Sótonyi Péter (szerk.)

Orvosi felelősség

4.5.7. Eljárási kérdések a tájékoztatás hiánya miatti kártérítési felelősség körében

Az eljárási kérdések körében két kérdésnek van alapvető jelentősége: a bizonyítási teher megoszlásának és annak, hogy a bizonyításra kötelezett milyen módon tud ennek eleget tenni.

A bizonyítási kötelezettség és a bizonyítási teher megoszlásának általános szabályát a Polgári Perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (Pp.) 164. §-ának (1) bekezdése határozza meg: a per eldöntéséhez szükséges tényeket annak a félnek kell bizonyítania, akinek érdekében áll, hogy azokat a bíróság valónak fogadja el. A bizonyítási kötelezettséghez igazodik a sikertelen bizonyítás következménye, a bizonyítási teher szabálya, vagyis az, hogy a per eldöntéséhez szükséges tények bizonyításának sikertelensége a bizonyításra kötelezett fél terhére esik.

A jelenlegi bírói gyakorlat – ahogy fentebb már részletesen szó volt róla – a tájékoztatás kérdését a felróhatóság körében értékeli, és ez alapvetően meghatározza a bizonyítási teher alakulását, hiszen a felróhatóság vélelme alól az alperesnek (az egészségügyi szolgáltatónak kell kimentenie magát, így neki kell bizonyítania a tájékoztatás megtörténtét. (Legfelsőbb Bíróság Pfv. III. 22.283/2001/7.) Ha a bizonyítás sikertelen, a bizonyítékok egymásnak ellentmondóak, akkor ezt az ő terhére kell értékelni (vagyis úgy kell tekinteni, hogy a tájékoztatás nem történt meg). Az tehát, hogy a tájékoztatás tartalmát, terjedelmét bizonyítani lehessen, elsősorban az egészségügyi szolgáltató érdeke, hiszen ennek hiányában a felelősség alól nem tudja magát kimenteni.

Az Eütv. elsősorban a tájékoztatási kötelezettség tartalmi elemeit szabályozza, a formai követelményeket tekintetében csak arról rendelkezik, hogy a szóbeli tájékoztatás nem helyettesíthető az előre elkészített általános ismertető segédanyagok átadásával [Eütv. 134. § (3) bek.]. Ebből az következik, hogy szóban mindenképpen tájékoztatni kell a beteget, azonban a szóbeli tájékoztatás dokumentálásának módjára, illetve az írásbeli tájékoztatás mikéntjére már nincs tételes jogi szabály, erről az az egészségügyi szolgáltató – elvileg – maga dönthet.

A tájékoztatás tartalmának bizonyítására két lehetőség kínálkozik: az okirati bizonyítás és a tanúval történő bizonyítás.

Ha a tájékoztatás terjedelmét tanúval kívánja az alperes bizonyítani, számos nehézséggel találhatja szemben magát. A tájékoztatás során érdektelen harmadik személy rendszerint nincs jelen, vagy ha a kórteremben történik meg a tájékoztatás, akkor a betegtársak nem feltétlenül hallják és értik, hogy miről folyik a beszélgetés. Ezért csak a tájékoztatást adó orvos tanúvallomása állhat rendelkezésre, neki azonban nem arra vonatkozóan kell tanúvallomást tennie, hogy általában miről szokott hasonló esetekben tájékoztatni, hanem arról, hogy a konkrét esetében miről tájékoztatott – ami évekkel a tájékoztatás megtörténte után meglehetősen aggályos lehet, és előfordulhat, hogy a bíróság nem tulajdonít neki elegendő bizonyító erőt. A tanúvallomások értékelése tehát a bíróság mérlegelésének körébe tartozó feladat, és mindent egybevetve lehet, hogy a bíróságot a tanúvallomások nem tudják meggyőzni a tájékoztatás megtörténtéről. Így történt ez például abban az ügyben, amelyben agyi érfestéses vizsgálatot követően alakult ki maradandó fogyatékosságot okozó szövődmény, és a beteg a beavatkozás előtt egy olyan nyomtatványt írt alá, amely csak a beleegyezést dokumentálta, a tájékoztatás terjedelmét nem. A bíróság azzal indokolta, hogy az orvosok tanúvallomása ellenére sem tekintette bizonyítottnak a tájékoztatás terjedelmét, hogy „a bíróság a tényállást a felek előadásainak és a bizonyítási eljárás során felmerült bizonyítékoknak egybevetése alapján állapítja meg; a bizonyítékokat a maguk összességében értékeli, és meggyőződése szerint bírálja el. E jogszabályból következően a bíróság mérlegelése kiterjed az egyes bizonyítékok bizonyító erejének megállapítására, másrészt a bizonyítékoknak és a felek, valamint a per egyéb résztvevői magatartásának egybevetésére és a maguk összességében való értékelésére. [,,, ] Valamennyi bizonyíték összességében való értékelése folytán nem téves az a következtetése, hogy az I.r. alperes orvosai nem tájékoztatták a felperest a vizsgálat lehetséges következményeiről, így nem volt abban a helyzetben, hogy a szükséges információk birtokában adja hozzájárulását a műtétnek minősülő vizsgálathoz”. (Legfelsőbb Bíróság Pfv. III. 21.062/19.)

Az okirattal történő bizonyítás – megfelelően elkészített okirat esetében – sokkal kevesebb bizonytalansági tényezőt hordoz magában, így az egészségügyi szolgáltató érdekét mindenképpen az szolgálná, ha a tájékoztatást okirattal tudná bizonyítani, legalább az invazív beavatkozások esetében. A tájékoztatás dokumentálása kártérítési szempontból akkor megfelelő, ha tartalmazza a beavatkozás megnevezését, rövid leírását, kitér a lehetséges kockázatok közül azokra, amelyek a beteg döntése szempontjából relevánsak lehetnek, tartalmazza az életmódra vonatkozó fontos tudnivalókat (pl. a beavatkozást követően szabad-e enni, gépkocsit vezetni stb.) és elegendő hely van rajta a beteg egyéni sajátosságait tekintetbe vevő esetleges tájékoztatási elemek dokumentálására. Az ilyen előre elkészített tájékoztató nyomtatványok felbecsülhetetlen segítséget jelentenek a kártérítési eljárásokban, és – amennyiben színvonalasan, a beteg számára érthetően kerülnek megfogalmazásra – a beteg számára is megkönnyítik a beavatkozással való együttműködést, javítják a compliance-t.

Az Eütv. az írásbeliség követelményét csak az invazív beavatkozásokba történő beleegyezés esetében írja elő. Az invazív beavatkozások előtt tehát mindenképpen alá kell íratni a beteggel egy nyilatkozatot, amelyben hozzájárul a beavatkozás elvégzéséhez (kivéve természetesen azt az esetet, amikor a beteg közvetlen életveszélyben van, vagy cselekvőképtelen), ez azonban – kártérítési szempontból a tájékoztatás megtörténtét, tartalmát nem bizonyítja. Számos olyan peres eljárás volt, ahol az egészségügyi szolgáltató szűkszavú beleegyező nyilatkozattal kívánta bizonyítani a tájékoztatás megtörténtét, ezt azonban a bíróság nem fogadta el: „a műtét elvégzéséhez írásban megadott nyilatkozat nem bizonyítja a tájékoztatás tényleges tartalmát és azt, hogy az a jogszabályoknak megfelelő volt.” (Legfelsőbb Bíróság Pf. III. 24.226/1998.). Vagy egy másik ügyben: „A felvétel napján még a vizsgálatok megkezdése előtt a kivizsgálásba, kezelésbe és a műtétbe beleegyező nyilatkozat önmagában nem alkalmas annak bizonyítására, hogy a felperes az [,,,] előírt, műtét előtti megfelelő tájékoztatást megkapta.” (Legfelsőbb Bíróság Pfv. III. 22.083/1998.)

A tájékoztatás dokumentálására a lázlapon történő feljegyzés semmiképpen nem megfelelő. A bírói gyakorlatban találunk példát arra, amikor az egészségügyi szolgáltató úgy kívánta bizonyítani, hogy a terhes nőt – akinek korábban már volt egy velőcső záródási rendellenesség miatti terhesség-megszakítása – tájékoztatta a célzott labor-, illetve ultrahang vizsgálat szükségességéről, de a beteg abba nem egyezett bele, hogy bemutatta a lázlapon az alábbi szövegű feljegyzést: „genetikára utalva/beteg negálja”. Ez alapján a bíróság nem fogadta el bizonyítottnak a tájékoztatás megtörténtét, és megállapította az alperes kártérítő felelősségét. (Mátészalkai Városi Bíróság 3. P. 21.120/1997.)

Arra vonatkozóan, hogy a vak beteget milyen módon kell tájékoztatni, és ezt hogyan kell dokumentálni, az Eü. tv. sem tartalmaz szabályozást. A bíróság egy ügyben úgy ítélte meg, hogy a tájékoztatás formai szempontból akkor lett volna megfelelő, ha a felperes megfelelő tartalmú tájékoztatására a hozzátartozó jelenlétében került volna sor, aki a tájékoztatás és a műtéthez hozzájáruló nyilatkozaton szereplő információk ismertetésének megtörténtét aláírásával a felperes helyett igazolhatta volna. (Pesti Központi Kerületi Bíróság 31. P. 85.414/2000; Fővárosi Bíróság 56. Pf. 29.376/2003.)

Olyan üggyel is találkozunk, ahol az alperes egészségügyi szolgáltató az ERCP vizsgálat előtt nem íratott alá beleegyező nyilatkozatot a beteggel, de azzal érvelt, hogy a beteg együttműködött a vizsgálattal, és ez önmagában bizonyítja a beleegyezés és tájékoztatás megtörténtét. A bíróság ezt az érvelést nem fogadta el, és megállapította az alperes kártérítő felelősségét: „Abból pedig a megfelelő tájékoztatásra és a betegnek a tájékoztatás alapján történő beleegyezésére következtetni nem lehet, hogy a vizsgálat során tanúsított magatartásával együttműködött az orvossal. A tájékoztatásnak ugyanis nemcsak arra kellett volna kiterjednie, hogy a vizsgálatot konkrétan hogyan végzik, hanem arra is, hogy elmaradása mivel jár, az elvégzése pedig milyen szövődménnyel járhat, illetőleg arra, hogy a vizsgálat előtt a betegnek milyen okból, milyen magatartást kell tanúsítania.” Ebben az ügyben a jogvita azon alapult, hogy a betegnél az ERCP vizsgálatot követően pancreatitis alakult ki, ennek okát a szakértői bizonyítás eredményeképpen abban látta a bíróság, hogy a beteg a vizsgálatot megelőzően zsíros ételeket fogyasztott. A bíróság álláspontja szerint tájékoztatni kellett volna a vizsgálat előtt hétvégére az otthonába bocsátott beteget arról, hogy a zsíros ételek fogyasztásától tartózkodjon, és a tájékoztatás megtörténtét az alperesnek kellett volna bizonyítania. Tekintettel arra, hogy ellentmondó bizonyítékok álltak a rendelkezésre a perben, ezt a bíróság az alperes terhére értékelte (vagyis nem tekintette bizonyítottnak a tájékoztatás megtörténtét, és marasztalta az alperest). (Legfelsőbb Bíróság Pf. III. 25.627/2002/6.)

Egy – fentebb már a kockázatokról való tájékoztatás terjedelmével kapcsolatban idézett – ügyben a Legfelsőbb Bíróság elé olyan beleegyező nyilatkozat került, amelynek a tartalmával szemben kétségek merültek fel. A felperesnél a petefészek eltávolítását tervezték, azonban a műtét során egy érsérülés alakult ki, aminek következtében a méhet is el kellett távolítani. A bizonyítékként becsatolt beleegyező nyilatkozat nyomtatványban azonban egyrészt latinul szerepelt a tervezett beavatkozás megnevezése („hysterect abd.”), ráadásul a műtét előtt – tekitnettel arra, hogy petefészek eltávolítására készültek – nem lehetett előre látni, hogy a méhet is el kell távolítani majd, ezért nagyon aggályos volt, hogy került ez a beavatkozás típus a beteg által a műtétet megelőzően aláírt nyilatkozatra. Mindezek alapján a bíróság azt állapította meg, hogy az alperes nem tudott eleget tenni a bizonyítási kötelezettségének, és a kártérítési felelősségét megállapította. (Legfelsőbb Bíróság Pf. VIII. 25.272/2002/7)

Tartalomjegyzék

Kiadó: Semmelweis Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 331 724 2

Orvostudomány Semmelweis Kiadó könyvei

Az orvosi tevékenység céltudatos, magas fokú szaktudást igénylő, a társadalomtól elválaszthatatlan, jogi jelentőségű, emberi munka. Tárgya az emberi szervezet működésével a legközvetlenebbül és legmélyebben hatol az egyén a személyiség érdekszférájába. Az orvos ténykedéséért mindenkor felelősséggel tartozik. A felelősség általánosságban a társadalom védekezése, a társadalmi érdekekkel ellentétes helyzetekkel, illetve magatartásokkal szemben. Az orvosnak tevékenységét, az orvosi foglalkozás szabályainak megfelelően és ezek alapján kell végezni. Amennyiben foglalkozásának valamely általános vagy írott, akár szakmai akár jogi szabályát megszegi, valamely kötelezettségét egyáltalán vagy nem megfelelő módon teljesíti, illetve jogaival visszaél, felelősséggel tartozik. Az orvosi hivatás gyakorlója a társadalom minden tagjára vonatkozó etikai és jogi normákon túl az orvosi foglalkozásra érvényes normáknak is köteles eleget tenni. Ennek megfelelően az orvos felelőssége etikai, munkajogi, polgári jogi, szabálysértési és büntetőjogi téren áll fenn. Azok ismerete az orvosi működés zavartalanságát biztosító feltételek egyik fontos elemét képezik. Attól függően kerülhet sor egyik vagy másik formájú felelősségre vonásra, hogy a szabályszegés milyen jellegű. Az egyes felelősségi formák különböző érdeksérelmekre vonatkoznak, ezért is eltérő célt szolgálnak. Amennyiben egy cselekmény egyszerre több vagy mindegyik felelősségi rendszert érinti, ugyanazért az egy cselekményért többféle, vagy akár mindegyik felelősségre vonási eljárás is lefolytatható. Az orvosi felelősség összetett kérdéskörének jelentőségét az a tény is adja, hogy azzal egyre gyakrabban foglalkoznak az orvosok, a jogászok és a közvélemény is. A könyv megírásával meghatározó törekvésünk az volt, hogy mindkét tudományágbeli olvasó számára, az egységes szemlélet hangsúlyozásával, szem előtt tartva a gyakorlati igényeket, összefüggő képet adjunk az orvosi felelősségről. A munkánk célja az volt továbbá, hogy eljuttassuk azokat az alapvető jelentőségüket tekintve fontos orvos és jogtudományi ismereteket azokhoz, akik mélyebb érdeklődést mutatnak az orvosi felelősség egyes formáinak elméleti és gyakorlati kérdései iránt, azok formáiról és a hozzájuk kapcsolódó etikai, jogi, illetve szakmai elvárásokról, azok jogkövetkezményeiről.

Hivatkozás: https://mersz.hu/sotonyi-orvosi-felelosseg//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero