Sótonyi Péter (szerk.)

Orvosi felelősség

6.2.1.2. Az Európai Unió viszonya az egészséghez, az egészségügyhöz

Figyelemmel Magyarországnak az Európai Unióhoz való csatlakozására, nem kerülhető meg az Európai Unió szabályrendszerének vizsgálata.1

Az Európai Gazdasági Közösség 1958-ban a Római Szerződéssel jött létre, amelyet 1993-ban a Maastrichti, 1999-ben az Amszterdami, majd 2002-ben a Nizzai Szerződések módosítottak.2

Jelenleg az Európai Unió egy három pilléren nyugvó politikai szerveződés, amelynek gerincét az elsődleges joganyag, a Római Szerződés alkotja, viszont nagy jelentőségűek az Európai Unió szervei által elfogadott ún. másodlagos normák (rendeletek, irányelvek).

Az egészségügy terén az európai közösségi jog legfőbb jellemzője, hogy az egészségügyi kérdések döntően tagállami (nemzeti) hatáskörben vannak, viszont számos olyan rendelet és irányelv van, amelynek célja az emberi élet közvetlen és közvetett védelme.

A Római Szerződés 152. cikkéből vezethetjük le az egészség védelméhez való közvetlen jogot. A Szerződés úgy rendelkezik, hogy az egészség magas szintű védelmét kell biztosítani minden közösségi tevékenység megvalósítása során.

Az egészséget közvetetten védő csoportba pedig a minőségügyre, a kereskedelemre, fogyasztóvédelemre, munkahelyi egészség és biztonságvédelemre, kutatásra vonatkozó szabályok tartoznak.3

A Római Szerződés III. Részének XIII. Címe foglalkozik a népegészségügyi kérdésekkel.

Az érintett Címben található 152. cikk alapelvként kimondja, hogy valamennyi közösségi politika és tevékenység meghatározása és végrehajtása során biztosítani kell az emberi egészség védelmének magas szintjét. A Közösség fellépése – amely kiegészíti a nemzeti politikákat – a népegészségügyi helyzet javítására, az emberi megbetegedések és betegségek, valamint az emberek testi és szellemi egészségét fenyegető veszélyek okainak megelőzésére irányul. Ennek keretében kerül sor a széles körben terjedő súlyos betegségek elleni küzdelemre, a súlyos egészségügyi veszélyekre vonatkozó kutatásokra, azzal kapcsolatos tájékoztatásra, oktatásra, valamint a tagállamok tevékenységének kiegészítésére a kábítószer-fogyasztással kapcsolatos egészségkárosodás csökkentése érdekében, beleértve a felvilágosítást és a megelőzést is.

A fent említett célkitűzések eléréséhez való hozzájárulás érdekében a közös biztonsági kockázatok kezelésére másodlagos jogszabály állapítja meg az emberi eredetű szervek és szövetek, a vér és vérkészítmények magas szintű minőségi és biztonsági előírásainak megállapítására vonatkozó intézkedéseket, amelyek nem akadályozhatják a tagállamokat abban, hogy szigorúbb védintézkedéseket tartsanak fenn vagy vezessenek be; az állat- és növényegészségügy terén szükséges azon intézkedéseket, amelyek közvetlen célja a közegészség védelme.

A Közösség számos rendeletet és irányelvet fogadott el a 152. cikk alapján, az egészségvédelem nagyon széles skáláját érintve.

Ezen túlmenően, 1996-tól kezdődően egymást követték a különböző ún. népegészségügyi akcióprogramok, úgymint a rákellenes program, az AIDS és egyéb fertőző betegségek programja, a drogfüggőség megelőzésével foglalkozó program, az egészségmegőrző program, a sérülések megelőzésével foglalkozó program stb.4

Látható, hogy a népegészségügy terén fokozott együttműködést sürget az Európai Unió, amelynek fő területe azonban a megelőzés.

Nincs szó harmonizált közösség politikákról, hangsúlyos, hogy az Európai Unió kezdeményezései csak kiegészítői a nemzeti politikáknak.

A büntetőjogi megítélés szempontjából tehát a hazai (magyar) jog konkrét meghatározásai jelentik az iránymutatást.

Fontos kötelező erejű normák mutatkoznak azonban az európai közösségi jogban az Európai Unió Belső Piacának megvalósítása vonatkozásában. A Belső Piac egy határok nélküli térség, amelyen az áruk, a személyek, a szolgáltatások és a tőke szabad áramlása megvalósul.5 A Belső Piac alapelveinek megvalósítása, így az áruk (gyógyszerészeti termékek, orvosi eszközök, dohányáru, szeszesital), személyek (orvosok, egészségügyi dolgozók, betegek), szolgáltatások (orvosi szolgáltatások) szabad áramlására vonatkozó normák alapvető hatással vannak az egészségügyre.

A Római Szerződésnek az áruk és személyek szabad mozgására vonatkozó szabályai feljogosítják a tagállamok állampolgárait (uniós polgárokat), hogy az egyik tagállamból a másikba költözés során a cél tagállamban is hozzáférjenek az egészségügyi szolgáltatásokhoz.6

Az Európai Unió alapját képező négy szabadság vonatkozik az egészségügyi szolgáltatásokra is, ami azt vonja maga után, hogy a szabad mozgás jogával élő uniós polgárok minden tagállamban ugyanazt az ellátást kell, hogy megkapják, a nemzeti jog szabályai szerint, és ebbe bele kell értenünk azt is, hogy a tájékoztatáson alapuló beleegyezésre vonatkozó normákat is alkalmazni kell rájuk mindenütt.

Az Európai Közösségek Bírósága egyes döntései alapján kísérletet tehetünk arra, hogy fellállítsuk az egészségügyi szolgáltatások körének egyfajta „európai standardját”.7

Ebből pedig az következik, hogy a betegjogoknak is kell, hogy legyen európai szintje. Ha figyelembe vesszük az Európai Bíróság döntését, akkor megállapíthatjuk ezt a szintet.8

A döntésben a Bíróság kiterjesztőleg értelmezte a „hivatásos körökben elfogadott átlagos kezelés” fogalmát, és megállapította, hogy e fogalom a nemzetközi szinten elfogadott és megfelelően kipróbált és tesztelt általános orvostudományi standardokra utal, és ez jelenti a kezelés európai szintjét.9

Így tehát a szociális, vagy más néven közösségi betegjogok szintjét összeköthetjük az egyéni jogokkal, mindenekelőtt azért, mert minden európai állampolgárt egyenlőnek kell tekinteni.

Az állampolgároknak az Európai Unió tagállamai közötti szabad mozgása fogja a jövőben felgyorsítani azt, hogy ennek az igénynek érvényt szerezzenek.

Az Európai Uniót létrehozó Maastrichti Szerződés F. cikke pedig egyértelműen leszögezi, hogy „[a]z Unió a közösségi jog általános elveiként tartja tiszteletben az alavető jogokat, ahogyan azokat az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló, 1950. november 4-én Rómában aláírt európai egyezmény biztosítja, továbbá ahogyan azok a tagállamok közös alkotmányos hagyományaiból erednek”.

E cikk tehát mintegy az „acquis communauitaire” részévé teszi az Európai Emberi Jogi Egyezményt.

A tagállamok közös alkotmányos hagyományai pedig bizonyára megtestesítik az Európai Emberi Jogi Bíróság egyes döntéseiben megfogalmazottakat.10

Az uniós kötelezettségek kapcsán meg kell említenünk a 2000-ben Nizzában elfogadott Alapvető Jogok Chartáját is.

A Charta ugyan jogilag nem kötelező dokumentum, ám rendelkezései alkalmazandók mind az EU intézményei, mind pedig a tagállamok által, ha azok az uniós jogot alkalmazzák.

Amennyiben a Chartában megfogalmazott jogok megegyeznek az Európai Emberi Jogi Egyezményben foglaltakkal, akkor tartalmuk és hatókörük tekintetében az Egyezményben foglaltakat kell figyelembe venni.

Ettől függetlenül az Unió szélesebb védelmet is meghatározhat az egyének számára, szűkebbet azonban nem.

A Charta hat alapvető védett érték mellett foglal állást, amelyek között elsődleges az emberi méltóság.11

A Charta 3.2. Cikke akként rendelkezik, hogy az orvostudomány és a biológia területén a páciensek szabad és tájékoztatáson alapuló belegyezését a jogszabályokkal összhangban tiszteletben kell tartani.

Az Unió születendőben lévő Alkotmánya külön emberi jogi fejezetet tartalmaz.

E jogi instrumentum tehát – elfogadása esetén – közvetlenül alkalmazandó és közvetlenül hatályos jogot fog képezni.

Az alapvető szabadságjogok az Alkotmány tervezetében a II. részben kerültek megfogalmazásra, amely I. Címében az emberi méltóságot II. Címében pedig a magánélethez való jogot definiálja szinte szó szerint átvéve az Európai Emberi Jogi Egyezmény szövegezését.

A fentiekből látható, hogy az európai térségben lezajlott nemzetközi tendenciák a betegjogok egyfajta egy értékskála mentén történő kezelésének irányába mutatnak. A tagállamoknak ettől függetlenül fennáll a lehetőségük, hogy saját jogi kultúrájuknak megfelelően alkalmazzák a minimálisan előírt standardokat.

Ez egyben magában hordozza annak a jelenleg is fennálló helyzetnek a fennmaradását, hogy a letelepedés szabadságát kihasználók nem mindenütt fognak azonos szintű egészségügyi ellátásban részesülni.

Az egészségügyi ellátások színvonala ugyanis minden esetben a tagállamok anyagi és humán erőforrásaitól függ.

Az egészségügyi önrendelkezési jog európai fogalma a következőket tartalmazza:

Az egészségügyi önrendelkezési jog a paternalista felfogás ellenéte. A paternalista nézőpont ugyanis tagadja, hogy a betegeknek önrendelkezési joga volna.12

A betegközpontú felfogás a betegeket inkább alanynak semmint tárgynak tekinti.

A betegeket olyan helyzetbe kell hoznia az orvosi szakma gyakorlóinak, hogy képesek legyenek a gyógyítás mögött saját érdeküket felismerni. Ezt leginkább a megfelelő információáramlás szolgálja.13
Az önrendelkezés sarokköve az emberi méltóság.

Ennek következtében az emberi méltóság egyes konkrét megjelési formáit az egészségügyi tevékenység során komolyan kell venni, azaz a betegek tájékoztatottságát pragmatikusan kell kezelni. Így az számít, hogy olyan helyzetbe kerüljön, hogy dönteni tudjon saját sorsa felől a vele közölt információ alapján.14

1	Németh, op.cit., 2004, 17.
2	Szerződés az Európai Gazdasági Közösség létrehozásáról, 1958. január 1.
3	Novák Katalin–Rézműves Judit: Az egészség, az egészségügy megközelítése az Európai Unióban, 96.
4	Ibid. 97.
5	Az Európai Gazdasági Közösséget létrehozó Szerződés 3. cikke (1) bekezdésének c) albekezdése.
6	4 Vö: Lukács Éva, Ki fizeti a számlát? – A személyek szabad áramlása és az egészségügy kapcsolata az EU tagállamaiban, Magyar Jog (2002) 49: 485–496.
7	Herman Nys, op.cit., (2001), 318–319.
8	EKB, C-157/99 ítélet, 2001. július 12. „94 Only an interpretation on the basis of what is sufficiently tried and tested by international medical science can be regarded as satisfying the requirements set out above.”
9	Ibid, para 94. „Only an interpretation on the basis of what is sufficiently tried and tested by international medical science can be regarded as satisfying the requirements set out above.”
10	Gondoljunk csak arra, hogy az EU valamennyi tagállama egyben az Európai Emberi Jogi Egyezményben is szerződő félként szerepel. Ennek egyenes következménye, hogy a Bíróság joghatósága kiterjed azon ügyekre is, amelyeket e tagállamok állampolgárai indítanak. Ez az oka annak, hogy például az Egyesült Királyság 1998-ban elfogadta a Human Rights Act-et annak érdekében, hogy megfeleljen az Egyezmény és a Bíróság által támasztott követelményeknek. Emellet Hollandia – amely nem rendelkezik klasszikus értelemben vett alkotmánnyal – az Európai Emberi Jogi Egyezményt saját belső jogában közvetlenül hatályosnak nyilvánította.
11	Vö. Kende–Szűcs (szerk.), Európai Közjog és Politika, OSIRIS, Budapest, (2003), 600.
12	Stephen Wear, op.cit., (1993), 26.
13	Németh, op.cit., 2004, 20.
14	Ibid.

Tartalomjegyzék

Kiadó: Semmelweis Kiadó

Online megjelenés éve: 2026

ISBN: 978 963 331 724 2

Orvostudomány Semmelweis Kiadó könyvei

Az orvosi tevékenység céltudatos, magas fokú szaktudást igénylő, a társadalomtól elválaszthatatlan, jogi jelentőségű, emberi munka. Tárgya az emberi szervezet működésével a legközvetlenebbül és legmélyebben hatol az egyén a személyiség érdekszférájába. Az orvos ténykedéséért mindenkor felelősséggel tartozik. A felelősség általánosságban a társadalom védekezése, a társadalmi érdekekkel ellentétes helyzetekkel, illetve magatartásokkal szemben. Az orvosnak tevékenységét, az orvosi foglalkozás szabályainak megfelelően és ezek alapján kell végezni. Amennyiben foglalkozásának valamely általános vagy írott, akár szakmai akár jogi szabályát megszegi, valamely kötelezettségét egyáltalán vagy nem megfelelő módon teljesíti, illetve jogaival visszaél, felelősséggel tartozik. Az orvosi hivatás gyakorlója a társadalom minden tagjára vonatkozó etikai és jogi normákon túl az orvosi foglalkozásra érvényes normáknak is köteles eleget tenni. Ennek megfelelően az orvos felelőssége etikai, munkajogi, polgári jogi, szabálysértési és büntetőjogi téren áll fenn. Azok ismerete az orvosi működés zavartalanságát biztosító feltételek egyik fontos elemét képezik. Attól függően kerülhet sor egyik vagy másik formájú felelősségre vonásra, hogy a szabályszegés milyen jellegű. Az egyes felelősségi formák különböző érdeksérelmekre vonatkoznak, ezért is eltérő célt szolgálnak. Amennyiben egy cselekmény egyszerre több vagy mindegyik felelősségi rendszert érinti, ugyanazért az egy cselekményért többféle, vagy akár mindegyik felelősségre vonási eljárás is lefolytatható. Az orvosi felelősség összetett kérdéskörének jelentőségét az a tény is adja, hogy azzal egyre gyakrabban foglalkoznak az orvosok, a jogászok és a közvélemény is. A könyv megírásával meghatározó törekvésünk az volt, hogy mindkét tudományágbeli olvasó számára, az egységes szemlélet hangsúlyozásával, szem előtt tartva a gyakorlati igényeket, összefüggő képet adjunk az orvosi felelősségről. A munkánk célja az volt továbbá, hogy eljuttassuk azokat az alapvető jelentőségüket tekintve fontos orvos és jogtudományi ismereteket azokhoz, akik mélyebb érdeklődést mutatnak az orvosi felelősség egyes formáinak elméleti és gyakorlati kérdései iránt, azok formáiról és a hozzájuk kapcsolódó etikai, jogi, illetve szakmai elvárásokról, azok jogkövetkezményeiről.

Hivatkozás: https://mersz.hu/sotonyi-orvosi-felelosseg//

BibTeX EndNote Mendeley Zotero