Sótonyi Péter (szerk.)

Orvosi felelősség

6.2.1.1.2. Kivételek a beleegyezési jog alól

Vannak olyan szituációk, amikor a tájékoztatás és a beleegyezés megszerzése káros lehet a beteg számára, így pl. sürgősségi helyzetben, vagy akkor, ha az információ maga negatívan hatna a betegre. Ezen felül elképzelhető, hogy a beteg maga mond le a belegyezési jog gyakorlásáról. Végül vannak olyan az esetek, amikor a betegnek azért nincsen meg a beleegyezési joga, mert gyógykezelése kötelező, mégpedig egy az ő rendelkezési jogán felül álló okból, vagyis a társadalom érdekében (pl. járványveszély elhárítása céljából). Ezekben az esetekben a beteg nem gyakorolja az önrendelkezési jogát, azaz ezek a helyzetek kivételt képeznek az önrendelkezési jog gyakorlása alól.

A beleegyezés és tájékoztatás főszabálya alóli kivételeket a jogirodalom különbözőképpen ítéli meg.

A jogirodalom a kivételeket általánosan négy fő csoportba sorolja.1

Először is, az azonnali beavatkozás szükségessége a tájékoztatási kötelezettség elmulasztásának igazolását jelentheti, amelyet sürgősségi klauzulának neveznek (emergency exception).

Másodszor, a joglemondási klauzula (waiver exception) olyan betegekre alkalmazandó, akik már a beavatkozás előtt lemondanak a tájékoztatáshoz való jogukról.

A Biomedicína Egyezményhez fűzött magyarázat szerint az ilyen joglemondó nyilatkozatot figyelembe kell venni.

Ennek ellenére bizonyos körülmények között a nem-tudás jogát korlátozni lehet a beteg saját-, vagy harmadik személyek védelme érdekében. Ilyennek tekinti a magyarázat a fertőző betegségekről történő tájékoztatást.2

A tájékoztatás visszautasításának jogát tehát általában nem ismerik el abszolút jogként.3

Amennyiben az orvos megalapozottan feltételezheti, hogy maga a tájékoztatás veszélyeztetné a beteg mentális vagy fizikai állapotát, az ún. terápiás klauzuláról beszélünk. Mindenesetre véleményünk szerint ez utóbbi kivétel csak akkor alkalmazható, ha a nem-tájékoztatás kisebb sérelmet okozhat, mint a tájékoztatás.

Kivételt képez a kötelező kezelés, amely a társadalom érdekeit szolgálja.

A kötelező kezelés általánosan az országok népegészségügyi rendszerére vonatkozó szabályozásban kap helyet, és az általános járványügyi helyzettel hozható összefüggésbe. Általánosnak tekinthető, hogy egy adott ország lakosa kötelezhető arra, hogy védőoltást kapjon bizonyos betegségek ellen, illetve arra, hogy fertőző betegség vagy annak gyanúja esetén kötelező gyógykezelése a többi lakos egészségének védelme érdekében előírható legyen. A járványügyi szabályozások rendkívül cizelláltak, nemzeti sajátosságokat hordoznak, és egyre változnak az újabb betegségek megjelenésével.

A kérdéskört részletesen a magyar jogszabályok keretében tárgyaljuk.

Abban az esetben, ha a beteg sürgősségi esetben ellátásra szorul, az orvosnak nem kell elérnie a beteg tájékozott belegyezését, ezeket az eseteket úgy kell tekinteni, hogy a beteg beleegyezését vélelmezik. Ennek alapjául az a fikció szolgál, hogy egy ésszerűen viselkedő személy bizonyára megadná beleegyezését egy sürgősségi helyzetben, az életveszély elhárítása érdekében; másrészt, ha az érintett nem kapná meg az életmentő beavatkozást, helyreállíthatatlan kár keletkezne.4 E kivételi koncepciónak a sarokköve a „sürgősség” fogalma. Általánosnak tekinthető az a definíció, miszerint sürgősség áll fenn, ha „a beteg állapotában egy hirtelen, jelentős változás áll be, amely azonnal szükséges beavatkozást tesz szükségessé az élet megőrzése, vagy súlyos testi sérülések megelőzése érdekében; ezért szükségtelen, hogy az orvos először a beleegyezés megszerzésével foglalkozzon”.5 Más megközelítésben a szükséghelyzet akkor áll fenn, ha a nem beavatkozásból eredő hátrány súlyos, és meghaladja a javasolt kezelés által okozott hátrányt.6 Ha ugyanis. a beteg állapota rosszabbodik, a tájékozott beleegyezés doktrínája által elérni kívánt cél nem valósulhat meg.

A joglemondási klauzula ugyan kivételt képez a tájékozott beleegyezés alól, mégis különbözik a sürgősségi (és az alább tárgyalt) terápiás klauzulától.

Ebben az esetben ugyanis nem a beteg önrendelkezési jogát írja felül egy magasabb szintű érdek, hanem maga a beteg rendelkezik úgy, autonóm döntése alapján, hogy lemond a beleegyezési jogáról.

Fontos garanciáknak kell azonban körülvenniük ezt a jogintézményt, éspedig: a lemondást meg kell előznie egy orvosi tájékoztatásnak a kezelés módjáról, eljárásáról, várható kockázatáról és eredményéről; a betegnek olyan jogi státusban kell lennie (cselekvőképesség, fizikai képesség), hogy döntést hozhasson a tájékoztatást követően; a joglemondásnak tartalmaznia kell, hogy a beteg a kezelést választja-e, vagy azt visszautasítja-e. Gyakran hangzik el a betegek szájából, hogy az orvos ne avassa be őket a betegségbe, csak folytassa le a kezelést. Egy ilyen kijelentés azonban nem tekinthető joglemondásnak, mert hiányzik az elő elem, a tájékoztatás. Az orvosnak tehát ezekben az esetekben is tájékoztatniuk kell a betegeket, különben a joglemondási klauzula érvényesen nem alkalmazható.7

Az utolsóként említett kivétel, a tájékoztatás visszatartásának a joga az egészség megőrzése céljainak az önrendelkezési jog felé helyezésével éri el a beteg gyógyítását és gyógyulását.

Az ún. terápiás klauzula lényege, hogy az orvos ne legyen jogi értelemben korlátozva a fő tevékenységében, a gyógyításban, a tájékoztatás mindenek felett állósága miatt. Az orvos fő feladata, hogy meggyógyítsa a beteget a rendelkezésre álló eszközökkel, amely azonban adott esetben fájdalommal járhat (pl. a kemoterápia, amely viszont a ráksejtek elpusztítását és a beteg gyógyulását is hozhatja), ezért elrettentheti a beteget. A terápiás klauzula esetében nyilvánvaló, hogy egy nagyon szűk mezsgyén mozog, és eredményesége esetenként változhat a betegség és az orvosi mérlegelési helyzet viszonyrendszerében.

A betegnek joga van ahhoz is, hogy azt válassza, ne gyógyítsák, ami adott esetben az életét is veszélyeztetheti.8 Ezért az adott esetben az orvosra van bízva, hogy tájékoztatja-e a beteget, ami az ellátás nem választását vonhatja maga után, és abban az esetben, a beteg önrendelkezési jogának szem előtt tartása miatt, a kezelés elmarad, és az egészségi állapot veszélyeztetését vonja maga után.

Ez a kérdés átvezet a következő tárgyalt témához, az ellátás visszautasítására vonatkozó joghoz.

1	Stepthen Wear, op.cit., (1993), 6.
2	Vö. A Biomedicína Egyezményhez fűzött magyarázat 67–68. szakaszaiban foglaltakat.
3	Sjef Gevers, Patient involvement with non-treatment decisions, In: European Journal of Helath Law, Vol. 4., (1997), 147.
4	Berg–Appelbaum–Lidz–Parker, op.cit, 75.
5	Ibid. 76.
6	Ibid, 77.
7	Ibid, 87.
8	Sjef, op.cit., 148.

Tartalomjegyzék

Kiadó: Semmelweis Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 331 724 2

Orvostudomány Semmelweis Kiadó könyvei

Az orvosi tevékenység céltudatos, magas fokú szaktudást igénylő, a társadalomtól elválaszthatatlan, jogi jelentőségű, emberi munka. Tárgya az emberi szervezet működésével a legközvetlenebbül és legmélyebben hatol az egyén a személyiség érdekszférájába. Az orvos ténykedéséért mindenkor felelősséggel tartozik. A felelősség általánosságban a társadalom védekezése, a társadalmi érdekekkel ellentétes helyzetekkel, illetve magatartásokkal szemben. Az orvosnak tevékenységét, az orvosi foglalkozás szabályainak megfelelően és ezek alapján kell végezni. Amennyiben foglalkozásának valamely általános vagy írott, akár szakmai akár jogi szabályát megszegi, valamely kötelezettségét egyáltalán vagy nem megfelelő módon teljesíti, illetve jogaival visszaél, felelősséggel tartozik. Az orvosi hivatás gyakorlója a társadalom minden tagjára vonatkozó etikai és jogi normákon túl az orvosi foglalkozásra érvényes normáknak is köteles eleget tenni. Ennek megfelelően az orvos felelőssége etikai, munkajogi, polgári jogi, szabálysértési és büntetőjogi téren áll fenn. Azok ismerete az orvosi működés zavartalanságát biztosító feltételek egyik fontos elemét képezik. Attól függően kerülhet sor egyik vagy másik formájú felelősségre vonásra, hogy a szabályszegés milyen jellegű. Az egyes felelősségi formák különböző érdeksérelmekre vonatkoznak, ezért is eltérő célt szolgálnak. Amennyiben egy cselekmény egyszerre több vagy mindegyik felelősségi rendszert érinti, ugyanazért az egy cselekményért többféle, vagy akár mindegyik felelősségre vonási eljárás is lefolytatható. Az orvosi felelősség összetett kérdéskörének jelentőségét az a tény is adja, hogy azzal egyre gyakrabban foglalkoznak az orvosok, a jogászok és a közvélemény is. A könyv megírásával meghatározó törekvésünk az volt, hogy mindkét tudományágbeli olvasó számára, az egységes szemlélet hangsúlyozásával, szem előtt tartva a gyakorlati igényeket, összefüggő képet adjunk az orvosi felelősségről. A munkánk célja az volt továbbá, hogy eljuttassuk azokat az alapvető jelentőségüket tekintve fontos orvos és jogtudományi ismereteket azokhoz, akik mélyebb érdeklődést mutatnak az orvosi felelősség egyes formáinak elméleti és gyakorlati kérdései iránt, azok formáiról és a hozzájuk kapcsolódó etikai, jogi, illetve szakmai elvárásokról, azok jogkövetkezményeiről.

Hivatkozás: https://mersz.hu/sotonyi-orvosi-felelosseg//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero