Sótonyi Péter (szerk.)

Orvosi felelősség

Előszó

Az orvos és beteg között alapvetően nincs és soha nem volt érdekellentét. Az orvos gyógyítani, a beteg gyógyulni akar, azonban sajnos az emberi mulasztás, tévedés, szövődmény, eredménytelenség ebben a viszonylatban sem zárható ki. Ha bekövetkezik, az mindkét fél számára fájdalmas, az orvos és a beteg egyaránt kiszolgáltatottá válik. Ennek megélése indulatokat szülhet. Szembeállításuk sokszor külső tényezők által determinált. Abban az orvosban, aki átélt ellene megalapozatlanul folytatott eljárást, a „Mi baja lehet ennek a betegnek” helyett, okkal a „Mi bajom lehet ebből a betegből?” gondolat merül fel. Ennek társadalmi következményei beláthatatlanok. Az „orvosi műhiba” kifejezés önmagában irritálóan hat, hiszen a foglalkozás körében elkövetett mulasztást egyetlen más szakma, hivatás esetében sem nevezik „műhibának”. Tehát a viszolygás mögött annak a tudatos és tudattalan felismerése áll, hogy olyan felelősség és társadalmi nyomás nehezedik az orvosokra, amely állandó reflektorfénybe állítja munkájukat és személyüket. Adott esetekben a felelősségre vonásuk sokkal szigorúbb, mint bármely más területen. Bizonyos összehasonlításokban lényegesen kisebb az erkölcsi és anyagi elismerésük is.

Az egészségügyi ellátással kapcsolatos kártérítési perek a 90-es évek eleje óta mind szám-, mind összegszerűségükben meredeken emelkedtek, és trendjük jelenleg is emelkedő tendenciát mutat. Az egészségügyi szolgáltatók marasztalása esetén, annak felelősségbiztosítója csak maximum 5 millió Ft-ig áll helyet. Az a feletti rész, amely ma már akár 40–50 millió Ft is lehet, a társadalombiztosítás által a betegellátásra folyósított összeget terheli, mely egy ördögi kört alkot. A Nőgyógyászati és Szülészeti Továbbképző Szemel (Medical Tribune Group) 2005. szeptemberi száma amerikai vezető szülészek írásában foglalkozik jogi felelősségünkkel, melynek II. része megjelenés alatt áll. Azokból és a felkérésre hozzáfűzött kommentáromból aggálytalanul megállapítható, hogy a helyzet ott, de az eltérő jogrend ellenére nálunk is kritikus. Harcolni kell szakmai túlélésünkért, szakmapolitikailag aktívabbá kell válni.

A hazánkban létrehozott, per megelőzést célzó közvetítői (mediátori) eljárás intézménye nem váltotta be a várakozásokat. A Német Orvosi Kamara mellett, kvázi „választott bíróságként” működő rendszer viszont eredményes. Talán érdemes lenne az utóbbiak szerinti átalakítása. Megjegyzem, hogy Dr. Nagy László (iü. orvosszakértő, Veszprém) és Dr. Kahler Frigyes (Veszprém megyei büntetőbírósági tanácselnök munkája már 1990-es évek közepén per analogiam, arra tett javaslatot, de akkor az anyagi fedezet hiánya miatt nem valósulhatott meg. A betegjogi képviselők: Már elnevezésük is szerencsétlen, nem jogi képviselők, legfeljebb tanácsadók, és a nagyiparivá vált gyógyításból hiányzó empátiát pótolhatják. Egyes vélemények, adatok szerint a perek számát nem csökkentette e költséges jogintézmény sem, sőt van olyan adat is, hogy azokat növelte.

A foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt indult büntető eljárások száma szintén emelkedő tendenciát mutat, melyek régebben néhány kivétellel még a nyomozati szakban megszüntetésre kerültek. Jelenben viszont egyre több az olyan ügy, melyben vádemelésre kerül sor, az ügyész súlyosabb büntetési tételekre, mellékbüntetéseként, akár az orvosi foglalkozástól történő eltiltásra tesz indítványt. A bírósági jogerős ítéletek többsége felmentő, de az évekig tartó eljárás ez estben is megviseli a terheltet.

Az előzőkből következik, hogy az ügyben eljáró, igazságügyi orvosszakértők felelőssége nagy, és a peres felek jogi képviselői, illetve a védői által a periratokhoz csatolt, okirati bizonyítékként értékelendő szakorvosi vélemények megalapozottsága is jelentős. Nem egységes viszont a nyomozóhatóságok, bíróságok gyakorlata a kirendelt szakértő kompetenciájának megítélésében, a felek által csatolt szakorvosi vélemények értékelésében, az egyre magasabb összegű nem vagyoni kár megítélésének mérlegelésében.

Az orvosok ellen indult eljárások a média kedvenc témái. Legtöbbször praejudikálnak, az orvosok, illetve egészségügyi szolgáltatók személyiségi jogait, annak jogerős marasztaló büntető ítélet előtt az ártatlanság vélelmét sértik, de az ügyek kimeneteléről már hallgatnak.

Ügyvédi irodák és mellettük működő orvosszakértők specializálódtak e perek vitelére, abban döntően a betegek (jogos, illetve vélt) igényeinek érvényesítésére vagy az alperesi egészségügyi intézmények ill. pernyertességük érdekében beavatkozó felelősségbiztosítójuk képviseletére, továbbá a büntetőügyekben az orvosok védelmére. Az említett, sok negatív elemet is tartalmazó, és emiatt indulatokat keltő, de szükségszerűen bekövetkezett folyamat az 1990-es évek elején vette kezdetét. Ma már ott tartunk, hogy egyes ügyvédek hamarabb értesülnek a betegellátással kapcsolatos rendkívüli eseményekről, és akár ők keresik meg potenciális klienseiket, vagy hozzájuk irányítják azokat. Az ilyen ügyvédi magatartás ellenétes az Magyar Ügyvédi Kamara etikai szabályaival.

A szerzők jelen munkájukban a betegek és az orvosok számára történelmi áttekintést adnak az orvos-beteg kapcsolatának, az orvosi felelősségnek az alakulásáról, annak általános szabályairól abban a már említett felelősségi alakzatok mellett az orvos etikai-, fegyelmi-, szabálysértési felelősségéről. Az egészségügyről, valamint az egészségügyi és személyes adatok védelméről szóló 1997. évi törvények alapján ismertetik a betegek és az egészségügyi dolgozók jogait és kötelezettségeit. Részletezik az orvosi felelősség orvosszakértői elemzésének általános szempontjait. Munkájukból kitűnik, hogy a jogalkotóknak csak végrehajtható, anyagi fedezettel biztosított törvényeket szabad alkotni, mert különben frusztrálják a társadalmat és kriminalizálják a szakmát. Az orvostudomány lehetőségei és a gazdaságilag megengedhető között, ha különböző mértékben is, de az egész világon eltérés van. A jövőbe mutató elveket csak a törvények praeambulumában szabad megfogalmazni, de tételes élő jogi normaként nem. A régebbi jogi jogszabályokat (miniszteri rendeleteket) az orvostudomány, az orvosi gyakorlat fejlődéséhez kell igazítani. Mindent meg kell tenni a vonatkozó jogszabályok egyértelművé tétele, ütközéseinek, eltérő értelmezhetőségének elkerülése érdekében. Az egész országban egységes gyakorlatot kell kialakítani úgy az igazságügyi orvosszakértői, mint a nyomozati, ügyészi, bírói munkában.

Az egészségügy az egész társadalom ügye. Társadalmi konszenzus kell hozzá. Az egészségügyi ellátás, annak struktúrája, finanszírozása nem válhat a mindenkori kormánypártok és az ellenzékiek pártpolitikai csatájává, négyévenkénti választások fő kampánytémájává, vagy koalíciós alkuk tárgyává. Azt szakmapolitikai kérdésként kell kezelni, melyben a szakértők szakmai szempontokat, elsődlegesen a beteg és az egészségügyi dolgozók érdekeit kell érvényesíteni, nem egyes politikai és egészségügyi lobby érdekeket kiszolgálni.

Dr. Martini Jenő orvos–jogász

Tartalomjegyzék

Kiadó: Semmelweis Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 331 724 2

Orvostudomány Semmelweis Kiadó könyvei

Az orvosi tevékenység céltudatos, magas fokú szaktudást igénylő, a társadalomtól elválaszthatatlan, jogi jelentőségű, emberi munka. Tárgya az emberi szervezet működésével a legközvetlenebbül és legmélyebben hatol az egyén a személyiség érdekszférájába. Az orvos ténykedéséért mindenkor felelősséggel tartozik. A felelősség általánosságban a társadalom védekezése, a társadalmi érdekekkel ellentétes helyzetekkel, illetve magatartásokkal szemben. Az orvosnak tevékenységét, az orvosi foglalkozás szabályainak megfelelően és ezek alapján kell végezni. Amennyiben foglalkozásának valamely általános vagy írott, akár szakmai akár jogi szabályát megszegi, valamely kötelezettségét egyáltalán vagy nem megfelelő módon teljesíti, illetve jogaival visszaél, felelősséggel tartozik. Az orvosi hivatás gyakorlója a társadalom minden tagjára vonatkozó etikai és jogi normákon túl az orvosi foglalkozásra érvényes normáknak is köteles eleget tenni. Ennek megfelelően az orvos felelőssége etikai, munkajogi, polgári jogi, szabálysértési és büntetőjogi téren áll fenn. Azok ismerete az orvosi működés zavartalanságát biztosító feltételek egyik fontos elemét képezik. Attól függően kerülhet sor egyik vagy másik formájú felelősségre vonásra, hogy a szabályszegés milyen jellegű. Az egyes felelősségi formák különböző érdeksérelmekre vonatkoznak, ezért is eltérő célt szolgálnak. Amennyiben egy cselekmény egyszerre több vagy mindegyik felelősségi rendszert érinti, ugyanazért az egy cselekményért többféle, vagy akár mindegyik felelősségre vonási eljárás is lefolytatható. Az orvosi felelősség összetett kérdéskörének jelentőségét az a tény is adja, hogy azzal egyre gyakrabban foglalkoznak az orvosok, a jogászok és a közvélemény is. A könyv megírásával meghatározó törekvésünk az volt, hogy mindkét tudományágbeli olvasó számára, az egységes szemlélet hangsúlyozásával, szem előtt tartva a gyakorlati igényeket, összefüggő képet adjunk az orvosi felelősségről. A munkánk célja az volt továbbá, hogy eljuttassuk azokat az alapvető jelentőségüket tekintve fontos orvos és jogtudományi ismereteket azokhoz, akik mélyebb érdeklődést mutatnak az orvosi felelősség egyes formáinak elméleti és gyakorlati kérdései iránt, azok formáiról és a hozzájuk kapcsolódó etikai, jogi, illetve szakmai elvárásokról, azok jogkövetkezményeiről.

Hivatkozás: https://mersz.hu/sotonyi-orvosi-felelosseg//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero