Sótonyi Péter (szerk.)

Orvosi felelősség

4.5.1. Tájékoztatás a diagnózisról és a prognózisról

A diagnózis [az Eütv. szóhasználata szerint: az egészségi állapot orvosi megítélése, 13. § (2) bek. a) pont] megfelelő ismerete képezi az alapját minden további önrendelkezési jog gyakorlásának, így a tájékoztatás fontos részét képezi. A tájékoztatás egyik alapvető funkciója, hogy biztosítsa a beteg együttműködését a további gyógykezelés során, ez pedig a diagnózis korrekt közlése nélkül nem képzelhető el. A tájékoztatással kapcsolatos etikai és kommunikációs szakirodalom kimerítően foglalkozik a diagnózis közlésének morális aspektusaival, különösen a rossz prognózisú betegek tájékoztatásának kérdéseivel, ennek elmulasztása azonban mégsem generál kártérítési jogvitákat. Ennek oka elsősorban az, hogy bár a diagnózis közlésének elmulasztása erkölcsi értelemben nagyon hátrányos lehet a beteg szempontjából, polgári jogi értelemben rendszerint nem mutatható ki kár, illetve, ha esetleg ki is mutatható, az okozati összefüggés túl távoli (pl. egy hipotetikus példa szerint a rossz prognózisú beteg, aki nem tudja a betegsége prognózisát, kölcsönt vesz fel, amit nem tud visszafizetni, és így az özvegyet vagyoni kár éri).

A diagnózisról adott tájékoztatást meg kell különböztetni a diagnosztikus beavatkozást megelőzően nyújtott tájékoztatástól, hiszen ez utóbbi tulajdonképpen egy invazív beavatkozás kockázataira, a vizsgálat menetére kiterjedő tájékoztatás.

A magyar bírói gyakorlatban is nagyon kevés olyan ítélet van, ahol a bíróság a diagnózissal kapcsolatos tájékoztatási kötelezettség elmulasztásának kártérítési következményeit vizsgálta. A Legfelsőbb Bíróság egyik ítéletében ugyan felmerült ez a kérdés, de a bíróság nem állapította meg az alperes kártérítő felelősségét a tájékoztatás elmulasztásáért a diagnózis elmulasztásával kapcsolatban. Ebben az ügyben a bíróság által megállapított tényállás szerint rosszindulatú béldaganattal operálták meg a felperest. A férje kérésére azonban csak a béldaganat tényéről tájékoztatták, nem mondták ki, hogy rosszindulatú daganatot távolították el, ehelyett a „neoplazma” megnevezést használták. A beteg – miután nem tudta, hogy rosszindulatú daganatos betegsége van – kontrollra sem járt vissza. A betegségének kiújulása is külföldön érte, ahol az elvégzett műtétért és kezelésért fizetni kellett, ami vagyoni kárként jelentkezett a felperesnél. Az első fokon eljárt bíróság megállapította, hogy a tájékoztatás nem volt megfelelő, és a kártérítő felelősséget részben erre, részben a megfelelő utókezelés elmulasztására alapította. A másodfokon eljárt Legfelsőbb Bíróság azonban a tájékoztatást megfelelőnek találta, sőt a bizonyítási terhet a felperesre tette, amikor kimondta, hogy „felperes nem bizonyította a perben, hogy a béldaganat gyanújáról nem tájékoztatták.” Ezen túlmenően azt is megállapította, hogy a beteg férjének és fiának tájékoztatása elégséges volt. A Legfelsőbb Bíróság ugyanakkor az utógondozás elmulasztása tekintetében megállapította az alperes felelősségét, és a felperes nem vagyoni kártérítés megfizetése iránti keresetét elutasította, míg a felperesnek a külföldi gyógykezeléssel kapcsolatban keletkezett vagyoni kárát megítélte. Ebben az ügyben tehát a bíróság nem a diagnózisról, hanem az életmódról (kontrollvizsgálatok szükségessége)való tájékoztatás elmulasztása miatt mondta ki az alperes felelősségét (Legfelsőbb Bíróság Pf. III. 20.867/1997.).

Nem a diagnózisról, hanem annak hiányáról való tájékoztatás elmulasztása képezte a kártérítési felelősség alapját abban az ügyben is, ahol a kiskorú betegnek mediastinum (gátor) daganata volt. Az első, betegség gyanúját felvető röntgenfelvétel után kivizsgálták, azonban törvényes képviselője nem egyezett bele az invazív diagnosztikus beavatkozás (szövettani vizsgálathoz történő mintavétel) elvégzésébe, és ezért a beteget „sine diagnose” (diagnózis nélkül) megjelöléssel bocsátották el a kórházból. A beteget a kivizsgálásra beutaló tüdőgondozó intézet megkapta ezt a zárójelentést, ezt a beteg kartonjához fűzve az irattárba letette, de nem vette fel a kapcsolatot a beteggel a további kivizsgálás céljából. A beteg állapota két évvel később rosszabbra fordult, ekkor már a daganatos betegség olyan előrehaladott állapotban volt, hogy a bevezetett kezelés ellenére a beteg meghalt. A bíróság jogerős ítéletében úgy ítélte meg, hogy a kivizsgálást végző egészségügyi szolgáltató megsértette a tájékoztatási kötelezettségét, és akkor járt volna el megfelelően, ha „az elvégzendő vizsgálat szükségességéről a törvényes képviselőt kétséget kizáró módon tájékoztatja”, ezen kívül terhére értékelte azt is, hogy a zárójelentést nem adta át a törvényes képviselők részére. A bíróság a szülők közrehatását nem vizsgálta, figyelmen kívül hagyta azt a tényt, hogy a nem adták beleegyezésüket egy olyan, az orvosok által szükségesnek ítélt vizsgálat elvégzéséhez, amely minden bizonnyal elvezetett volna a végleges diagnózishoz (Legfelsőbb Bíróság Pf. III. 21.928/1997.).

A diagnózisról való tájékoztatás elégtelenségének kérdése merült fel abban az ügyben, ahol a betegen mellékvese kéreg daganatot távolítottak el, és a szövettani diagnózis bizonytalan volt, több lelet készült, ezekből az egyik rosszul differenciált daganatot, míg a másik kettő jóindulatú daganatot véleményezett. A felperes részére az alperesi intézményben a mellékvesekéreg jóindulatú daganatát véleményező leletet adták ki; a felperes csak hónapokkal később értesült valós állapotáról. Az elsőfokú bíróság közbenső ítéletével megállapította az alperes kártérítési felelősségét a felperes kezelésével kapcsolatban, a tájékoztatási kötelezettség megsértésével összefüggésben felmerült károkért. Álláspontja szerint az alperes orvosa nem adott megfelelő tájékoztatást a felperes tényleges betegségéről, ezáltal megsértette az Eütv. 13. §-ában foglalt kötelezettségét. A nem teljes körű tájékoztatás megfosztotta a felperest attól, hogy a tényleges egészségügyi adatokat megismerje, ezáltal a felperestől azt a lehetőséget vette el, hogy maga döntse el, milyen további kezelést vegyen igénybe. Az alperes mulasztása a felperes állapotjavulásának esélyét csökkentette. A másodfokon eljáró bíróság ezt az álláspontot csak részben osztotta, és a tájékoztatási kötelezettség megsértését megállapította, azonban arra nézve további bizonyítást tartott szükségesnek, hogy ez mennyiben befolyásolta a beteg későbbi kezelési lehetőségeit, lett volna-e az adott betegség kezelésére olyan terápiás alternatíva, amelytől a tájékoztatás hiányossága megfosztotta a felperest. (Fővárosi Ítélőtábla Pf. 7. 20.338/2005/2)

Tartalomjegyzék

Kiadó: Semmelweis Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 331 724 2

Orvostudomány Semmelweis Kiadó könyvei

Az orvosi tevékenység céltudatos, magas fokú szaktudást igénylő, a társadalomtól elválaszthatatlan, jogi jelentőségű, emberi munka. Tárgya az emberi szervezet működésével a legközvetlenebbül és legmélyebben hatol az egyén a személyiség érdekszférájába. Az orvos ténykedéséért mindenkor felelősséggel tartozik. A felelősség általánosságban a társadalom védekezése, a társadalmi érdekekkel ellentétes helyzetekkel, illetve magatartásokkal szemben. Az orvosnak tevékenységét, az orvosi foglalkozás szabályainak megfelelően és ezek alapján kell végezni. Amennyiben foglalkozásának valamely általános vagy írott, akár szakmai akár jogi szabályát megszegi, valamely kötelezettségét egyáltalán vagy nem megfelelő módon teljesíti, illetve jogaival visszaél, felelősséggel tartozik. Az orvosi hivatás gyakorlója a társadalom minden tagjára vonatkozó etikai és jogi normákon túl az orvosi foglalkozásra érvényes normáknak is köteles eleget tenni. Ennek megfelelően az orvos felelőssége etikai, munkajogi, polgári jogi, szabálysértési és büntetőjogi téren áll fenn. Azok ismerete az orvosi működés zavartalanságát biztosító feltételek egyik fontos elemét képezik. Attól függően kerülhet sor egyik vagy másik formájú felelősségre vonásra, hogy a szabályszegés milyen jellegű. Az egyes felelősségi formák különböző érdeksérelmekre vonatkoznak, ezért is eltérő célt szolgálnak. Amennyiben egy cselekmény egyszerre több vagy mindegyik felelősségi rendszert érinti, ugyanazért az egy cselekményért többféle, vagy akár mindegyik felelősségre vonási eljárás is lefolytatható. Az orvosi felelősség összetett kérdéskörének jelentőségét az a tény is adja, hogy azzal egyre gyakrabban foglalkoznak az orvosok, a jogászok és a közvélemény is. A könyv megírásával meghatározó törekvésünk az volt, hogy mindkét tudományágbeli olvasó számára, az egységes szemlélet hangsúlyozásával, szem előtt tartva a gyakorlati igényeket, összefüggő képet adjunk az orvosi felelősségről. A munkánk célja az volt továbbá, hogy eljuttassuk azokat az alapvető jelentőségüket tekintve fontos orvos és jogtudományi ismereteket azokhoz, akik mélyebb érdeklődést mutatnak az orvosi felelősség egyes formáinak elméleti és gyakorlati kérdései iránt, azok formáiról és a hozzájuk kapcsolódó etikai, jogi, illetve szakmai elvárásokról, azok jogkövetkezményeiről.

Hivatkozás: https://mersz.hu/sotonyi-orvosi-felelosseg//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero