Válts MeRSZ+ -ra!

MeRSZ online
okoskönyvtár

Több száz tankönyv egy helyen.
Online. Bárhol. Bármikor.

Sótonyi Péter (szerk.)

Orvosi felelősség

2.4.1. A beteg és az orvos

Az orvosválasztás és a beteg elutasításának szabadsága
  1. Az orvosnak el kell fogadnia, hogy az állampolgár a lehetőségek korlátain belül szabadon megválaszthatja kezelőorvosát.
  • A beteg szabad orvosválasztása előrébb való, mint az orvos beteg-elutasítása. Ezért a beteg orvosválasztását a felkért orvos csak akkor utasíthatja el, ha valamilyen nyomós ok miatt nem tudja biztosítani a beteg megfelelő ellátását.
  1. A beteg vizsgálatát vagy ellátását az orvos csak az Egészségügyi Törvény 131–132. §-ában leírt esetekben és módon utasíthatja vissza.
  2. A beteg magatartásának értékelésekor figyelembe kell venni betegsége természetét és a szenvedések okozta ingerlékenyebb lelkiállapotát. Az orvos nem tagadhatja meg a gyógykezelést, ha a beteg sértő magatartását betegsége okozta.
  3. A beteg orvosválasztását a felkért orvos nem utasíthatja vissza, ha a beteg ellátása jogszabályban előírt kötelessége (pl. háziorvos ellátási területén élő beteg) (Eü. Tv. 133 §).
  4. Az orvosnak meg kell tagadnia az olyan kezelést, amelyet jogszabály tilt.
  5. Az ellátás visszautasításának joga nem vonatkozik az akut, sürgősségi ellátásra, amelyet az Orvos elsősegély-nyújtási kötelezettsége c. cikkelyünk, a kódex 54–58. pontja szabályoz.
 
A betegek tájékoztatása
  1. Az orvosnak kötelessége a beteget betegségéről, állapotával kapcsolatos valamennyi tényről és adatról tájékoztatni. Az ezekről szóló orvosi tájékoztatás elsőrendűen mindig a beteg érdekében történjék. Esetenként – pl. fertőző betegségek esetében – közegészségügyi-járványügyi érdekből is szükség van a tájékoztatásra (Eü. Tv. 13 §).
  • Biztosítani kell, hogy a beteg az orvosi dokumentációba betekinthessen, azokról – saját költségére – másolatot kaphasson (Eü. Tv. 24 §).
  1. A tájékoztatás a kezelőorvos feladata. Ha egy beteget több orvos kezel, és ezért a tájékoztatás feladatát több orvos látja el, figyelmet kell fordítani arra, hogy a tájékoztatásban ne legyenek ellentmondások.
  2. A betegellátásban közvetlenül résztvevők csak a kezelőorvos megbízásából, a beteg utasításának megfelelően adhatnak tájékoztatást a beteg állapotáról (Eü. Tv. 25 § (2)).
  3. A beteg betegségéről és állapotáról történő tájékoztatás legyen a valóságnak megfelelő, tárgyilagos és őszinte. Az orvos törekedjék arra, hogy a tájékoztatás a betegben ne váltson ki káros hatást és lehetőség szerint ne rendítse meg a kezelésbe vetett bizalmát.
  4. A tájékoztatás során az orvos a valóságnál súlyosabbnak nem tüntetheti fel a betegséget, de nem ígérhet olyan eredményt sem, amelyre az orvostudomány adott állása szerint nem számíthat.
  5. Súlyosan etikátlan, ha az orvos a betegben a kezelés javaslatával hamis illúziót kelt.
  6. A tájékoztatásnál az orvos legyen figyelemmel a beteg személyiségére, tűrőképességére, egyéb körülményeire.
  7. A súlyos, vagy gyógyíthatatlan betegségek esetén kívánatos, ha az orvos először csupán gyanúról ad tájékoztatást azzal, hogy a végleges megállapításairól a későbbiekben fog tájékoztatást adni. Ez az ún. fokozatos tájékoztatás a beteg érdekét szolgálja. (Eü. Tv. 135 § (1))
  8. Ha a cselekvőképes beteg kijelenti, hogy betegségéről, állapotáról tájékoztatást nem kér, az orvost a beteg kívánsága köti. A későbbi esetleges jogviták elkerülése érdekében javasolt, hogy ez a dokumentációban rögzítésre kerüljön, amit a beteg aláír. A beteg nem mondhat le a tájékoztatásról, ha betegsége mások egészségét veszélyezteti. (Eü. Tv. 14 §)
  9. Korlátozottan cselekvőképes vagy cselekvőképtelen beteg esetében az orvosnak a beteg hozzátartozóját vagy törvényes képviselőjét kell tájékoztatnia. A cselekvőképtelen és korlátozottan cselekvőképes beteget is korának és pszichés állapotának megfelelően kell tájékoztatni. (Eü. Tv. 13 § (5))
  10. Ha az orvos megítélése szerint a beteg teljes körű tájékoztatása a beteget súlyosan veszélyeztetné (pl. suicidium, súlyos pszichés károsodás), a tájékoztatást fokozatosan kell megadni. (Eü. Tv. 135 § (1))
  11. Ha a beteg arról rendelkezik, hogy betegségéről vagy állapotáról kinek adható, vagy kinek nem adható felvilágosítás, az orvos kötve van e rendelkezéshez. Célszerű, ha ez a rendelkezés a dokumentációban a beteg aláírásával rögzítésre kerül. (Eü. Tv. 25 § (2))
  12. A hozzátartozók tájékoztatásánál az orvos legyen különös figyelemmel arra, hogy a beteg érdekei, személyiségi jogai ne szenvedjenek sérelmet.
  13. Telefonon keresztül tájékoztatás csak abban az esetben adható, ha a tájékoztatást kérő személy egyértelműen azonosítható és felvilágosításra jogosult.
  14. A beteg halála esetén a kezelőorvos és a boncolást végző orvos a kegyeleti jogokra is tekintettel adjon meg minden tájékoztatást a hozzátartozók részére mind a betegségre, mind a halál körülményeire, okaira vonatkozóan. (Eü. Tv. 24 § (9))
 
Az orvosi beavatkozás előtti beleegyező nyilatkozat (informed consent)
  1. Az orvosi beavatkozás előtti beleegyező nyilatkozat a beteg tájékoztatásának speciális formája.
  2. Az orvos köteles minden invazív beavatkozás (Eü. Tv. 3 § m)) előtt a megfelelő szóbeli tájékoztatás után a törvényben rögzített módon a nyilatkozatra jogosulttól írásbeli nyilatkozatot nyerni, kivéve közvetlen életveszély esetén, vagy ha az adott beavatkozás vagy intézkedés elmaradása mások egészségét vagy testi épségét súlyosan veszélyeztetné. (Eü. Tv. 15 § (5); 17. §)
  3. A nyilatkozatban az orvos aláírásával tanúsítja, hogy tájékoztatást adott különösen a beavatkozás szükségességéről, a várható eredményekről, a kockázatról, a szövődményekről és a beavatkozás elmaradásának következményeiről. (Eü. Tv. 13., 134–135. §)
  4. A különböző klinikai szakágazatokban – ezek sajátosságai folytán – egymástól eltérő szövegezésű tájékoztatási formulák kialakítására lehet szükség. Ezek javasolt tartalmát és formáját a Szakmai Kollégiumok dolgozzák ki. Ezeket a klinikák igazgatói, illetve az osztályvezető főorvosok saját körülményeikre alkalmazhatják, illetve módosíthatják, az alapvető elvek változtatása nélkül.
  5. A nem invazív diagnosztikai és terápiás eljárások előtt elégséges a szóbeli tájékoztatás utáni beleegyezés. Az ilyen esetekben beleegyezésnek tekinthető, ha a beteg a beavatkozás ellen nem tiltakozik, vagy ráutaló magatartást tanúsít.
 
Az egészségügyi dokumentáció
  1. Az orvosnak a beteggel kapcsolatos tevékenységéről esetenként vagy folyamatosan feljegyzést kell készítenie. A feljegyzés tartalmát, formáját, a rögzítés módját a szakma szabályai és a technikai adottságok szabják meg. Beteget kórházból csak kellő írásos információval lehet elbocsátani.
  2. Az írásos anyagot az orvosnak a valóságnak megfelelően, kellő gondossággal és a tőle elvárható szakértelemmel kell elkészítenie, tartalmáért és formájáért nemcsak etikai, hanem büntetőjogi vagy polgári jogi felelősséggel is tartozik. Az elkészült lelet, szakvélemény, napló, kórrajz, dekurzus stb. az iratkezelés szabályai szerint megőrzendő. A dokumentációs anyagra az adatvédelem és a titoktartás szabályai érvényesek.
  3. Ha a beteg kezelését más orvos folytatja, a beteggel kapcsolatos összes hivatalos feljegyzést – vagy annak másolatát – az új kezelőorvos kellő időben kapja meg.
  4. Etikai vétség, ha az orvos az áthelyezendő beteg állapotát a valóságnál lényegesen enyhébbnek vagy súlyosabbnak minősíti.
  5. Az anamnézis, a fizikális vizsgálat, laboratóriumi-szövettani, citológiai, radiológiai vizsgálatok, esetleges konzíliumok vagy szakvizsgálatok eredményeit és az alkalmazott gyógyszer nevét és dózisát a beteg rendelkezésére kell bocsátani.
 
Az orvosi igazolások
  1. Az orvosi bizonyítványt az aktuális vizsgálat vagy az előző vizsgálatok alapján kell kiállítani.
  2. Az orvos csak illetékességének megfelelő igazolást adhat ki.
  3. Az igazoláson fel kell tüntetni a vizsgált személy azonosítására szolgáló adatokat, az igazolás keltét, a vizsgálat idejét, valamint az igazolást kiadó orvos és intézmény azonosító adatait, és az igazolás célját.
  4. Az igazolás csak a valós és a legszükségesebb adatokat tartalmazhatja.
 
Az orvosi titoktartás
  1. Az orvosi etika megköveteli a beteg titkainak az orvosi ténykedés során szerzett információknak a megőrzését.
  2. Az orvosi titoktartás kötelezettsége értelemszerűen vonatkozik mindazon személyekre, akik munkájuk során a titoktartás tárgyát képező adatokhoz hozzájuthatnak. Az orvos feladata és kötelessége erre munkatársainak, tanítványainak figyelmét nyomatékosan felhívni és ennek megtartását ellenőrizni.
  3. A betegre vonatkozó orvosi információk más orvos részére történő átadása nem jelenti a titoktartás megsértését, ha erre a további kezelés vagy igazolás kiállítása miatt van szükség. Az orvost a titoktartás kötelezettsége a beteg halála után is köti.
  4. A beteg halála esetén örökösét, hátramaradott hozzátartozóját vagy jogutódját a halál okával összefüggő vagy összefüggésbe hozható, továbbá a halál bekövetkezését megelőző gyógykezeléssel kapcsolatos egészségügyi adatokról az orvos tájékoztassa. (Eü. Tv. 24. § (9))
  5. Az orvos mentesül a titoktartási kötelezettség alól, ha a beteg ez alól írásbeli felmentést adott, vagy a jogszabály az adatszolgáltatásnak kötelezettségét írja elő. (Eü. Tv. 138. § (2))
  6. Az orvosi információk feltárása – hatályos jogszabályok keretein belül – az erre illetékes hatóságok számára nem tekinthető a titoktartás megsértésének. Ilyen esetekben az orvos köteles tájékoztatni azt a személyt, aki a vizsgálat alanya. Minden olyan információ, amelynek nincsen köze a hatósági vizsgálathoz, továbbra is bizalmasan kezelendő.
  7. Tudományos közleményekben nem szerepelhetnek egészségügyi és személyazonosító adatok oly módon, hogy a beteg személyazonossága megállapítható legyen.
 
A szaktudás erkölcsi jelentősége
  1. Kiemelt jelentősége van a szaktudásnak és a szakképesítéseknek.
  2. Az egyetemi tanulmányainak végén járó orvostanhallgató és az esküt tett, már diplomával rendelkező orvos tudása ugyan lényegesen nem különbözik, jogköre, feladata és kötelessége azonban eltérő. A diploma nemcsak feljogosítja az orvost – a jogszabályok adta kereteken belül – orvosi tevékenység folytatására, hanem súlyos kötelezettséggel is jár.
  3. A tanulmányok lelkiismeretes folytatása, a rendszeres ön- és továbbképzés ezért nem csupán szakmai, hanem erkölcsi követelmény is. Etikai vétség a kötelező továbbképzésen való részvétel elmulasztása.
  4. A munkahely és a szakmai képzésre kijelölt intézmények feladata, hogy biztosítsák a szakmai képesítés megszerzéséhez szükséges feltételeket és a folyamatos továbbképzést.
  5. Az orvosnak erkölcsi kötelessége szakmai tudását az orvostanhallgatóknak és kollégáinak átadni.
 
Az eutanázia és a terminális állapotú betegek egészségügyi ellátása
  1. Az eutanázia az orvosnak foglalkozási körében megvalósított szándékos ténykedése, amely a gyógyíthatatlan szenvedő beteg halálára irányul, a beteg kérésére. Az aktív eutanázia esetén tevőleges, passzív eutanázia esetén mulasztással megvalósuló magatartásról van szó.
  2. Az eutanáziát végző orvos a halál bekövetkeztének idejét a természetes végnél korábbra helyezi át. Az orvos gyógyításra és a beteg szenvedésének enyhítésére tett esküt és kapott felhatalmazást és nem arra, hogy más ember életét kioltsa. Az ember életének kioltását célzó tevékenység mind az orvosi hivatással, mind az orvosi etikával összeegyeztethetetlen.
  3. Az eutanázia minden formája összeegyeztethetetlen az orvosi etika elveivel, ugyanakkor indokolt a terminális palliatív medicina fogalmának bevezetése.
  4. A terminális palliatív medicina – ami nem azonos a passzív eutanáziával – az orvosi tevékenység sajátos területe. Célja a végső állapotba jutott, a tudomány mindenkori állása szerint gyógyíthatatlan beteg testi és lelki szenvedéseinek csökkentése. Az orvos kellő mérlegelés alapján javasolja a helyes kezelést és az eredménytelennek ítélt gyógymód mellőzését.
  5. A beteg, illetve hozzátartozójának kellő felvilágosítás utáni beleegyezése nélkül a palliatív terminális medicina nem alkalmazható.
 
Az orvos elsősegély-nyújtási kötelezettsége
  1. Sürgős szükség, veszélyeztető állapot esetén (Eü. Tv. 3. § i), j)) az orvos köteles az általa észlelt beteget ellátni, a jelentkező beteget fogadni, hívás esetén nála haladéktalanul megjelenni, és – az adott lehetőségeknek megfelelően és a tőle elvárható módon – első orvosi ellátásban részesíteni, valamint a beteg állapotától függően szükséges intézkedésekről gondoskodni.
  2. Az orvos a helyszínen maga dönti el, hogy a sürgős szükség és veszélyeztető állapot esete fennáll-e. Ha a rendelkezésre álló információból a sürgős orvosi ellátás szükségességét biztonsággal nem lehet megállapítani, úgy kell eljárni, mintha az bizonyítottan fennállna!
  3. Orvostól, fogorvostól – szakmai képzettségétől függetlenül – elvárható, hogy postgraduális képzése, önképzése során az orvosi elsősegélynyújtáshoz szükséges ismereteket szinten tartsa.
  4. Mentesül az orvos elsősegély-nyújtási kötelezettségének teljesítése alól, ha
    (1) a beteg felkeresése, ellátása elháríthatatlan akadályba ütközik. (mozgásképtelen, más sürgős orvosi beavatkozást végez, a beteghez való eljutása életét veszélyezteti stb.)
    (2) különleges rendeltetésű orvosi ügyeletet, kórházi ügyeleti szolgálatot lát el és ügyeleti helyét nem hagyhatja el. Köteles azonban más orvos útján a beteg haladéktalan ellátását biztosítani.
    (3) más orvos (illetékes orvos, sürgősségi betegellátó rendszer, mentőszolgálat, stb.) útján biztosítja a beteg haladéktalan ellátását, és erről meggyőződik.
  5. Az orvos ténykedését, intézkedését dokumentálja.
 
A szervátültetések etikai kérdései
  1. A szerv és szövet átültetés alapvető szabályait az Egészségügyi Törvény határozza meg (Eü. Tv. XI. fejezet).
  2. Az orvos erkölcsileg felelősséggel tartozik az általa ismeretlen, gondjaira nem bízott szervátültetésre váró betegért is, ezért etikailag kifogásolható, ha az orvos figyelmetlenség, nemtörődömség vagy más okok miatt a potenciális donornál agyhalál megállapítását nem szorgalmazza.
  3. Etikailag megengedhetetlen, hogy a szervek elosztása ne orvosi szakmai elvek alapján történjék, valamint az is, hogy a szervátültetésre váró betegek bármelyike jogtalan előnyben részesüljön.
  4. Az Egészségügyi Törvény vonatkozó rendelkezései szerint élő donorból történő szervátültetés genetikailag rokonok között megengedett. Megengedhető a szerv adása nem rokontól is, ha a szervadományozás nem anyagi előnyök miatt történik. (Eü. Tv. 206. § (3))
  5. A szerv adása csak önkéntesség alapján lehetséges, ezért szükséges a potenciális donor megfelelő tájékoztatása minden veszélyről és az átültetés esetleges sikertelenségéről. Etikailag nem kifogásolható, ha a szervátültetés eredményességét illetően kétségek merülnek fel, de az a genetikailag rokon donor határozott akaratára történik, és a donort szándékától orvosi indokkal eltántorítani nem sikerül. Az orvosnak tartózkodnia kell minden olyan megnyilatkozástól, amely a potenciális donorban a kényszer érzetét keltheti. Az orvos kötelessége a donor számára lehetőséget találni, hogy a szervadástól presztízsveszteség nélkül elállhasson.
 
Az orvosi hálapénz etikai kérdései
  1. A beteg ember meggyógyítását, életének megmentését, új életek világra segítését kísérő hála kifejezése kényszer nélküli, és szabad elhatározáson alapul.
  2. A hálapénz a beteg vagy hozzátartozója által a kezelést követően, utólag az orvosnak önként adott juttatás.
  3. A hálapénz egyik oka az orvosok megalázóan alacsony fizetése. Mögötte az egészségügyi rendszer működésének zavara áll. Jelenleg a jogszabályok és a társadalmi felfogás bizonyos határok között a hálapénzt eltűri. Gyakran kötődik szakterülethez, pozícióhoz, eszközökhöz és számos szubjektív tényezőhöz. Ez feszültséget tart fenn az orvostársadalomban. A hálapénz megalázó, mert az orvos függetlenségét is veszélyezteti.
  4. Az orvosnak olyan magatartást kell tanúsítania, amely mind a beteget, mind a hozzátartozóját arról győzi meg, hogy az orvosilag szükséges ellátás minősége független egyéb juttatásoktól.
  5. Az egészségügyi dolgozók egymás között ne fogadjanak el és ne is adjanak hálapénzt.
  6. A hálapénztől élesen el kell különíteni az előre felajánlott, vagy ráutaló magatartással kikényszerített anyagi juttatást, amely már korrupciónak, zsarolásnak minősül.
 
A fogamzásgátlás és az abortusz legfontosabb orvosetikai kérdései
  1. Az orvosi hivatás alapvető törvénye az emberi élet tiszteletben tartása és védelme.
  2. Az olyan fogamzásgátló eljárások fogadhatóak el, amelyek a fogamzás megelőzését szolgálják, és használatuk egészségkárosító hatása elhanyagolható.
  3. A hatályos magyar törvények meghatározott körülmények között lehetővé teszik a művi terhesség-megszakítást. Az orvos kötelessége, hogy a terhesség megtartása érdekében érveljen.
  4. Az anya életét veszélyeztető vagy súlyos betegségét okozó terhesség, illetve a magzat életképtelensége, vagy gyógyíthatatlan, nagyfokú szenvedéssel járó betegsége esetén felmerül az ún. orvosi javallatra történő abortusz végzésének lehetősége. Az abortusz ezekben az esetekben is a szülő (szülőpár) döntése, az orvos kötelessége a betegségről való teljes körű, árnyalt, minden kérdésre kiterjedő felvilágosítás.
  5. Minden egészségügyi dolgozó joga, hogy lelkiismereti okokból elzárkózzon a művi abortusz végzésétől, vagy az abban történő közreműködéstől. Munkahelyén hátrányos megkülönböztetés ezért nem érheti. Etikai szempontból nem ítélhető el az az orvos, aki a művi abortuszt törvényes keretek között végzi.
  6. Az abortuszt választó, és az érvényes rendelkezéseknek megfelelő engedéllyel rendelkező nő számára a kíméletes és a szakma szabályai szerinti beavatkozást, pszichés állapotát figyelembe vevő bánásmódot kell biztosítani.
  7. Etikátlan, ha a művi abortuszt végző orvos a beavatkozásért hálapénzt, vagy bármilyen más juttatást fogad el a pácienstől. Az abortuszt végző intézmények a beavatkozásért csak költségeiket számolhatják el, etikátlan, ha tevékenységük nyereségre irányul.
 
A betegek veszélyeztetése
  1. Az az orvos, aki olyan betegségben szenved, mely betegeire nézve veszélyt rejt magában, tartsa erkölcsi kötelességének, hogy olyan orvosi munkát válasszon, ahol nem idéz elő betegeinél egészségkárosodást.
 
Orvosi felelősség

Tartalomjegyzék

Kiadó: Semmelweis Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 331 724 2

OrvostudománySemmelweis Kiadó könyvei

Az orvosi tevékenység céltudatos, magas fokú szaktudást igénylő, a társadalomtól elválaszthatatlan, jogi jelentőségű, emberi munka. Tárgya az emberi szervezet működésével a legközvetlenebbül és legmélyebben hatol az egyén a személyiség érdekszférájába. Az orvos ténykedéséért mindenkor felelősséggel tartozik. A felelősség általánosságban a társadalom védekezése, a társadalmi érdekekkel ellentétes helyzetekkel, illetve magatartásokkal szemben. Az orvosnak tevékenységét, az orvosi foglalkozás szabályainak megfelelően és ezek alapján kell végezni. Amennyiben foglalkozásának valamely általános vagy írott, akár szakmai akár jogi szabályát megszegi, valamely kötelezettségét egyáltalán vagy nem megfelelő módon teljesíti, illetve jogaival visszaél, felelősséggel tartozik. Az orvosi hivatás gyakorlója a társadalom minden tagjára vonatkozó etikai és jogi normákon túl az orvosi foglalkozásra érvényes normáknak is köteles eleget tenni. Ennek megfelelően az orvos felelőssége etikai, munkajogi, polgári jogi, szabálysértési és büntetőjogi téren áll fenn. Azok ismerete az orvosi működés zavartalanságát biztosító feltételek egyik fontos elemét képezik. Attól függően kerülhet sor egyik vagy másik formájú felelősségre vonásra, hogy a szabályszegés milyen jellegű. Az egyes felelősségi formák különböző érdeksérelmekre vonatkoznak, ezért is eltérő célt szolgálnak. Amennyiben egy cselekmény egyszerre több vagy mindegyik felelősségi rendszert érinti, ugyanazért az egy cselekményért többféle, vagy akár mindegyik felelősségre vonási eljárás is lefolytatható. Az orvosi felelősség összetett kérdéskörének jelentőségét az a tény is adja, hogy azzal egyre gyakrabban foglalkoznak az orvosok, a jogászok és a közvélemény is. A könyv megírásával meghatározó törekvésünk az volt, hogy mindkét tudományágbeli olvasó számára, az egységes szemlélet hangsúlyozásával, szem előtt tartva a gyakorlati igényeket, összefüggő képet adjunk az orvosi felelősségről. A munkánk célja az volt továbbá, hogy eljuttassuk azokat az alapvető jelentőségüket tekintve fontos orvos és jogtudományi ismereteket azokhoz, akik mélyebb érdeklődést mutatnak az orvosi felelősség egyes formáinak elméleti és gyakorlati kérdései iránt, azok formáiról és a hozzájuk kapcsolódó etikai, jogi, illetve szakmai elvárásokról, azok jogkövetkezményeiről.

Hivatkozás: https://mersz.hu/sotonyi-orvosi-felelosseg//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero
Kivonat
fullscreenclose
printsave