Sótonyi Péter (szerk.)

Orvosi felelősség

6.2.1.1.3. Az ellátás visszautasításának a joga

A kezelés visszautasításának jogát a beteg – a tájékozott beleegyezés jogával analóg módon – akkor gyakorolhatja, ha a kezelésről megfelelő tájékoztatást kapott és döntési képessége birtokában van.

Elmondható, hogy manapság általánosságban elismert, hogy a döntési képessége birtokában lévő beteg visszautasíthatja a számára szükséges kezelést.1

A jog az alkotmányos önrendelkezési jogból vezethető le, így részét képezi az európai alkotmányos rendszernek.

Az Amerikai Egyesült Államokban pedig, 1990-ben a Legfelső Bíróság kimondta, hogy a személyek azon joga, hogy az orvosi ellátást visszautasítsák, az Alkotmány Negyedik Módosításából vezethető le.2

Ugyanebben az évben történt az az eset, amely óta töretlen a visszautasítási jog gyakorlásának joga általánosan elismert.3

A visszautasítási jog azonban nem abszolút. Adott esetben bizonyos érdekeket mérlegelni kell a visszautasítási joggal szemben – ez azonban magában hordozza azt is, hogy végül mégis a visszautasítási jog kerül alkalmazásra. Bizonyos faktorok azonban ellensúlyba kerülhetnek, így: az élet védelme, harmadik felek védelme, az öngyilkosság megelőzés, és az orvosi foglalkozás etikai integritásának a védelme.4

A visszautasítás joga gyakorlásának további feltétele, hogy az érintett a döntési képessége birtokában legyen.

Előfordulhat azonban, hogy a beteg már képtelen a döntéshozatalra, és egy másik személynek kell határoznia a további kezelés folytatása, illetve visszautasítása tekintetében.

Egy amerikai bíróság ezt vizsgálta az egyik ügyben.

Az érintett beteg teljesen vegetatív állapotban feküdt a kórházban és gyámja (egyben az édesapja) kérte a bíróságtól az arra vonatkozó engedélyt, hogy levegye lányát a lélegeztető gépről és mentesüljön a büntetőjogi felelősség alól. A New Yersey Legfelsőbb Bíróság elismerte az asszonynak az arra való jogát, hogy az életfunkciók fenntartását biztosító kezeléseket visszautasítsa, a magánélethez való jog alkotmányos elve alapján, ezért elismerte az apának az arra való jogát is, hogy lánya gyámjaként ezt a visszautasítási jogot gyakorolja.5

Az alkotmányos alapjogból levezethető, a döntésképtelen fél helyett gyakorolható visszautasítási jog kérdésében egyöntetűen az a vélemény, hogy a megfelelő képviselőt megilleti a visszautasítási jog.

A visszautasítási jog gyakorlásának azonban garanciális rendszere van.

Amennyiben a beteg – akár formálisan, akár informálisan, de érthető módon, pl. mutogatással – kimutatja preferenciáját, azt kell elsődlegesen irányadónak tekinteni. Az Amerikai Egyesült Államok több államában az a törvényben lefektetett szabály, hogy amennyiben a beteg még döntésképes állapotában nem hagyott arra vonatkozó utasítást, miszerint esetleges vegetatív állapota kialakulásának esetére hagyjanak fel az életfenntartó funkciónak a fenntartásával, akkor nem lehetséges abbahagyni kezelését. Amennyiben a beteg akaratára vonatkozóan nincsen elegendő, megfelelő bizonyíték, tekintetbe lehet venni az orvosi véleményt – nevezetesen: mi a legjobb a páciensnek –, de felmerül a képviselő által gyakorolható visszautasítási jog.6

A képviselő által gyakorolt, a kezelés visszautasítására vonatkozó jog tekintetében az a legdöntőbb kérdés, hogy ki dönthet arról, hogy a beteg ne kapjon kezelést. Elsődleges, hogy maga a beteg jelölje ki a helyette döntést hozó személyt.

Ennek hiányában általánosnak tekinthető valamelyik családtag döntési joga; a különböző családtagok közti nézeteltérés esetén pedig bírósági beavatkozás kérhető, ha a közvetítés a felek között sikertelen marad.

A képviselő által gyakorolt visszautasítási jog sepciális esetét a gyermekekre vonatkozó kezelések szülők általi visszautasítása alkotja. Ebben az esetben azonban nem tekinthető általánosan elfogadottnak az a nézet, hogy a képviselő – akár vallási okokból – a gyermeke számára adandó életmentő kezelést – pl. vérátömlesztés –visszautasítsa. Az elvi megközelítés ugyanis az, hogy a szülőknek nincsen meg az a joga, hogy megfosszák gyermeküket attól a lehetőségtől, hogy megérje azt a kort, amelyben majd felelősen saját maga tud dönteni az életvezetéséről. Nem ritka az olyan szülők ellen lefolytatott büntetőjogi eljárás sem, amelyet olyan szülőkkel szemben indítottak Amerikában, akik vallási okokból visszautasították gyermekük kezelését, és amelybe gyermekük belehalt.7

Egyre gyakoribb tehát, hogy biztosítják a törvényes jogot arra is, miszerint a beteg az életfenntartó kezelést visszautasíthassa.

Erre abban az esetben teremtenek lehetőséget, ha a beteg állapotának romlása megalapozott orvosi diagnózis alapján visszafordíthatatlan, ha nem kíván tovább a szenvedéssel teli, halál közeli állapotban lenni, és kívánja az alapvető életfunkcióit fenntartó beavatkozások leállítását.

Ez a megoldás összhangban van a méltóságteljes halálhoz való joggal, amely a WHO Amszterdami Deklarációjának megfogalmazása szerint magában foglalja, hogy a haldokló beteget humánus ápolásban kell részesíteni és fájdalmát enyhíteni szükséges.

(Az egyik amerikai ügyben – amelyben a súlyosan szívbeteg hölgy kérte az életfunkciót biztosító kezelés leállítását – a bíróság kimondta, hogy abban az esetben, ha a beteg döntési képessége birtokában van, jogosult a kezelés visszautasítására, akkor is, ha egyébként a kezelés kitolná a halál beálltának várható időpontját.)8

Léteznek már olyan országok is, ahol a beteg nemcsak az életfenntartó kezelés elutasítása mellett dönthet, hanem – a fenti feltételek esetén – a meghaláshoz aktív orvosi asszisztenciát is kérhet.

Hollandiában 1994-ben jogi szabályokat teremtettek arra, hogy a gyógyíthatatlan betegnek a meghalásban aktív segítséget nyújtó orvos milyen feltételek teljesítése esetén mentesül a felelősségre vonástól.

Az Egyesült Államok-beli Oregonban 1997-ban törvényt alkottak az orvosi segítséggel történő öngyilkosságról.

Az orvosi segítség megadását az indokolja, hogy esetenként az életfenntartó kezelés leállítása csak az élet mesterséges meghosszabbításának vet véget, de nem biztosítja a szenvedés nélküli meghalást.

Ezekben az esetekben a gyötrődő haldoklás csak úgy kerülhető el, ha az orvos – gyógyszerrel – meggyorsítja a halál beálltát.9

1	Berg–Appelbaum–Lidz–Parker, op.cit, 228.
2	Cruzan v Director , Missouri Department of Health, 497 U.S 261 (1990).
3	Egy csontrákban szenvedő terhes nő esetében az orvosok megállapították, hogy a gyermek csekély túlélési esélyekkel rendelkezik, ezért császármetszést kell végrehajtani. Az anya vissza akarta utasítani a kezelést, de az illetékes bíróság is a császármetszés mellett foglalt állást. Sajnos a beavatkozás során mind a gyermek, mind az anya elhunyt, és a kerületi fellebviteli bíróság, okulva az esetből, kimondta, hogy egy döntési képessége birtokában lévő nő döntése felülírja azokat az érdekeket, amelyek a gyermek túlélésének állami érdekéhez fűződnek.
4	Berg–Appelbaum–Lidz–Parker, op.cit, 230.
5	Ibid, 232.
6	Ibid. 233.
7	Commonwealth v Twitchell, 617 N.E. 2nd, 609.
8	Ibid, 231.
9	Vö: TASZ, A betegek jogairól (1999) Bp. Társaság a szabadságjogokért (TASZ) Letölthető: www.tasz.hu, Kiadványok, köziratok, 6.

Tartalomjegyzék

Kiadó: Semmelweis Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 331 724 2

Orvostudomány Semmelweis Kiadó könyvei

Az orvosi tevékenység céltudatos, magas fokú szaktudást igénylő, a társadalomtól elválaszthatatlan, jogi jelentőségű, emberi munka. Tárgya az emberi szervezet működésével a legközvetlenebbül és legmélyebben hatol az egyén a személyiség érdekszférájába. Az orvos ténykedéséért mindenkor felelősséggel tartozik. A felelősség általánosságban a társadalom védekezése, a társadalmi érdekekkel ellentétes helyzetekkel, illetve magatartásokkal szemben. Az orvosnak tevékenységét, az orvosi foglalkozás szabályainak megfelelően és ezek alapján kell végezni. Amennyiben foglalkozásának valamely általános vagy írott, akár szakmai akár jogi szabályát megszegi, valamely kötelezettségét egyáltalán vagy nem megfelelő módon teljesíti, illetve jogaival visszaél, felelősséggel tartozik. Az orvosi hivatás gyakorlója a társadalom minden tagjára vonatkozó etikai és jogi normákon túl az orvosi foglalkozásra érvényes normáknak is köteles eleget tenni. Ennek megfelelően az orvos felelőssége etikai, munkajogi, polgári jogi, szabálysértési és büntetőjogi téren áll fenn. Azok ismerete az orvosi működés zavartalanságát biztosító feltételek egyik fontos elemét képezik. Attól függően kerülhet sor egyik vagy másik formájú felelősségre vonásra, hogy a szabályszegés milyen jellegű. Az egyes felelősségi formák különböző érdeksérelmekre vonatkoznak, ezért is eltérő célt szolgálnak. Amennyiben egy cselekmény egyszerre több vagy mindegyik felelősségi rendszert érinti, ugyanazért az egy cselekményért többféle, vagy akár mindegyik felelősségre vonási eljárás is lefolytatható. Az orvosi felelősség összetett kérdéskörének jelentőségét az a tény is adja, hogy azzal egyre gyakrabban foglalkoznak az orvosok, a jogászok és a közvélemény is. A könyv megírásával meghatározó törekvésünk az volt, hogy mindkét tudományágbeli olvasó számára, az egységes szemlélet hangsúlyozásával, szem előtt tartva a gyakorlati igényeket, összefüggő képet adjunk az orvosi felelősségről. A munkánk célja az volt továbbá, hogy eljuttassuk azokat az alapvető jelentőségüket tekintve fontos orvos és jogtudományi ismereteket azokhoz, akik mélyebb érdeklődést mutatnak az orvosi felelősség egyes formáinak elméleti és gyakorlati kérdései iránt, azok formáiról és a hozzájuk kapcsolódó etikai, jogi, illetve szakmai elvárásokról, azok jogkövetkezményeiről.

Hivatkozás: https://mersz.hu/sotonyi-orvosi-felelosseg//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero