Oszkó Beatrix, Cser András (szerk.): Általános Nyelvészeti Tanulmányok XXXVII.
›
V. Diakrón összefüggések az udmurt szintetikus és analitikus múlt idők között
›
6. Az elmélet alátámasztása
›
6.1. A szintetikus múlt idők kifejlődése

6.1. A szintetikus múlt idők kifejlődése

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Történeti szempontból az ‑i morfémával jelölt egyszerű múlt idő nem számottevő a témánkat illetően, ugyanis az alapnyelvre rekonstruált formához képest sem morfológiai, sem szemantikai jegyei nem változtak drasztikusan. Az ‑i múltidőjel az uráli alapnyelvi *‑j szabályos folytatása, amely a manysi kivételével minden leánynyelvben megtalálható valamilyen formában (Bereczki 2003, 55). Emellett a finnugor alapnyelvre egy *-s’ múltidő-jelet is rekonstruálunk, mely csak az obi-ugor nyelvekben, a mordvinban, a mariban, a számiban, az észtben és a lívben maradt fenn. A két múlt idő között funkcionális különbség nem volt, a két morféma egymás allomorfjaként létezett (Szeverényi 2006, 95–96). Az egyszerű múlt idő fejlődése az udmurtban tehát szabályos és jól követhető, paradigmatikus bemutatása a 3. táblázatban látható.
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

3. táblázat: Az udmurt ponyny ’tenni’ ige egyszerű múlt idejű paradigmája
 

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az egyszerű múlt idő története jelentősen nem befolyásolta az összetett igeidők kifejlődését, ugyanakkor nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hiszen láthattuk az 1. táblázatban, hogy első múlt idejű formák is megjelenhetnek a perifrasztikus szerkezetek mind segédigei, mind főigei pozíciójában.

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Az evidenciális múlt történetileg viszont jelentős funkcionális változáson ment át, és azt gondolom, hogy a ma igeidőnek tekintett morféma és funkcionalitása kellett ahhoz, hogy az összetett múlt idők megjelenhessenek az udmurtban. Az *-m ugyancsak az uráli alapnyelvig vezethető vissza, ám eredetileg particípiumképzőként funkcionált. Alakilag mit sem változott mai formájához képest, és számos uráli nyelvben megtalálható a folytatója, például a komi és az obi-ugor nyelvekben, a mordvinban, a mariban és a számiban is (Csepregi 1998/2011, 28; 2014, 102; Havas 2018, 173–177).

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Ahogyan az 5. pontban is bemutatásra került, az udmurt evidenciális múlt időt jelölő ‑(e)m particípium szintén egy eredetileg rezultatív jelentésű képzőre vezethető vissza. A particípiumok mód- és igeidőrendszerekbe való beépülése meglehetősen gyakori jelenség a világ nyelveiben, ám ez nem azzal a céllal történik, hogy kiszorítsák a már létező finit alakokat, hanem azok hiánypótlása, kiegészítése végett. A mai uráli nyelvekben is gyakori, hogy a gazdag igeidőalakok között megjelennek az igenevek. Ezért valószínűsíthető, hogy az időjeleken kívül más eszközökkel is kifejezhető volt az időérték már a proto-uráliban is, így például az akcióminőség és az aspektus is szerves része lehetett az alapnyelvi igeragozásnak. Az igenevek is alkalmasak lehettek az időérték kifejezésére, akár ugyanazon az alakon időjel megjelenése nélkül is, és idővel egy-egy ilyen igenévképző időjellé grammatikalizálódhatott bizonyos nyelvekben. Ez több finnugor nyelvben is így történt, egyik legismertebb példája a cikk gondolatmenetének szerves részét képező ‑(e)m morféma, de a magyar múlt idő ‑t jele is a participium perfectumra vezethető vissza (Havas 2018, 162).

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Jóllehet a morféma egyértelműen visszavezethető egészen az alapnyelvig, funkcióját tekintve már nem szolgálhatunk ilyen pontos adatokkal. Az *‑m képzőmorféma funkcionálisan igen gazdag lehetett (denominális és deverbális nomenképző, utóbbin belül deverbális névszóképző, nomen verbale képző; névmásképző; deverbális verbumképző; denominális verbumképző), s ez a jelentésbeli sokszínűség csak kontextuálisan volt tetten érhető, de morfológiailag nem differenciálódott. Ezért láthatjuk azt ma is, hogy nemcsak az egyes rokon nyelvek között, de még egyazon nyelven belül is egy adott képző számos különböző funkciót láthat el. A. Kövesi Magda (1965) is valószínűsíti, hogy a valahai *‑m, illetve az ebből fejlődött -(e)m képzővel ellátott nomen verbale alakok predikatív szerepbe kerülése adta az alapot a perfektum (vagyis a későbbi evidenciális múlt idő) kifejlődéséhez (A. Kövesi 1965, 212, 217, 223).

Jegyzet elhelyezéséhez, kérjük, lépj be.!

Ezek alapján tehát látható, hogy a szintetikus egyszerű múlt idő volt jelen először a nyelvben, s bár a későbbi szintetikus evidenciális múlt alapjai úgyszintén megtalálhatók az alapnyelv időszakában, becsatlakozásuk az igeidőrendszerbe jóval később történhetett.
chevron_left
chevron_right
Tartalomjegyzék navigate_next
Keresés a kiadványban navigate_next
A kereséshez, kérjük, lépj be!
Könyvjelzőim navigate_next
A könyvjelzők használatához
be kell jelentkezned.
Jegyzeteim navigate_next
Jegyzetek létrehozásához
be kell jelentkezned.
    Kiemeléseim navigate_next
    Mutasd a szövegben:
    Szűrés:
    Kiemelések létrehozásához
    MeRSZ+ előfizetés szükséges.
      Útmutató elindítása
      delete
      Kivonat
      fullscreenclose
      printsave