annak célja az átültetés céljából felhasználható szervek működőképességének fenntartása. Ebben az esetben addig, amíg a szerv-szöveteltávolításra sor kerül, az életfunkciókat fenn lehet tartani.

A (3) bekezdés a beleegyezéshez, illetőleg hozzájáruláshoz kötött, az (1) bekezdésben meghatározott beavatkozás, kutatás, továbbá szerv-, vagy szövetkivétel, illetőleg átültetés esetében a beleegyezés, vagy a hozzájárulás beszerzésének gondatlanságból történő elmulasztását rendeli büntetni.

Az Eütv. egyik alapelve, hogy a betegek önrendelkezési jogát a korábbi szabályozáshoz képest lényegesen fontosabbnak tartja.

Az önrendelkezési jog érvényesülését indokolt segíteni a fokozottabb büntetőjogi fenyegetettséggel is. Ugyanakkor a tájékoztatási kötelezettség gondatlanságból történő elmulasztásához a törvény nem fűz büntetőjogi fenyegetettséget. Ez ugyanis azt jelentené, hogy a jogszabályban meghatározott tájékoztatás akár egy elemének elmaradása is büntetőjogi fenyegetettséget vonhatna maga után, ez pedig nem indokolt.

A (4) bekezdés szerint az egészségügyi önrendelkezési jog megsértése magánindítványra büntethető. Ennek indoka, hogy az ilyen cselekménnyel okozott sérelem elsősorban magánjellegű. A Btk. az üldözés magánindítványhoz történő kötésével a sértett, illetve a magánindítvány előterjesztésére jogosult megítélésére kívánja bízni, hogy az önrendelkezési jog megsértése miatt történt-e tényleges érdeksérelem.

Ezt a szabályozást indokolja a beteg és orvosa között általában meglévő bizalmi viszony is. Ha viszont e bűncselekménnyel – szoros tárgyi összefüggésben – olyan cselekményt is elkövettek, amely hivatalból üldözendő, a fenti szempont háttérbe szorul és az egészségügyi önrendelkezési jog megsértésének bűncselekménye is hivatalból üldözendő. Ennek oka az, hogy a hivatalból üldözendő másik cselekmény tényállásának felderítése általában nem végezhető el anélkül, hogy e magánindítványra üldözendő cselekmény tényállását ne derítsék fel.

Abban az esetben, ha az egészségügyi önrendelkezési jog megsértése a (2) bekezdés szerint valósult meg, a magánindítványt az Eütv.-ben meghatározott nyilatkozatra jogosult személy terjesztheti elő.

E személyi kört az Eütv. 211. §-a és a 16. § (1)–(2) bekezdése határozza meg.

1	Az Egyesült Államokban az első ítélet, ami ezt elismerte, 1905-ből származik: Mohr vs. Williams 104 N. W. 12, 15 (Minn. 1905)
2	Dósa Ágnes, op.cit., 2003., 57–60.
3	Az eset elemzése megtalálható: Sándor Judit, Gyógyítás és ítélkezés, Medicina, Budapest, 1997., 151.
4	Kovács József, A modern orvosi etika alapjai, Medicina, Budapest, 1999.,129.
5	PKKB, 22. P. P. 89. 973/1990. Idézi Köles, op.cit, 99–102.
6	Ibid, 101.

Tartalomjegyzék

Kiadó: Semmelweis Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 331 724 2

Orvostudomány Semmelweis Kiadó könyvei

Az orvosi tevékenység céltudatos, magas fokú szaktudást igénylő, a társadalomtól elválaszthatatlan, jogi jelentőségű, emberi munka. Tárgya az emberi szervezet működésével a legközvetlenebbül és legmélyebben hatol az egyén a személyiség érdekszférájába. Az orvos ténykedéséért mindenkor felelősséggel tartozik. A felelősség általánosságban a társadalom védekezése, a társadalmi érdekekkel ellentétes helyzetekkel, illetve magatartásokkal szemben. Az orvosnak tevékenységét, az orvosi foglalkozás szabályainak megfelelően és ezek alapján kell végezni. Amennyiben foglalkozásának valamely általános vagy írott, akár szakmai akár jogi szabályát megszegi, valamely kötelezettségét egyáltalán vagy nem megfelelő módon teljesíti, illetve jogaival visszaél, felelősséggel tartozik. Az orvosi hivatás gyakorlója a társadalom minden tagjára vonatkozó etikai és jogi normákon túl az orvosi foglalkozásra érvényes normáknak is köteles eleget tenni. Ennek megfelelően az orvos felelőssége etikai, munkajogi, polgári jogi, szabálysértési és büntetőjogi téren áll fenn. Azok ismerete az orvosi működés zavartalanságát biztosító feltételek egyik fontos elemét képezik. Attól függően kerülhet sor egyik vagy másik formájú felelősségre vonásra, hogy a szabályszegés milyen jellegű. Az egyes felelősségi formák különböző érdeksérelmekre vonatkoznak, ezért is eltérő célt szolgálnak. Amennyiben egy cselekmény egyszerre több vagy mindegyik felelősségi rendszert érinti, ugyanazért az egy cselekményért többféle, vagy akár mindegyik felelősségre vonási eljárás is lefolytatható. Az orvosi felelősség összetett kérdéskörének jelentőségét az a tény is adja, hogy azzal egyre gyakrabban foglalkoznak az orvosok, a jogászok és a közvélemény is. A könyv megírásával meghatározó törekvésünk az volt, hogy mindkét tudományágbeli olvasó számára, az egységes szemlélet hangsúlyozásával, szem előtt tartva a gyakorlati igényeket, összefüggő képet adjunk az orvosi felelősségről. A munkánk célja az volt továbbá, hogy eljuttassuk azokat az alapvető jelentőségüket tekintve fontos orvos és jogtudományi ismereteket azokhoz, akik mélyebb érdeklődést mutatnak az orvosi felelősség egyes formáinak elméleti és gyakorlati kérdései iránt, azok formáiról és a hozzájuk kapcsolódó etikai, jogi, illetve szakmai elvárásokról, azok jogkövetkezményeiről.

Hivatkozás: https://mersz.hu/sotonyi-orvosi-felelosseg//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero