Sótonyi Péter (szerk.)

Orvosi felelősség

4.10. Bizonyítási kérdések

A kártérítési eljárások kimenetelét alapvetően meghatározhatja az, hogy a kárfelelősségi tényállás egyes elemeit melyik fél köteles bizonyítani, és milyen módon tehet eleget a bizonyítási kötelezettségének.

A tájékoztatás elmulasztásával kapcsolatos kártérítési igények tárgyalása során fentebb már érintettük röviden a bizonyítási teher szabályait. A magyar jog az exkulpációs (kimentési) felelősségi rendszer talaján áll, ez azt jelenti, hogy a felróhatóság vélelme érvényesül. Vagyis, a jogellenességet, az okozati összefüggést és a kárt a felperesnek kell bizonyítania, de a felróhatóságot nem, ez alól az alperesnek kell kimentenie magát: ha nem tudja magát kimenteni, akkor úgy kel tekinteni, hogy a jogellenes károkozás, amely kárt okozott, egyben felróható is. Ez a szabály alapvetően különbözik a büntetőjogban alkalmazott ártatlanság vélelmének elvétől, hiszen a büntetőjogban a vádhatóságnak kell bizonyítania a bűnösséget, és nem a terheltnek kell kimentenie magát a bűnösség vélelme alól. A polgári jogban ez a fordított szabály elsősorban a kártérítés kompenzációs funkciójának érvényesülését szolgálja, hiszen a felróhatóság (illetve annak hiányának) bizonyításához szükséges eszközök (az egészségügyi szolgáltatók működésével kapcsolatos kártérítési ügyekben tipikusan a dokumentáció) rendszerint az alperes kezében vannak, ha ebben a tekintetben is a felperes lenne a bizonyításra kötelezett, akkor ennek – legalábbis az alperes közreműködése nélkül – nem tudna eleget tenni.

Az egészségügyi szolgáltatók ellen indult kártérítési eljárásokban a bizonyítás legfontosabb elemei a szakértői vélemény és az ellátás során keletkezett dokumentáció vizsgálata. A szakértői vélemény beszerzése azért elengedhetetlen, mert az ellátás standardjának, a gondossági mércének a kérdése, az okozati összefüggés tisztázása szinte minden esetben speciális szakértelmet igényel, de rendszerint szakértői bizonyítást folytat le a bíróság a nem vagyoni kár tekintetében (egészségkárosodás, pszichés károsodás mértéke), vagy a vagyoni károk körében egyes kiadások (élelemfeljavítás stb.) indokoltsága vonatkozásában is. A Pp. 177. §-ának (1) bekezdése szerint, ha a perben jelentős tény vagy egyéb körülmény megállapításához vagy megítéléséhez olyan különleges szakértelem szükséges, amellyel a bíróság nem rendelkezik, a bíróság szakértőt rendel ki. Rendszerint egy szakértőt kell alkalmazni, több szakértőt csak különböző szakkérdések felmerülése esetében lehet kirendelni.

A bíróság szakértőként a szakértői névjegyzékben szereplő igazságügyi szakértőt, szakvélemény adására feljogosított gazdasági társaságot vagy szakértői intézményt rendelhet ki. A szakértői névjegyzéket az Igazságügyi Minisztérium vezeti, és a világhálón is elérhető.

Az, aki általános orvosi végzettséggel rendelkezik, harminchét igazságügyi szakértői szakterületre kérheti a felvételét, ha az adott szakterületnek megfelelő képesítéssel és a képesítés megszerzésétől számított, legalább ötéves szakirányú szakmai gyakorlattal rendelkezik (pl. igazságügyi sebész szakértő, igazságügyi belgyógyász szakértő stb.).

Két olyan szakterület is van, amely esetében már a képzés elsőrendű célja a medicina igazságügyi vonatkozásainak tanítása, ez az igazságügyi orvostan és az igazságügyi pszichiátria, és az egészségbiztosítás, így esetükben a névjegyzékbe történő felvételhez a gyakorlati idő igazolása már nem szükséges [az igazságügyi szakértői szakterületekről, valamint az azokhoz kapcsolódó képesítési és egyéb szakmai feltételekről szóló 9/2006. (II. 27.) IM rendelet].

Igazságügyi szakértői tevékenységet gazdasági társaság is végezhet, ha szerepel a névjegyzékben, és van igazságügyi szakértői tevékenység folytatására feljogosított tagja vagy alkalmazottja. Az igazságügyminiszter azt a társaságot veszi fel a névjegyzékbe, amelyben a tagok több mint 50%-a igazságügyi szakértő. Igazságügyi szakértői tevékenységet a társaság csak azon a szakterületen és azon tagja vagy alkalmazottja végezhet, aki a névjegyzékben az adott szakterületre bejegyzett szakértőként szerepel. A társaság tagja vagy alkalmazottja a szakvéleményt a saját szakmai felelőssége mellett, a társaság nevében adja.

Az igazságügyi szakértői intézmények költségvetési szervek, alapfeladatuk a szakértői kirendelések teljesítése. Az orvostudományi egyetemek igazságügyi orvostani intézetei is szakértői intézményként működnek, azonban ezeknek az intézeteknek az alapfeladatához tartozik az orvosszakértők képzése és továbbképzése is.

Végül a bíróság szakértői véleményt szakértői testülettől is beszerezhet, ha a perben felmerülő szakkérdés két egymástól független szakvélemény előterjesztése után, a kirendelt szakértők személyes meghallgatása során sem tisztázható. Az egészségügyi szolgáltatók tevékenységével kapcsolatos kártérítési ügyekben az Egészségügyi Tudományos Tanács Egészségügyi Területen Működő Igazságügyi Szakértői Testülete adhat szakértői véleményt. A testületnek negyven tagja van, és eseti (három vagy öt tagú) bizottságokban jár el [az egészségügyi területen működő igazságügyi szakértői testület szervezetéről és működéséről 8/2006. (II. 22.) IM rendelet]. A korábban testületi szakértői véleményt adó Igazságügyi Bizottság az igazságügyi szakértői tevékenységről szóló 2005. évi XLVII. törvény hatálybalépésével jogutód nélkül megszűnt. Az Igazságügyi Bizottság ún. felülvéleményt készített, aminek eljárásjogi helyzete vitákra adott okot (ld. alább).

Sajátos eljárásjogi helyzetet foglal el a bizonyítási eszközök sorában a magánszakértői vélemény, vagyis az a szakértői vélemény, amelyet névjegyzékbe bejegyzett igazságügyi szakértő, igazságügyi szakértői intézmény vagy igazságügyi szakértői gazdasági társaság készített, azonban nem a bíróság kirendelésére, hanem valamelyik fél felkérése alapján. Ebben az esetben a szakértőt igénybe vevő fél választja ki a szakértő személyét, ő teszi fel a kérdéseket, és a szakértői díjat is ő fizeti. Ebben az esetben a szakértői díj a felek szabad megállapodásának tárgya, a szakértőt nem köti az igazságügyi szakértők díjazásáról szóló 3/1986. (II. 21.) IM rendeletben foglalt tarifa táblázat.

A magánszakértői véleményt a bíróság nem szakértői véleményként, hanem egyéb bizonyítási eszközként értékeli. Téves azonban az a megközelítés – ahogy a Legfelsőbb Bíróság a fellebbezési eljárásban rámutatott -, amelyet egy, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság ítéletében találunk, hogy a magánszakértői véleményeket csak felperesi előadásokként lehet értékelni, és nem olyan ellentétes orvosszakértői megállapításokként, amelyek a felülvélemény beszerzését indokolták volna. [Legfelsőbb Bíróság Pf. III. 23.837/1997.] A bizonyítékoknak nincs rangsora, a Pp. szabad bizonyítási rendszeréből következően pedig a bíróság bármilyen bizonyítási eszközt igénybe vehet, amely alkalmas a tényállást kiderítésére.

Ugyanakkor adatvédelmi szempontból is alapvetően más szabályok vonatkoznak a magánszakértői véleményre. Míg a felperes beleegyezését vélelmezni kell ahhoz, hogy a bíróság által elrendelt szakértői vizsgálathoz az adatait rendelkezésre bocsátja, addig a magánszakértői vélemény esetében ez nincs így – az adatait csak kifejezett beleegyezése esetén lehet a magánszakértő rendelkezésére bocsátani. Így a bíróság ítéletében megállapította, hogy az alperes (a kórház) megsértette a felperes személyiségi jogát (magántitkát) azzal a magatartásával, hogy a felperes orvosi kezelésére vonatkozó iratokat (a terhességére, gyógykezelésére, a szülés lefolyására és az elhalt magzata boncolására vonatkozó dokumentációt) a felperes felhatalmazása nélkül a magánszakértő részére kiadta. Megállapította továbbá, hogy a magánszakértő is megsértette a felperes személyiségi jogát (magántitkát) azzal a magatartásával, hogy a felperes orvosi kezelésére vonatkozó iratokat átvette, és azok felhasználásával szakvéleményt készített. [Legfelsőbb Bíróság Pfv. III. 20.446/1997. BH1999. 156.]

A bíróság az indokolásban kifejtette, hogy a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvény (Atv.) 1. §-ának (1) bekezdése értelmében – a törvényben meghatározott kivételektől eltekintve – személyes adatával mindenki maga rendelkezhet. Az egészségi állapotra vonatkozó személyes adat olyan különleges adatnak minősül [Atv. 2. § 2/b) pont], amelyet az Eü. tv. rendelkezései is védenek. Az Eü. tv. rendelkezései alapján az orvost és az egészségügyi szakdolgozót a beteg gyógykezelésének befejezése után is köti a titoktartás, és ez alól csak abban az esetben ad felmentést, ha a beteg vizsgálatára és gyógykezelésére vonatkozó adatokat büntető- és polgári ügyben a rendőrség, ügyészség, a bírósági vagy az igazságügyi orvos szakértő a gyógyintézettől írásban megkéri. Az Atv. 3. §-ának (5) bekezdése szerint az érintett kérelmére indult eljárásban a szükséges adatainak kezeléséhez való hozzájárulást vélelmezni kell. Ezeknek a rendelkezéseknek az értelmében tehát a kórház ellen, a gyógykezeléssel összefüggésben indított kártérítési eljárásban abból kell kiindulni, hogy az eljárást kezdeményező személy hozzájárult a gyógykezelésére vonatkozó adatoknak a per keretei között való felhasználásához. Ez kiterjed arra is, hogy ezeket az adatokat az eljárás szabályai szerint az érintett felek, valamint a bíróság által kirendelt igazságügyi szakértő megismerje, ez utóbbi azok felhasználásával szakvéleményt adjon. Az azonban a bíróság álláspontja szerint már nem következik, hogy ezeket az adatokat a felperes hozzájárulása nélkül az alperes kiadhatja az általa megbízott magánszakértőnek magánszakértői vélemény elkészítése céljából. Ez a megbízás a per keretein kívül esik, ezért ehhez az adattovábbításhoz az érintett hozzájárulása szükséges (Atv. 2. § 5. pont).

Ugyanakkor abban az esetben, ha az egészségügyi dokumentációt megfosztják a személyazonosító adatoktól, akkor az már kiadható a beteg hozzájárulása nélkül a magánszakértő részére. Egy másik ügyben ezt állapította meg a Legfelsőbb Bíróság, és figyelmen kívül hagyta azt a felperesi érvelést, hogy az egészségügyi adatok személyazonosító adatok nélkül sem továbbíthatók az érintett hozzájárulásának hiányában. [Legfelsőbb Bíróság Pf. III. 23.352/1998.]

Azonban abban az esetben, amikor úgy fosztották meg a dokumentációt a személyazonosító adatoktól (filctollal áthúzás), hogy az áthúzás ellenére a felperes adatai olvashatók voltak, a bíróság megállapította a felperes magántitokhoz fűződő jogának megsértését. [Gyöngyösi Városi Bíróság 5. Pf. 21.156/ 1996, Heves Megyei Bíróság 2. Pf. 21.481/ 1999.]

Viszonylag ritkán fordul elő, hogy a bíróság nem fogadja el a kirendelt szakértő véleményét. A leggyakoribb eset az, amikor a műtéti kockázat fogalomkörét ítéli meg eltérően a bíróság. A magyar bírói gyakorlat talán a legkövetkezetesebben az idegentest testüregben maradásának jogi minősítése terén tért el a szakértői véleménytől. Ebben a tárgykörben viszonylag korán, már a hetvenes évekből találunk olyan ítéleteket, amelyeknél a bíró a jogi felróhatóságot és a szakértő által megadott műtéti kockázat fogalmától eltérően definiálta.

De más esetekben is találkozunk ezzel, így például abban az ügyben, ahol a csípőprotézis műtét során a jobboldali combcsont átfúródása miatt (a protézisszár behelyezése nem a megfelelő irányban történt, a combcsont kéregállományát átütötték, és a protéziszárat 2/3 részben az izomban helyezték el) a betegnél idegbénulás alakult ki. Az orvosszakértői vélemény szerint a combcsontnak a protézis szárával történő átfúródása és az ennek következtében előállt ülőideg bénulás a műtéti kockázat körébe tartozó szövődmény. Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint az idegbénulás az orvostudomány jelenlegi állásának nem megfelelő műtéti technika következménye, amely kellő körültekintés esetén elkerülhető lett volna. Ez a bíróság álláspontja szerint ugyanis nem orvosszakértői, hanem jogkérdés. „Annak eldöntése ugyanis hogy az alperes felelős-e a bekövetkezett kárért, vagy az olyan műtéti szövődménynek tekintendő, amely a felperes kockázatviselési körébe tartozik, olyan jogkérdés, amelynek megítélése a bíróság feladata”.

A bíróság itt is kifejtette, hogy nem vonható a műtéti kockázat körébe az olyan orvosi tevékenység és magatartás, amely a jogi megítélés szempontjából felróható magatartásnak minősül. A műtét során olyan sérülés okozása, amely a legnagyobb gondosság és körültekintés mellett elkerülhető lett volna, orvosi műhibának, jogi szempontból felróható károkozásnak minősül. A másodfokon eljárt bíróság elfogadta a műtéti kockázatra alapított érvelést, de a Legfelsőbb Bíróság végül az első fokon eljárt bíróság döntését tartotta fenn hatályában. [Pécsi Városi Bíróság 6.P.21 186/1992; Legfelsőbb Bíróság Pfv. VI. 21 162/1995.]

Olyan esetre is találunk példát, amikor a bíróság nem fogadja el sem a szakértői vélemény, sem pedig az ETT IB végkövetkeztetéseit, így csak a szakértői vélemény leíró részére hagyatkozik, és maga von le következtetéseket abból. Így járt el a bíróság abban az ügyben, ahol bokatörés műtéti megoldását követő szeptikus szövődmény alakult ki, következményes mozgásbeszűküléssel, krónikus gyulladásos elváltozásokkal, csont és lágyrész zsugorodással, de ezt a szakértői vélemények a műtéti kockázat körébe tartozónak tekinteték. A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint a szakértői vélemény, valamint a szükségesnek tartott felülvizsgálat során beszerzett igazságügyi felülvélemény a bizonyítékok közül csupán egy-egy adatnak minősülnek, amelyet a bíróság a bizonyítás egyéb adataival együtt értékel. A bíróság a felülvéleményben feltárt tényeket és orvosi megállapításokat felhasználta, azonban annak eldöntése, hogy az alperes eljárása a legnagyobb gondosság és körültekintés követelményének megfelel-e a bíróság – és nem a szakértő – feladata. [Legfelsőbb Bíróság Pfv. III. 20.949/1999.] „A felülvélemény is csupán a bizonyítékok egyike, nem jelent különös és döntő bizonyítékot, és a perben az egyéb bizonyítékokkal együtt mérlegelendő.” [Legfelsőbb Bíróság Pf. III. 25.412/2001.]

Ugyanakkor ezzel ellentétes állásponttal is találkozhatunk: „A szakértői vélemény önmagában valóban nem köti a bíróságot, a szakértői bizonyítás körében is vizsgálhatja a bíróság, hogy a perben meghallgatott szakértő véleménye meggyőző-e, megalapozott-e és más szakértő véleményével összevetve elfogadható-e. A felülvélemény azonban minőségileg más szintet jelent a bizonyítékok rendszerében a bizonyítóerő szempontjából. A szabad mérlegelési jog, azaz a felmerült bizonyítékok egybevetése, maguk összességében való értékelése és meggyőződés szerinti elbírálása nem alkalmazható azokban a jogvitákban, amelyek megítéléséhez különleges szakértelem szükséges, és ezzel a bíróság nem rendelkezik (BH. 1993/11/683. számú eseti döntés). A felülvéleménnyel érintett kérdés olyan speciális szakkérdés, amelyben a bíróság az orvosszakértői testület által elfoglalt álláspontot nem hagyhatja figyelmen kívül, nem teheti félre, azzal ellentétes tartalmú megállapítást nem tehet, eltérő következtetéseket nem vonhat le, miután ahhoz megfelelő szakértelemmel nem rendelkezik. Elvileg nem zárható ki, hogy valamely okból egy igazságügyi felülvélemény figyelmen kívül hagyható a tényállás megállapítása során, azonban ezt a bíróságnak tüzetesen meg kell indokolnia, és erre csak olyan szilárd, minden kétséget kizáró tények, szakmai ismeretek és következtetések adnak lehetőséget, amely még a laikusok számára is egyértelművé teszik a felülvélemény ténybeli és szakmai megalapozatlanságát, tarthatatlanságát.” (Szegedi Ítélőtábla Pf. 3. 20.279/ 2005/7)

Arra is találunk példát a bírói gyakorlatban, hogy a bíróság az ítélkezése alapjául sem a kirendelt szakértő, sem az ETT IB felülvéleményét nem fogadta el, hanem az ítéletet túlnyomórészt a felperesi magánszakértő véleményében foglaltakra alapította. Tekintettel arra, hogy a bíróság alaposan, részletesen megindokolta, hogy az egyes részletkérdések tekintetében miért találta részben iratellenesnek, és részben ellentmondásosnak a kirendelt szakértő, illetve az ETT IB véleményét, a jogerős közbenső ítéletet a Legfelsőbb Bíróság is fenntartotta hatályában. [Pesti Központi Kerületi Bíróság 31.P.85.524/1995; Fővárosi Bíróság 41. Pf. 21.859/1998; Legfelsőbb Bíróság Pfv. III. 20.366/2000.]

Az ellátás során keletkezett egészségügyi dokumentáció is rendkívül fontos bizonyítási eszköz. Jogszabály határozza meg, hogy az egészségügyi dokumentációnak milyen elemeket kell tartalmaznia (Eütv. 136. §), és hogyan kell azt kezelni, mennyi ideig kell megőrizni, tárolni, ki tekinthet be a dokumentációba, kinek lehet róla másolatot kiadni (az egészségügyi és a hozzájuk kapcsolódó személyes adatok kezeléséről és védelméről szóló 1997. évi XLVII. törvény, Eaktv.).

Az egészségügyi dokumentáció jogszabályok szerinti elkészítése és kezelése az egészségügyi szolgáltató feladata. Az Eaktv. 7. §-ának (3) bekezdése szerint a beteg jogosult tájékoztatást kapni a gyógykezeléssel összefüggésben történő adatkezelésről, a rá vonatkozó egészségügyi és személyazonosító adatokat megismerheti, az egészségügyi dokumentációba betekinthet, valamint azokról – saját költségére – másolatot kaphat. Ha az érintett meghalt, akkor a hozzátartozók jogosultak a dokumentáció megismerésére. Egy ezzel kapcsolatos ítéletében a bíróság megállapította, hogy személyhez fűződő jogot sért az, ha a kórház nem adja ki a hozzátartozóknak kérésére az elhalt egészségügyi dokumentációját. [Legfelsőbb Bíróság Pfv. III. 20.664/1999.]

A bírói gyakorlat nagyjából egységesnek tűnik abban hogy a hiányos dokumentációt nem lehet a felperes terhére értékelni, hiszen nem a felperes, hanem az alperes kezében van a dokumentáció, és ha az hiányos, akkor ez az ő mulasztásaként értékelendő [Legfelsőbb Bíróság Pf. III. 25.717/2000; Fővárosi Bíróság 56. Pf. 27.148/1999.].

Fontos, hogy a dokumentáció hiányossága még abban az esetben is az alperes terhére értékelendő, ha a bizonyítási teher szabályai szerint nem ő a bizonyításra kötelezett. Így döntött a bíróság abban az ügyben, ahol a magnézium túladagolás tényét a jogellenesség körében értékelte (tehát a felperest terhelte a bizonyítási teher). A dokumentáció nem tartalmazott adatokat az alkalmazott magnézium mennyiségére vonatkozóan, a Bíróság ezt az alperes terhére értékelte: „A kórházban a beteg gyógykezelése, illetőleg műtétje során a kezelőorvosok által tanúsított szakmai szabályszegések bizonyítása, különösen a beteg halálát követően a hozzátartozók részéről a bizonyítás (miután nem részeseik közvetlenül az eseményeknek és megfelelő szakértelemmel sem rendelkeznek) különösen nagy terhet ró a károsultakra, arra is tekintettel, hogy a hozzátartozók végső soron kizárólag a kezelőorvosok nyilatkozatai, illetőleg a kórház által felvett orvosi dokumentációk alapján állapíthatják meg, hogy mi történt. Ezért a bizonyítás lehetősége és a bizonyítási teher értékelése körében kiemelkedő jelentősége van annak, hogy az orvosi dokumentációk mit tartalmaznak, azok az orvosok tevékenységére vonatkozóan milyen megállapításokat tesznek, és ezen dokumentumok szakértői vizsgálata mennyiben lehetséges. […] Az alperes – aki vitatta a magnézium túladagolás tényét – a legkézenfekvőbben azzal zárhatta volna ki e tény valóságát, hogy a kezelőiratok alapján bizonyítja az adagolt magnézium mennyiségét. A kezelőiratok alapján azonban ez nem állapítható meg. E kérdés eldöntése során ügydöntő jelentősége van annak, hogy a szakértő az adagolt magnézium mennyiségét tekintve szakértői megállapítást nem tudott tenni, végső soron a bíróságra […] A fentiekből viszont kizárólag az a következtetés vonható le, hogy a felpereseket az állított tény bizonyíthatóságától a felróhatóan hiányosan és ellentmondásosan vezetett iratok elzárták. Ezért nem róható a felperesek terhére az, hogy a magnézium túladagolás ténye a kezelőlap alapján teljes bizonyossággal nem állapítható meg.” Legfelsőbb Bíróság Pfv. X. 22.254/2000/6

Egy másik ügyben az okozati összefüggés megítéléséhez lett volna szükség a megfelelő dokumentációra, azonban ez nem állt rendelkezésre, és a bíróság a bizonytalanságot itt is az alperes terhére értékelte. Ebben az ügyben Klebsiella fertőzés alakult ki a koraszülöttnél, és arról kellett dönteni, hogy az agykárosodás kialakulásában mennyiben játszott szerepet a fertőzés, és mennyiben a koraszülöttség. A bíróság megállapította, hogy „Az agykárosodás fennállását – a fertőzésre is tekintettel – kellő körültekintéssel kellett volna vizsgálnia az alperesnek. E körben az orvosi dokumentáció hiányos, a ténylegesen elvégzett vizsgálati módokat nem tartalmazza, így nem állapítható meg, hogy a szükséges és indokolt vizsgálatokat elvégezték és milyen terápiát alkalmaztak. Emiatt az agyi károsodás eredete egyértelműen nem állapítható meg, de a bizonytalansági tényezők az alperes terhére esnek. A felülvélemény szerint az agyvérzés a sepsis következtében is kialakulhatott, ezért mindezeket értékelve a fertőzés és az agyi károsodás között is megállapítható az okozati összefüggés és az alperes a felelősség alól e körben sem mentette ki magát.” (Legfelsőbb Bíróság Pfv. III. 20.602/2001/5)

Egy másik ítéletben szintén az alperes terhére értékelte a bíróság azt, hogy nem tisztázták kellőképpen az újszülött halálának okát. Ebben az ügyben a magzat méhen belül fertőződött, és a szülést követően röviddel meghalt: „E körben a felperesek helytállóan hivatkoztak arra, hogy az okok feltárásának elmaradása is az alperes mulasztása volt, amely körülmény a felperesek terhére nem értékelhető.” (Legfelsőbb Bíróság Pf. III. 25.717/2000/7)

Egy másik ügyben is döntő jelentőségű volt az alperes marasztalásakor, hogy nem lehetett utólag bizonyítani a beteg állapotát, illetve állapotának változását. Ebben az esetben akut has diagnózissal szállították a beteget a sebészetre, azonban késedelmesen került sor a has feltárására, a betegnél a gyomorperforáció következtében hashártyagyulladás alakult ki, és elhunyt. A bíróság jogerős ítéletében marasztalta az alperest, az alperesnek azt a kimentési kísérletét, hogy a beteg tünetei nem tették szükségessé az azonnali műtétet, de szoros megfigyelés alatt tartották a beteget, azért utasította el, mert „A beteg úgynevezett „szoros megfigyelés”-éről néhány soros, a beteg állapotának nyomon követésére alkalmatlan dokumentáció áll rendelkezésre”. (Fővárosi Ítélőtábla Pf. 7. 20.135/2005/4)

A megfelelő dokumentáció tehát a legfontosabb védekezési eszköz az alperesi oldalon, a dokumentációs kötelezettség elmulasztása olyan esetben is marasztaláshoz vezethet, amikor a jogszabályoknak megfelelő tartalommal elkészített dokumentációval az alperesnek jó esélye lett volna arra, hogy mentesül a felelősség alól.

Tartalomjegyzék

Kiadó: Semmelweis Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 331 724 2

Orvostudomány Semmelweis Kiadó könyvei

Az orvosi tevékenység céltudatos, magas fokú szaktudást igénylő, a társadalomtól elválaszthatatlan, jogi jelentőségű, emberi munka. Tárgya az emberi szervezet működésével a legközvetlenebbül és legmélyebben hatol az egyén a személyiség érdekszférájába. Az orvos ténykedéséért mindenkor felelősséggel tartozik. A felelősség általánosságban a társadalom védekezése, a társadalmi érdekekkel ellentétes helyzetekkel, illetve magatartásokkal szemben. Az orvosnak tevékenységét, az orvosi foglalkozás szabályainak megfelelően és ezek alapján kell végezni. Amennyiben foglalkozásának valamely általános vagy írott, akár szakmai akár jogi szabályát megszegi, valamely kötelezettségét egyáltalán vagy nem megfelelő módon teljesíti, illetve jogaival visszaél, felelősséggel tartozik. Az orvosi hivatás gyakorlója a társadalom minden tagjára vonatkozó etikai és jogi normákon túl az orvosi foglalkozásra érvényes normáknak is köteles eleget tenni. Ennek megfelelően az orvos felelőssége etikai, munkajogi, polgári jogi, szabálysértési és büntetőjogi téren áll fenn. Azok ismerete az orvosi működés zavartalanságát biztosító feltételek egyik fontos elemét képezik. Attól függően kerülhet sor egyik vagy másik formájú felelősségre vonásra, hogy a szabályszegés milyen jellegű. Az egyes felelősségi formák különböző érdeksérelmekre vonatkoznak, ezért is eltérő célt szolgálnak. Amennyiben egy cselekmény egyszerre több vagy mindegyik felelősségi rendszert érinti, ugyanazért az egy cselekményért többféle, vagy akár mindegyik felelősségre vonási eljárás is lefolytatható. Az orvosi felelősség összetett kérdéskörének jelentőségét az a tény is adja, hogy azzal egyre gyakrabban foglalkoznak az orvosok, a jogászok és a közvélemény is. A könyv megírásával meghatározó törekvésünk az volt, hogy mindkét tudományágbeli olvasó számára, az egységes szemlélet hangsúlyozásával, szem előtt tartva a gyakorlati igényeket, összefüggő képet adjunk az orvosi felelősségről. A munkánk célja az volt továbbá, hogy eljuttassuk azokat az alapvető jelentőségüket tekintve fontos orvos és jogtudományi ismereteket azokhoz, akik mélyebb érdeklődést mutatnak az orvosi felelősség egyes formáinak elméleti és gyakorlati kérdései iránt, azok formáiról és a hozzájuk kapcsolódó etikai, jogi, illetve szakmai elvárásokról, azok jogkövetkezményeiről.

Hivatkozás: https://mersz.hu/sotonyi-orvosi-felelosseg//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero