Az allatívusz és a multiplikatívusz toldalékának harmonikus viselkedése csak néhány kódex esetében mutat némi párhuzamosságot, túlnyomórészt egymástól függetlenül alakul. Ezt nem is tarthatjuk meglepőnek, hiszen egyrészt nem ugyanakkor kezdődött a grammatikalizálódásuk, másrészt nem ugyanolyan magánhangzót tartalmaztak eredetileg. Egy-két esetben tudunk formai hasonlóságra rámutatni. Például a GuaryK-ben, a KazK-ben és a TihK-ben mindkét toldalék csak labiális formában fordul elő (‑hoz/‑höz, -szor/‑ször), az allatívusz esetében azonban ez a lehető legkisebb változást feltételezi (kizárólag palatalizálódás palatális magánhangzó után), míg a multiplikatívusz esetében éppen a lehető legnagyobbat, hiszen az eredeti változat (szer) nem adatolható ebben a nyelvváltozatban. Hasonlónak lehet még tekinteni a toldalékok viselkedését például a NagyszK-ben, hiszen mindkettő háromalakú, de a palatális változatok nem következetes harmóniát mutatnak, hanem közel állnak a szabad variációhoz (bár ez a multiplikatívusznál inkább illabiális dominanciával, az allatívusznál inkább labiális dominanciával jár együtt, talán az eredeti magánhangzó minőségét tükrözve). Még implikációs viszonyokat sem tudunk azonosítani a különböző kódexek vagy szövegegységek, szövegcsoportok által képviselt nyelvi változatok között. Mindez annál is érdekesebb, mert – amint az tudvalevő – a két toldalék viselkedése minden bizonnyal már az ómagyar kor végére elkezdett konvergálni legalábbis némely nyelvjárásokban, és ez a konvergencia azután több nyelvjárásban (köztük a későbbi sztenderd alapját képezőkben) is lezajlott, természetesen néhány más toldalékkal együtt (Benkő 1957; Hegedűs 2001; Juhász 2018).