Válts MeRSZ+ -ra!

MeRSZ online
okoskönyvtár

Több száz tankönyv egy helyen.
Online. Bárhol. Bármikor.

Sótonyi Péter (szerk.)

Orvosi felelősség

2.4.2. Az orvosok egymás közötti és más egészségügyi dolgozóval való kapcsolata

 
Szakvizsgálatok és konzíliumok etikája
  1. A diagnosztika és a gyógyítás folyamatában szükséges az egyes szakterületeket jól ismerő kollégák segítsége és tanácsa. A tapasztalt orvos kötelessége, hogy tanácsaival segítséget adjon kevésbé gyakorlott kollégáinak.
  • Az orvosetikát súlyosan sérti, ha egy intézeten belül az ottani betegekről az orvosközösség előtti tájékozódást, továbbá a betegellátásban felmerülő kérdésekben a vélemények, javaslatok kinyilvánítását akadályozzák.
  1. A szakvizsgálatot minden esetben megfelelő informatív szóbeli vagy írásbeli felkérésnek kell megelőznie. A szakvélemény legyen megalapozott és kellően részletes.
  2. A konzílium célja a diagnózis megállapítása, a terápia megválasztása, az eddigi terápia megerősítése, illetve megváltoztatása. Konzíliumot kérhet: a kezelő orvos, az orvos-vezető, a beteg, vagy hozzátartozója (törvényes képviselője, gondnoka).
  3. A konzílium kérése lehet személyre vagy intézményre szóló. A felkért orvos – indokolt esetben – a felkérést elháríthatja.
  4. A konzíliumot kérő orvos a konzíliumon személyesen vegyen részt, ezért a konzílium helyét és időpontját előre egyeztetni kell.
  5. A beteg vagy közvetlen hozzátartozója (törvényes képviselője) megfelelő tájékoztatás birtokában konzíliumot kérhet. Amennyiben a kezelőorvos ennek feleslegességéről a beteget, illetve hozzátartozóját (törvényes képviselőjét) szakmai érvekkel meggyőzni nem tudja, a konzíliumot az orvos-vezetőnek kell kérnie.
  6. A konzílium-kérés és a konzílium kapcsán szükséges a kollegiális együttműködés és az udvariassági formák megtartása. A konzílium hangvétele ne kioktató, hanem tanácsadó legyen.
  7. Ha a kért szakvizsgálatot tárgyi vagy személyi feltételek hiánya miatt nem, vagy csak később tudják elvégezni (pl. speciális laboratóriumi vizsgálatok) sürgős visszajelzést kell adni a vizsgálatot kérő orvosnak, hogy szükség esetén más orvoshoz vagy intézményhez tudjon segítségért fordulni.
  8. A konzíliumot végző orvos (orvosok) tanácskozás keretében kialakított véleményüket írásban rögzítik.
  9. A konzílium eredményét a kezelőorvos közli a beteggel vagy hozzátartozójával.
  10. A konzílium eredményét a kezelőorvos nem köteles elfogadni. Ha a beteghez ismételten kérnek konzíliumot ugyanannak a szaknak más képviselőjétől, akkor ezt a felkért orvossal a konzílium előtt közölni és indokolni kell.
  11. A konzílium alapján alkalmazott gyógykezelés eredményéről a kezelőorvosnak a konzíliárusokat értesítenie kell.
  12. A szakvizsgálatnak, illetve a konzíliumnak sajátos területe, amikor nem a beteget, hanem a betegtől származó anyagot vizsgálja az orvos vagy orvosok (citológiai, szövettani, speciális laboratóriumi vizsgálat). A beteg jogosan kérheti a lelet megbeszélését a vizsgálatot végző orvossal. Ilyen esetben a vizsgálatot kérő és a vizsgálatot végző orvos együttesen feleljen a beteg kérdéseire.
  13. Konzíliumot az adott területen megfelelő jártassággal és szakmai tapasztalattal rendelkező szakorvos adhat. Etikailag kifogásolható, ha a főorvos más osztályok kizárólagos konzíliárusa, kivéve, ha alkalmas szakorvos munkatársa nincs.
  14. A szakvizsgálatok és a konzíliumok díjazását az Egészségbiztosító Pénztár rögzíti, figyelembe véve a Magyar Orvosi Kamara által ajánlott díjtételeket. Etikailag súlyosan kifogásolható, ha két vagy több orvos a szakvizsgálattal vagy konzíliummal kapcsolatos többletjövedelem miatt kér egymástól szakvéleményt.
  15. A szakvizsgálatok és konzíliumok egyértelműen a beteg érdekét kell, hogy szolgálják, a szakmailag nem indokolható vizsgálatok nem célozhatják a felelősség áthárítását és ezzel a defenzív medicinát.
  16. A konzíliumot végző orvos a beteget nem veheti át további vizsgálatra vagy kezelésre a konzíliumot kérő orvos tudta nélkül.
 
Véleménynyilvánítás más orvos tevékenységéről
  1. Az orvosnak minden nyilatkozat adásánál olyan magatartást kell tanúsítania, amellyel biztosítja orvostársa megbecsülését és orvosi tevékenysége iránti bizalmát.
  2. Más orvos képzettségét, orvosi tevékenységét (vizsgálati módszereit, a kórismére vonatkozó megállapításait, gyógyító eljárását, műtéti készségét, stb.) vagy magatartását ne bírálja a beteg, vagy hozzátartozó előtt, ne tegyen kifogásoló, lekicsinylő, elmarasztaló vagy hitelrontó kijelentéseket.
  3. Tartózkodjék az olyan magatartástól vagy nyilatkozat adástól, amely a beteg kezelésének megszerzését célozza.
  4. Ha a beteg vizsgálatával vagy gyógykezelésével kapcsolatosan eltérő a véleménye, ennek megvitatása ne a beteg vagy hozzátartozói jelenlétében történjék.
  5. Ügyeletben vagy helyettesítésben tevékenykedő orvos – lehetőség szerint- a kezelőorvos szempontjai szerint járjon el. A kezelésben legfeljebb a betegségből adódó és időszerű változtatásokat alkalmazza. E változásokról a betegnek vagy hozzátartozójának kérésére adjon tárgyszerű felvilágosítást.
  6. Ha az orvos bármely más orvos orvosi tevékenységében nyilvánvaló hibát észlel(t), köteles erre az érintett orvos figyelmét felhívni.
  7. Ha az orvos által a bármely más orvos orvosi tevékenységében észlelt hiba, tévedés vagy mulasztás a beteg életét veszélyeztetheti vagy állapotát súlyosbíthatja, és ha az előbb említett eszmecsere nem vezetett megegyezéses eredményre, a más orvos tevékenységével kapcsolatos észrevételeit az orvos kollégája feletteseinek, akár az illetékes szakmai hatóságnak kötelességszerűen és haladéktalanul bejelenteni tartozik.
  8. Amennyiben a rádió, televízió, sajtó más orvos magatartásáról, tevékenységéről, hibáiról, stb. nyilatkozatot kér, a nyilatkozatot adó nem minősítheti a feltételezett szakmai hibát vagy etikai vétséget a vizsgálat lezárása előtt.
  9. Etikailag elmarasztalható, ha az orvos más orvos személyét, tevékenységét akár írásban, akár szóban túlzó módon dicséri, reklámozza.
 
Az orvos kapcsolata más egészségügyi dolgozókkal
  1. Az orvos és az egészségügyben dolgozók közötti etikai magatartás alapja munkájuk közös célja: a beteg ember gyógyítása. Szubjektív tényezők nem veszélyeztethetik ezt a tevékenységet.
  2. A gyógyító megelőző tevékenység csoportmunka, amelyért a csoport tagjainak egyéni felelőssége mellett a vezető orvos felel.
  3. A diagnosztikus és terápiás döntéseket az orvos hozza meg, de hallgassa meg a nem orvos munkatársaknak betegekkel kapcsolatos észrevételeit és az esetleges kritikai megjegyzéseket. A döntések megvalósításához meg kell nyerni a beteg beleegyezését.
  4. Az orvos szakmai és erkölcsi kötelessége a szakdolgozók munkájának folyamatos ellenőrzése. A hibák és hiányosságok közlése ne a beteg előtt történjen, nehogy a szakdolgozó tekintélye csökkenjen és a beteg bizalma megrendüljön.
  5. Ne éljen vissza vezetői beosztásával, tisztelettel és udvariasan bánjon az asszisztáló személyzettel. Az emberi méltóságot sértő viselkedés nemcsak a saját, hanem az egész orvosi kar erkölcsi megbecsülését csökkenti.
  6. Ne csak bíráljon, hanem dicsérjen is! A megalapozott dicséret egyik eszköze a jó munkahelyi légkör kialakításának.
  7. Az orvos feladata a beosztottak oktatása, elméleti és gyakorlati tudásának folyamatos növelése.
  8. A kisegítő személyzettől is kívánja meg a pontos, lelkiismeretes munkát, velük is legyen udvarias, emberséges.
  9. Az orvos etikus magatartásával, munkájával tanúsított személyes példaadásával, tapasztalatai átadásával nevelje munkahelyi beosztottjait.
 
Orvosi felelősség

Tartalomjegyzék

Kiadó: Semmelweis Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 331 724 2

OrvostudománySemmelweis Kiadó könyvei

Az orvosi tevékenység céltudatos, magas fokú szaktudást igénylő, a társadalomtól elválaszthatatlan, jogi jelentőségű, emberi munka. Tárgya az emberi szervezet működésével a legközvetlenebbül és legmélyebben hatol az egyén a személyiség érdekszférájába. Az orvos ténykedéséért mindenkor felelősséggel tartozik. A felelősség általánosságban a társadalom védekezése, a társadalmi érdekekkel ellentétes helyzetekkel, illetve magatartásokkal szemben. Az orvosnak tevékenységét, az orvosi foglalkozás szabályainak megfelelően és ezek alapján kell végezni. Amennyiben foglalkozásának valamely általános vagy írott, akár szakmai akár jogi szabályát megszegi, valamely kötelezettségét egyáltalán vagy nem megfelelő módon teljesíti, illetve jogaival visszaél, felelősséggel tartozik. Az orvosi hivatás gyakorlója a társadalom minden tagjára vonatkozó etikai és jogi normákon túl az orvosi foglalkozásra érvényes normáknak is köteles eleget tenni. Ennek megfelelően az orvos felelőssége etikai, munkajogi, polgári jogi, szabálysértési és büntetőjogi téren áll fenn. Azok ismerete az orvosi működés zavartalanságát biztosító feltételek egyik fontos elemét képezik. Attól függően kerülhet sor egyik vagy másik formájú felelősségre vonásra, hogy a szabályszegés milyen jellegű. Az egyes felelősségi formák különböző érdeksérelmekre vonatkoznak, ezért is eltérő célt szolgálnak. Amennyiben egy cselekmény egyszerre több vagy mindegyik felelősségi rendszert érinti, ugyanazért az egy cselekményért többféle, vagy akár mindegyik felelősségre vonási eljárás is lefolytatható. Az orvosi felelősség összetett kérdéskörének jelentőségét az a tény is adja, hogy azzal egyre gyakrabban foglalkoznak az orvosok, a jogászok és a közvélemény is. A könyv megírásával meghatározó törekvésünk az volt, hogy mindkét tudományágbeli olvasó számára, az egységes szemlélet hangsúlyozásával, szem előtt tartva a gyakorlati igényeket, összefüggő képet adjunk az orvosi felelősségről. A munkánk célja az volt továbbá, hogy eljuttassuk azokat az alapvető jelentőségüket tekintve fontos orvos és jogtudományi ismereteket azokhoz, akik mélyebb érdeklődést mutatnak az orvosi felelősség egyes formáinak elméleti és gyakorlati kérdései iránt, azok formáiról és a hozzájuk kapcsolódó etikai, jogi, illetve szakmai elvárásokról, azok jogkövetkezményeiről.

Hivatkozás: https://mersz.hu/sotonyi-orvosi-felelosseg//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero
Kivonat
fullscreenclose
printsave