Az alábbiakban röviden ismertetjük a függetlenedett mellékmondatok keletkezésére vonatkozó elképzeléseket. Ezek között van olyan, amelyik mindkét fő típusra (egyedül-álló, elaboratív) vonatkozóan megjelenik, ilyen a kooptáció, de a többi vagy az egyik, vagy a másik típus eseteit, vagy azok közül csak bizonyosokat magyaráz:

 

 

Az összesen hétféle elgondolásból hat a legkorábbi, ún. ellipszishipotézisre vonatkozó kritikák eredményeképpen jelent meg. Az ellipszishipotézis (ellipsis, Evans 2007, vö. Evans–Watanabe 2016b; Schröder 2016; Heine et al. 2016)1 szerint az egyedül-álló önállósult mellékmondatok alárendelő összetett mondatokból alakultak ki a főmondat elhagyásával. Az ellipszis eredményezte, egyedül maradó mellékmondat idővel konvencionalizálódott és főmondatként konstrukcionalizálódott (Evans 2007, 375; vö. Brinton 2014, 286). Például a modalitást kifejező inszubordinált mondatok esetében a gondolkodást, érzékelést, érzelmeket, értékelést kifejező predikátumokat tartalmazó mátrixmondatok maradtak el, míg a közvetettséget és interperszonális kontrollt visszaadó független mellékmondatok esetében a vágyat, engedélyt, parancsot stb. kifejező predikátumokkal bíró főmondatok (Evans 2007, 386kk.; Mithun 2008, 106). D’Hertefelt (2018, 220) szerint a szinkrón vizsgálatok az egyedül-álló esetekben egyértelműen az ellipszishipotézist támogatják. Van linden és Van de Velde (2014, 241) szerint azonban kérdéses, hogy vajon mindig visszateljesíthető‑e (recoverable) a hiányzó főmondat, s mindig egyedileg az-e.

 

 

A szerzők egy másik esetben a felkiáltó inszubordinált mellékmondatokhoz vezető utat úgy képzelik el, hogy az a szubordinációtól indulva a szemi-inszubordináción keresztül is megszülethet, vagyis a (32) a (30) struktúrából a (31)-en keresztül fejlődhetett ki (Van linden–Van de Velde 2014, 227, vö. Wiemer 2019, 151–157):

 

 

Wiemer (2019) az előbbi szerzők levezetését áttekintve amellett érvel, hogy bár megoldásuk a hollandban és más germán nyelvekben (pl. német Es ist gut/bemerkenswert/traurig, daß P ’Jó/figyelemre méltó/szomorú, hogy Pʼ mint forrásszerkezet) jó megoldásnak látszik, a szláv nyelvekben az ilyen szemi-inszubordinált struktúrák egészen más változások eredményeképpen jöttek létre. Az expletív üres alany (het) és a VAN-kopula (is) elmaradása ugyanis a vizsgált szláv szerkezetekben (lengyel, orosz, macedón) szokványos. A germán példákkal szemben a szláv esetek kései, analógiás kiterjesztés révén megjelent formák, amelyeknek egyszerű tagmondatok lehettek a forrásai, s a predikatívumok esetében az interperszonális jelentés csak „mellékhatás” volt. Az ADJ/NOUN – [COMP – S – Vfin] szerkezetek tehát nem lehettek a következő szláv szemi-inszubordinált mellékmondatok kiindulópontjai:

 

 

A kooptációs magyarázat (Heine et al. 2017; Heine 2023, 268kk.)3 a diskurzus-grammatikát alkotó elemek csoportját („tetikusok”)4 leírandó született meg, a Diskurzusgrammatika elméleti keretében (Heine et al. 2016). A kooptáció produktív, kognitív-kommunikatív mechanizmusa révén a mondatgrammatikából (sentence grammar, SG) vett nyelvi egységek (pl. szó, szószerkezet, redukált mondat, teljes mondat) a tetikus grammatikába (TG), a diskurzusfeldolgozás metatextuális szintjére kerülnek (kontextuális jegyeikkel, valenciájukkal együtt), s ez történik az inszubordinált alárendelő mellékmondatokkal is. Mivel, mint fentebb is láttuk, a bennük szereplő kötőelem diskurzuskapcsolásra szolgál, ezek a mellékmondatok a diskurzusszituációban vannak lehorgonyozva. Kaltenböck (2019, 178) az egyedül-álló feltételes függetlenedett mellékmondatok produktivitását (a nem feltételesekhez képest) azzal magyarázza, hogy mivel a feltételes viszony miatt általános szemantikai viszony valósul meg két állapot vagy esemény között, lehetségessé válik az előző diskurzus(ok)tól való elszakadásuk. A szerzők háromféle (spontán, konstrukciós és formulaszerű) inszubordinált mellékmondatokat különböztetnek meg egymástól (Heine et al. 2016, 53kk.): a spontánok szabadon, sokszor alkalmilag kooptálódott mellékmondatok, nem konvencionalizálódtak semmilyen fokon (tehát Evans 2007 meghatározása szerint még nem is lehetnének inszubordinált mellékmondatok). Elliptikusnak érződnek, jelentésük csak a megelőző ko(n)textuális információhoz kapcsolódva érhető el (vö. (29)). A konstrukciósak „tetikusok olyan visszatérő mintázatai vagy konstrukciói, amelyek kompozicionálisak, de sematikus szerkezettel és funkcióval rendelkeznek” (i.m. 54), funkcionálisan függetlenek, kb. a korábban említett egyedül-álló típusnak felelnek meg, pl. (11), (12), (35). A formulaszerűek pedig azok, amelyek formája (szinte) teljesen invariábilis, nemkompozicionális információs egységek (pl. If you know what I mean), feltehetően a másik két típusból alakultak ki. Az ellipszissel való viszonyukról a szerzők egyelőre annyit tudnak a meglévő vizsgálatok fényében kijelenteni, hogy valószínűleg nincs szükség rá a függetlenedett mellékmondatok kialakulásának leírásában: elegendő a kooptációval számolni, amely az ilyen egységek grammatikalizációját is kiválthatja (i.m. 59).