Ahogyan a 4. részben kifejtettük, a közgermán frikatívák elemzését is át tudjuk helyezni a GW dimenzió síkjára: a hagyományosan zöngétlennek mondott frikatívák továbbra is zöngétlenek fonetikailag, de fonológiai értelemben a GW dimenzió található meg bennük, ami megakadályozza a spontán felzöngésedésüket, azaz pl. [f] /fGW/, [θ] /θGW/. A zöngésnek nevezettek fonológiai szempontból jelöletlenek, de attól még lehetnek fonetikailag zöngések (ezt a környezet határozza meg, így pl. interszonoráns helyzetben passzívan felzöngésedhettek, ahogy ez a mai angolra is jellemző: oven ’kemence’, hazel ’mogyoró’ stb.). A GW dimenzió a frikatívák esetében nem jelenti egyértelműen azt, hogy ezek fonetikailag aspiráltak lennének ([sh]). Mivel a frikatívák nem rendelkeznek zár elemmel, a glottális nyílás (aspiráció) a szupralaringális elemekkel (a képzés helyével) egyszerre időzíthető (l. Vaux 1998).1 Az óangolban olyan állapot állt elő, melyben az összes nem-gemináta frikatíva lenis (jelöletlen) volt, azaz az óangol elveszítette a GW vs. szembenállást a frikatívák alrendszerében (így a frikatíváknál a zönge, ahol előfordulhatott, nem bírt jelentésmegkülönböztető funkcióval). A gemináta frikatívák (pl. cressa ’vízitorma’) azonban megtartották a GW dimenziót (l. Starčević 2024). A mai angolban megfigyelhető oppozíciók (laugh /fGW/ ’nevet’ vs. cave /v0/ ’barlang’, bath /θGW/ ’fürdő’ vs. bathe /ð0/ ’fürdik’, pass /sGW/ ’elhalad’ vs. phase /z0/ ’fázis’, faster /sGW/ ’gyorsabb’ vs. Mazda /z0/ stb.) a kései középangolban alakulnak ki végérvényesen. A modern izlandi frikatíváinak rendszere (l. 3. rész) sok mindenben hasonlít az óangoléhoz. Láttuk azt is, hogy a zöngésnek nevezhető frikatívák tulajdonképpen szonoránsok. A fonetikai zönge nem jelenik meg az izlandi obstruensek rendszerében (pl. [b(ː)], [v] mint obstruensek nem léteznek). A monomorfémikus gemináta frikatívák 〈ff 〉 ritkák és leginkább jövevényszavakban fordulnak elő (buffon ’pojáca’), 〈þþ〉 (vagy 〈ðð〉), 〈hh〉 nem léteznek (különböző nyelvtörténeti okok miatt, l. Haugen 1982, 3.1 alfejezet). A 〈ss〉 vagy 〈s〉 mindig zöngétlen, fonetikai környezettől függetlenül: [sː] (blessa ’áld’), [s] (æsa ’felkavar’).

 

 

Vaux törvénye olyan nyelvekben nem működhet, mint a modern angol: ebben a nyelvben ugyanis a frikatívákat a GW dimenzió különbözteti meg egymástól. Ha itt alkalmaznánk a fonetikai felerősítés törvényét, a bath [θ] vs. bathe [ð] két frikatívája közti oppozíció megszűnne. A törvény olyan nyelvben viszont működhet, melyben a GT dimenzió aktív (japán), vagy olyanban, ahol a frikatívák jelöletlenek (ilyen az izlandi). Ha ezt elfogadjuk, érhető, miért zöngétlenek (azaz GW-vel fonetikailag jelöltek) a (4)-ben látható szó eleji frikatívák: fá vs. vá [ʋ]. Vessük ezt össze az angollal, melyben aktív a GW vs. oppozíció: itt a /v0/ felerősítése (/v0/ → [vGW]/[fGW) megszüntetné a [f] (fan ’legyező’) vs. /v0/ [v] (van ’furgon’) oppozíciót (mindkettő [fan] lenne fonetikailag). Ugyanezt feltételezhetjük az összes többi szó eleji frikatíváról, l. (16).

 

 

Az egyetlen frikatíva, amely minden pozícióban megtartotta zöngétlen állapotát (azaz sosem vált szonoránssá interszonoráns helyzetben egy feltételezett zöngés állapotából), a [s]. Ez talán annak tudható be, hogy a nyelv egyetlen szibilánsa. Fonológiailag feltételezhetjük róla, hogy a GW dimenzióval való fonetikai felerősítése a nyelv minden állapotában fennállt. A fonetikai [aspirált] tulajdonsága akadályozta meg felzöngésedését (és a lehetséges [s] > [z] > [r] változást).

 

 

Felmerül, milyen fonológiai reprezentációt adjunk a [fk], [ft], [xt] szekvenciáknak. A végződések (-ka, -tu, -ti) GW-vel jelölt zárhangokat tartalmaznak, így, ahogyan már láttuk korábban, az [aspirált] balra tud terjedni a frikatívára (approximánsra), melyet lezöngétlenít ([fk] stb.). Árnason (2011, 226) a fenti szekvenciákat a hreint [n̥t] ’tiszta-neut’ mintájára elemzi (vagyis a ’H’ terjedésével az előtte lévő kódára). Ezek alapján [fk] = /v0kGW/, [ft] = /v0tGW/, [xt] = /ɣ0tGW/. Persze azt is állíthatjuk, hogy a reprezentáció [fk] = /fGWkGW/, [ft] = /fGWtGW/, [xt] = /xGWtGW/ is lehetne (a frikatívák olyan zárhangokból származnak, melyek GW dimenzióval rendelkeznek, és csak a zár elem törlődött belőlük). A /fGWkGW/, /fGWtGW/ és /xGWtGW/ nem jelenhet meg preaspirációval (**[hfk], **[hft]), hiszen az csak zárhangok esetében értelmezett (o[h]pna, e[h]pli, ha[h]tur, hrei[n̥]t). Érdekességként elmondható, hogy az óészaki helyesírás a [ft]-re a 〈pt〉-t használta (nem a 〈ft〉-t): ellepti ’tizenegy’ (óangol endlefta), eptir ’utána’ (æfter), haptr ’fogoly’ (hæft) stb. Ez a betűhasználat jelentheti azt, hogy a zöngétlen frikatívában az írnokok a GW dimenzió [aspirált] gesztusának fonetikai megjelenését azonosították a GW fonológiai dimenziójával jelölt zárhangok [aspirált] gesztusával (elvégre a fonetikailag megerősített frikatívák aspirációja és a fortis zárhangok kódában megvalósuló [aspirált] gesztusa ugyanazt a valóságot ragadja meg egy ’mélyebb’ absztrakció szintjén: /fGWt0/ [ft] 〈pt〉). A modern helyesírás ezeket 〈ft〉-vel jelöli. Ezzel szemben a lenis (GW-vel nem rendelkező) 〈f 〉 /f 0/ a lenis/preaspiráció nélküli /p0/ [p]-re volt használatos /n/ és /l/ előtt, ahogyan ma is: *ufna- > óészaki ofn ’kemence’ (óangol ofen), *tafnan-’feláldoz’ > óészaki tafn, *eβnaz > izlandi jafn ’ugyanaz’; *afalōjan > izlandi afla ’megszerez’, *swaiflōjan > izlandi sveifla ’lenget’ stb.

 

 

A [xt] szekvenciát elemezhetjük regresszív aspirációs terjedésként, mely együtt megy végbe a kóda-/kGW/ zárelemének elvesztésével (emlékeztetőül: az izlandiban két explozíva nem fordulhat elő egymás mellett): /k << tGW/ > /kGWtGW/ >[xt] (a [x] a veláris zár képzési helyét őrzi). Ezek a példák azonban nem elegendők, hogy bizonyítottnak lássuk, hogy a GW dimenzió terjedni tud explozívák között: a (18)-ban látható adatok történeti folyamatok lexikális lenyomatát is mutathatják. Így további (pl. posztlexikális) adatokra lenne szükség, hogy kiderüljön, az izlandiban a fonetikai aspiráció fonológiai jegyet takar vagy a domináns obstruenciát mutatja (ahogyan ezt az angolban látjuk).