Sótonyi Péter (szerk.)

Orvosi felelősség

6.1.3. Az orvosi tevékenység büntetőjogi szabályozásának általános jellemzői

Az orvos büntetőjogi felelősségének a Btk.-beli szabályozása nem újkeletű. A Btk. 1978-as megalkotását követően voltak olyan tényállások, amelyek – többek között – az orvosi tevékenységre is alkalmazhatóak voltak. Mindenekelőtt megjegyzendő, hogy vannak olyan orvosi beavatkozások, amelyek valamely tradicionális bűncselekménynek minősülnének, amennyiben a beavatkozás jogszerűségét nem tekintenénk igazoltnak. Klasszikus iskolapélda erre, amikor az orvos vakbélműtétet, vagy éppen végtagamputációt hajt végre, hogy ezzel megmentse a beteg életét. A laikus nem gondolja, hogy ezekben az esetekben tulajdonképpen formálisan a maradandó fogyatékosségot okozó testi sértés tényállásába ütköztethető az orvos tevékenysége, hiszen magatartása következtében a beteg valamely szervét, szövetét avagy képességét véglegesen elveszíti. Mégsem lesz e beavatkozásoknak büntetőjogi következménye, mert nem tartjuk társadalmilag károsnak, illetve valamely más büntethetőségi akadály fennálltát hozzuk fel mentségül.

Azaz az orvosi tevékenység büntetőjogi szabályozásának egyik legfontosabb jellemzője, hogy bármely beavatkozás, amely a testi épség sérelmével jár, formálisan bűncselekményt valósít meg, és beleillik valamely Különös Részi tényállásba. Ennek ellenére materiális értelemben nem veszélyes a társadalomra, mert igazolásaként azt tartjuk, hogy a gyógyítás nem káros, hanem hasznos tevékenység.

A Btk. Általános Részében a büntethetőségi akadályok között egyedül a végszükségnek a Btk. 30. §-ában rögzített szabályai vehetőek figyelembe az orvosi tevékenység kapcsán. Ez azonban nem jelenti azt, hogy pusztán e büntethetőségi akadály szolgálna a beteg testi integritásának megsértése igazolásául.

A Btk. 10. § (1) bekezdése szerint a bűncselekmény szándékosan vagy – ha a törvény a gondatlan elkövetést is bünteti – gondatlanságból elkövetett cselekmény, amely veszélyes a társadalomra, és amelyre a törvény büntetés kiszabását rendeli.

A Btk.-ban meghatározott büntethetőségi akadályok klasszikusan két csoportra oszthatók: a büntethetőséget kizáró, illetve a büntethetőséget megszüntető okokra.

A büntethetőséget kizáró ok fennállása esetén nem jön létre bűncselekmény, mert a kizáró ok valamely olyan fogalmi elem hiányára utal, amely a Btk. 10. §-ában meghatározott bűncselekmény fogalomban volna megtalálható. Így léteznek materiális jogellenességet, vagy más néven társadalomra veszélyességet kizáró okok, illetve bűnösséget kizáró okok.

Az orvosi tevékenység igazolásául szolgáló büntethetőséget kizáró okok kivétel nélkül a társadalomra veszélyességet, azaz a jogellenességet kizáró okok között találhatóak.

A Btk. azonban a jogellenességet kizáró okok közül csak néhányról rendelkezik.

A jogellenességet kizáró okok típusai jogforrási szempontból a következő csoportokba sorolhatók:

a Btk.-ban, illetve más törvényekben szabályozott jogellenességet kizáró okok;
1. a Btk. Általános Részében szabályozott általános jellegű okok (jogos védelem; végszükség)
2. a Btk. Különös Részében szabályozott speciális okok;
3. az anyagi büntetőjogon kívül más törvényekben szabályozott körülmények;
sem a Btk.-ban, sem más törvényben nem szabályozott kizáró okok.

A 2.) csoportba sorolt okok legfőbb jellemzője az, hogy ismertek és elismertek, de tételes jogilag sem a büntetőjogban, sem más jogágban nincsenek jogi normába foglalva. „Ezeket emiatt íratlan vagy törvény fölötti kizáró okokként jelölik általában.”1 Ezek jogforrásául a szokásjog szolgál.

A jogellenességet kizáró okok alapvető kérdése az, hogy a jogellenességet miért kell vizsgálni még akkor is, ha a cselekmény tényállásszerűsége megállapítható. A jogellenesség kizárása abból következik, hogy a jogrend nemcsak tilalmakból épül fel, hanem megengedő normákat is ismer, amelyek a tilalmakat egzaktan meghatározott előfeltételek mellett megszüntetik. Ezek a megengedő normák a jogellenes tényállással szemben érvényesülnek és hatnak. Ha valamely jogellenességet kizáró ok (sértett beleegyezése) fennáll, a jogellenességi törvényi tényállásban tartalmazott tilalmi norma az egyes esetre vonatkozó jogi kötelezettség nem hatályosul.

A jogellenességet kizáró okok hátterét Nagy Ferenc szegedi jogászprofesszor a következőképpen fogalmazta meg egyik tanulmányában: „A jogellenességre vonatkozó ítélet két gondolaton alapul: egyrészt a cselekmény tényállásszerűségének, másrészt annak vizsgálatán, hogy jogellenességet kizáró ún. jogigazoló ok fennforogásáról van-e szó. Ha az elsőre és a másodikra is igenlő a vélsz, úgy a jogellenesség kizárt. A jogellenességet kizáró okok alatt tehát olyan írott vagy íratlan megengedő jogi tételek értendők, amelyek a tényállásszerű cselekmény jogellenességének ellentmondanak és ezzel a kifejtett vagy az elmulasztott cselekmény jogszerűségét, azaz a jogrendnek való megfelelést megalapozzák és indokolják.”2

A büntetőjogban a tényállásszerűen jogellenes elkövetési magatartás tartalmának alapjául az érték- és érdeksértés szolgál.

Következésképpen egy jogellenességet kizáró ok elfogadásához a két oldal mérlegelését kell elvégezni.

Ez alapján kizáró okoknak két csoportja rajzolódik ki, melyek részben jogilag szabályozottak, részben általános jellegű elvekből következnek.

Az eddigieket összefoglalva megállapítható, hogy három alapszituáció van, amelyekre a jogellenességet kizáró okokat vissza lehet vezetni.

Egyrészt a megsértett jogi tárgy védelmének érdeke összeütközésbe kerülhet más fontosabb érdekkel és ennek következtében ez a fontosabb érdek kiszorítja a gyengébbet (így például a jogos védelem, a végszükség).

Másrészt a büntetőjog számára nincs szükséglet a jogi tárgy védelmére meghatározott támadással szemben, ha a jogtárgy tulajdonosa a sértéssel szemben a konkrét esetben nem kíván védelmet (sértetti beleegyezés esetén).

Harmadszor, a szembekerülő érdekek azonos értékűek is lehetnek (kötelesség-összeütközés esetén).

A jogellenességet kizáró okok vagy túlnyomó, vagy a hiányzó, vagy az azonos értékű érdekek elvén nyugodhatnak.

Ezek az elvek az egyes kizáró okoknál eltérő súllyal és kombinációban fordulnak elő. Az általános részhez tartozó jogellenességet kizáró okok közül az orvosi tevékenység kapcsán az indokolt kockázat, a sértett beleegyezése, a hivatásbeli jog gyakorlása, a jogszabály engedélye és a végszükség jönnek figyelembe.

Ezek részletesen később kerülnek ismertetésre, de ki kell emelni a fontosságukat abban a vonatkozásban, hogy az egészségügyi beavatkozások igazolásra szorulnak, mert csak az zárja ki a társadalomra veszélyességet.

Az orvosi tevékenység büntetőjogi szabályai a Btk. egyes bűncselekményeket tartalmazó különös részében is megtalálhatók. Vannak olyan tradicionális bűncselekmények, amelyek aggálytalanul alkalmazhatóak az orvosi tevékenységre irányadó szabályok megsértése kapcsán. E bűncselekmények részben a Btk. XII. fejezetében helyezkednek el, amely a személy elleni bűncselekményeket tartalmazza. Ilyen tényállások: az emberölés (166. §), az öngyilkosságban közreműködés (168. §), a foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés (Btk. 171. §) és a magzatelhajtás (169. §).

E tradicionális tényállások mellett 1998 óta speciálisan az orvosi tevékenységre vonatkozó büntetőjogi tényállások is megtalálhatóak a Btk-ban. Az Országgyűlés 1998. március 10-i ülésnapján fogadta el az 1998. évi XII. törvényt, a büntető jogszabályok módosításáról, amely 1998. július 1-jén lépett hatályba. E törvény alapján a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. tv. (továbbiakban Btk.) XII. fejezete – mely a személy elleni bűncselekményeket fogja át – új, II. címmel egészült ki, „Az egészségügyi beavatkozás, az orvostudomány kutatás rendje és az egészségügyi önrendelkezés elleni bűncselekmények” – elnevezéssel.

A törvényi kiegészítéssel az orvosi, egészségügyi tevékenység körében elkövetett olyan jogellenes cselekmények kerültek büntetőjogi szabályozás alá, amelyeket addigi büntetőjogunk külön tényállásként nem ismert. E tárgyköröket eddig vagy más, alacsonyabb szintű jogszabály, esetleg szakmai norma rendezte, vagy szabályozatlanok voltak.3

A Btk. módosításának az egészségügyet érintő kiegészítései a Btk. XII. fejezetébe kerültek, ezáltal a fejezet új, II. címmel egészült ki. A törvény indokolása szerint a tényállások elhelyezésénél figyelembe vették azt a szoros kapcsolatot, amely a hagyományos személy elleni bűncselekményeknél és e tényállások között fennáll. A jelenlegi szabályozásban foglalt bűncselekmények által sértett vagy veszélyeztetett társadalmi érdekek vagy értékek, azaz a jogi tárgyak nem egységesek; változatos képet mutatnak. A skála az emberi, a magzati, valamint az embrió génállományának megváltoztathatatlanságához fűződő társadalmi érdektől az önrendelkezési jogig terjed. Jelentős a foglalkozási szabályok megsértése is e bűncselekményeknél.

E bűncselekmények jelenlegi elhelyezése megfelel a kívánalmaknak és lehetőségeknek.4

A Btk. XVI. fejezetében a közrend elleni bűncselekmények között találhatjuk meg a IV. címben a közegészség elleni bűncselekményeket. E bűncselekmények jogi tárgya a közegészség, és az orvosi tevékenységre a járványügyi szabályszegés (284. §) és a kuruzslás (285. §) vonatkoztatható.

A Különös Részi tényállásokról megállapítható, hogy e bűncselekmények többnyire eredmény-bűncslekmények, és szinte kivétel nélkül mind tevékenységgel, mind pedig mulasztással is megvalósíthatóak. Vannak közöttük olyan bűncselekmények, amelyek szándékos és gondatlan alakzata egyaránt büntetendő, azaz a büntetőjogi felelősség fokozott és sokrétű.

Lényeges kérdés, hogy szinte valamennyi tényállás, amely az orvosi tevékenységre vonatkoztatható ún. kerettényállás.

A keretdiszpozíciót valamely más jogágazathoz tartozó jogszabály tölti ki tartalommal, azaz elkövetési magatartása meghatározásakor valamely más jogágba tartozó szabályra utal. E szabályozás előnye, hogy a büntetőjogi norma viszonylag rövid megfogalmazását teszi lehetővé, illetve a más jogágba – jelen esetben pl. az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvényben (a továbbiakban: Eütv.) – bekövetkezett változások esetén nem kell a jogalkotónak a büntetőjogi tényálláshoz nyúlnia, azt módosítania vagy hatályon kívül helyeznie.

Vannak olyan keretdiszpozíciók, amelyek az ágazati szabályokhoz képest büntetőjogi többletelemet, többnyire eredményt tartalmaznak. Ilyen például a 171. §-ban szabályozott foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés. Vannak azonban olyan keretdiszpozíciók is, amelyek büntetőjogi többletelemet nem tartalmaznak, hanem pusztán az ágazati norma megsértése maga után vonja a büntetőjogi felelősséget is. Ilyennek tekinthetjük a 284. § szerinti járványügyi szabályszegést. Ez utóbbi kategóriát szokás tisztán blankettáris diszpozíciónak is nevezni.5

Az, hogy a fenti tényállások többsége keretdiszpozíció egy további következménnyel is jár.

A Legfelsőbb Bíróság Jogegységi Tanácsa által kibocsátott 1/1999. büntető jogegységi határozata szerint „ha a Btk. Különös Részének valamely rendelkezése ún. keretdiszpozíció és az ezen keretet kitöltő jogszabályi rendelkezésekben a bűncselekmény elkövetése után olyan mérvű változás következik be, amely a kötelezettség megszüntetésével vagy a tilalom feloldásával az addigi büntetőjogi védelmet megszünteti, e változás a Btk. 2. §-ának II. fordulatára figyelemmel megalapozza-e az elbíráláskor hatályban lévő büntetőjogi szabályozás visszaható hatályú alkalmazását, avagy a büntetőjogi keretrendelkezést kitöltő igazgatási jogszabály változása esetén a visszamenő hatály kérdése fel sem merülhet.”

Ez tehát azt jelenti, hogy amennyiben valamely olyan orvosi tevékenységre vonatkozó jogszabály – mondjuk az egészségügyi törvény – megváltozik, amelyre a Btk-ban lévő fenti tényállások közül valamely diszpozíció utal, úgy amennyiben ez az újabb szabályozás kedvezőbb volna az orvosra nézve, akkor is a régi szabályokat kell alkalmazni. Ha azonban olyan mértékű a változás, hogy ezáltal tulajdonképpen megszűnik a magatartás büntetendősége, alkalmazható az új szabályozás.

Végül, a fenti bűncselekmények között vannak ún. veszélyeztetési deliktumok.

A veszélyeztetési bűncselekmények létjogosultságát a következőkkel magyarázhatjuk. A veszélyforrások által okozható káros következmények egy része elkerülhetetlen. Más részük azonban elkerülhető, amelyekkel szemben természetes társadalmi igény ezek limitálása. A jog a veszélyforrások közül közvetlenül csak az egyikhez tud fordulni: magához az emberhez. A veszélyforrások és a fokozott veszély elleni védekezés módjai közül az egyik legfontosabb, hogy a technikát alkalmazó emberek megfelelően gondosan és az elkerülhető veszélyhelyzeteket megelőzve járjanak el.6

Azért kell a veszélyhelyzetet előidézőket megbüntetni, mert ezzel a jogalkotó a büntetőjog megelőző szerepét igyekszik biztosítani. A veszélyeztetés, azaz olyan magatartás, amelynek következtében olyan eredmény állhat elő, amely a jelenlegi helyzetnél hátrányosabb lenne, társadalmilag nem kívánatos. Földvári József pécsi jogászprofesszor a veszélyeztetést három ismérv meglététől teszi függővé:

Szükséges, hogy a kérdéses cselekmény a fennálló állapot hátrányos megváltoztatásának bekövetkezését tegye valószínűvé. Az olyan magatartást, amely előnyös, kedvező megváltozást valósítana meg, nem tekinthetjük veszélyesnek, mert hasznos. Ugyanakkor hátrányos az a magatartás is, amely megakadályozza, hogy a fennálló helyzet előnyösen változzon meg.
Szükséges, hogy a kilátásba helyezett változás a társadalom szempontjából minősüljön hátrányosnak.
Szükséges, hogy a társadalom szempontjából hátrányosnak minősülő helyzet, állapot bekövetkezése az adott magatartás következtében legyen valószínű.7

Büntetést érdemlő a veszélyeztetés, amennyiben a veszély létrehozása nem társadalmilag hasznos célokat szolgált, illetve ilyen célokat szolgált ugyan, de egyáltalán a veszély vagy adott mértékű veszély elkerülhető lett volna.8

A veszélyeztetés kapcsán kiemelendő, hogy a Legfelsőbb Bíróság Büntető Kollégiumának 123. számú állásfoglalása szerint „a foglalkozási szabályok megszegésével vagy más módon megvalósított szándékos veszélyeztetési bűncselekmények közös jellemzője (a) egyfelől a szabályszegés szándékos volta; (b) másrészt az, hogy a további, akár egyenes, akár eshetőleges szándék csupán az eredményként megfogalmazott veszélyhelyzetet foghatja át (limitált veszélyeztetési szándék), ám az ezen túlmenően jelentkező, a veszélyhelyzettel okozati összefüggésben levő bármilyen káros eredmény tekintetében már csupán gondatlanság állapítható meg, akár annak tudatos, akár hanyag formájában”.9

Amennyiben tehát az elkövetőnek a veszélyhelyzet okozásán túlmenő káros eredményre is kiterjed a szándéka, úgy a ténylegesen létrejött eredményhez képest kell a cselekményét minősíteni, mert ilyen esetben más nem „veszélyeztető”, hanem materiális, „sértő” bűncselekmény valósul meg. Ennek a veszélyeztető cselekmények súlyosabb büntetési tétele sem lehet akadálya, ugyanis az ezen – rendkívül ritkán előforduló – esetekben az elkövetés motívumára, valamint a megvalósítás módjára, eszközére is figyelemmel – általában – a testi sértés minősített eseteinek megállapítása jöhet szóba (aljas indok, különös kegyetlenség).10

Az általános jellemzőket összefoglalva tehát az orvosi tevékenységre vonatkozó büntetőjogi szabályok:

olyan magatartásokat takarnak, amelyek formálisan bűncselekménynek minősülnének, amennyiben nem volna megfelelő indoka e magatartások tanúsításának;
tradicionális személy elleni bűncselekmények, illetve az orvostudományi kutatással kapcsolatos új szabályok, valamint közegészséggel kapcsolatos deliktumok;
veszélyeztetési bűncselekmények, ahol már a veszélyhelyzet előidézése büntetőjogi felelősséget von maga után, és végül
kerettényállások, amelyeket más jogágba – többnyire a közigazgatási jogba – tartozó jogszabályok töltenek ki tartalommal. Emiatt elengedhetetlen e szabályok ismerete.

1	Nagy Ferenc, A jogellenességet kizáró okok elvi kérdései, In: Gellér Balázs (szerk.), Békés Imre Ünnepi Kötet, ELTE ÁJK, Budapest, (2000), 338.
2	Nagy Ferenc, op.cit., (2000), 335.
3	Kovács–Németh–Gellér, op.cit., 2005, 7.
4	Ibid., 7–8.
5	Nagy-Tokaji, op.cit., 1998, 65.
6	Dezső László, Az orvos büntetőjogi felelőssége, BM Könyvkiadó, Budapest, 1979, 63.
7	Földvári József, Az egység és a halmazat határesetei a büntetőjogban, KJK, Budapest, 1962, 70–71.; Lásd még Dezső László, op.cit., 1979, 65.
8	Dezső László, op.cit., 1979, 70.; Lásd még Viski László, A veszélyeztetés mint materiális bűncselekmény, In: Állam- és Jogtudomány, 1968/I., 56–99.
9	BK 123.
10	Ibid.

Tartalomjegyzék

Kiadó: Semmelweis Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 331 724 2

Orvostudomány Semmelweis Kiadó könyvei

Az orvosi tevékenység céltudatos, magas fokú szaktudást igénylő, a társadalomtól elválaszthatatlan, jogi jelentőségű, emberi munka. Tárgya az emberi szervezet működésével a legközvetlenebbül és legmélyebben hatol az egyén a személyiség érdekszférájába. Az orvos ténykedéséért mindenkor felelősséggel tartozik. A felelősség általánosságban a társadalom védekezése, a társadalmi érdekekkel ellentétes helyzetekkel, illetve magatartásokkal szemben. Az orvosnak tevékenységét, az orvosi foglalkozás szabályainak megfelelően és ezek alapján kell végezni. Amennyiben foglalkozásának valamely általános vagy írott, akár szakmai akár jogi szabályát megszegi, valamely kötelezettségét egyáltalán vagy nem megfelelő módon teljesíti, illetve jogaival visszaél, felelősséggel tartozik. Az orvosi hivatás gyakorlója a társadalom minden tagjára vonatkozó etikai és jogi normákon túl az orvosi foglalkozásra érvényes normáknak is köteles eleget tenni. Ennek megfelelően az orvos felelőssége etikai, munkajogi, polgári jogi, szabálysértési és büntetőjogi téren áll fenn. Azok ismerete az orvosi működés zavartalanságát biztosító feltételek egyik fontos elemét képezik. Attól függően kerülhet sor egyik vagy másik formájú felelősségre vonásra, hogy a szabályszegés milyen jellegű. Az egyes felelősségi formák különböző érdeksérelmekre vonatkoznak, ezért is eltérő célt szolgálnak. Amennyiben egy cselekmény egyszerre több vagy mindegyik felelősségi rendszert érinti, ugyanazért az egy cselekményért többféle, vagy akár mindegyik felelősségre vonási eljárás is lefolytatható. Az orvosi felelősség összetett kérdéskörének jelentőségét az a tény is adja, hogy azzal egyre gyakrabban foglalkoznak az orvosok, a jogászok és a közvélemény is. A könyv megírásával meghatározó törekvésünk az volt, hogy mindkét tudományágbeli olvasó számára, az egységes szemlélet hangsúlyozásával, szem előtt tartva a gyakorlati igényeket, összefüggő képet adjunk az orvosi felelősségről. A munkánk célja az volt továbbá, hogy eljuttassuk azokat az alapvető jelentőségüket tekintve fontos orvos és jogtudományi ismereteket azokhoz, akik mélyebb érdeklődést mutatnak az orvosi felelősség egyes formáinak elméleti és gyakorlati kérdései iránt, azok formáiról és a hozzájuk kapcsolódó etikai, jogi, illetve szakmai elvárásokról, azok jogkövetkezményeiről.

Hivatkozás: https://mersz.hu/sotonyi-orvosi-felelosseg//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero