Sótonyi Péter (szerk.)

Orvosi felelősség

4. Kártérítési felelősség

Dósa Ágnes

A felelősségi rendszerek közül az egészségügyi ellátórendszer működésére kétségkívül a polgári jogi felelősség van a legnagyobb hatással. Nemcsak azért, mert több kártérítési eljárást indítanak egészségügyi szolgáltatókkal szemben, mint ahány büntetőeljárás indul orvosok illetve egyéb egészségügyi szolgáltatók ellen, hanem talán azért is, mert a megítélt – gyakran igen magas – kártérítési összegek az egészségügyi szolgáltatók működését is alapvetően befolyásolhatják, sőt, az egész egészségügyi ellátórendszer kiadásait tekintve is jelentős tételként jelenthetnek meg.

Az alábbiakban kizárólag a magyar jog szempontjából tekintjük át az egészségügyi szolgáltatók ellen indult kártérítési eljárásokat, a jogszabályi hátteret és a kialakult bírói gyakorlatot, illetve annak változását. A kártérítési eljárásokkal kapcsolatban kiemelkedően fontos a bírói gyakorlat ismerete, hiszen itt a legtöbb alapvető jogkérdésben a tételes jog alig ad fogódzót a jogalkalmazó számára. Például csak a bírói gyakorlat ismerete ad eligazítást abban a tekintetben, hogy mi a felróható magatartás, mikor áll fenn okozati összefüggés a magatartás és a bekövetkezett kár között; a vagyoni károk körébe milyen kiadások vonhatók be; a nem vagyoni kárpótlás esetében milyen összeg alkalmas a személyiségi jogi sérelem kompenzálására stb. Sőt, vannak olyan jogi kérdések is, amelyeknek bírói megítélése a mindennapi betegellátást is befolyásolhatja. Ilyen például az, hogy a tájékoztatásnak mire kell kiterjednie, melyek azok a kockázatok, amelyekre ki kell terjednie a tájékoztatásnak, vagy hogy egy adott beavatkozással kapcsolatban mi tekinthető a beavatkozás kockázatának, és mi az, ami már nem.

A kártérítési felelősség sajátos feladatot tölt be a felelősségi rendszereken belül. Általában négy alapvető funkciót tulajdonítanak neki: reparáció, prevenció, büntetés és elégtétel. Ezek közül a legfontosabb feladata a károsult kompenzációja (reparációs funkció), vagyis az, hogy a károsultat a károkozónak olyan helyzetbe kell hoznia, amilyenben a károkozó magatartás bekövetkezése nélkül lett volna. Természetesen a testi épséget, egészséget érintő károsodás esetében ez teljes egészében rendszerint nem lehetséges, hiszen az elvesztett egészséget a kompenzáció sem tudja visszaadni (ritka eset az, amikor például egy, a kártérítésből fedezett helyreállító plasztikai műtét eredményeként a károkozás következményei maradék nélkül eltüntethetőek, vagy a kártérítés által lehetővé tett ellátások, pl. gyógytorna miatt lehet funkcionálisan kielégítő gyógyulást elérni). A kártérítés ezekben az esetekben inkább csak azt a célt szolgálhatja, hogy azoktól, az egészségkárosodással kapcsolatos költségektől mentesítse a károsultat, amelyek a károkozás nélkül nem merültek volna fel (ápolás, gyógytorna, pelenka, gyógyszerköltség). A kártérítés a vagyoni károk körében elsősorban a társadalombiztosítás által nem fedezett kiadásokat ellentételezi, illetve a térítés ellenében igénybe vehető egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférés lehetőségét teremti meg. A károsult kompenzációja csak a polgári jogi felelősségnek célja, sem a büntetőjogi, szabálysértési, sem pedig a munkajogi felelősség, illetve az etikai normák megsértéséért alkalmazott, a szakmai kamara feladatát képző felelősségrevonás esetében nem kap a károsult kompenzációt. A kártérítés elsősorban reparációs funkciójából következik az is, hogy a kártérítés az okozott kárral arányos, és független a felróhatóság mértékétől – pillanatnyi, enyhe gondatlanság is eredményezhet igen nagy összegű kárt és ennek megfelelő kártérítést.

Nem szabad ugyanakkor azt sem szem elől téveszteni, hogy a károsult reparációjára fordított összegek szükségképpen az egész egészségügyi rendszer működési költségeihez adódnak hozzá, azt emelik meg (vagy vonják el a forrásokat az egyéb céloktól), ezért is nagyon fontos a mértéktartó bírói gyakorlat, amely csak a valóban megalapozott kárigénnyel fellépő károsultakat részesíti kompenzációban.

A reparációhoz kapcsolódik az is, hogy a károkozó a kár megtérítésével vagyoni hátrányt szenved, hiszen az ő vagyona azzal az összeggel csökken, amennyi a károsult kompenzációját szolgálja. Ennek a vagyoncsökkenésnek – illetve a társadalom többi, potenciálisan károkozóvá válható tagja szempontjából a vagyoncsökkenés lehetőségének – visszatartó hatása is lehet, az egyént a jogsértéstől való tartózkodásra készteti, így megelőző (prevenciós) funkciót is gyakorol. Ez természetesen elsősorban a vétkességi felelősség rendszerében játszik szerepet, hiszen ez az a felelősségi forma, amely a károkozó tudatállapotától (vétkességétől) teszi függővé a felelősséget. Ugyanakkor a vétkességi felelősség rendszerében is csak akkor érvényesülhetne teljes mértékben a prevenció hatása, ha a kártérítés mértéke a vétkességtől függene, ez azonban nincs így. A vétkességtől független felelősségi formáknál (például a veszélyes üzemi felelősség esetében) pedig prevenciós funkcióról aligha beszélhetünk, hiszen itt a károkozó szinte minden, a károkozó magatartással okozati összefüggésben álló kárért felel, függetlenül attól, hogy lehetősége volt-e elhárítani a kárt vagy sem. Ugyanakkor a felelősségbiztosítás is gyengíti a prevenciós funkciót, hiszen ha a biztosító helytáll a károkozó helyett, akkor a kártérítés lehetősége sem ösztönzi a potenciális károkozókat a körültekintő magatartásra, a károkozások megelőzésére. Márpedig a felelősségbiztosítás sok területen nem is önkéntes, hanem jogszabály írja elő, így van ez az egészségügyi szolgáltatók esetében is: egészségügyi szolgáltató csak akkor kaphat működési engedélyt, ha felelősségbiztosítással rendelkezik (Eütv. 108. §). A kötelező felelősségbiztosítás célja éppen az, hogy a károsultak ne maradjanak kompenzáció nélkül, a kár megtérítése ne függhessen a károkozó vagyoni helyzetétől, tehát, hogy a prevencióval szemben a reparáció érvényesülhessen a lehetőségekhez képest maradék nélkül.

Az egészségügyi szolgáltatók felelősségével kapcsolatban talán mégis a prevenciós funkciónak lenne fontos alapvető jelentőséget tulajdonítani, hiszen minőségbiztosítási szempontból az szolgálná mind az egészségügyi szolgáltatók, mind pedig a betegek érdekét, ha a marasztaló ítéletek kapcsán olyan kockázat menedzselési, szervezési lépések történnének, amelyek lehetővé teszik a további, hasonló esetek elkerülését. Ilyen, hatékony kárelkerülési és egyben minőségbiztosítási technika lehet, ha a bírói gyakorlatot figyelembe vevő tájékoztatási gyakorlatot alakítanak ki a szolgáltatónál, és ennek dokumentálását is úgy végzik, hogy egy esetleges kártérítési eljárásban az lehetővé tegye a szolgáltató kimentését a felelősség alól, vagy ha a felróható diagnosztikus tévedések elkerülése érdekében a szolgáltatónál kialakítják a leletek kettős ellenőrzésének rendszerét, vagy kidolgozzák az egészségügyi dokumentáció vezetésének olyan rendszerét, amely akár egy esetleges kártérítési eljárásban is alkalmas arra, hogy bizonyítsa a gondos eljárás tényét. Természetesen ennek csak akkor van realitása, ha a bírói ítéletek teljesíthető követelményeket fogalmaznak meg a kórházakkal szemben.

Kérdéses a kártérítés büntető funkciója, hiszen a polgári jog lényegétől idegen a büntetés gondolata. Kétségtelen ugyanakkor, hogy a vagyoni hátrányt a károkozó szemszögéből büntetésként jelentkezhet, különösen azokban az esetekben, ahol – a vétkességi felelősség rendszerén belül – nagyon csekély vétkességhez igen nagy kár és kártérítés kapcsolódik. Érdekes, hogy egy közzétett ítéletében a Baranya Megyei Bíróság nyíltan a büntető funkció mellett foglalt állást, amikor kimondta, hogy „a nem vagyoni kártérítésben a büntetési jelleg is benne szerepelhet, amennyiben a károsult sérelmére a károkozó bűncselekményt követett el, akkor is, ha az a bűncselekmény az előkészületi stádiumban megrekedt” (Baranya Megyei Bíróság 2. Pf. 21 599/2000/4.). Tény az is, hogy a hatályos Ptk. szerint a polgári bíróságoknak lehetőségük van anyagi jogi bírságot kiszabni, éppen a személyhez fűződő jogok védelmével összefüggésben, ha a kártérítés címén megítélhető összeg nem áll arányban a felróható magatartás súlyosságával [a Magyar Köztársaság Polgári Törvénykönyvéről szóló 1959. IV. törvény (Ptk.) 84. § (2) bek.].

Végül a kártérítésnek lehet elégtétel adási funkciója is, ez különösen a nem vagyoni kártérítés esetében domborodik ki, és leginkább azokban az esetekben szembeszökő, ahol reparációs funkcióról egyáltalán nem beszélhetünk, hiszen a károkozás folytán a károsult olyan helyzetbe került, hogy már nincs mit reparálni. Ilyen helyzet lehet az egészségben, testi épségben okozott károkkal összefüggésben, amikor a károsult kómában él a károkozást követően, vagy meghal, és a jogutódai kapják meg a neki járó nem vagyoni kártérítést, erre a nem vagyoni kártérítés tárgyalása során alább még visszatérünk.

A kártérítési felelősség szükségszerű eleme a jogellenes magatartás (kötelezettségszegés), a kár bekövetkezése és az okozati összefüggés a kötelességszegés és a kár között. Az általános kárfelelősségi tényállásban, amelyet az egészségügyi szolgáltatók károkozásaival kapcsolatban is alkalmazni kell, ezen túlmenően a felelősség szükségszerű eleme még a felróhatóság is. (Aki másnak jogellenes kár okoz, köteles azt megtéríteni. Mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy úgy járt el, ahogy az adott helyzetben általában elvárható. Ptk. 339. §). Az alábbiakban ezt a négy elemet vizsgáljuk meg közelebbről.

Tartalomjegyzék

Kiadó: Semmelweis Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 331 724 2

Orvostudomány Semmelweis Kiadó könyvei

Az orvosi tevékenység céltudatos, magas fokú szaktudást igénylő, a társadalomtól elválaszthatatlan, jogi jelentőségű, emberi munka. Tárgya az emberi szervezet működésével a legközvetlenebbül és legmélyebben hatol az egyén a személyiség érdekszférájába. Az orvos ténykedéséért mindenkor felelősséggel tartozik. A felelősség általánosságban a társadalom védekezése, a társadalmi érdekekkel ellentétes helyzetekkel, illetve magatartásokkal szemben. Az orvosnak tevékenységét, az orvosi foglalkozás szabályainak megfelelően és ezek alapján kell végezni. Amennyiben foglalkozásának valamely általános vagy írott, akár szakmai akár jogi szabályát megszegi, valamely kötelezettségét egyáltalán vagy nem megfelelő módon teljesíti, illetve jogaival visszaél, felelősséggel tartozik. Az orvosi hivatás gyakorlója a társadalom minden tagjára vonatkozó etikai és jogi normákon túl az orvosi foglalkozásra érvényes normáknak is köteles eleget tenni. Ennek megfelelően az orvos felelőssége etikai, munkajogi, polgári jogi, szabálysértési és büntetőjogi téren áll fenn. Azok ismerete az orvosi működés zavartalanságát biztosító feltételek egyik fontos elemét képezik. Attól függően kerülhet sor egyik vagy másik formájú felelősségre vonásra, hogy a szabályszegés milyen jellegű. Az egyes felelősségi formák különböző érdeksérelmekre vonatkoznak, ezért is eltérő célt szolgálnak. Amennyiben egy cselekmény egyszerre több vagy mindegyik felelősségi rendszert érinti, ugyanazért az egy cselekményért többféle, vagy akár mindegyik felelősségre vonási eljárás is lefolytatható. Az orvosi felelősség összetett kérdéskörének jelentőségét az a tény is adja, hogy azzal egyre gyakrabban foglalkoznak az orvosok, a jogászok és a közvélemény is. A könyv megírásával meghatározó törekvésünk az volt, hogy mindkét tudományágbeli olvasó számára, az egységes szemlélet hangsúlyozásával, szem előtt tartva a gyakorlati igényeket, összefüggő képet adjunk az orvosi felelősségről. A munkánk célja az volt továbbá, hogy eljuttassuk azokat az alapvető jelentőségüket tekintve fontos orvos és jogtudományi ismereteket azokhoz, akik mélyebb érdeklődést mutatnak az orvosi felelősség egyes formáinak elméleti és gyakorlati kérdései iránt, azok formáiról és a hozzájuk kapcsolódó etikai, jogi, illetve szakmai elvárásokról, azok jogkövetkezményeiről.

Hivatkozás: https://mersz.hu/sotonyi-orvosi-felelosseg//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero