Csekeő Attila (szerk.)

Mellkassebészet a hétköznapi gyakorlatban


Kórisme

A mellkasi sérült vizsgálatakor – az időtényező miatt rendszerint – korlátozott értékű és az ideálisnál kevesebb eredményre támaszkodhatunk a döntésben. A súlyos mellkassérülés ritkán monotrauma (szúrt, lőtt), ám rendszerint az életet veszélyezteti, ami azt is jelenti, hogy az ellátáskor időszűkében vagyunk. Az itt felsorolt vizsgálatok mindegyikére nincs mindig idő, ahogy szükség sem. A beavatkozás megtervezéséhez a lehető legtöbb információt kell nyerni a lehető legrövidebb idő alatt.

Mellkassebészet a hétköznapi gyakorlatban

Tartalomjegyzék


Kiadó: Akadémiai Kiadó

Online megjelenés éve: 2018

ISBN: 978 963 454 182 0

A kötet a mellkassebészet legaktuálisabb kérdéseit tárgyalja, amely elsősorban a gyakorló mellkassebészeknek nyújt útmutatást mindennapos munkájukhoz. Ugyanakkor hasonló intencióval forgathatják a mellkassebészeti feladatot is ellátó traumatológusok, de a mellkassebészet határterületén tevékenykedő sebész kollégák is. Elengedhetetlen mankója a szakvizsgára készülő szakorvosjelölteknek. Hasznos tájékoztatást kaphatnak a mellkas-sebészek szakmai partnerei, elsősorban a pulmonológusok, de a mellkassebészeti közvetlen betegellátásban részt vevő aneszteziológusok és onkológusok is.

Hivatkozás: https://mersz.hu/csekeo-mellkassebeszet-a-hetkoznapi-gyakorlatban//

BibTeXEndNoteMendeleyZotero

Kivonat
fullscreenclose
printsave