Az SOV alapszórendű uráli alapnyelv a feltételezések szerint csak igeneves határozói alárendelést használt. Ezt tanúsítják az SOV szórendet még őrző rokon nyelvek, és ennek maradványait őrzi az ómagyar is. Az igeneves határozói alárendelést felváltó véges alárendelés kialakulásának első lépését a hantiban és a manysiban figyelhetjük meg. E pre-korrelatívnak nevezett szerkezet két – olykor mellérendelő kötőszóval összekapcsolt – tagmondatból áll, melynek első tagmondata határozatlan névmási határozószót, második tagmondata e határozószóval anaforikus viszonyban álló (gyakran implicit) kifejezést tartalmaz (Valahol találkoztak, (és) ott kezet fogtak). E szerkezetből alakult ki az ómagyarban is gyakori korrelatív szerkezet (Hol találkoztak, ott kezet fogtak). A magyarban végbemenő szórendi változások következtében a mellékmondat gyakran a főmondat mögé kerülhetett, és ott főmondati korrelátumának módosítójaként, vonatkozó operátortól bevezetett vonatkozó mellékmondatként értelmeződött át (Kezet fogtak ott/azon a helyen, hol találkoztak). Számos vonatkozó névmási határozószó, köztük a ha, mikor, mint, miért/mert – a fejpreferencia és a késői beillesztés elvének megfelelően – változót kötő vonatkozó operátorból a C pozícióban beillesztett alárendelő kötőszóvá vált. A vonatkozó operátorként szereplő névmási határozószókhoz az ómagyar kor folyamán a- vonatkozó prefixum járult.