Sótonyi Péter (szerk.)

Orvosi felelősség


8.6. Összegzés

Elmondható, hogy a magyar jognak és gyakorlatnak nagyon sajátos képződménye az orvosi felelősségbiztosítási szerződés. Amint azt a bevezetőben említettem, a biztosítás célja az lenne, hogy az orvos-beteg viszonyban nagyobb biztonságot eredményezzen a felek számára, ami a betegek részére méltányos kártérítést, az orvosok részére pedig a létbiztonságukat és a munkájuk fenntartását nem veszélyeztető anyagi fedezetet nyújt. Kérdéses, hogy a jelenlegi rendszer tudja-e biztosítani ezeket a feltételeket. A probléma gyökere abban rejlik, hogy az egészségügyi szolgáltatók kötelesek megkötni az orvosi felelősségbiztosítási szerződést, mert enélkül működési engedély számukra nem adható ki, illetve a tevékenység felelősségbiztosítási szerződés hiányában nem folytatható. A biztosítókat azonban ugyanez a kötelezettség nem terheli. A Ptk. mint elsődleges jogforrás csak az alapelveket fekteti le, és azok közül is a helytállásnak a bírósági marasztalás esetére történő fenntartási lehetősége inkább hátráltató tényező lehet az orvos-beteg viszonyrendszerben (hiszen hosszabbá és költségesebbé teszi az eljárást), mintsem segítené az eredeti célkitűzés elérést.
A magyar rendszer szerint a felelősségbiztosítás a felróhatóság alapján áll, tehát a kárt akkor téríti meg a biztosító, ha azért az egészségügyi szolgáltató jogszabály szerint felelős. A megtérítésnek tehát fontos eleme, hogy valamilyen szakmai mulasztás történjen a beteg ellátása során. Ennél részletesebb szabályozása azonban nincsen a kérdéskörnek, nem került elfogadásra olyan konkrét jogszabály, amely iránymutatást adna az orvosi felelősségbiztosítási szerződés tartalmi elemei (szolgáltatás tárgya, köre, díjtételek stb.) vonatkozásában. Ellentétben pl. a gépjármű felelősségbiztosítással, az egyébként is koncentrált piacon működő – monopol helyzetű – biztosítók szabad kezet kapnak a biztosítási szerződés feltételeinek a meghatározásánál. Talán ennek is köszönhető, hogy éppen a biztosítás köréből kizárt károk következnek be a leggyakrabban (tájékoztatási, dokumentációs hiányosság stb.), és ennek fényében valószínűsíthető, hogy a biztosítók a károk megtérítése alól nem kis mértékben mentesülnek. Ha az általános 5 milliós biztosítási értékhatárt, a mentesülési eseteket, illetve az Alkotmánybíróság azon határozatát vetjük egybe, amelyben kimondta, hogy a nem vagyoni kártérítést nem lehet korlátozni,1 látható, hogy az orvosok szempontjából semmiképpen sem nyújt megfelelő biztonságot a jelenlegi orvosi felelősségbiztosítási konstrukció.
Nem vállalkozom arra, hogy a jogintézmény szükségességét vitassam, de bizonyára nem véletlen, hogy az orvosi felelősségbiztosítás válsága egyre inkább napirenden van (és nemcsak Magyarországon), és ezzel párhuzamosan egyre több alternatíva, a kezelni kívánt problémára más megoldást nyújtó elképzelés és gyakorlati kísérlet lát napvilágot (különösen a skandináv országokban). Ezek közül gyakran esik szó a biztosítói egyesületről, mint megoldásról, amely nem piaci alapon, hanem viszontbiztosítási garanciával működne.2 Ugyanez igaz az állami szerepvállalás témakörére is. Magyarországon a leghatékonyabb megközelítés talán az lenne, ha ezen új elképzeléseket az orvosi felelősségbiztosítás kialakult rendszerével párhuzamosan vizsgálnák meg az arra illetékes egészségügyi, jogi, közgazdasági szakemberek, az összes érintett szempontjainak a mérlegelésével.
 
1 Alkotmánybíróság 34/1992. határozata.
2 Harmat (2003) 38.

Orvosi felelősség

Tartalomjegyzék


Kiadó: Semmelweis Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 331 724 2

Az orvosi tevékenység céltudatos, magas fokú szaktudást igénylő, a társadalomtól elválaszthatatlan, jogi jelentőségű, emberi munka. Tárgya az emberi szervezet működésével a legközvetlenebbül és legmélyebben hatol az egyén a személyiség érdekszférájába. Az orvos ténykedéséért mindenkor felelősséggel tartozik. A felelősség általánosságban a társadalom védekezése, a társadalmi érdekekkel ellentétes helyzetekkel, illetve magatartásokkal szemben. Az orvosnak tevékenységét, az orvosi foglalkozás szabályainak megfelelően és ezek alapján kell végezni. Amennyiben foglalkozásának valamely általános vagy írott, akár szakmai akár jogi szabályát megszegi, valamely kötelezettségét egyáltalán vagy nem megfelelő módon teljesíti, illetve jogaival visszaél, felelősséggel tartozik. Az orvosi hivatás gyakorlója a társadalom minden tagjára vonatkozó etikai és jogi normákon túl az orvosi foglalkozásra érvényes normáknak is köteles eleget tenni. Ennek megfelelően az orvos felelőssége etikai, munkajogi, polgári jogi, szabálysértési és büntetőjogi téren áll fenn. Azok ismerete az orvosi működés zavartalanságát biztosító feltételek egyik fontos elemét képezik. Attól függően kerülhet sor egyik vagy másik formájú felelősségre vonásra, hogy a szabályszegés milyen jellegű. Az egyes felelősségi formák különböző érdeksérelmekre vonatkoznak, ezért is eltérő célt szolgálnak. Amennyiben egy cselekmény egyszerre több vagy mindegyik felelősségi rendszert érinti, ugyanazért az egy cselekményért többféle, vagy akár mindegyik felelősségre vonási eljárás is lefolytatható. Az orvosi felelősség összetett kérdéskörének jelentőségét az a tény is adja, hogy azzal egyre gyakrabban foglalkoznak az orvosok, a jogászok és a közvélemény is. A könyv megírásával meghatározó törekvésünk az volt, hogy mindkét tudományágbeli olvasó számára, az egységes szemlélet hangsúlyozásával, szem előtt tartva a gyakorlati igényeket, összefüggő képet adjunk az orvosi felelősségről. A munkánk célja az volt továbbá, hogy eljuttassuk azokat az alapvető jelentőségüket tekintve fontos orvos és jogtudományi ismereteket azokhoz, akik mélyebb érdeklődést mutatnak az orvosi felelősség egyes formáinak elméleti és gyakorlati kérdései iránt, azok formáiról és a hozzájuk kapcsolódó etikai, jogi, illetve szakmai elvárásokról, azok jogkövetkezményeiről.

Hivatkozás: https://mersz.hu/sotonyi-orvosi-felelosseg//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave