Sótonyi Péter (szerk.)

Orvosi felelősség

2.5. Etikai eljárási szabályok

A Kamarai Törvény felhatalmazása alapján a Magyar Orvosi Kamara megalkotta Etikai Eljárási Szabályzatát, mely eljárási szabályok egyes fejezeteivel a Kamarai Törvény is foglalkozik a 25–31. §-ig, ugyanakkor a kidolgozásánál figyelembe kellett venni az akkor még hatályos 1957. évi IV. törvényt, amely az Államigazgatási Eljárás Általános Szabályait tartalmazta. Jelenben a 2004. évi CXL Tv., amely a Közigazgatási Hatósági Eljárás és Szolgáltatás Általános Szabályairól szól, nem vonatkozik azokra az etikai eljárásokra, amikor a törvény valamilyen tevékenység végzését vagy foglalkozás gyakorlását köztestületi, vagy más szervezeti tagsághoz köti. Tekintettel arra, hogy az orvosi tevékenység végzése kötelezően kamarai tagsághoz kötődik, így e törvény hatálya alól a kamarai etikai eljárások szabályai mentesülnek, azonban ennek pótlására kormányhatározat született, amely az etikai eljárási szabályok minimum feltételét követeli meg a köztestületektől. Eljárási szabályunk ezen követelményrendszernek maximálisan megfelel.

Az eljárási szabályok részletes ismertetése nélkül néhány lényeges fejezetét emelném ki.

Az általános rendelkezések megszabják, hogy az etikai eljárások lefolytatásához etikai bizottságokat kell választani. Egy-egy etikai bizottságot a MOK megyei szervezeténél kell létrehozni, melynek elnökét a megyei Küldöttközgyűlés titkos szavazással 4 éves időtartamra választja, míg tagjait ugyanez a Küldöttközgyűlés választja meg a helyi kamarák képviseleti szerve által a bizottságba, az alapszabályban meghatározott módon jelölt személyek közül. A Budapesti Orvosi Kamara – tekintettel a nagy taglétszámra – három I. fokú etikai bizottságot hozhat létre.

Az országos, azaz II. fokú etikai bizottságot a MOK országos ügyintéző szerveként kell létrehozni. Elnökét a MOK országos Küldöttközgyűlése titkos szavazással 4 éves időtartamra választja, míg tagjait a megyei Küldöttközgyűlés által megválasztott egy-egy képviselője alkotja. Az I. fokú etikai bizottságok működési feltételeit a megyei kamarák, az Országos Etikai Bizottság működési feltételeit a MOK elnöksége biztosítja.

Az I. fokú etikai bizottság (továbbiakban EB) illetékes eljárni valamennyi, a működési területén tevékenykedő orvos ügyében, lakóhelytől függetlenül.

A részletes eljárási szabály meghatározza a panaszosok körét, azaz azt, hogy ki tehet panaszt, míg a panaszlottak köréről nem határoz, hiszen ezt a Kamarai Törvény tartalmazza, amely kimondja, hogy etikai eljárás csak a Magyar Orvosi Kamara tagja ellen folytatható le. Az évek során szükségessé vált az eljárási szabályok bizonyos fokú átfogalmazása, hiszen nem volt pontosan meghatározva a panasztevők köre, így gyakran előfordult, hogy a beteg szomszédja tett panaszt az illető orvos ellen, csak azért, mert haragudott rá. Az eljárási szabály meghatároz bizonyos iratkezelési szabályokat is, azaz a beérkezett panaszok érkeztetésének, iktatásának rendjét, meghatározza az eljárás kezdőnapját, amely az esetleges elévülés szempontjából mérvadó. Meghatározza az elévülés időpontját.

Meghatározza a panasz beérkezését követő intézkedések körét, az előzetes eljárás rendjét, hiszen az EB mérlegelhet afölött, hogy a beérkezett panasz etikai jellegű-e. Eljárást csak etikai jellegű panaszok esetében indít, más esetekben az eljárást visszautasítja.

Szigorúan meghatározza a bizonyítási eljárás menetét. A bepanaszolt orvost értesíteni kell, hogy vele szemben etikai panasz érkezett, meg kell küldeni a panaszlevél másolatát, hogy a bizonyítási eljárásra felkészülhessen, értesíteni kell az etikai eljárás helyéről, idejéről, egyéb jogi lehetőségeiről.

Jogszerű és igazságos határozat csak teljes körű bizonyítási eljárás lefolytatása esetén lehetséges, amelybe beletartozik a felek meghallgatásán kívül a bizonyítékok megtekintése, szükség esetén beszerzése, a panaszos és a panaszlott által megjelölt tanúk meghallgatása, a bizonyítási eljárás során felmerült újabb bizonyítékok, dokumentumok beszerzése, beszereztetése, ha szükséges egy-egy szakértő, szaktanácsadó bevonása, stb.

Az EB a bizonyítási eljárás lefolytatása után zárt tanácskozáson dönt, hogy etikai vétség történt-e, illetve etikai vétség esetén súlyának megfelelő büntetés kiszabására kerül sor. A bizonyítási eljárásról jegyzőkönyvet kell vezetni, míg a bizottság zárt üléséről jegyzőkönyv nem készülhet. A büntetés mértékéről egyszerű szótöbbségű, nyílt szavazással döntenek. Szavazategyenlőség esetén az elnök szavazata a döntő. A tagsági viszony felfüggesztéséről titkosan kell szavazni, a döntéshez 2/3-os többség szükséges.

Az EB határozatát írásba kell foglalni, melynek formai elemeit szintén tartalmazza az eljárási szabály. A határozatban a panaszost és a panaszlottat tájékoztatni kell a fellebbezési lehetőségről, annak formájáról.

Fellebbezés esetén az Országos Etikai Bizottság folytat eljárást. Az Országos Etikai Bizottság eljárási szabályai is részletesen rögzítve vannak. A II. fokú határozattal szemben jogorvoslati lehetősséggel élhet mind a panaszos, mind a panaszlott. A felülvizsgálati kérelem a területileg illetékes közigazgatási bírósághoz nyújtható be.

A közigazgatási bíróság által hozott ítélettel szemben további jogorvoslati lehetőséggel lehet élni a területileg illetékes Táblabíróságnál. Az 1994 évi XXVIII (Magyar Orvosi Kamaráról szóló) törvény 30. § (1) bek. alapján kiszabható etikai büntetések:

figyelmeztetés
megrovás,
mindenkori minimálbér havi összegének tízszereséig terjedő pénzbírság
a tagsági viszony 1-6 hónapig terjedő felfüggesztése
a 23. § (2) bekezdésében meghatározott esetekben kizárás.

E törvény 23. § (2) bekezdése az alábbiakat rögzíti:

Ki kell zárni a MOK-ból azt, akit jogerősen
egy évet meghaladó végrehajtandó szabadságvesztésre ítéltek
az orvosi foglalkozástól végleges hatállyal eltiltottak.

Gyakrabban ismétlődő etikai esetek

Az Etikai Kódex pontjain és fejezetein végigmenve sorolunk fel – a teljesség igénye, és a részletek igénye nélkül – olyan, gyakran ismétlődő, vagy néha kuriózumként előforduló etikai esetet, amely az etikai bizottságok több mint 10 éves gyakorlata során merült fel.

Ad. 2.

Az Egészségügyi Törvény /1997. évi CLIV. Tv./ 131. § (1) b) pont kimondja, hogy az orvos a beteg ellátását megtagadhatja, a beteghez fűződő személyes kapcsolata miatt. Ezzel azonos szintű lehetőséget nyújt az Etikai Kódex ezen pontja is.

Esetleírás

Az erősen szorongó, de nem zavart nőbeteget több alkalommal kezelték a megyei kórház pszichiátriai osztályán, majd a legutolsó alkalommal a kórház személyzetét azzal vádolta, hogy a pénzét ellopták, illetve a kórház egyik ápolója tettlegesen bántalmazta. A hozzátartozók révén az eset a megyei újság lapjában is megjelent, ugyanakkor számos rádió-, televízió riport is készült, rendőrségi vizsgálat, majd munkahelyi fegyelmi vizsgálat is történt, amely miatt a kórház ápolóját az osztályról elbocsátották A beteget az utolsó kezelést követő 2 hónap múlva ismételten beszállították mentővel a megyei kórház pszichiátriai osztályára.

Az orvosok megvizsgálták, elsődlegesen ellátták, és az osztályvezető főorvos jelezte a hozzátartozóknak, hogy tekintettel a történtekre, megbeszélte más kórházban való elhelyezését, mivel nem látta biztosítottnak a beteg és az osztály megfelelő szintű együttműködését.

Áthelyezési szándékát mind a beteggel, mind a hozzátartozókkal megbeszélte. A hozzátartozók azonban az áthelyezés ellen erősen tiltakoztak. Az áthelyezés nem történt meg, hanem a beteget hozzátartozói az osztályról elvitték és egy harmadik kórházi intézményben helyezték el. A történtek miatt panasszal éltek az EB felé, és kifogásolták, hogy a beteg gyógykezelését az osztály, illetve az osztályvezető főorvos megtagadta.

Az EB a szabályszerű bizonyítási eljárást követően úgy döntött, hogy etikai vétség nem történt, hivatkozott az Egészségügyi Törvény és az Etikai Kódex megfelelő pontjaira.

Az I. fokú határozattal szemben a hozzátartozók fellebbezéssel éltek.

A II. fokú etikai bizottság az I. fokú határozatot helybenhagyta, majd ezt követően a II. fokú etikai határozat ellen bírói felülvizsgálati kérelmet nyújtottak be.

Az ügyben eljáró közigazgatási bíróság mind az I. fokú, mind a II. fokú határozatot helybenhagyta, megállapította, hogy etikai vétség nem történt, az orvosok a fennálló törvényi helyeknek megfelelően jártak el.

Ad. 3.

Az orvos az ellátást megtagadhatja, ha más beteg ellátásának azonnali szükségessége miatt akadályoztatva van / Eü. Tv. 131. § (1) a/.

Esetleírás

A temetőben a sírkő egy 17 éves fiúra ráborult. Az ügyeletes háziorvost telefonon értesítették az esetről, aki azt mondta, hogy a beteget nem tudja ellátni, hívjanak mentőt, mert éppen egy beteget lát el lakásán. Az I. fokú eljárásban bizonyítást nyert, hogy az ügyeletes orvos valóban egy beteg lakásán tartózkodott, azonban ott sürgős szükség esete nem állt fenn, sürgős beavatkozásra, orvosi ellátásra nem volt szükség, pusztán az idős házaspárnak gyógyszereket írt fel.

Az I. fokú etikai eljárás során a háziorvos azzal védekezett, hogy más beteg ellátása miatt akadályoztatva volt. A bizottság ezt a védekezést nem fogadta el, hiszen a sürgős szükség vélelme előbbre való a szokásos gyógyszerek rendszeres felírásánál. A háziorvos megrovás etikai büntetésben részesült mind az I., mind a II. fokú etikai eljárás során.

Az orvos az ellátást megtagadhatja, ha erre saját egészségi állapota, vagy egyéb gátló körülmény következtében fizikailag alkalmatlan /Eü. Tv. 131. § (2). /.

Esetleírás

Ügyeleti időben, az egyébként nem ügyeletes háziorvost lázas beteghez hívták. A háziorvos tájékoztatta a beteget, hogy nem ügyeletes, tájékoztatta az ügyeletes orvos személyéről, telefonszámáról, ugyanakkor azt is mondta, hogy nem tud kimenni, mert ő is ágyban fekvő, lázas beteg.

Az etikai panasz kivizsgálása során a háziorvost az I. fokú Etikai Bizottság felmentette, az ügyben fellebbezés nem történt.

Esetleírás

Másik esetben a háziorvos a saját falujában gépkocsival közlekedett, amikor egy kerékpáron haladó két fiatal gyereket hátulról elütött, majd az ütközést követően gépkocsijával az egyik ház betonkerítésének ütközött. A hozzátartozók panaszt tettek, mert a háziorvos a sérült fiataloknak nem nyújtott elsősegélyt, illetve semmilyen orvosi ellátásban nem részesítette őket, a gépkocsiból ki sem szállt. Az I. fokú etikai tárgyalás során bizonyítást nyert, hogy a háziorvos a baleset során fejsérülést szenvedett, súlyos agyrázódása volt, amelyet a bizonyítási eljárásba bevont tanúk – többek között a körzeti megbízott rendőr – is bizonyítottak. Sérülése miatt a sérültek ellátását nem tudta biztosítani.

Mind az I., mind a II. fokú etikai eljárásban a bizottságok etikai vétséget nem állapítottak meg, mely határozatot a területileg illetékes közigazgatási bíróság is helyben hagyott.

Az orvos az ellátást megtagadhatja, ha a beutaló orvos által javasolt, vagy a beteg által kért kezelés szakmailag nem indokolt / Eü. Tv. 131. § (3) b/.

Esetleírás

Az évtizedek óta, többféle krónikus betegséggel kezelt személy mintegy 15 fajta gyógyszert akart felíratni háziorvosával. A háziorvos megtagadta az ilyen nagy számú gyógyszer felírását, és ezek közül négyet a beteg tájékoztatásával egyidejűleg nem írt fel, mivel úgy ítélte meg, hogy a beteg ezeket a gyógyszereket fölöslegesen szedi, állapota, illetve betegségei azoknak a gyógyszereknek a szedését nem indokolják. Az etikai panaszban a beteg azt kifogásolta, hogy a gyógyszerek felírásának elmaradása az egészségi állapotában súlyos, negatív irányú változást hozott. Egészségi állapotának romlása a háziorvos magatartása miatt valósult meg.

Mind az I., mind a II. fokú etikai eljárásban bizonyítást nyert, hogy a panaszos egészségi állapota nem romlott, a kért gyógyszerek felírásának megtagadása indokolt volt, így etikai vétség nem volt megállapítható.

Az orvos a beteg ellátását akkor is megtagadhatja, ha a beteg együttműködési kötelezettségét súlyosan megsérti. /Eü. Tv. 26. § (2)/

Esetleírás

Az idült alkoholista és egyébként súlyos cukorbeteg férfit a kórházi osztályra számos alkalommal kellett mentővel beszállítani a vércukorháztartás felborulása miatt. Több alkalommal súlyos, életveszélyes állapotban volt. Az osztályon számos alkalommal tájékoztatták a gyógykezelésről: annak módjáról, a szükséges étrendről, életmódról, és arról, hogy a gyógyszereket természetesen rendszeresen kell szednie saját érdekében. Az utolsó alkalommal történő beszállítást követően az osztály tájékoztatta a beteget, hogy mivel tartósan, huzamosan nem képes együttműködni, ezért más egészségügyi intézményhez fogják áthelyezni.

Ezzel az intézménnyel a kapcsolatot felvették, és az új intézmény a további kezelést vállalta. A beteg ebbe nem egyezett bele, mert a másik intézmény ugyanabban a városban, de lakóhelyétől sokkal távolabb volt, ezért etikai panasszal élt. Mind az I., mind a II. fokú etikai bizottságok az eljárás során etikai vétséget nem állapítottak meg.

Ad. 4.

A beteg magatartásának értékelésekor figyelembe kell venni betegsége természetét és a szenvedések okozta ingerlékenyebb lelkiállapotát.

Esetleírás

A kórházban fekvő rosszindulatú daganat miatt kezelt fiatal nőbeteget az osztály vezető főorvosa „Paprika Jancsi”-nak nevezte a nővérek és a betegtársak előtt.

A főorvos az etikai ügy kapcsán elmondta, nem sértésnek szánta ezt a kijelentést, csak szerette volna egy kicsit ’”felvidítani” a kemoterápiás kezelés miatt kissé eltorzult, haj nélküli nőbeteget. A fiatal nő – aki egyébként ugyanezen az osztályon súlyos, előrehaladott betegsége folytán pár nap múlva elhunyt – nem találta viccesnek a főorvos viselkedését és elpanaszolta családjának a számára nagyon is sértő kijelentést.

Mind az I., mind a II. fokú etikai bizottság megrovás etikai büntetést szabott ki a főorvossal szemben. Panaszlott orvos bírói felülvizsgálata folytán a területileg illetékes közigazgatási bíróság is helybenhagyta az etikai bizottságok döntéseit és a főorvos keresetét jogerősen elutasította.

Ad. 5.

A beteg orvosválasztását a felkért orvos nem utasíthatja vissza, ha a beteg ellátása jogszabályban előírt kötelessége (pl. háziorvos ellátási területén élő beteg) /Eü. Tv. 133. §/

Esetleírás

A háziorvos azért tagadta meg a panaszos gyógyellátását, mert a beteg nagyon gyakran jelent meg nála az orvosi rendelőben, sőt nagyon gyakran hívta ki őt a lakására is ügyeleti időben. A háziorvos, akinél újból megjelent orvosi vizsgálaton a panaszos, arra hivatkozva, hogy nagyon sok a betegszáma, megkérte őt, jelentkezzen át másik háziorvoshoz, majd a kezébe nyomta jó előre összekészített betegkartonját, dokumentumait és vizsgálat nélkül kiküldte őt a rendelőből. Panaszos beadványában a fentieken túlmenően azt is sérelmezte, hogy a háziorvoson kívül nincs másik orvos a faluban és így az ellátás elutasítása miatt egészsége veszélybe kerülhet.

Mind az I., mind a II. fokú etikai bizottság figyelmeztetés etikai büntetést szabott ki a háziorvossal szemben. A határozatban rögzítették, hogy a panaszost gyakori rosszullétei miatt további vizsgálatokra be kellett volna utalni szakrendelésre az ellátás megtagadása helyett.

Ad. 6.

Az orvosnak meg kell tagadnia az olyan kezelést, amelyet jogszabály tilt.

Ilyen jellegű etikai panasz nem volt.

Ad. 7.

Az ellátás visszautasításának joga nem vonatkozik az akut sürgős ellátásra.

Esetleírás

Egy idős férfi kerékpárral közlekedett a falu utcáján, majd elesett, eszméletét vesztette. A járókelők mobiltelefonról felhívták a helyszínhez kb. 5 percre lévő orvosi rendelőben éppen rendelő orvost, és kérték, jöjjön ki egy eszméletét vesztett emberhez. A háziorvos visszautasította a betegellátást azzal, hogy nem az ellátási területén lévő betegről van szó, ezért hívják ki az ügyeletet vagy a beteg háziorvosát. A járókelők nem tudták ki a beteg háziorvosa (hiszen eszméletlen férfiről volt szó), ezért kihívták az ügyeletet. Az ügyeletes orvos értesítette a mentőt, a kiérkező rohamkocsival megkezdték a beteg szállítását a falutól 30 percre lévő városi kórházba, de a beteg útközben elhunyt.

Az I. és II. fokú etikai bizottság megállapította az orvos etikai vétségét és megrovás etikai büntetést szabtak ki vele szemben.

Esetleírás

Egy fiatalember a lakásán rosszul lett (kezelt hipertóniás betegről van szó). Édesanyja – telefonja nem lévén – megkérte a szomszédasszonyát, aki éppen az orvosi rendelőbe tartott, hogy hívja ki a háziorvost. Az orvosi rendelőben csak az asszisztensnőig juthatott el, mert az asszisztensek nem engedték be az orvoshoz. Az asszony elmondta, hogy a szomszédjukban lakó fiatalember nagyon rosszul van, szóljanak az orvosnak. Az asszisztensek elutasították a kérést azzal, hogy az orvos meghagyta nekik, aki nem nála adta le a TAJ kártyáját, azt ne engedjék be hozzá, még sürgős esetben sem. Mire a szomszédasszony visszasietett a rossz hírrel, a fiú eszméletét vesztette. Ezután – tekintettel arra, hogy a fiú háziorvosa éppen egy másik faluban rendelt – egy nyilvános fülkéből telefonáltak a mentőknek, a mentősök másfél órán át újraélesztették a fiút (akinek súlyos agyvérzése volt), majd a közeli kórházba szállították rohamkocsival. A szerencsének köszönhetően a fiatalember nagyon lassan felgyógyult, de szövődmények alakultak ki.

Az I. fokú tárgyaláson panaszos édesanya azt sérelmezte, biztosan etnikai kisebbsége miatt nem látta el őket az éppen rendelő háziorvos. Panaszlott orvos pedig azzal védekezett, hogy ő nem is tudott arról, hogy sürgős ellátást igénylő beteghez hívták. Sor került a két asszisztensnő tanúkénti meghallgatására is, akik viszont elmondták, azért nem is szóltak az orvosnak rögtön, csak a rendelés végén, mert az orvos szigorúan meghagyta nekik, olyan beteget nem fogadhatnak, aki nem nála adta le a TAJ kártyáját.

Mind az I., mind a II. fokú etikai bizottság elmarasztalta az orvost, mégpedig nemcsak azért, mert nem ment ki a súlyos beteghez, hanem azért, amiért beosztottjait törvénytelenségre utasította, ezért I., majd II. fokon is megrovás etikai büntetést szabtak ki ellene.

Ad. 8-9-18-25.

A beteg jogosult a számára egyéniesített formában megadott teljes körű tájékoztatásra, és az orvosnak kötelessége a beteget betegségéről, állapotával kapcsolatos valamennyi tényről és adatról tájékoztatni, mely mindig a beteg érdekében történjen.

Esetleírás

A beteg panasszal élt kezelőorvosával szemben, mert nem tájékoztatta arról, hogy tüdőrákja van. A beteg tájékoztatása az orvos számára a legnagyobb csapda, mivel a törvény nem fogalmaz egyértelműen. Az „egyéniesített” forma minden egyes betegnél különböző, és ahhoz, hogy megfelelő mélységben lehessen tájékoztatni a beteget, jól kellene ismerni, pszichés státuszával, pszichés reakcióival együtt. Az orvos az esetek csak kis részében tájékozott erről, hiszen a betegek nagyobb részével csak egy-két alkalommal találkozik, amely nem alkalmas arra, hogy a beteget ilyen alaposan megismerje. Kérdés, mit, milyen mélységben, meddig mondjon a betegnek, hiszen a „pozitív” eredmény sokkal ritkább, mint a negatív eredmény. Szinte minden egyes betegtájékoztatás lehetőséget ad egy etikai panaszra. Sajnos etikai eljárásban a bizonyítás is igen nehéz, és gyakran pusztán a tény alapján, azaz az alapján, hogy a beteget megfelelő mélységig nem tájékoztatták, kell dönteni.

Többször javasoltuk a Szakmai Kollégiumoknak, hogy a betegtájékoztatás terén az egyes „szakmák” protokollokat dolgozzanak ki.

Etikai panaszra adhat okot az is, hogy a betegtájékoztatás szinte kórházanként, illetve ellátó helyenként más és más, így gyakran lehet a betegeknek arra hivatkozni, bezzeg a másik kórházban őt megfelelően, részletesebben tájékoztatták. Gyakori hiba, hogy a beteget nem kellő mélységig tájékoztatják, de gyakori ennek az ellenkezője is.

Előfordult, hogy egy banális műtéti beavatkozás esetén is a lehetséges szövődmények között még a halált is felsorolták. Javasolt a leggyakoribb szövődmények százalékos aránya szerinti felsorolás.

Ad. 10-11-19.

A beteg jogosult, hogy az egészségügyi ellátásban résztvevő személyek ellátása során a tudomásukra jutott személyes adatait csak az arra jogosulttal közöljék. A beteg rendelkezhet arról, hogy kiknek adható felvilágosítás, illetve kiket zár ki ebből. Természetesen az egészségügyi adatok a beteg hozzájárulása hiányában is közölhetők, amennyiben azt törvény elrendeli, valamint ha mások életének, testi épségének, egészségének védelme szükségessé teszi, vagy a további ápolását, gondozását végző személynek arról tudomással kell bírni.

Esetleírás

A hozzátartozók etikai panasszal éltek a kezelőorvossal szemben, mert az orvos megtagadta a beteg egészségi állapotáról történő tájékoztatást azzal, hogy a beteg megtiltotta. Sajnos a beteg időközben elhalálozott, azonban a kórházi dokumentációban ez írásban nem volt rögzítve. Az I. fokú etikai eljárásban a kezelőorvos arra hivatkozott, hogy a beteg nem volt olyan állapotban, hogy írásban rögzíthessék nyilatkozatát, ugyanakkor a szóbeli közlést tanúkkal nem hitelesítették. Ez gyakran előforduló etikai panasz, amely a panaszlott orvos számára azért kellemetlen, mert objektív módon semmilyen formában nem tudja bizonyítani igazát. A fenti panaszügy kapcsán az I. fokú etikai bizottság hitt a kezelőorvosnak, hiszen semmilyen egyéb érdek nem fűzte a tájékoztatás megtagadásához, ezért etikai vétséget nem állapított meg. A II. fokú etikai eljárásban az Országos Etikai Bizottság kénytelen volt a tények alapján dönteni, a tények pedig a dokumentáció hiányát jelentették. A legenyhébb (figyelmeztetés) etikai büntetés kiszabására került sor, melyet fellebbezési eljárásban a közigazgatási bíróság helybenhagyott.

Ad. 12.

Nem ígérhet az orvos olyan eredményt, melyre az orvostudomány adott állása szerint nem számíthat.

Esetleírás

Háziorvos, aki egyébként homeopátiás terápiát is alkalmaz a súlyos vérképző szervi megbetegedésben szenvedő gyermek szüleinek azt mondta, hogy az eddig – kórházban többször kezelt és megfelelően diagnosztizált gyermek által – szedett gyógyszereket egyáltalán ne szedje, hanem az általa rendelt homeopátiás készítményeket adják a gyermeknek, amely teljes egészében meg fogja gyógyítani. Három hónapi kezelés után a gyermek meghalt.

A panaszt követő eljárás során mind az I., mind a II. fokú etikai bizottság a kezelőorvost 6 hónapra felfüggesztette, melyet a bírósági ítélet is helyben hagyott.

Ugyanezen háziorvos egy másik végbélrákos beteg esetében is megismételte, csaknem szó szerint a fenti tevékenységét, kb. 1 év különbséggel.

Ügyében az előzőhöz hasonló elmarasztaló etikai döntés született.

Ad. 13.

Súlyosan etikátlan, ha az orvos a betegben a kezelés javaslatával hamis illúziót kelt.

Esetleírás

Egy főorvos aláíróként szerepel a Wellness Központ nyomtatványán, mely betegeket toboroz az általuk megindítani óhajtott háziorvosi szolgáltatás számára. E nyomtatványon a „szokásos” háziorvosi szolgáltatásokon túl még orvosi vizsgálatot, szakorvoshoz irányítást, laborba stb. beutalásokat, táppénz és más igazolások adását, jogosítvány meghosszabbítást, gyógyszerfelírást is ajánlanak.

Az I. fokú EB megállapította, hogy a felsoroltak mindegyike beletartozik a háziorvos kötelező tevékenységébe, így a nyomtatványon a „háziorvosi szolgáltatásokon túli” felsorolás azt a látszatot kelti, mintha más háziorvos ezeket nem végezné. A nyomtatványon megkülönböztetésül a többi háziorvostól kiemelten szerepel, hogy a náluk végzett orvosi vizsgálat komplexebb lesz, a betegségek kezelése is különbözni fog a többi háziorvos által adottnál. E kitételek ismét azt a látszatot keltik, hogy más háziorvosok nem vizsgálják meg a beteget komplexen, a Wellness Központ szolgáltatta kezelés különbözik másokétól (tehát minősége jobb). A nyomtatvány mindezeken felül a hozzájuk bejelentkező betegek számára egyéb szolgáltatásokat is ajánl 5–1%-kal kedvezőbb áron, mint azok számára, akik a háziorvosi szolgáltatásukat nem vennék igénybe.

Mind az I., mind a II. fokú etikai bizottság 100 000 Ft pénzbüntetést szabott ki az orvossal szemben.

Esetleírás

Egy orvoskolléga beadvánnyal élt egy másik orvoskollégával szemben. Beadványában leírja, hogy egy rákos beteg jelentkezett náluk egy újfajta műtéti beavatkozás lehetősége miatt. Daganatos megbetegedése miatt műtét és kemoterápia előtt áll és a médiában hallott arról, hogy újfajta műtéti eljárásra is lehetőség van. Panaszlott orvos a médiában, mint rövidesen bekövetkező tényt teszi közzé az új műtéti eljárás lehetőségét, holott ennek sem szakmai, sem jogi, sem finanszírozási feltételrendszere nem adott.

Az etikai bizottságok – panaszos beadványa alapján – a következő kérdésre kerestek választ: Etikus magatartásnak tartható-e, amikor egy olyan eljárás bevezetését teszi közzé nyilvános fórumon egy osztály vezető főorvosa, amely szerint az eljárás alkalmazásának eredményessége nem bizonyított, és ennek eredményei nem tisztázottak sem hazánkban, sem külföldön, sőt az emberen végzett kísérletnek minősíthető eljárás alkalmazásához szükséges engedéllyel sem rendelkeznek és az alkalmazni kívánt módszer finanszírozási feltételei nem adottak.

Mind az I., mind a II. fokú Etikai Bizottság határozatában „figyelmeztetés” etikai büntetéssel sújtotta panaszlott orvost.

Ad. 14.

A tájékoztatásnál figyelemmel kell lenni a beteg személyiségére, tűrőképességére stb.

Esetleírás

A panasz lényege, hogy a panaszos szülésének lefolyásával kapcsolatban több kifogással élt a szülést levezető orvossal szemben, így elhagyta a kórházat a kezelőorvos tájékoztatása nélkül, csupán az osztályos nővérnek jelezte távozási szándékát. Az értesített panaszlott felkérte panaszost, hogy a lázlapra írja rá, hogy saját felelősségére távozik a kórházból, kezelő orvosa tanácsa ellenére. Panaszos a lázlap aláírását megtagadta, azt sajátjának nem ismerte el. Követelte összes orvosi dokumentációja másolatának kiadását. Panaszlott közölte, hogy az egészségügyi dokumentációt külön írásbeli kérésre saját költségére lemásolják és postázzák, majd a lázlapon regisztrálta, hogy a beteg önkényesen távozott a kórházból.

Panaszos kezelőorvosát nem kereste meg, hanem férje kíséretében elhagyta a kórházat. Panaszos leírja, hogy panaszlott a lift előterében utánuk szólt: „ide többet ne jöjjön vissza”. Panaszos a szülést követő 6. napon streptococcus fertőzés miatt, klasszikus gyermekágyi lázzal kórházba került. Panaszos sérelmezi, hogy csak külön kérésre kapta meg a kért iratokat, és az ügyeletes orvos nem tájékoztatta őt idő előtti távozásának lehetséges következményeiről.

Az elsőfokú etikai bizottság megállapította, hogy panaszlott terhére felróható, hogy panaszos nem kapott teljeskörű felvilágosítást az önkényes távozás következményeiről, illetve nem látta el tanácsokkal a jövőre vonatkozóan, ezzel megszegve az Etikai Kódex 8. és 14. pontját, mely alapján az elsőfokú etikai bizottság panaszlottat figyelmeztetés etikai büntetéssel sújtotta.

A II. fokú eljárás során az Országos Etikai Bizottság megállapította, hogy

1. A szülő nő a felvételét követően aláírta a „kérelem és beleegyezési nyilatkozat” formanyomtatványt, melyben kéri a tervezett beavatkozásokat és azokba beleegyezik. Elismerte a megfelelő tájékoztatást, mely személyesen történt, és írásos, illetve rajzos ismertetőt is kapott. Nyilatkozott arról, hogy a kapott felvilágosítást elegendőnek találta és azt megértette.

2. A dokumentációk és az elsőfokú etikai bizottság meghallgatása során rekonstruálható, hogy a panaszos az események folyamán mindvégig tiszta tudatú volt.

3. Figyelembe véve a szülést követő állapotot, a fejlődési rendellenességgel született gyermek iránti aggodalmat is, semmiképpen nem állapítható meg az, hogy a panaszos által alig ismert ügyeletes orvos (panaszlott) hibázott volna azzal, hogy saját követelésére a panaszost hazabocsátotta. Nem várható el az orvostól, hogy az azonnali hazabocsátást követelő, tiszta tudatú betegnek – annak együttműködési hajlama hiányában – hatékony felvilágosítást adjon.

4. Mivel a panaszos által leírt beszélgetés során elhangzott mondatokat a panaszlott orvos tagadja, ezek objektivitása nem állapítható meg.

5. A beteg kérésére a teljes dokumentációt ki kell adni, azonban csak oly módon, hogy a másolási költségeket az azt kérő előzetesen az intézményben befizeti.

6. A fellebbezésben említett és felrótt bakteriális fertőzés nem a panaszlott tevékenységének következménye.

Fentiek alapján a II. fokú etikai bizottság az I. fokú döntést megváltoztatta és panaszlott orvost felmentette az etikai vétség elkövetése alól.

Ad. 20.

Az orvos a hozzátartozók tájékoztatásánál legyen különös figyelemmel arra hogy a beteg érdekei, személyiségi jogai ne szenvedjenek sérelmet.

Esetleírás

A heveny genitalis fertőző betegségben szenvedő férfit felesége is elkísérte az urológiai szakrendelésre, majd a vizsgálatot követően az orvos tájékoztatta a beteget a diagnózisról, és megkérdezte a betegtől, hogy a feleségének is voltak-e hasonló problémái. A beteg elmondása szerint a heveny fertőzést nem a feleségétől kapta. Amikor a vizsgálat befejeződött az orvos találkozott a feleséggel is, akinek kérdésére nem adott megfelelő tájékoztatást. A feleség a későbbiekben megtudta a valós diagnózist, a fertőzés körülményeit, és ekkor panasszal élt a vizsgáló orvossal szemben, hogy a vizsgálat során férje betegségéről őt nem tájékoztatta. Az orvos természetesen az eljárás során azzal védekezett, hogy a beteg személyiségi jogait védte, és amennyiben megfelelő tájékoztatást ad, úgy további előre nem látható családi vitáknak adott volna alapot és a beteg személyiségi jogait is sértette volna.

Az I. és II. fokú etikai eljárásban a kezelőorvost etikai vétségben a bizottságok nem marasztalták el.

Megállapították, hogy a beteg személyiségi jogaira tekintettel tagadta meg a valóságnak megfelelő tájékoztatást.

Ad. 21.

Telefonon keresztül csak abban az esetben adható tájékoztatás, ha a tájékoztatást kérő személy egyértelműen azonosítható, és felvilágosításra jogosult.

Nem gyakran, de előfordult, hogy kórházi osztályokon pusztán bemondásra alapítottak, és tájékoztattak bárkit a beteg állapotáról, betegségéről. Általában azonban ez nem gyakorlat a kórházi osztályokon, hiszen számos visszaélésre adhat okot, mert telefonon érdeklődhet a kíváncsi szomszéd, a haragos üzlettárs stb. is.

Ad. 22.

A beteg halálát követően annak házastársa, egyenes ági rokona, testvére, valamint élettársa – írásos kérelem alapján – akkor is jogosult az egészségügyi irat megismerésére, ha az más módon nem lehetséges.

Halálesetnél a kezelőorvos a kegyeleti jogokra tekintettel adjon tájékoztatást a hozzátartozók részére /Eü. Tv. 24. § (9) /

Gyakran előforduló probléma, hogy a beteg halálát követően az elhalt ügyeinek intézésekor többféle hozzátartozó vagy együtt, vagy külön-külön jelenik meg.

Gyakori etikai panasz volt, hogy a házastárs azért tett panaszt, mert az elhalt korábban megjelenő testvére is felvilágosítást kapott, vagy előfordult olyan eset is, hogy a korábban megjelenő volt feleség előbb kapott felvilágosítást, mint a jelenlegi élettárs. Az orvos számára néha lehetetlen a rokonsági fok megállapítása, ugyanakkor az is nehezen kibogozható, hogy ki az, aki az egészségügyi adatok megismerésére jogosult, különösen akkor, ha a fent felsoroltak alapján egyidejűleg több személy is intézkedik.

Javasolhatjuk, hogy akkor, amikor a felvilágosítást a hozzátartozók kérik, tisztázni kell mindenképpen, hogy az elhaltnak milyen hozzátartozója, nemcsak a boncolást végző orvosnak, hanem a beteg kezelését végző kórházi osztálynak, illetve a kezelőorvosnak is. A nem kellő tájékoztatás esetleges örökösödési pernek, kártérítési pernek adhat alapot.

Gyakran előforduló hiba, hogy a kezelőorvos, illetve a boncolást végző orvos nem egyforma mélységben tárja fel az elhaltra vonatkozó egészségügyi adatokat, ebből a laikus hozzátartozó arra következtet, hogy a kapott tájékoztatás egymásnak ellentmond, az egyik, vagy a másik orvos a valóságnak nem megfelelő adatokat közölt vele, ami miatt „orvosi műhibára” (foglalkozási szabályszegésre) következtet, és ez etikai panasznak gyakran alapot adhat.

Helyes, ha a kezelőorvos és a boncolást végző orvos az epikrízis során a tájékoztatás mélységéről, a felvilágosítás köréről megállapodik, és azonos szintű tájékoztatást adnak. Különösen fontos a diagnózis, a terápia megbeszélése, az ebből levont tanulságok egyeztetése a boncasztal mellett.

Esetleírás

Panaszos édesapja epekő műtéten esett át. A műtétről kiérkező orvos, a beteg leányának többek között azt mondta: Ez az ember szétitta a máját, nem kellett volna műteni, nem lett volna szabad felnyitni, nem lehet a vérzést elállítani! Ezt követően otthagyta a hozzátartozókat és eltávozott. A beteget az Intenzív Osztályra szállították, ahol rövid időn belül elhunyt. A halál tényét illetéktelen személytől tudták meg a hozzátartozók.

Az I. és II. fokon eljáró etikai bizottságok megrovás etikai büntetést szabtak ki az orvossal szemben.

A panaszlott orvos jóllehet szakmai hibát nem követett el, de etikailag elmarasztalható módon viselkedett a beteg legközvetlenebb hozzátartozójával szemben, ami alól nem mentesíti, hogy a több órás és a már általa is tudottan sikertelen beavatkozás miatt rendkívül feszült idegállapotban volt.

Ad. 23.

Az orvosi beavatkozás előtti beleegyező nyilatkozat

Az invaziv beavatkozás előtti beleegyező nyilatkozat a gyakorló orvos számára a másik nagy csapda. Természetesen tiszteletben kell tartani az egyén, a beteg tájékoztatáshoz, önrendelkezéshez, az emberi méltósághoz való jogát. Azonban olyan dologhoz ír elő a törvény beleegyezési jogot, amihez a beteg, mint laikus személy nem ért.

Sőt továbbmenve, ha egy bizonyos szakmát gyakorló orvoskolléga megbetegedése esetén egy más szakmát gyakorló orvos kér beleegyezést abba, hogy az egyébként három módon elvégezhető műtét közül melyiket válassza, nemcsak a beteg, de a beteg orvos is lehet „laikus”.

Felmerül a kérdés tehát, mibe egyezünk bele? A számunkra részben ismert vagy ismeretlen dolgokba. Ha a számunkra ismeretlen dolgokba egyezünk bele, akkor mennyi annak a jogértéke? Bizonytalan jogértékű nyilatkozat alapján nehéz az elmarasztalás. Természetesen a beleegyező nyilatkozat csak abban az esetben szükséges, amikor a beavatkozás előre tervezhető, és a beteg életét, testi épségét a beavatkozás elmaradása nem veszélyezteti.

A beleegyező nyilatkozattal kapcsolatosan számos etikai panasz fordult elő. Volt olyan eset, amikor a beleegyező nyilatkozat hiányosan volt kitöltve, nem volt aláírva, vagy a beavatkozás után lett kiállítva, dátumozva. Ezekben az esetekben a beteg azzal érvelt, hogy nem kérték a beleegyezését a beavatkozáshoz. Sajnos az egészségügyi dokumentáció nem megfelelő vezetésével nem lehetett bizonyítani az orvos részéről történő szóbeli tájékoztatást a beavatkozás szükségességéről stb. és a beteg beleegyező nyilatkozatát, s ezért minden esetben elmarasztalták az orvosokat.

Ad. 24.

A beleegyező nyilatkozat alól mentesít, ha közvetlen életveszélyről van szó, vagy ha az adott beavatkozás elmaradása mások egészségét vagy testi épségét súlyosan veszélyeztetné (Eü. Tv. 1.5. § (5) és 17. §)

Vélelmezni kell a beteg beleegyezését, amennyiben egészségi állapota következtében nyilatkozattételre nem képes, a nyilatkozat beszerzése késedelemmel járna, és ez a késedelem a beteg egészségi állapotának súlyos, vagy maradandó károsodásához vezetne.

Nincs szükség abban az esetben sem a nyilatkozat beszerzésére, ha az adott beavatkozás elmaradása mások egészségét vagy testi épségét súlyosan veszélyezteti, továbbá ha a beteg közvetlen életveszélyben van, vagy az invazív beavatkozás során a beavatkozás kiterjesztése válik szükségessé, és annak elmaradása a beteg életét veszélyezteti.

A fentiek alapján összefoglalóan az véleményezhető, hogy sürgős szükség esetén beleegyező nyilatkozatra nincs szükség. Azaz pl. a mentő által beszállított súlyosan sérült balesetes betegnél, az eszméletlen infarktusos betegnél, vagy egyéb sürgős beavatkozást igénylő esetek során a beteg beleegyezése nem szükséges. Kérdéses esetben a sürgős szükség fennállását kell vélelmezni.

E témakörben kell foglalkoznunk az invaziv beavatkozás /Eü. Tv. 3. § (m)/ kérdésével. Egyes ügyvédek, (talán nem minden indok nélkül) már az egyszerű injekció beadását is invaziv beavatkozásnak vélelmezik, hiszen véleményük szerint a bőrön, a nyálkahártyán keresztül hatol be a szúrás, és a bejuttatott injekció megbontja a szervezet egységét. Az Egészségügyi Törvény azt mondja, hogy az ilyen beavatkozás nem tekinthető invaziv beavatkozásnak, hiszen elhanyagolható kockázatot jelent a beteg számára. Természetesen ez akkor igaz, ha az injekció beadását megelőzően a szükséges intézkedéseket (a beteg kikérdezése stb.) megtettük.

Ad. 25.

A nyilatkozatban az orvos aláírásával tanúsítja, hogy tájékoztatást adott a beavatkozás szükségességéről... (Eü. Tv. 13., 134–135. §)

Ki kell térnünk arra is, hogy a beteg természetesen a beavatkozásba való beleegyezését bármikor visszavonhatja, azonban az Egészségügyi Törvény szerint, ha a beleegyezés visszavonása alapos ok nélkül történik, akkor az esetlegesen felmerült költségek megtérítésére a beteg kötelezhető.

Előfordult olyan eset, amikor a beteg azért panaszolta be kezelőorvosát, mert ugyan őt megfelelően tájékoztatta, a beavatkozásba bele is egyezett, azonban a kezelőorvos nem tájékoztatta arról, hogy a beavatkozás „olyan nagy fájdalmakkal” fog járni még a műtéti beavatkozást követően egy-két héttel is. Ilyen panaszok esetében természetesen az etikai bizottságok elmarasztaló határozatot nem hoznak, amikor csak szubjektív panaszokon alapul a panasz, hiszen a szubjektív panaszok objektív bizonyítása még a bizottságok számára is lehetetlen.

Ad. 26.

A klinikai szakágazatokban – ezek sajátosságai folytán – eltérő szövegezésű tájékoztatási formák javasolt tartalmát és formáját a Szakmai Kollégiumok dolgozzák ki.

E fejezetnél megjegyzendő, hogy az e pontban foglaltak egy részét illő lenne visszavonni, hiszen a Kamara, etikai szabályok között nem rögzítheti, hogy a Szakmai Kollégiumok dolgozzák ki a beleegyező nyilatkozat tartalmát.

Ad. 27.

A nem invazív diagnosztikai és terápiás eljárások előtt elégséges a szóbeli tájékoztatás utáni beleegyezés.

A noninvaziv beavatkozásokhoz nem kell a beteg írásos beleegyezését, vagy beleegyező nyilatkozatát kérni. A törvény és a joggyakorlat szerint is elegendő, ha a beteget tájékoztatjuk arról, hogy milyen beavatkozást végzünk. Pld. kihúzzuk a fogát, beadunk egy injekciót, és ha a beteg ez ellen nem tiltakozik, illetve szóban beleegyezik, vagy ráutaló magatartást tanúsít, a beavatkozást elvégezhetjük.

Esetleírás

Panaszos levelében leírja, hogy a fogszakorvost fogászati rendelőjében felkereste, mivel jobb alsó 1-es metszőfoga mozgott. Miután a doktor a kihúzást javasolta, érzéstelenítést követően két fogát távolította el. Két nappal később ismét felkereste a doktort, s kérdőre vonta, amiért nem egy, hanem két fogát húzta ki.

A doktor véleménye szerint a másik fog is mozgott. A panaszos sérelmezi, hogy tudta és beleegyezése nélkül, „érzéstelenítés” nélkül távolították el másik fogát is, illetve nem kapott tájékoztatást a foghúzást követő teendőkről sem, kártérítési perrel fenyegetőzött.

Az I. fokú etikai bizottság a dokumentáció (írásos beleegyező nyilatkozat) elmaradásáért Figyelmeztetés etikai büntetést szabott ki az orvossal szemben az Etikai Statútum 24. pontja alapján.

A II. fokú eljárásban az Országos Etikai Bizottság beszerezte a Magyar Orvosi Kamara Fogorvosi Tagozatának állásfoglalását is.

A Fogorvosi Tagozat elnöke átiratban tájékoztatta az Országos Etikai Bizottságot, „fogeltávolításkor nem kötelező a beteg írásbeli beleegyező nyilatkozata. Általános gyakorlat és egyben kötelezettség a pácienst szóban tájékoztatni a fogeltávolítás okáról, az érzéstelenítésről, a várható következményekről (szövődmények, esetleges utógondozás, táplálkozással és fogmosással kapcsolatos felvilágosítás stb.) szóbeli beleegyezését kérve. A páciens saját felelősségére természetesen megtagadhatja a beavatkozást, de ebben az esetben is tájékoztatni szükséges a beavatkozás elmulasztásának szervezetre tett károsító hatásáról.”

Az Országos Etikai Bizottság e dokumentum alapján megállapította, hogy a Magyar Orvosi Kamara Orvosetikai Statútum 24. pontjában írt kötelezettség, mely az egyes orvosi beavatkozások előtt a megfelelő szóbeli tájékoztatás után a törvényben rögzített módon a nyilatkozatra jogosulttól való írásbeli nyilatkozat beszerzésére vonatkozik, adott esetben nem érvényes.

Ad. 28–32.

Az egészségügyi dokumentáció

Esetleírás

Panaszos beadványában leírta, hogy régóta kezelt hipertóniás édesapja otthonában rosszul lett, de a kihívott orvos nem vizsgálta meg a beteget, hanem – rohamkocsi helyett – 3 órán belüli mentőszállítást kért. A mentők kiérkezésekor az idős ember már nagyon rosszul volt, a mentőben orvos nem tartózkodott, kórházba szállítás közben a beteg elhunyt.

Védekezésében a háziorvos azt mondta, a betegnél az alapvető vizsgálatokat elvégezte, azok eredménye alapján nem találta súlyosnak a beteg állapotát. Ugyanakkor a vizsgálatok megtörténtét a betegnaplóban nem dokumentálta. Ennél az esetnél az első és másodfokú etikai bizottság eltérő állásfoglalásához nagyban hozzájárult az a körülmény, hogy az orvosi vizsgálatot, annak eredményeképpen tett orvosi megállapításokat rögzíteni hivatott dokumentáció hiányos volt. Nem fogadható el az a típusú adatrögzítés, mely csak az orvosilag nem kórosnak tekinthető adatokra vonatkozik. Amennyiben alapvető vizsgálatok (pl. vérnyomásmérés, pulzusszámlálás, testhőmérséklet mérés) eredményei nem szerepelnek, azok nem tekinthetők „normális”-nak, hanem úgy kell tekinteni, mintha nem történtek volna meg.

Panaszos állításai koherensek, ezeket a dokumentáció nem cáfolja. Panaszlottnak és asszisztensnőjének állításai a panaszoséval szemben állnak, így az elsőfokú bizottság bizonyítottság hiányában utasította el a panaszt.

A II. fokú eljárás során megállapították, hogy panaszlott orvos megsértette az etikai kódex 28. pontját, tekintettel arra, hogy ezen pontban leírt esetenkénti illetve folyamatos feljegyzési kötelezettségének nem tett eleget. A dokumentáció a szakma szabályainak nem felelt meg. A panaszlott által hivatkozott technikai problémák pedig nem adnak felmentést a dokumentációs kötelezettség alól, hanem csak annak módját befolyásolják. A negatív lelet rögzítésének elmulasztása szintén sérti a 28. pontot. Panaszlott az eljárás során maga is elismerte dokumentációjának elégtelen voltát.

Ad. 29.

Az egészségügyi dokumentációt az orvosnak a valóságnak megfelelően, kellő gondossággal kell elkészítenie….

Esetleírás

Panaszoson császármetszést végeztek, melynek kapcsán a panaszlott kezelőorvossal konzultálva kérte művi meddővé tételét. A kérést szabályszerűen dokumentálták. A műtétet követően a beteg abban a tudatban távozott, hogy fogamzóképessége megszűnt, amit kezelőorvosa szóbeli tájékoztatására, valamint a zárójelentésre alapozott, melyen a sterilizáció utólagos bejegyzésként szerepel. Ezt követően 2 év múlva szintén császármetszéssel a kórházban megszülte 5. gyermekét. A terhességet időben nem észlelte, de egyébként sem szakította volna meg lelkiismereti okokból. Mivel a helyzet számára érthetetlen volt, egy megbízottján keresztül érdeklődött telefonon a panaszlottnál, hogyan lehetséges, hogy sterilizáció után terhes lett. A beszélgetést magnetofonra rögzítették, ennek során panaszlott előadta, hogy a művi meddővé tétel 100%-os védettséget nem garantál.

Ezután panaszos kikérte az orvosi dokumentáció hiteles másolatát, melyből kiderült, hogy a zárójelentésen, műtéti leírásban és más dokumentációban sem szerepel a beteg által kért, és panaszlott által elvégzettnek igazolt meddővé tétel.

A dokumentumokból kiderül, hogy a kezelőorvos nem végezte el a műtétet, és a beteg elbocsátásakor ezt nem hozta tudomására, sőt kézzel olyan utólagos bejegyzést tett a zárójelentésre, mely valótlan lehetett.

Az I. és II. fokú eljárás során Megrovás büntetést szabtak ki az orvossal szemben.

Ad. 33–36.

Orvosi igazolások

Esetleírás

A beteg a háziorvosnál megjelent, gyógyszert íratott fel, majd megjelenését igazolandó, igazolást kért. A háziorvos igazolta, hogy „vizsgálaton megjelent”. A beteg ezt az igazolást megküldte a bíróságnak – ahová egyébként vádlottként volt megidézve – és távolmaradását azzal indokolta, hogy súlyos betegsége miatt nem tudott megjelenni, melyet a körzeti orvos igazolása is alátámaszt. A bíróság ezt az igazolást nem fogadta el. A későbbiekben a háziorvost a bíróság tárgyalásra beidézte, és tájékozódott a beteg akkori állapota felől. A tájékoztatás alapján a bíróság rendbírsággal sújtotta panaszost.

Panaszos bejelentést tett az I. fokú etikai bizottságnál, mely szerint a háziorvos számára valótlan igazolást állított ki, és ez neki súlyos joghátrányt jelentett. Az I. fokú etikai bizottság bizonyítási eljárása során fény derült arra, hogy a beteg nem mondta meg kezelőorvosának, hogy milyen célból kéri az igazolást, ugyanakkor a kapott igazolás alapján állapotát a valósnál súlyosabbnak tüntette fel. Mind az I. fokú, mind a II. fokú etikai bizottság a kezelőorvost fölmentette, etikai vétséget nem állapított meg.

Esetleírás

Az ügyben rendőrségi határozat alapján indult etikai eljárás. A határozatot a rendőrség küldte meg az I. fokú etikai bizottságnak. Az eset lényege, hogy az egyébként eladósodott orvoshoz ellátogatott egy beteg, aki elmondta, hogy külföldön él, ahol nagy összegű életbiztosítása van, szeretne pénzhez jutni. A dolgot megbeszélték, és a panaszlott orvos kiállított egy Halottvizsgálati Bizonyítványt, mellyel az illető beteg hozzátartozója a külföldi biztosítónál megjelent. A külföldi biztosító – kellő alapossággal járt el – a magyarországi megfelelő fórumokon érdeklődött a beteg tényszerű haláláról, illetve a halál körülményeiről. A hatóságok közölték a hamis irat, illetve iratokkal ellentétes adatokat, és ennek alapján rendőrségi eljárás indult, mely jelenleg még tart. A hatósági eljárások jogerős befejezéséig az etikai eljárást az etikai bizottság felfüggesztette, majd ezt követően kerülhet sor annak lefolytatására.

Ad. 37–43.

Az orvosi titoktartás

Az orvos titoktartási kötelezettségét nemcsak az Etikai Kódex, hanem az Egészségügyi Törvény 138. §-án kívül szabályozza még – a még mindig érvényben lévő – 11/1972. (VI. 30.) EÜM. rendelet, de szabályozza még az 1992. évi LXIII. törvény, amely a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok védelméről, nyilvánosságáról rendelkezik, valamint vonatkozik rá az 1997. évi XLVII. tv., amely az egészségügyi és a hozzájuk kapcsolódó személyes adatok kezeléséről és védelméről rendelkezik.

Az orvos titoktartási kötelezettsége talán az egyik legősibb követelmény az orvossal szemben, hiszen a Hippokratészi Eskü is tartalmazza. Nem eléggé ismert, de a titoktartási kötelezettség vonatkozik azokra az esetekre is, amikor a beteg állapota felől a kezelésben nem résztvevő másik orvoskolléga érdeklődik, hiszen a Kódex kimondja, hogy a betegre vonatkozó orvosi információk átadása más orvos részére csak akkor lehetséges, ha a további gyógykezelés azt indokolja.

Természetesen a beteg, vagy a beteg törvényes képviselője felmentést adhat a titoktartási kötelezettség alól, illetve a beteg meghatározhatja azt a kört, amely körben kezelőorvosa a róla beszerzett információkat tovább adhatja. Hatósági eljárásban, főleg büntető eljárásban a rendőrség, bíróság, egyéb hatóság megkeresésére a kért információkat, illetve adatokat ki kell szolgáltatni. A bizonyítási eljárás az állam feladata, illetve kötelezettsége, és a bizonyítási eljárást a titoktartási kötelezettség nem hátráltathatja, mivel gyakran az, az eljárás alapja lehet. Hasonló vonatkozik a polgári peres bírósági eljárásokra is.

Gyakran félreértelmezik a titoktartási kötelezettséget az etikai eljárások során. A beteg azzal, hogy egészségi állapotával kapcsolatos panaszának kivizsgálását kéri, egyidejűleg a bizottságot, illetve az őt kezelő orvosokat fel is menti a titoktartási kötelezettség alól. A vizsgálat tárgya maga a betegsége, a betegség lefolyása, a diagnózis, stb. lehet. A titoktartási kötelezettség alóli felmentés azonban nem mindig teljes körű, hanem csak az adott esetre vonatkozóan érvényesülhet, hiszen lehetnek a beteg esetében olyan egészségügyi adatok is, amelyek a per tárgyához nem tartoznak.

A titoktartás megsértése miatt indított etikai eljárások viszonylag ritkák, az elmúlt 10 éves gyakorlatban szinte alig fordult elő, és ezen panaszok vizsgálata is azzal zárult, hogy az orvos etikai vétséget nem követett el. Ilyen jellegű panasz volt pld. amikor a szomszéd érdeklődött a beteg állapota felől, amelyet a kezelőorvos helyesen megtagadott, viszont e miatt a szomszéd panasszal élt. Panasza több szempontból sem volt jogos, hiszen adatszolgáltatásra nem volt jogosult a kezelőorvos, nem kapott felhatalmazást arra, hogy a beteg adatait a szomszédnak kiszolgáltassa.

Ad. 44–48.

A szaktudás erkölcsi jelentősége

Ilyen jellegű etikai panasz nem volt. Itt talán megjegyzendő, a 46 pont, melyben rögzítve van, hogy etikai vétség a kötelező továbbképzésen való részvétel elmulasztása. Ez ugyan etikai szabályban rögzített, azonban ez az az etikai szabály, amiért etikai eljárást nem szoktak indítani, hiszen a 2000–2005. év közötti credit pontok megszerzésének igazolása kapcsán kiderült, hogy több ezer orvos a kötelező továbbképzésnek nem tett eleget.

Ad. 49–53.

Az eutanázia és a terminális állapotú betegek egészségügyi ellátása

Ilyen jellegű etikai panasz nem volt. A könyvtárnyi elméleti fejtegetés nem ezen gyakorlati – orvosetikai fejezet feladata.

Ad. 54–58.

Az orvos elsősegély-nyújtási kötelezettsége

E témakört a korábbi fejezetekben már részben érintettük, azonban lényeges kiemelni, hogy az orvos jogi értelemben nem elsősegélyt nyújt, hanem foglalkozását gyakorolja. Az orvos, ha elsősegély-nyújtási kötelezettsége során hibát vét, akkor foglalkozásának szabályait sérti meg. A segítségnyújtási kötelezettség azonban nemcsak az orvosra vonatkozik, hanem alapvető állampolgári kötelesség.

A hatályos Büntető Törvénykönyv 172. §-a is tartalmazza, hogy aki nem nyújt tőle elvárható segítséget sérült, vagy olyan súlyos sérült személynek, akinek az élete, vagy testi épsége közvetlen veszélyben van, vétséget követ el, és ha ez a cselekménye a sértett halálához vezet, és életét a segítségnyújtás megmenthette volna, a törvény súlyosabban bünteti. Még súlyosabban bünteti a törvény azt aki a segítségnyújtásra egyébként is köteles. Az Egészségügyi Törvény 125. §-a szerint is az egészségügyi dolgozó, (tehát nemcsak az orvos), időtől, helytől függetlenül köteles segélyt nyújtani, azonban a törvény tartalmazza azt a kitételt is, hogy tevékenységét mindig az adott körülmények között, a tőle elvárható módon, és a rendelkezésre álló eszközöktől függően kell kifejtenie. Amikor az orvos tevékenységét az etikai bizottságok, illetve a hatóságok vizsgálják mindig az előbb felsoroltaknak megfelelően kell hogy vizsgálják, és felelősségét mérlegeljék. Egy traumatológus professzortól az országút szélén -10 fokban, minden eszköz nélkül nem várható el az, ami a jól felszerelt kórházi műtőben, hiszen azonos szintű ellátást nem tud biztosítani rajta kívülálló okok miatt. Mérlegelni kell azonban azt, hogy a rendelkezésére álló eszközök, stb-től függően mindent megtett-e a veszély elhárítása érdekében. Mérlegelni kell azt is, hogy megtette-e a szükséges intézkedéseket. A törvény, illetve az Etikai Kódex is kimondja, hogy a sürgős szükség kétsége esetén, annak fennállását kell vélelmezni.

Az elsősegély nyújtási kötelezettsége annak az orvosnak is fennáll, akit foglalkozásától eltiltottak.

A törvény és az Etikai Kódex felmentést is nyújt az elsősegély nyújtási kötelezettség alól, hiszen az Egészségügyi Törvény 131. §-a felsorolja az ellátás megtagadásának jogait. Az Etikai Kódex is megfelelő felsorolást ad ezekre az esetekre. Kérdéses az Etikai Kódex 58. pontjának betartása, illetve az, hogy az orvos az elsősegély-nyújtás során tett ténykedéséről készült egészségügyi dokumentációt milyen mélységben rögzítse, illetve azt hol őrizze.

Esetleírás

Panaszos telefonon felhívta az ügyeletes orvost, mert gyermeke (akinek manduláját 4 nappal korábban vették ki) torka vérzett. Az ügyeletes orvos azonnali kórházbavitelt javasolt, megkérdezte, hogy szülei autóval vissza tudják-e vinni, és az igenlő válasz után ebben maradtak. Három órával később panaszos ismét telefonált és elmondta, hogy a vérzés fokozódik, és mentőt kérnek. Azonnal mentőt küldtek, mely 17.10 órakor indult a beteggel, és 17.50-kor érkezett a kórházba, ahol a gyermeket ellátták. Újra operálni nem kellett, de kétségtelen, jelentős vérvesztesége volt. A panasz lényege, hogy az orvos nem ment ki megnézni a vérző gyermeket, és nem küldött azonnal mentőt.

Az etikai tárgyalás során panaszlott orvos elmondta, hogy az első híváskor ő beszélt a panaszossal, aki azt mondta a telefonba, hogy azonnal indulnak saját autóval. Az első telefont követően nem hívta vissza a panaszost, hogy megérdeklődje, bevitték-e a kórházba a gyermeket, mivel „soha nem hívunk vissza senkit”. A második telefonhíváskor az ügyeleten beosztott férfi asszisztens vette a hívást, ő töltötte ki az azonnali betegszállítást kérő mentőpapírt, amit az ügyeletes orvos aláírt. E telefonhívást követően a mentő 6 perc múlva már indult a beteggel a kórházba, hiszen az ügyelet és a mentőállomás ugyanabban az épületben volt. Az ügyeleti betegnaplóban egyik telefonhívás sincs dokumentálva.

Mind az I. fok, mind a II. fok megrovást szabott ki az 54. és 58. pontok megsértése miatt.

Mindkét Etikai Bizottság arra az álláspontra helyezkedett, hogy 4 nappal tonsillectomia után jelentkező utóvérzés esetében a kórházba való sürgős visszajuttatás kötelezettsége áll fenn, hiszen ezt háziorvosi ügyeletben ellátni, megfelelően megítélni nem lehet.

Kétségtelennek vehető – hiszen ennek ellenkezője sehol nem szerepel –, hogy az orvos megkérdezte, hogy kórházba tudják-e saját kocsin vinni a gyereket, és erre a válasz igen volt. Három órával később, a vérzés erősödésekor értesült csak az orvos arról, hogy nem vitték kórházba a gyermeket, és ekkor azonnal mentőt küldött.

Az Országos Etikai Bizottság véleménye szerint az orvos hibáztatható abban, hogy nem győződött meg arról, tanácsát megfogadták-e, és kórházba vitték-e a gyermeket. Nem fogadható el válaszként, hogy „soha senkit nem hívunk vissza”. A betegnek, illetve jelen esetben a szülőknek is fennáll a minden állampolgárra vonatkozó öngondoskodási kötelezettsége, és ez csökkenti a felelősség súlyát, de nem mentesíti panaszlott orvost, aki ezzel megsértette a MOK Etikai Kódex 54. és 55. pontját. Panaszlott elmarasztalható az orvosi dokumentáció nem megfelelő módon való vezetéséért is, hiszen sem a 14 órai, sem a 17 órai telefonhívás, mentőszállítás nem szerepel a betegnapló bejegyzései között.( MOK Etikai Kódex 58. pontja)

Esetleírás

A gépkocsivezető, aki feleségével utazott, útközben rosszul lett, heves mellkasi szorító érzése volt, ugyanakkor légszomjjal is küzdött. Az országúton megállva az arra haladó közeli falu körzeti megbízott rendőrét kérték meg, hogy kísérje őket orvoshoz. A beteg, a rendőr kíséretében megjelent az ügyeleten, amely az ügyeletes orvos lakásával egy épületben volt. Csengetésre az ügyeletes orvos felesége ment ki, akinek elmondták a történteket, azonban azt a választ kapták, – az egyébként belgyógyász és intenzív szakvizsgával rendelkező doktornőtől – hogy a férje betegnél van, nem tudja ellátni az ügyeleten jelentkezőt, és menjenek az egyébként 20 km-re lévő kórházba. A beteget nem vizsgálta meg, állapota felől nem tájékozódott, kérdéseket nem tett fel. A beteg viszszaült kocsijába, folytatta útját, azonban a kórházhoz érve állapota erősen romlott, megállt, néhány perc múlva meghalt.

Az ügyben természetesen etikai panasszal élt az elhalt felesége. Mind az I., mind a II. fokú etikai eljárás során bizonyítást nyert, hogy a doktornő nem tett eleget a sürgős szükség esetére vonatkozó szabályoknak, ezért etikai büntetésként MOK tagságát 3 hónapra felfüggesztették. E helyen kell kitérni az orvos ellátási kötelezettségére, amely az Egészségügyi Törvény 126. §-ban foglaltatik és kimondja, hogy az orvos a hozzá forduló beteget köteles megvizsgálni, kompetenciájának és felkészültségének megfelelő ellátásban részesíteni, a szükséges intézkedéseket megtenni.

Esetleírás

Az egyébként gyermekorvosi szakvizsgával rendelkező, de „vegyes”, ún. felnőtt és gyermek központi ügyeletet ellátó orvost egy tanyára hívták ki, azzal, hogy az illető nő súlyos beteg. Az orvos a hívásra a tanyán megjelent. Elmondták neki, hogy a beteg nő hasa nagyon fáj, egyébként is hasában valamilyen daganat nőtt. Az ügyeletes orvos a beteget nem vizsgálta meg, fájdalomcsillapító injekciót adott, és 6 órán belüli mentőszállítást kért hasi daganat miatt. Két óra elteltével az ügyeletet újra kihívták azzal, hogy a beteg állapota romlott. A hívásra ismételten megjelent, amikor is közölték vele, hogy a beteg nagy hasi fájdalmat érzett, és hirtelen valami a végbelén távozott. A felöltözött állapotban lévő nő nadrágjába az orvos belenézett, észlelte, hogy a hasa már nem olyan nagy, viszont végbele előesett. Sürgős mentőszállítást kért. A mentő a helyszínen megjelent a gépkocsivezetővel és egy ápolóval. A beteget az ügyeletes orvos a sebészeti osztályra utalta be végbél előesés diagnózissal. A beteget a mentőkocsiban elhelyezték, majd az ügyeletes orvos az ügyeletre, a mentő a kórház felé indult. Néhány km megtétele után a mentőápoló kíváncsi volt a betegre, belenézett a beteg nadrágjába, amelyben egy 4,25 kg-os, már halott újszülöttet talált. A büntetőeljárást követően etikai eljárás is indult. Az I. fokú etikai bizottság elmarasztaló döntést hozott. Az I. fokú döntéssel szemben fellebbezés nem történt.

A sürgős szükség esetével kapcsolatosan sok etikai panasz érkezik és napjainkban egyre gyakoribbá válnak az ilyen jellegű esetek. Mentesül azonban az orvos ezirányú kötelezettsége alól, ha a beteg ellátása más elháríthatatlan akadályba ütközik. Ilyen az alábbi etikai ügy is:

Esetleírás

A falu háziorvosát egy hipertóniás, roszszul lévő beteghez hívták. A doktor kiment, de az alkalmazott gyógyszerek hatására sem ért el jelentős javulást a betegnél, ezért rohamkocsit hívott. A várakozás közben mobiltelefonjára újabb hívást kapott, egy utcán eszméletét vesztett személyhez hívták. Újra felhívta a mentőket, tudakozódott arról, mikor érnek ki, majd mikor a mentősök közölték, hogy egy pár perc múlva a háznál lesznek, a másik helyszínre indult. Amikor beszállt a kocsijába, megérkeztek a mentősök, akiknek elmondta az anamnézist, az alkalmazott gyógyszerelést, majd távozott a másik beteghez. Mentőszállítás közben a hipertóniás beteg meghalt, ezért a hozzátartozók tettek panaszt az orvos ellen.

Mind az I., mind a II. fok felmentette a háziorvost az Etikai Kódex 57. pontjának betartására hivatkozva.

Ad. 59–63.

A szervátültetések etikai kérdései

A szervátültetésekkel kapcsolatban etikai panasz a bizottságokhoz az elmúlt 10 év alatt nem érkezett. Ezzel szemben számos panaszbejelentés történt, amikor a hozzátartozó kérése ellenére a holttest boncolása megtörtént. A szervátültetésekkel kapcsolatban a rokoni, a szülői magatartás rendkívül sokrétű, azonban két véglet különböztethető meg, illetve különíthető el. Az egyik véglet, amely teljes egészében tiltakozik – a törvényi rendelkezések ellenére – a szerveltávolítás ellen, illetve az ellen, hogy az életfunkciókat megszüntessék. A másik véglet, amikor előzetes felvilágosítás után a szülők szorgalmazzák a szervátültetést azzal, hogy „legalább a gyermekem valamilyen formában, de tovább él”.

A 60. pont szerényen húzódik meg a többi pont között, azonban a kezelőorvost állítja dilemma elé, ha a potenciális donornál az agyhalál megállapítását szorgalmazza, hiszen akkor a rokonsággal kerül konfliktusba, ha viszont nem szorgalmazza, akkor a potenciális recipienssel kerül érdekellentétbe. A probléma szélesebb társadalmi ismertetése, megismerése után a laikusok megfelelő tájékoztatásával jobb eredmények érhetők el, de a probléma megoldása a rokonság és a kezelőorvos bátorságán is múlik. Megfelelő törvényi háttér ellenére is az orvos és a beteg hozzátartozói között jogi probléma nem, de számos érzelmi probléma felmerülhet.

Ad. 64–69.

Az orvosi hálapénz etikai kérdései

Olyan etikai panasz az elmúlt 10 év alatt nem érkezett a bizottságokhoz, ahol a kezelőorvos kifejezetten hálapénzt követelt volna. Az orvos ráutaló magatartásával kapcsolatban több panasz érkezett, azonban a panaszügyek számához viszonyítva elenyésző számú volt. Gyakran előfordult azonban olyan eset, főleg a fogorvosi tevékenység körében, amikor a betegnek átadott számla ugyan kifizetésre került, azonban a beteg azt a későbbiekben sokallotta, és valamilyen panasz címén – mondván nem jól készítették el fogát, vagy fogsorát – a korábban befizetett pénzt próbálta visszakövetelni, és remélte, hogy az etikai eljárás, vagy az etikai panasza révén azt vissza is kapja.

Esetleírás

Nem kifejezetten a hálapénz körébe esik, és igazán nem is volt bizonyítható, hiszen etikai panasz és eljárás nem történt, amikor az egyik nőbeteg az egyik etikai bizottságnál megjelent, elmondta, hogy emlő implantátum behelyezése történt, amelyért 1 millió forintot kértek, és ezt át is adta. A műtétet követő néhány óra múlva a klinikáról elküldték mindenféle orvosi utasítás nélkül, majd amikor úgy gondolta, hogy varratszedésre vissza kellene menni, akkor a klinikán közölték vele, hogy „ott sem járt”. Szóbeli tájékoztatást kért, hogy hogyan tudná panaszát bizonyítani, hiszen semmiféle orvosi dokumentáció nem történt, számlát nem kapott, és a klinika adminisztrációjában sem szerepel. A hölgy etikai panaszt nem tett, csupán észrevételnek szánta bejelentését. Az Országos Etikai Bizottság levélben tájékoztatta az esetről a területileg illetékes ÁNTSZ-t.

A 66. pontban tett megállapítások ugyan igazak, azonban etikai szabályként nem alkalmazhatóak.

A 68. pont annyiban érdemel említést, hogy sajnos be kell ismerjük, hogy az egészségügyi dolgozók esetében is megtörténik számos esetben a hálapénz, vagy ajándék átadása. Megszoktuk? Talán a hálapénz ellen először egymás között kellene küzdeni.

Esetleírás

Egy idős beteg műtétre feküdt be az egyik kórházba, ahol a szobatársaktól tájékozódott a műtét előtt „szokásos” hálapénz nagyságáról. A szobatársak 6 jegyű számot mondtak az említett, műtétre felkért orvos vonatkozásában. Az idős nyugdíjas beteg, aki a létminimum szintjén élt egyedül, hozzátartozók nélkül, nem tudott ennyi pénzt összeszedni és 50 000 Ft-ot (számára így is igen magas pénzösszeget) nyújtott át az orvosi szobában a sebésznek. Az orvos a pénzt látva megjegyezte: „köszönöm, ma már reggeliztem, kérdezze meg a szobatársaktól mennyi a tarifa és legközelebb pótolhatja majd.”

Panaszos nemcsak az etikai bizottságoknál, de a kórház vezetőjénél is panaszt tett. Az etikai vétség elkövetését az orvos tagadta, ezért bizonyíték hiányában az etikai bizottság megszüntette vele szemben az eljárást.

Időközben azonban a kórház vezetőjénél még két másik idős beteg – a szobatársak – is panaszt tett ugyanezen probléma miatt. A kórház vezetője fegyelmi eljárást indított az orvos ellen, aki az eljárás megindulásakor még tagadott, de védekezésébe egyre inkább belezavarodott, végül – a kórházzal megegyezve – felmondott, így a fegyelmi eljárást vele szemben megszüntették.

Ad. 70–76.

A fogamzásgátlás és az abortusz legfontosabb orvosetikai kérdései

Ilyen jellegű etikai panasz nem volt, a – nem szorosan e tárgykörhöz kapcsolódó – művi meddővé tétellel kapcsolatos etikai ügyet az Ad. 29. pontnál ismertettük.

Ad. 77.

A betegek veszélyeztetése

Ilyen jellegű etikai panasz nem volt.

Ad. 78–94.

Szakvizsgálatok és konzíliumok etikája

Ebben a témakörben viszonylag kevés etikai panasz érkezett az etikai bizottságokhoz. Előfordult azonban, hogy amikor a beteg a konzíliumot adó orvos személyéhez ragaszkodott, illetve a beteg kérésére történt a konzílium, akkor a konzíliumra felkért orvos csak meghatározott pénzösszeg ellenében volt hajlandó a vizsgálatot elvégezni. Ebben az esetben természetesen az etikai bizottság elmarasztaló határozatot hozott. Előfordult olyan eset is, amikor a beteg olyan szakvizsgálatot, illetve konzíliumot kért, amely szakmailag egyáltalán nem volt indokolt. Az osztályos orvos, illetve az osztályvezető főorvos a beteget többször is igyekezett meggyőzni, aki ennek ellenére ragaszkodott a konzíliumhoz. Természetesen a konzílium nem történt meg. Az etikai vizsgálat során az orvosokat nem marasztalták el.

Ad. 95–103.

Véleménynyilvánítás más orvos tevékenységéről

Az etikai vizsgálatok kapcsán az az általános tapasztalat, hogy gyakran a hozzátartozó, illetve a beteg panasza valamilyen felelőtlenül „elejtett” megjegyzés, vagy mástól kapott információ kapcsán indul. Ez általában valamely orvos, vagy egészségügyi dolgozó véletlen megjegyzéséből vagy feltételezhetően nem rossz-szándékú megjegyzése kapcsán születik. Az eljárásban azonban ez a háttérinformáció egyáltalán nem bizonyítható, hiszen a beteg, illetve a panaszos nem mondja, hogy kitől származik az esetleges megjegyzés.

Esetleírás

Az osztályvezető főorvos főorvosi nagyviziten az 5 ágyas kórteremben „oktatta” beosztott orvosait, többek között társfőorvosát is, hogy milyen vizsgálatokat kellett volna elvégezni, és ezek elmulasztása milyen káros következményekkel jár. Az „oktatás” vitává, majd hangos veszekedéssé fajult, miközben a betegek félelmükben egyre lejjebb csúsztak a takaró alá, majd mind az öten egységesen etikai panaszt nyújtottak be az osztályvezető főorvossal szemben. Az etikai eljárásban az elmarasztalás egyértelmű és indokolt volt.

Esetleírás

Szintén főorvosi nagyvizit alkalmával az osztályvezető főorvos kifogásolta, hogy a beteget miért az X orvos operálta (a főorvos távollétében). Kifogásolta szakmai képzettségét, műtéti jártasságát. Ebben az esetben a beosztott orvos élt etikai panasszal főnökével szemben. A panaszlott elmarasztalása ekkor is megtörtént.

Esetleírás

Az ügyeletes orvost beteghez hívták, aki a beteget megvizsgálta, a korábban szedett gyógyszerei felől tájékozódott, majd azt mondta, hogy ezeknek a gyógyszereknek a szedése teljesen fölösleges, ő sokkal jobb gyógyszereket ajánl. Ezek a szerek homeopátiás szerek voltak. Másnap a rendelési időben a beteg a kezelőorvosát felkereste, kérdőre vonva, hogy miért olyan rossz és hatástalan gyógyszereket írt fel. Az etikai eljárás a kezelőorvos panaszára indult, mely eljárás során az ügyeletes orvos elmarasztalása megtörtént, mind az I., mind a II. fokú etikai eljárásban.

Esetleírás

Gyakorlatilag az előzőhöz hasonló eset, azonban ekkor az ügyeletes orvos nem homeopátiás szert, hanem más gyógyszereket írt fel. A panaszt itt is a kezelőorvos tette, panaszában leírta, hogy a beteg bizalma benne annyira megrendült, hogy a beteg át is jelentkezett másik orvoshoz. Mind az I., mind a II. fokú etikai eljárásban az ügyeletes orvos elmarasztalása megtörtént.

Esetleírás

A panaszbejelentés szerint a beteg több, mint 1 órát várt a szakorvosra, majd annak megjelenése után a panaszlott orvos arrogáns és agresszív módon kritizálta betegségének eddigi gyógyszeres kezelését, illetve kritizálta a kontroll vizsgálatok számát, időpontjait, és annak körét is. Többszöri vérnyomásmérésén kívül más vizsgálatot nem végzett, de megjegyezte, hogy a beteg agyvérzést fog kapni. A beteg kérésére a panaszlott orvos egyéb tájékoztatást, információt nem adott, majd a vizsgálat befejezését követően 4000 Ft-ot kért a vizsgálatért. Számlát, nyugtát nem adott. Panaszlott orvos az etikai eljárás során védekezésében kifejtette, hogy nem a beteg háziorvosát, hanem csak a háziorvos által felírt korszerűtlen gyógyszereket kritizálta. Egy másik, a korábbinál korszerűbb gyógyszer felírása nem képezheti etikai vétség tárgyát, hiszen, mint szakorvos írta fel, és különben is erre a Hippokratészi esküje és a hatályos rendeletek is kötelezik.

Az etikai bizottság eljárása során megállapította, hogy panaszlott orvos vétett az Etikai Kódex 29., 54., 96. és 98. pontjaival szemben.

Ad. 104–112.

Az orvos kapcsolata más egészségügyi dolgozókkal

Esetleírás

A szakorvosi rendelőben a szakorvos a betegvizsgálat, illetve az ellátás során állandóan dohányzott. E miatt indult ÁNTSZ vizsgálat, mely kapcsán a közegészségügyi járványügyi felügyelő felkereste rendelési időben panaszlott orvost, aki a történtek miatt előbb „magából kikelve, emberi mivoltából kivetkőzve, becsmérlő szavakat” kiabálva utasította el a vizsgálatot, majd cipőjével az asztalt kezdte ütni, és azzal a felkiáltással, hogy a „gatyámba is be akar-e nézni” nadrágját térdig letolva, járkált az orvosi rendelőben. A panaszbejelentés szerint e közben a rendelőben egy beteg is tartózkodott.

Nem is kell megindokolni, hogy az etikai bizottság elmarasztaló határozatot hozott. Az I. fokú határozattal szemben fellebbezés nem történt.

Esetleírás

A szakorvosi rendelőben az injekció beadását követően a panaszlott orvos hátra sem nézve a fecskendőt tűvel együtt a sarokban lévő szemetesbe akarta dobni, azonban helyette az asszisztensnőt találta el. A tű az asszisztensnő fenekébe fúródott. Az asszisztensnő panaszára indult eljárásban a békéltetés megtörtént, panaszos és panaszlott kibékültek, hiszen az etikai bizottságok feladata megkísérelni a felek kibékítését is.

Esetleírás

A háziorvos – anélkül, hogy kiment volna a rosszullévő beteghez – kihívta a mentőket. Mivel nem rohamkocsit rendelt és a mentőben nem volt orvos, a mentőápoló felhívta telefonon az orvost, hogy jöjjön ki, mert szerinte súlyos a beteg állapota. Az orvos kiment a hívásra, de a jelenlévő hozzátartozók előtt sértegetni kezdte a mentőápolót, kikérte magának, hogy őt a mentős házhoz hívja és ne a mentős döntse el, kinek, milyen az állapota stb., megkérdőjelezte a mentős szakképesítését stb. A kórházban bebizonyosodott, hogy a mentőápoló indokoltan hívta ki az orvost. A mentőápoló panasza alapján mindkét etikai bizottság súlyos etikai büntetést szabott ki az orvossal szemben, MOK tagságát 1 hónapra felfüggesztette.

Ad. 113–120.

A kutatás etikája

E témakörben egyetlen panaszbejelentés érkezett, mely panaszbejelentés lényege az volt, hogy a beteget nem tájékoztatták arról, hogy egy újonnan bevezetésre kerülő gyógyszeres terápiában részesítik. A bizottság vizsgálata megállapította, hogy a beteget tájékoztatták, illetve a beteg aláírásával is lehetett bizonyítani, hogy a beleegyező nyilatkozatot megadta.

Ad. 121–130.

Tudományos közlések etikája

Esetleírás

Panaszos szerint panaszlott orvos a kéziratokat, neki mint társszerzőnek nem mutatta be, azokat neki nem volt alkalma elolvasni, holott ez véleménye szerint a világ minden táján kötelező.

Az etikai tárgyaláson panaszlott elmondta, hogy együtt végezték panaszossal és munkatársaival a cikkben jelölt vizsgálatokat, amelyről előadást tartottak egy kongresszuson is, ahol a levetített ábrák és a cikkben közölt ábrák azonosak. A kongresszuson panaszos is részt vett, az ábrákat és a vizsgálati eredményeket ismerte. Sem a kongresszuson, sem ezt követően kifogást nem emelt. A kongresszust követően az egyik folyóirat főszerkesztője kérte a panaszlottat, hogy a három előadást cikk formájában publikálják. A három cikk közül kettőben panaszos is társszerzőként volt feltüntetve. Az egyik cikk vonatkozásában, melyben panaszlott volt az első szerző jelezte panaszosnak, hogy a kézirat elkészült, s nézze meg. Panaszos azt válaszolta – panaszlott elmondása alapján –, hogy ismeri az anyagot, így nem kívánja megnézni.

A második cikkel kapcsolatban valóban nem történt meg a kézirat bemutatása, mivel ezzel az utolsó percben készültek el, az anyagot nem állt módjukban bemutatni panaszosnak. Ez az anyag nem a lektorhoz került, hanem a főszerkesztőhöz, aki előszűrő munkálatokat végzett. Miután ezt visszakapták, s a lektor elé még nem került az eredeti kézirat, panaszlott elvitte az anyagot panaszosnak, aki kikérte magának ezt az eljárást, hogy nevének feltüntetésével elküldenek anyagot a főszerkesztőnek, mielőtt ő ezt átnézhette volna. Ettől függetlenül átvette a kéziratot. Panaszlott szerint a kéziratban lényeges javítások nem voltak. A főszerkesztő mindkét anyagot megjelenésre alkalmasnak találta.

Panaszlott azzal védekezett, nem követett el etikai vétséget, mivel a második cikk kefelenyomatát a panaszos aláírás és a változtatás igénye nélkül adta vissza, ugyanakkor elismerte, rendkívül rövid idő állt panaszos rendelkezésére a kézirat áttanulmányozására.

Panaszos a tárgyaláson elmondta, úgy gondolja, s ehhez ragaszkodik, hogy egy kézirat megírása esetén a társszerzőknek a cikket elküldése előtt be kell mutatni és alá kell íratni. Ez alapvető etikai szabály, s ennek elmaradása súlyos etikai vétség.

Az etikai tárgyalás során nem sikerült tisztázni teljes bizonyossággal, hogy ki mikor adta át, vagy nem adta át aláírásra, vagy átnézésre a kéziratot, így bizonyíték hiányában a panaszlottat felmentették.

Ad. 131–137.

Az orvosi ténykedések hirdetése

A korábbi etikai kódex ezen fejezeteit a Gazdasági Versenyhivatal ajánlására a Magyar Orvosi Kamara Közgyűlése 2005. december 3-i ülésén megváltoztatta. A korábbi 131–137. pontok átfogalmazásra kerültek, ugyanakkor a 138–140. pontok törölve lettek. A korábbi pontok alapján hozott határozatok jogerősek, hiszen általános törvényi, illetve ítélkezési alapelv, hogy mindig a cselekmény elkövetésekor jogerős törvények, egyéb jogszabályok alapján kell a döntéseket meghozni. A módosítások ellenére azonban néhány eset említést érdemel.

Esetleírás

Az egyik klinika intézet-igazgatója panasszal fordult a MOK elnökéhez, azzal, hogy egy beteg jelentkezett a klinikán, petefészkének lefagyasztását szeretné, mivel daganatos megbetegedése miatt műtét és kemoterápia előtt áll. Az eljárásról az egyik kereskedelmi televízióban riportot látott, illetve az egyik országos napilapban erről cikket is olvasott. A panaszos professzor panaszként említi, hogy a riportban és a cikkben megnevezett osztály vezetője a széles nyilvánosság előtt adott hangot arról, hogy az eljárást rövidesen bevezetik, „a tervek szerint hamarosan elkezdik a műtéteket is”, holott ennek sem szakmai, sem jogi, sem finanszírozási feltételrendszere nem adott.

Az I. fokú etikai eljárásban panaszlott orvost elmarasztalták az Etikai Kódex 133. pontja alapján.

A fellebbezésében panaszlott arra hivatkozik, hogy a vitatott műsorrész egészének tartalmáért, a műsorba került kép szövegéért stb. panaszlott semmiféle felelősséggel nem tartozik, hiszen abba beleszólása nem volt.

Az Országos Etikai Bizottság kifejtette, hogy az igaz, hogy a megjelent újságcikk tartalmáért és a megjelent riport tartalmáért panaszlott orvos nem felelős, azonban amennyiben panaszlott a bemutatottakkal és elhangzottakkal nem értett volna egyet, vagy nem ért egyet, kérheti annak helyreigazítását.

Panaszlott orvos a helyreigazítást nem kérte, illetve ilyen irányú kísérlete sem volt, azonban kötelessége a félreérthető helyzetek tisztázása. Fellebbezésében továbbá hivatkozott panaszos arra, hogy az eljárás nem kísérleti szakban van. Ennek alátámasztására szakirodalmat idézett, melyet az I. fok nem vett figyelembe.

Az Országos Etikai Bizottság szerint azonban Magyarországon a módszer még kísérleti fázisban sem létezik, végzésére sem orvosszakmai, sem finanszírozási engedélykérés nem történt az illetékes testületektől. Kifejti az Országos Etikai Bizottság, hogy amennyiben az orvos sajtóban nyilatkozik, a sajtószereplésével kapcsolatos információk, illetve azok átadásának módja feleljen meg a szakma szabályainak, illetve az orvosetika írott és íratlan szabályainak is. Ha kiforratlan szakmai kérdésekben kell nyilatkozni, akkor a tájékoztatás során maximális önmérsékletet kell tanúsítani, illetve a kellően alá nem támasztott megállapításoknak a közvélemény felé történő átadása orvosszakmai és etikai szempontból akár még káros is lehet.

A kutatási eredmények publikálása szokás szerint a szaksajtóban történik, melynek orgánumai jól meghatározó helyet foglalnak el a szakmai vélemények formálásában. Csak szakmailag és statisztikailag kellően alátámasztott közlemények, valamint az erre adott más szakemberek általi reflexiók alapján lehet végleges, vagy ideiglenes, de a szakma által elfogadott álláspontot kialakítani. Ha ez tükrözi a szakma véleményét egy adott kérdésben, akkor természetesen a fenti elővigyázatosság mellett nyilatkozhat az orvos szakmai kérdésekben a laikus sajtónak. Panaszlott orvos ennek ilyen formában nem tett eleget, ezért az I. fokú határozatot helyben hagyta, és megállapította, hogy súlyosan etikátlan, ha az orvos a betegben a kezelés javaslatával hamis illúziót kelt.

Esetleírás

Panaszos egy nyomtatványt juttatott el az I. fokú etikai bizottsághoz, mely nyomtatványon az szerepel, hogy a Wellness Központ a „szokásos” háziorvosi szolgáltatásokon túl még orvosi vizsgálatot, szakorvoshoz irányítást, laborvizsgálatot stb., táppénz és más igazolások adását, jogosítvány meghosszabbítását, gyógyszerfelírást ajánl a hozzájuk bejelentkező betegeknek. Az etikai vizsgálat során az etikai bizottság a szórólapot tanulmányozta, és megállapította, hogy az azon felsoroltak mindegyike beletartozik a háziorvos kötelező tevékenységi körébe, így a nyomtatványon a háziorvosi szolgáltatásokon túli felsorolás azt a látszatot kelti, mintha más orvos ezeket nem végezné. A nyomtatványon kiemelten szerepel, hogy a náluk végzett orvosi vizsgálat komplexebb lesz, a betegek kezelése is különbözni fog a többi háziorvos által adottnál.

A bizottság megállapította, hogy e kitételek ismét azt a látszatot keltik, hogy más háziorvosok nem vizsgálják meg a beteget komplexen, és hogy a Wellness Központ szolgáltatta kezelés minősége jobb. A nyomtatványon még rögzítik, hogy a betegek számára még egyéb szolgáltatásokat is ajánlanak, többek között szolgáltatásaik az átlagostól 5–10%-kal olcsóbbak.

Az I. fokú etikai bizottság marasztaló döntést hozott.

A II. fokú eljárásban az Országos Etikai Bizottság megállapította, hogy a szórólapon feltüntetett szolgáltatások nem konkrét orvos ellen irányulnak, azonban az abban rögzítettek sértőek más orvosok tevékenységére vonatkozóan. Az Etikai Kódex 132, 135. pontjainak megsértése miatt az I. fokú bizottság döntését helybenhagyták.

Ad. 138–140.

Az orvosi díjtételekről

Az Etikai Kódex ezen pontjainak törlését a MOK Országos Küldöttközgyűlése 2005. 12. 03-i ülésén elfogadta.

Ad. 141–144

Az orvos kereskedelmi tevékenységének orvosetikai vonatkozásai

Esetleírás

A panaszbeadvány szerint panaszos háziorvosa közös kereskedelmi tevékenység céljából több alkalommal jelentős összegű pénzt kért, mely kölcsön visszafizetése nem történt meg.

Az I. fokú bizonyítási eljárás, illetve meghallgatás során a panaszos elmondta, hogy összességében három alkalommal több, mint 3,5 millió forintot adott át panaszlottnak. Panaszlott a tényt nem tagadta, azonban tagadta, hogy a pénz visszafizetése teljes egészében nem történt meg, állítása szerint a tőkét törlesztette, csak a kamatokat nem. Az I. fokú bizonyítási eljárás során ismertté vált az is, hogy több éven keresztül más személyektől is sorozatosan kért kölcsönt bizonyos közös gazdasági tevékenység végzése céljából, összességében mintegy 10 millió forintot meghaladóan, azonban ezen gazdasági tevékenységekből soha nem valósult meg semmi. A panaszosok közös indítványára több rendőrségi, illetve bírósági eljárás is indult. Az I. fokú etikai bizottság panaszlott orvost elmarasztalta, 3 hónapra felfüggesztette az orvosi tevékenység gyakorlása alól.

Panaszos fellebbezésében a panasz tárgyát nem vitatta, de az etikai bizottság döntését túlzónak tartotta. Tagadta, hogy a panaszos, praxisának tagja lett volna.

A II. fokú eljárásban bizonyítást nyert, hogy a kölcsön felvétele idején a panaszos háziorvosa volt panaszlott. Ezt támasztotta alá a jogerősen befejeződött és meghozott bírósági eljárás, illetve ítélet is. Az I. fokú döntést az Országos Etikai Bizottság helybenhagyta. A bíróság a különböző, de hasonló ügyeket összevontan tárgyalta és panaszlottat halmazati büntetésül 2 év börtönbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását 4 év próbaidőre felfüggesztette. Az I. és II. fokú etikai bizottság döntését az Etikai Kódex 141. pontja alapján hozta meg.

Esetleírás

Nem gyakori, de több panasz érkezett az Etikai Bizottsághoz azért, mert a szakorvosi rendelésen például szemüvegkeretet, vagy hallókészüléket árultak.

Kirívóbb az az eset, amikor a kórház egyik vezetője a kórház területén szakmájához szorosan kapcsolódó „eszköz” boltot nyitott, illetve működtetett, és a kórházban fekvő betegek, az ambulancián ellátott betegek és a szakrendelésen ellátott betegek nagy mennyiségű eszközzel lettek ellátva. Az I. fokú eljárás során bizonyítást nyert, hogy panaszlott orvos a bolt üzemeltetésében részt vesz, a kereskedelmi kapcsolat egyértelműen bizonyítást nyert. Az I. fokú etikai bizottság ezért elmarasztaló határozatot hozott, az Etikai Kódex 141., 142., 143. pontjainak megsértése miatt. Panaszlott fellebbezésében kifejtette, hogy nem bizonyított, hogy a betegek szabálytalanul nagy mennyiségű eszközzel lettek ellátva. A bizottság egyetlenegy konkrét esetet sem sorol fel, azaz kinek mit, mikor, mennyiért adtak el, illetve a boltban ki vásárolt. Kifejti, hogy tudomása szerint semmi sem tiltja, hogy az orvos kereskedelmi tevékenységet végezzen, még akkor sem, ha ez a kereskedelmi tevékenység azon kórház területén belül történik, amelyben dolgozik.

Az Országos Etikai Bizottság a fellebbezési eljárás során az I. fokú bizottság határozatát helybenhagyta.

Ad. 145–148.

Az orvos kapcsolata gyógyszert, vagy gyógyászati segédeszközt gyártó, vagy forgalmazó cégekkel.

Esetleírás

Egy optikai szalonból bejelentés érkezett, hogy az egyik szakorvosi rendelőben az ott rendelő orvos szemészeti vizsgálatot követően ajánlja és árulja is egy másik cég kontaklencséit. Az I. és II. fokú etikai bizottság vizsgálatát követően bizonyítást nyert, hogy panaszlott orvos az ominózus cégtől támogatást, ajándékokat, jutalomutazásokat kap amiért ajánlja és eladja terméküket a betegeknek. Elmarasztalták a 147. pont megsértése miatt az orvost és felhívták a figyelmét, hogy ilyenfajta kereskedelmi tevékenységével azonnal hagyjon fel.

Ad. 149–151.

Az orvosi címek használatáról

Esetleírás

A bejelentés szerint egy orvos magánhirdetés keretében főorvosként hirdeti magát, holott még csak adjunktus. Az I. és II. fokú etikai bizottság kivizsgálása során megállapítást nyert, hogy a panaszlott orvos jogosulatlan címet használ, ezért 50 000 Ft. pénzbüntetést szabtak ki vele szemben.

Ad. 152–156.

Az orvos közéleti szereplése

Esetleírás

Az egyik országosan is jól ismert politikai szervezet egyik vezetője, aki egyébként orvos – és köztudottan az –, a vele érdekellentétben álló másik országosan is ismert közszereplővel kapcsolatban a televízióban kifejtette, hogy az illető „beteg ember”.

Az érintett természetesen etikai panasszal élt. Az I. fokú etikai eljárást követően a bizottság a panaszlott orvost fölmentette. Indoklásában kifejtette, hogy nem mint orvos tette az inkriminált nyilatkozatot.

Az I. fokú határozattal szemben panaszos fellebbezéssel élt. Az Országos Etikai Bizottság panaszlott által benyújtott dokumentumokra alapítva hozta meg döntését. Az eredeti dokumentum (videofelvétel) megtekintésétől eltekintett, miután az inkriminált kijelentést kellően bizonyítottnak látta, és panaszlottat súlyosan elmarasztalta.

A II. fokú határozat elleni bírósági eljárás során a bíróság a II. fokú határozatot hatályon kívül helyezte, azzal, hogy a bizottság az eredeti dokumentum megtekintése nélkül hozott döntést, ezért eljárási hibát vétett. Az ismételt II. fokú eljárásban a bizottság az eredeti dokumentumot megtekintette, és ismételten meghozta ugyanazon elmarasztaló döntését. Az Országos Etikai Bizottság döntését az Etikai Kódex 155. pontja alapján hozta meg, mely szerint az orvos közéleti tevékenységével, vagy közszereplése során az érdeklődés középpontjában áll, ezért etikátlan, ha tevékenységével, helytelen szakmai gyakorlatával az egyénnek súlyos károkat okoz.

A megismételt – fellebbezés kapcsán indult – bírósági eljárásban a bíróság panaszlott orvost felmentette. Ítéletében megállapította, hogy panaszlott orvos nem mint orvos, hanem mint közszereplő tette nyilatkozatát.

Ad. 157.

A választott kamarai tisztségviselők felelősségének etikai vonatkozásai

Ezen pontok kapcsán etikai panasz a bizottságokhoz nem érkezett.

Ad. 158–161.

Szabadságukban korlátozott személyek orvosi ellátásának etikája

Esetleírás

Egy BV intézetből az egyik elítélttől beadvány érkezett, miszerint a BV orvosa nem hajlandó őt gyakori rosszullétei miatt gyógykezelni, nem a megfelelő gyógyszereket kapja, nem tud aludni, mégsem kap nyugtatókat stb. Az etikai vizsgálat során bizonyítást nyert, hogy az elítélt a munka alóli felmentés reményében szinte naponta kért orvosi ellátást, amelyet az orvos az elítélt egészségi állapotára hivatkozva elutasított és munkára alkalmasnak nyilvánította. Az orvost felmentették.

Esetleírás

Egy BV elítélt panaszt nyújtott be a börtönorvos ellen, mert olyan gyógyszert adott neki, amelyre ő érzékeny és ez a gyógyszerérzékenység az egészségügyi kartonján is fel van tüntetve. Elmondása szerint azért nem alakult ki súlyos szövődmény nála, mert még nem vette be a gyógyszert, amikor az asszisztens figyelmeztette őt a számára veszélyes gyógyszerről.

Az I. fokú etikai bizottság megállapította, hogy az orvos nem kellő körültekintéssel járt el az elítélt gyógyszerellátása során, bár amikor észrevette a hibát azonnal elküldte az asszisztenst az elítélthez, hogy figyelmeztesse rá, ne vegye be a gyógyszert és kiírta számára a helyes gyógyszert. I. fokon „figyelmeztetés” etikai büntetést szabtak ki vele szemben.

Elenyésző, de előfordul olyan panasz is az elítéltek részéről, amikor nem utalja be őket a börtönorvos a börtönkórházba. Az eddigi panaszok alapján minden esetben bizonyítást nyert, hogy az elítéltnek nem volt szüksége sem kórházi kivizsgálásra, sem kórházi bentfekvésre, csupán a zárkából, a börtönmunka elől szeretett volna egy kicsit a börtönkórházban „pihenni”.

Ezekben az esetekben az orvosokat felmentették az etikai vétség elkövetése alól és az elítéltek panaszát elutasították.

Ad. 161–v166.

A gazdasági intézkedések orvosetikai vonatkozásai

Ilyen jellegű etikai panasz nem volt.

Ad. 167–170.

A természetgyógyászatról

Esetleírás

A szakvizsgával nem rendelkező, de egyébként kórház osztályon dolgozó rezidens orvos újságban és szórólapokon hirdette tevékenységét. A szórólapokat a kórházban is átadta betegeinek. A szórólap tartalma szerint a hozzá fordulókról ráolvasással rontást levesz, kristálygömbből, illetve kártyából jövőjüket megmondja, és egyéb hasonló szolgáltatásokat is nyújt.

Az I. és II. fokú etikai bizottság a panaszlott orvost elmarasztalta, kifejtette, hogy tevékenysége ellentétes mindenféle orvosszakmai gyakorlattal.

A II. fokú határozat elleni bírósági fellebbezési eljárásban a bíróság mind az I., mind a II. fokú határozatot hatályon kívül helyezte. Ítéletében kifejtette, hogy az etikai bizottságok határozata sérti a gazdasági versenytörvényt. A panaszlott orvost eltiltja gazdasági tevékenységétől, ugyanakkor nem orvos-beteg viszonylatban hirdette, illetve fejtette ki tevékenységét. Az ítélet jogerős.

Ad. 171.

Az orvosok sztrájkjáról

Ilyen jellegű etikai panasz nem volt.

Ad. 172.

Az orvosokat munkájuk során megillető védelméről

Ilyen jellegű etikai panasz nem volt.

Ad. 173–183.

Az orvos, mint oktató

Esetleírás

A panaszos szakvizsga előtt álló orvos volt, aki panaszában kifejtette, hogy a szakvizsgához szükséges és előírt műtétszámot számára nem biztosítják, ezért nem tud szakvizsgázni.

A bizonyítási eljárás során a panaszos állítását nem sikerült kellően bizonyítani, ezért a panaszlott felmentésével végződött az eljárás, habár a döntéshozókban is maradtak kételyek.

Tartalomjegyzék

Kiadó: Semmelweis Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 331 724 2

Orvostudomány Semmelweis Kiadó könyvei

Az orvosi tevékenység céltudatos, magas fokú szaktudást igénylő, a társadalomtól elválaszthatatlan, jogi jelentőségű, emberi munka. Tárgya az emberi szervezet működésével a legközvetlenebbül és legmélyebben hatol az egyén a személyiség érdekszférájába. Az orvos ténykedéséért mindenkor felelősséggel tartozik. A felelősség általánosságban a társadalom védekezése, a társadalmi érdekekkel ellentétes helyzetekkel, illetve magatartásokkal szemben. Az orvosnak tevékenységét, az orvosi foglalkozás szabályainak megfelelően és ezek alapján kell végezni. Amennyiben foglalkozásának valamely általános vagy írott, akár szakmai akár jogi szabályát megszegi, valamely kötelezettségét egyáltalán vagy nem megfelelő módon teljesíti, illetve jogaival visszaél, felelősséggel tartozik. Az orvosi hivatás gyakorlója a társadalom minden tagjára vonatkozó etikai és jogi normákon túl az orvosi foglalkozásra érvényes normáknak is köteles eleget tenni. Ennek megfelelően az orvos felelőssége etikai, munkajogi, polgári jogi, szabálysértési és büntetőjogi téren áll fenn. Azok ismerete az orvosi működés zavartalanságát biztosító feltételek egyik fontos elemét képezik. Attól függően kerülhet sor egyik vagy másik formájú felelősségre vonásra, hogy a szabályszegés milyen jellegű. Az egyes felelősségi formák különböző érdeksérelmekre vonatkoznak, ezért is eltérő célt szolgálnak. Amennyiben egy cselekmény egyszerre több vagy mindegyik felelősségi rendszert érinti, ugyanazért az egy cselekményért többféle, vagy akár mindegyik felelősségre vonási eljárás is lefolytatható. Az orvosi felelősség összetett kérdéskörének jelentőségét az a tény is adja, hogy azzal egyre gyakrabban foglalkoznak az orvosok, a jogászok és a közvélemény is. A könyv megírásával meghatározó törekvésünk az volt, hogy mindkét tudományágbeli olvasó számára, az egységes szemlélet hangsúlyozásával, szem előtt tartva a gyakorlati igényeket, összefüggő képet adjunk az orvosi felelősségről. A munkánk célja az volt továbbá, hogy eljuttassuk azokat az alapvető jelentőségüket tekintve fontos orvos és jogtudományi ismereteket azokhoz, akik mélyebb érdeklődést mutatnak az orvosi felelősség egyes formáinak elméleti és gyakorlati kérdései iránt, azok formáiról és a hozzájuk kapcsolódó etikai, jogi, illetve szakmai elvárásokról, azok jogkövetkezményeiről.

Hivatkozás: https://mersz.hu/sotonyi-orvosi-felelosseg//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero