Sótonyi Péter (szerk.)

Orvosi felelősség

6.1.2.2. A büntetőjogi szabályozással szembeni követelmények

Amennyiben a jogalkotó úgy dönt, hogy valamely életviszonyt a büntetőjog eszközével kíván szabályozni, meglehetősen szűkre szabott keretek között valósíthatja meg az akaratát.

A büntetőhatalom ugyanis egyrészt a büntető jogszabályok megalkotásában, másrészt e szabályok alkalmazásában, azaz a bűnüldözésben nyilvánul meg.

Az állami büntetőhatalom azonban demokratikus jogállamokban nem korlátok nélküli, nem határtalan.

Korlátját képezik egyrészt az Alkotmányban foglalt szabályok és elvek, másrészt pedig a nemzetközi kötelezettségek, illetve az emberi jogok.1

Alkotmányos jogállamban az államnak nincs és nem lehet korlátlan büntető hatalma. Mégpedig azért nem, mert maga a közhatalom sem korlátlan. Az alkotmányos alapjogok és alkotmányos védelmet élvező szabadságok miatt a közhatalom csak alkotmányos felhatalmazással és alkotmányos indokkal avatkozhat be az egyén jogaiba és szabadságába.2

Rendkívül lényeges, hogy a büntetőjogi szabályozás a fentebb ismertetett emberi jogoknak megfeleljen, illetve a jogállamiság eszméje ne szenvedjen csorbát.

Az Alkotmánybíróság a 21/1996. (V.17.) AB határozatában kimondta, hogy a bűncselekmények meghatározása ugyan törvényhozói kompetencia és így a demokratikus többségi vélemény érvényesülésének tere, kivételes esetekben azonban itt is érvényesülhet az alkotmánybírósági kontroll.

Azt, hogy a büntetőjogi szabályozás megfelel az Alkotmánynak, alkotmányos büntetőjognak nevezzük.

Az alkotmányos büntetőjog posztulátumait pedig az Alkotmánybíróság több határozatában találhatjuk meg.

A 11/1992. (III.5.) AB határozatban az Alkotmánybíróság leszögezte, hogy alkotmányos jogállam a jogsértésekre csak jogállami módon reagálhat. A jogállam jogrendje pedig senkitől sem tagadhatja meg a jogállami garanciákat. Ezek ugyanis alapjogként mindenkit megilletnek. Jogállami értékrend alapján jogállami garanciák mellőzésével még igazságos követelés sem érvényesíthető. Az igazságosság és az erkölcsi indokoltság lehet ugyan motívuma a büntetendőségnek, a büntetést érdemlőségnek, de a büntethetőség jogalapjának alkotmányosnak kell lennie.

A jogbiztonság – az Alkotmánybíróság értelmezésében – az államtól és elsősorban a jogalkotótól azt várja el, hogy a jog egésze, egyes részterületei és egyes szabályai is világosak, egyértelműek, hatásukat tekintve kiszámíthatóak és a norma címzettjei számára a büntetőjogban is előre láthatóak legyenek.

A kiszámíthatóság és előreláthatóság elvéből a büntetőjogban közvetlenül is levezethető a visszamenőleges hatály tilalma, valamint az analógia alkalmazási tilalma.3

Az Alkotmány 8. § (1) és (2) bekezdése a büntetőjoggal szembeni alkotmányossági követelményekre is irányadó szabály.

Eszerint a Magyar Köztársaság elismeri az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogait, ezek tiszteletben tartása és védelme az állam elsőrendű kötelessége. Az Alkotmány fontos előírása, hogy „az alapvető jogokra és kötelességekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg, alapvető jog lényeges tartalmát azonban nem korlátozhatja”.

Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint alapjog és szabadság tartalma törvénnyel csak más alapjog, vagy alkotmányos érték védelme érdekében, elkerülhetetlen esetben, a szükséges mértékben és arányos módon korlátozható.

A büntetőjog tilalmai és előírásai, különösen pedig a büntetések mind alapjogot vagy alkotmányosan védett jogot és értéket érintenek. A törvénnyel történő elkerülhetetlen, szükséges és arányos korlátozás az alapja és alkotmányos értelme a büntetőjogi büntetés (a büntetőjogi beavatkozás) olyan magyarázatának, hogy az végső eszköz a jogkövetkezmények között.4

A büntetőjog tehát a jogi felelősségi rendszerben az ultima ratio.

Társadalmi rendeltetése, hogy a jogrendszer egészének szankciós zárköve legyen.

A büntetőjogi szankció, a büntetés szerepe és rendeltetése a jogi és erkölcsi normák épségének fenntartása akkor, amikor már más jogágak szankciói nem segítenek.5

Az alkotmányos büntetőjogból fakadó tartalmi követelmény, hogy a törvényhozó a büntetendő magatartások körének meghatározásakor nem járhat el önkényesen. Valamely magatartás büntetendővé nyilvánításának szükségességét szigorú mércével kell megítélni: a különböző életviszonyok, erkölcsi és jogi normák védelmében az emberi jogokat és szabadságokat szükségképpen korlátozó büntetőjogi eszközrendszert csak a feltétlenül szükséges esetben és arányos mértékben indokolt igénybe venni, akkor, ha az alkotmányos vagy az Alkotmányra visszavezethető állami, társadalmi, gazdasági célok, értékek megóvása más módon nem lehetséges.6

A 30/1992 (V.26.) AB határozat szerint az állam akkor nyúlhat az alapjog korlátozásának eszközéhez, ha másik alapvető jog és szabadság védelme vagy érvényesülése, illetve egyéb alkotmányos érték védelme más módon nem érhető el. Az alapjog korlátozásának alkotmányosságához tehát önmagában nem elegendő, hogy az másik alapjog vagy szabadság védelme vagy egyéb alkotmányos cél érdekében történik, hanem szükséges, hogy megfeleljen az arányosság követelményeinek: az elérni kívánt cél fontossága és az ennek érdekében okozott alapjogsérelem súlya megfelelő arányban legyen egymással. A törvényhozó a korlátozás során köteles az adott cél elérésére alkalmas legenyhébb eszközt alkalmazni. Alkotmányellenes a jog tartalmának korlátozása, ha az kényszerítő ok nélkül, önkényesen történik, vagy ha a korlátozás súlya az elérni kívánt célhoz képest aránytalan.7

Alkotmányos jogállamban a büntetőjog nem pusztán eszköz, hanem értéket véd és maga is értékeket hordoz: az alkotmányos büntetőjogi elveket és garanciákat. A büntetőjog a büntetőhatalom gyakorlásának törvényes alapja és egyúttal az egyéni jogok védelmének szabadságlevele is.8

A büntetőjogi szabályozás alkotmányosságának elve tehát az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a következőket jelenti:

Az Alkotmány 8. § (1) és (2) bekezdése megköveteli, hogy törvény és ne alacsonyabb szintű jogforrás határozza meg a büntetendő cselekményeket (a büntetendőséget) és azok büntetését (a büntetéssel fenyegetést).
A bűncselekménnyé nyilvánításnak és büntetéssel fenyegetésnek alkotmányos indokon kell alapulnia: szükségesnek, arányosnak és végső soron igénybevettnek kell lennie.
A büntetőjog csak akkor jöhet szóba lehetséges szabályozóként, ha más jogi eszközök elégtelennek bizonyultak (ultima ratio).

A büntetőjognak az orvosi tevékenységgel kapcsolatos szerepét taglaló AIDP kongresszuson kiemelték, hogy a büntetőjog alkalmazásának lehetősége vonatkozásában annak ultima ratio szerepét kell hangsúlyoznunk.

Először is a kérdéses magatartás társadalomra veszélyességéről és büntetendőségéről kell meggyőződnünk.

Másodszor a büntetőjogi eszközöknek a költség-haszon teszten is keresztül kell menniük összehasonlítva más jogi eszközökkel.

Az ülésre készített nemzeti jelentések is a büntetőjog kisegítő jellegét hangsúlyozták.9 Volt olyan álláspont, amely szerint, amennyiben a büntetőjog használható is, akkor is csak arra, hogy engedélyezési eljárást szabályozzon. A büntetőjogi szabályozás legkedvezőbb módja az volna, ha nem közvetlenül kriminalizálna egyes magatartásokat, hanem az egyes megengedett magatartások megsértésének szabályozására szolgálna (pl. adatszolgáltatás elmulasztása). Az európai körképet megtekintve leszögezhetjük, hogy azon országokban, ahol létezik közigazgatási büntetőjog, a büntetőjog helyett a közigazgatási büntető rendelkezések alkalmazása lenne a kívánatos. Szintén figyelembe kell vennünk, hogy nemcsak a materiális sértő, hanem a – konkrét, absztrakt és vélelmezett – veszélyeztetési tényállások alkotására is kiterjedhet a büntetőjogi szabályozás.10 Összefoglalva: Az orvosi tevékenység büntetőjoggal történő szabályozása kapcsán tehát rendkívül fontos és lényeges, hogy a büntetőjogi fenyegetettség csak végső eszköz lehet. Azaz a büntetőjog csak racionális megfontolásokon alapuló végső szankcionáló eszközként vetődhet fel, amelynek zsinórmértéke a kérdéses magatartás társadalomra veszélyessége.11 Alternatíva lehet ebben az orvosi tevékenység hatékony közigazgatási felülvizsgálata.12

1	Nagy–Tokaji, A magyar büntetőjog általános része, Korona Kiadó, Budapest, 1998, 23–25.
2	11/1992 (III.5.) AB határozat
3	Ibid.
4	Ibid.
5	30/1992 (V.26.) AB határozat
6	Ibid.
7	Ibid.
8	Ibid.
9	Raimo Lahti, op.cit., 1987, 611.
10	Ibid., 612.
11	Kovács–Németh–Gellér, Az egészségügyi beavatkozás, az orvostudományi kutatás rendje és az egészségügyi önrendelkezés elleni bűncselekmények szabályozása az új büntető törvénykönyvben, In: Büntetőjogi Kodifikáció, 2005/I., 10.
12	Lahti, op.cit., 1987, 1338.

Tartalomjegyzék

Kiadó: Semmelweis Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 331 724 2

Orvostudomány Semmelweis Kiadó könyvei

Az orvosi tevékenység céltudatos, magas fokú szaktudást igénylő, a társadalomtól elválaszthatatlan, jogi jelentőségű, emberi munka. Tárgya az emberi szervezet működésével a legközvetlenebbül és legmélyebben hatol az egyén a személyiség érdekszférájába. Az orvos ténykedéséért mindenkor felelősséggel tartozik. A felelősség általánosságban a társadalom védekezése, a társadalmi érdekekkel ellentétes helyzetekkel, illetve magatartásokkal szemben. Az orvosnak tevékenységét, az orvosi foglalkozás szabályainak megfelelően és ezek alapján kell végezni. Amennyiben foglalkozásának valamely általános vagy írott, akár szakmai akár jogi szabályát megszegi, valamely kötelezettségét egyáltalán vagy nem megfelelő módon teljesíti, illetve jogaival visszaél, felelősséggel tartozik. Az orvosi hivatás gyakorlója a társadalom minden tagjára vonatkozó etikai és jogi normákon túl az orvosi foglalkozásra érvényes normáknak is köteles eleget tenni. Ennek megfelelően az orvos felelőssége etikai, munkajogi, polgári jogi, szabálysértési és büntetőjogi téren áll fenn. Azok ismerete az orvosi működés zavartalanságát biztosító feltételek egyik fontos elemét képezik. Attól függően kerülhet sor egyik vagy másik formájú felelősségre vonásra, hogy a szabályszegés milyen jellegű. Az egyes felelősségi formák különböző érdeksérelmekre vonatkoznak, ezért is eltérő célt szolgálnak. Amennyiben egy cselekmény egyszerre több vagy mindegyik felelősségi rendszert érinti, ugyanazért az egy cselekményért többféle, vagy akár mindegyik felelősségre vonási eljárás is lefolytatható. Az orvosi felelősség összetett kérdéskörének jelentőségét az a tény is adja, hogy azzal egyre gyakrabban foglalkoznak az orvosok, a jogászok és a közvélemény is. A könyv megírásával meghatározó törekvésünk az volt, hogy mindkét tudományágbeli olvasó számára, az egységes szemlélet hangsúlyozásával, szem előtt tartva a gyakorlati igényeket, összefüggő képet adjunk az orvosi felelősségről. A munkánk célja az volt továbbá, hogy eljuttassuk azokat az alapvető jelentőségüket tekintve fontos orvos és jogtudományi ismereteket azokhoz, akik mélyebb érdeklődést mutatnak az orvosi felelősség egyes formáinak elméleti és gyakorlati kérdései iránt, azok formáiról és a hozzájuk kapcsolódó etikai, jogi, illetve szakmai elvárásokról, azok jogkövetkezményeiről.

Hivatkozás: https://mersz.hu/sotonyi-orvosi-felelosseg//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero